Isten hozott Németországban…

33

 

Az észak-német Verden rendőrei megtalálták egy hétéves gyerek elveszett plüssmackóját. Rá korábban körözést adtak ki. A macira. Ez egy nagyon mulatságosan szívmelengető hír. A probléma megoldása után a rendőrök ittak egy forró csokit, és beültek a migránskultúra gyökereit feltáró továbbképzésre. Omár észak-afrikai menekült közben megerőszakolt és meggyilkolt egy nőt.

 

Van, aki azzal vádol néha, hogy túlzottan viccelődök komoly témákkal. Hát ez most nem tréfa. A hír is igaz, a maci roppant aranyos volt a verdeni rendőrség által közzétett képek alapján. A gyerek is hálás tekintetet vágott. Egyszóval van értelme német rendőrségi píárra költeni.

Például röplapra is, hogy mi a teendője egy nőnek, ha meg akarják erőszakolni. Nos, ha Ön Hölgy, és Németországban jár, akkor először mérje fel támadóját. Nem olyan egyértelműen, mint idehaza, hogy ütök, rúgok, vagy lefújom gázsprével a szemetet.

Nem! A helyes eljárás az, hogy először vegyen egy kilencven fokos fordulatot. Ha véletlenül nem tudná, hogy az mi, akkor természetesen utánanézhet a német rendőrség honlapján. Okostelefon van a világban bőven, keresőprogram is. Így ha megtalálta a megfelelő oldalt, és elolvasta Angela Merkel köszöntőjét – nos, akkor praktikus szempontokból csak az maradhat, hogy áttanulmányozza a helyi és szövetségi rendőrség ajánlásait.

Közben Önt alighanem megerőszakolják. Ebben az esetben javasolt, hogy nyújtson be petíciót a kormánynál, hogy a jövőben precízebben történjen a matematikai oktatás, illetve a rendőrség pontosabban jelezze előre a magatartásformákat.

Ha még mindig nem erőszakolták meg, akkor már az eset bekövezte előtt érdemes dokumentálni a majdani fejleményeket. Ez sokat segít majd a jövendő eljárás lefolytatásában.

Azonban! És ez most nagyon fontos: érdeklődjön az Önnel kapcsolatot felvenni kezdeményező személynél, hogy ezt most gazdasági vagy szociális okokból teszi. Önnek sem lehet mindegy, miért erőszakolják meg! És utána ott van az ügy bírósági ügymenete, tehát ne felejtsen el legalább két aláírást kérni a tettestől.

Ajánlott eljárás, hogy miután a kilencven fokos fordulat elvégzése után felmérte a lehetőségeit, elegyedjen beszélgetésbe az Önt megerőszakolni készülő illetővel. Ilyenkor tanácsos kultúrájáról, családjáról érdeklődni. A nyelvi nehézségek ne aggasszák, a barátság jele a két kézzel való maga felé intés. Ha nem, a rendőrségen beszerezhető arab nyelvű szórólap a témában. Kérjük, erről pedánsan értesítse a támadót!

Ha mindezek ellenére se jutott a probléma megoldásának végére, Önnek lehetősége van az Önön elkövetett erőszak korrekt formákban való elviselésében. Például ne kiabáljon! Az ilyesmi zavarná mind az elkövető, mind a lakosság nyugalmát.

Végezetül ott van a lehetőség, hogy felhívja a rendőrséget! Kérjük, ezzel csak igazán indokolt esetekben éljen, és figyeljen arra, hogy ne szolgáltasson fél-információkat! Ha közben már meg is gyilkolták, akkor a diszpécser hangját hallva nyomja meg a kettes gombot… Ha az ügyintéző nem veszi fel, a négyes gomb megnyomásával rendelhető plüssmaci. Már van iszlamista változatban is.

Volt abban szatíra, amit leírtam? A történet kommentálásában talán, de ha van kedvük, nézzenek utána a német portálokon. Őszintén nem javaslom, már ez a „humoros” verzió is hidegrázós.

Most felmerülhet sokakban, hogy a németek problémáihoz nekünk mégis mi közünk van? Miért emlegetjük őket?

Nos, sajnos az, hogy ugyanígy alakulhat, ha egyszer a rendőr nem a határ védelmére, hanem plüssmacik hajkurászárására kap parancsot.

Hiszen, mint Heller Ágnes és Konrád György mondja: folyamatosan tanulnunk kell a németek „kultúrájából”!  

.

Fotó: cicero.de