Jelentés Pandémiából

Románia ideiglenesen felfüggeszti az oltást a kifogásolt vakcinával és karanténba helyezi az AstraZeneca „problémás” szállítmányából maradt dózisokat. Az intézkedésre azután került sor, miután összesen 22 olyan esetről érkezett jelentés, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. Ez idő szerint már tízre emelkedett azon országok száma, ahol felfüggesztették az említett vakcinával való oltást. Ennyi a tulajdonképpeni hír.

Viszont a körülmények, amelyek a sztorit övezték, nos, azok nem mindennapiak. Mert hogy az AstraZeneca „problémás” dózisainak kivonását megelőzően az oltáskampányt irányító orvosezredes még tagadta, hogy az ominózus szállítmányból Romániába is érkezett volna. Hogy néhány órával később kiderüljön, Románia 81 600 dózist kapott, ebből 77 049-et már fel is használtak, így már csak a fennmaradt 4 200 adagot kellett ideiglenesen karanténba helyezni.

Miközben tombol a járvány – hogy milyen súlyos a helyzet, a hatóságok intézkedései mennyire hatékonyak, arról egymásnak ellentmondó információk keringenek -, olyan borzalmas esetekről tájékoztat a média, ami teljesen lerombolja az egészségügyi ellátórendszer iránti még megmaradt bizalmat. Legutóbb éppen az botránkoztatta meg a társadalmat, hogy milyen embertelen módon kezelik a lélegeztetőgépre kapcsolt súlyos betegeket. Az érintettek – mi mást tehetnének – a „protokollra” hivatkozva hárítanak. Mossák kezeiket.

Közben egyre másra derül fény az orvosok, hogy körültekintően fogalmazzak: nem megfelelő hozzáállására… Magyarán: gyilkos nemtörődömségére. Amelyek feltehetőleg a marosvásárhelyi Benedek István orvosprofesszor halálát is okozták. Az egykori kiváló hematológus családja eldöntötte: szembeszáll a „rendszerrel”, kideríti, mi is történt valójában. Amihez – normális körülmények között – joga lenne… Ismétlem: normális körülmények, azaz jogállami keretek között.

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

egy hozzászólás van

  1. Totális, mesterséges kialakított káosz uralkodik a világon, aminek nem lesz vége. Az emberek tönkretétele a cél, ilyenkor a józan eszünkre kell hallgatni és cselekedni.
    (Ki ez a sötét tekintetű alak a fotón? Rossz ránézni!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük