A kábítószer-ellenes világnap alkalmából összegereblyéztük az utóbbi évek – szerintünk – legjobb narkós filmjeit. Olyan alkotások közül válogattunk, amelyek középpontjában a függőség egyénre és környezetére gyakorolt hatása és maga a szer áll. Nevén is nevezzük az ördögöt.

MAPET – nullahategy.hu

Rocktérítő (1988)

Szertár: nyugtatók, alkohol, máktea, fű, rock and roll

Xantus János kultikus dokumentum-játékfilmje levezeti, hogyan vett 180 fokos fordulatot Pajor Tamás, a Neurotic egykori frontemberének, a magyar underground és punk szubkultúra karizmatikus, deviáns személyiségének az élete, s vált a Megváltó igéinek hirdetőjévé. A halállal kacérkodó alkoholista, drogos művész megtérésének motívumaiból a film a halálfélelmen kívül mást nem is mutat. Érdekesség, hogy a film teljesen másról szólt volna: Pajort, a rendőrtiszti középiskola vidéki hallgatóját megbízzák, hogy épüljön be a fővárosi undergroundba, amit sikeresen meg is kezd az FMK-ban. Megalapítja a Neuroticot, koncertezik, iszik, drogozik, a közeg pedig felszippantja. De a forgatás előtt Pajor hirtelen megtért: a valóság átszabta a terveket, Xantus, Víg Mihály és Pajor pedig átírták a forgatókönyvet.

Meztelen ebéd (1991)

Szertár: rovarirtó

David Cronenberg imádja az emberi gyengeséget, legjobb filmjei is ebből táplálkoznak: a Videodrome főhőse a médiának, A Légyé a tudománynak, az eXistenZ szereplői a videojátékoknak képtelen ellenállni. Ezért is gondolhatjuk, hogy az 50-es években minden elképzelhető kábítószert letesztelt William S. Burroughs híres regénye kincsesbánya lehetett neki. A horrorisztikus noir-disztópia kulisszái között hömpölygő cronenbergi víziók egy rovarirtásból tengődő, pornográf regények írásával próbálkozó sikertelen író leépülését követik nyomon.  A pokoljárás akkor kezdődik, amikor a bogárirtószerre rákapott férfi véletlenül megöli a feleségét. Kvázi-életrajzi film konspirációval, csótánnyá vált írógéppel és más förmedvényekkel. Imádjuk.

Egy kosaras naplója (1995)

Szertár: marihuána, oldószer, kokain, heroin

A Jim Caroll költő és rockzenész Salinger Zabhegyezőjéhez hasonlítgatott önéletrajzi művéből készült film egy tehetséges, ragyogó kosárlabdás karrier előtt álló elitiskolás kamaszfiú igaz története, aki retúrjegyet vált a pokolba. A drogfüggőségből fakadó kettős élet következményei: iskolai balhék, fegyveres rablások, prostitúció és sikertelen elvonókúrák. A filmet nem szokás Leonardo DiCaprio legjobb filmjei közt emlegetni, pedig a már itt, húszévesen nyújtott alakításáért jobban megérdemelte volna az Oscart, mint amelyikért tavaly végül átvehette. 

Trainspotting (1996)

Szertár: diazepam, marihuána, extasy, amfetamin, heroin

Aligha kérdéses, Danny Boyle elkophatatlan kultfilmet forgatott Irine Welsh regényéből.  Renton, Sickboy, Begbie és Spud története a zseniális soundtrack kíséretében egyetlen fals hang nélkül skálázik oda-vissza a humor, a nyomasztó szociodráma és a felfoghatatlan tragédia között, amire bizony csak nagyon kevés súlyos mondanivalójú filmalkotás képes. A 90-es évekbeli edinburghi ifjúság itt bemutatott, perspektíva nélküli alakjainál ma sem találhatnánk tökéletesebb és szókimondóbb arcokat a fogyasztói társadalom kritikájának és kiúttalanságának megfogalmazásához. Ewan McGregor végül az életet választja: a karriert, a barkácsolást, a fix kamatozású jelzálogkötvényt meg a kibaszott nagyképernyős televíziót.

Félelem és reszketés Las Vegasban (1998)

Szertár: heroinon kívül szinte minden

Bill Murray főszereplésével 1980-ban már készült egy remek filmes adaptáció Ahol a bölény dübörg címmel Hunter Thompson regényéből, amiben sok elem megvolt a Félelem és reszketésből. Nem szólt nagyot, talán mert túl korán jött és meg akarta kímélni közönségét a főszereplő drogturisták belső utazásainak képes beszámolójától. Terry Gilliamnak, a Monty Python csoport oszlopos tagjának, a Brazil vizionárius rendezőjének viszont csemege az ilyen alapanyag, Thompson emlékeiből pedig egy olyan nonstop drogfiesztát dobott össze, ami a lehető leszórakoztatóbb és leglátványosabb formában avat be a droghasználat rejtelmeibe és történelmébe. A szétnarkózott fejű Benicio de Toro és a bemindenezett Johnny Depp denevérországi kalandjait bemutató filmnél szerintünk nincs szórakoztatóbb, amit a témában eddig összehoztak.

Rekviem egy álomért (2000)

Szertár: metakvalon, fogyitabletta, heroin, kokain, extasy, amfetamin

Darren Aronofsky (A forrás, Fekete hattyú, A pankrátor) filmjében nincs kiút, a rendező kérlelhetetlenül vezeti végig magányos, drogfüggő hőseit a tökéletes széthullásig. Nem akarjuk látni ezt a súlyos, szürrelista képroncsolást, pedig látni kell. A ragacsos hangulat a függőség legmélyebb bugyraiba ránt magával, kertelés nélkül bemutatva, mit tesz a kábítószer – ami receptre felírt orvosság is lehet – az emberrel és környezetével. Nagyjából így kell kinéznie egy egész estés, elrettentő erejű és tanulságos drogellenes kampányfilmnek. 

Traffic (2000)

Szertár: kokain, heroin

Steven Soderbergh több cselekményszálon futtatott, többféle képi világba ágyazott filmjét gyanússá teszi, hogy négy Oscart kapott, ám a rendező olcsó közhelyek és unalmas sztereotípiák helyett valódi emberi drámákkal és konfliktusokkal emelte szemmagasságba a drogfogyasztás és drogkereskedelem egyre aggasztóbb problémakörét. A forgatókönyv és rendezés mellett komoly dicséret illeti a szereplőgárdát is: Benicio Del Toro ezúttal egy reménytelen harcát vívó mexikói nyomozótisztet, Michael Douglas pedig a drog elleni harc kirakati arcaként működő bírót alakít, aki szembesülni kényszerül lánya függőségével.

A por (2002)

Szertár: metamfetamin

A kliprendezőként elhíresült Jonas Akerlund elképesztő részletességgel tárja fel a kristálymet-élményt és a mellékhatásokat. Főhősei lecsúszottak, végtelenül romlott és igénytelen karakterek: Jason Schwartzman a drogkészítő Szakács, Mickey Rourke sofőrjét alakítja, Brittany Murphy a séf barátnőjét, aki leginkább zöld pincsije egészsége miatt aggódik, John Leguizamo telefonszexfüggő, paranoiás drogdílerként, Peter Stormare pedig drogos zsaruként brillírozik. Emlékezetes beugrót kapott a Judas Priest-frontember Rob Halford is, akit eladóként láthatunk egy homopornó videótékában.

Kamera által homályosan (2006)

Szertár: a fiktív, kék virágból kinyert H-anyag

A sci-fi író Philip K. Dick 1977-es írása alapján készült film a közeljövőbe teleportál, amelyben Amerika egy újfajta, az ember személyiségét két, egymással ellentétes félre bontó drogtól szenved. A rendőrállam ráállítja egyik titkosügynökét a hálózat dílerére, ám a nyomozó hamarosan azon kapja magát, hogy maga is rákapott a szerre. Richard Linkater víziója inkább az álom és ébrenlét, kábulat és józanság határmezsgyéjén egyensúlyozó drogfilm, mintsem disztópikus cybermű, amit a rendező a rotoszkóp technika segítségével járat csúcsra (az élő szereplős jeleneteket utólag animációvá alakították). Pikáns, hogy a szereplő színészek egy része (pl. Robert Downey Jr. és Woody Harrelson) maga is átesett a drogbajon.

Hirtelen az üresség (2009)

Szer: DMT

Gaspar Noé filmje listánk vitán felül legelvontabb és legkülönlegesebb élményt nyújtó alkotása. Egy fiatal angol díler  erős hallucinogénnel kísérletezik Tokióban, amikor lelövik a rendőrök, majd szellemként követhetjük nyomon, miként vigyáz a nővérére, amíg új testet nem talál magának. Nehéz, belső nézetű alkotás, ami nem is film, inkább maga is egy hosszú trip, de már csak elszállós betétei és mágikus utazást kínáló egyedi látványvilága miatt is érdemes végignézni. A film ötlete a rendező bevallása szerint akkor született, amikor betépve megnézte Robert Montgomery 1947-es Lady In The Lake című filmjét.

Kép: Golden Age Cinema and Bar