Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük. A legújabb kutatások szerint onnan vezényelték le ötvenhat vérbe fojtását, olyan figurák segítségével, mint az a Balla László, aki Kádár tolmácsa és mindenese volt. Balla a „konszolidáció” idején tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket; jellemző, hogy a magyarokkal oroszul (!), tolmács segítségével beszélt. Ezért is különösen felháborító, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított (!), amelyet 2020 nyarán adott át először. Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében egészen visszataszító. Zelei Miklós író Tóth István beregszászi főkonzullal a kárpátaljai múlt sok szennyes, szomorú titkáról beszélgetett. Az ebből készült könyv most jelent meg.
Hetven év kárpátaljai történelmét tekinti át az a két nagy beszélgetés, amelyet Tóth István beregszászi főkonzullal készített Zelei Miklós író, újságíró A folytonosság újjáteremtése. Kárpátaljai beszélgetőkönyv című könyvben. Az első beszélgetés Tóth István aktív korában, a második nyugalomba vonulása után született. Hét évtized történelmi léptékkel nem hosszú idő, az elcsatolt kárpátaljai terület történetének ellenben több, mint a fele. Van miről beszélni:
„Ötvenhat nagyon élesen él az emlékeimben – mondja Tóth István. – Az öregek, a nagyok hallgatták a rádiót, a Szabad Európát, nyilván. Mindenki a magyar forradalom lázában égett. És gyerekként, ha nem is ötvenhatban, hanem egy-két évvel később, mi is forradalmat akartunk csinálni Gálocsban, ahol laktunk. Lett egy bandánk, bunkert ástunk az egyik barátunk kertjében, oda beültünk. Öten-hatan lehettünk, mindegyikünk valamilyen magas rangot viselt, ezredesek meg effélék voltunk. Én írtam le a névsort és a rangokat. Az egyik cél az volt, hogy Gálocsból ki kell űzni az oroszokat. A probléma csak az volt, hogy nem lakott orosz a faluban.”
A kárpátaljai magyarok közt is kulcstörténet ’56. Látták az ottaniak a Szovjet Hadsereg készülődését a határ mellett, látták, ahogy megindulnak a tankok. Amit viszont nem láthattak, az a rendszerváltás utáni történelmi kutatásokból derült ki: kárpátaljai magyar pártpotentátok is részt vettek a magyar forradalom vérbefojtásának az előkészítésében. Balla László (1927–2010), a Kárpáti Igaz Szó későbbi főszerkesztője, Veres Gábor (1932–2010), későbbi beregszászi párttitkár. [Akit a kétezres években díszpolgárrá választottak Beregszászban…]
A könyvben többek között ezt olvashatjuk erről: „Amiről a rendszerváltás előtt nem tudtunk, Balla László és Veres Gábor tevékenyen segítette Kádár Jánost és Münnich Ferencet 1956. november 1-jén kezdődött ungvári, munkácsi, moszkvai útján. Váradi Natáliának, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docensének kutatásaiból megismerhetjük ennek a történetnek a mélységeit.
Veres Gábor Kárpátalján ott ténykedett Kádár mellett, közreműködött az anyagok fordításában és elkísérte Moszkvába is. Balla László részt vett a szolnoki felhívás fordításában, stilizálásában, amely Kádár visszaútján, november 4-én reggel ötkor hangzott el az ungvári rádióból a szolnoki rádió hullámhosszán, bejelentve a forradalmi munkás–paraszt kormány megalakítását.
Ettől kezdve Balla László és Veres Gábor érinthetetlen volt. Rengeteg ávós tiszt és kommunista funkcionárius családostul menekült Kárpátaljára. Egyre több a bizonyíték arra nézvést, hogy 56 vérbe fojtását Kárpátaljáról vezényelték. Munkács–Ungvár központtal szervezték meg a főhadiszállást. Ennek folyamatos informálásában, munkájában vett részt Balla László meg Veres Gábor. Segítették a tájékozódásban a Moszkvából küldött KGB-vezetőket, belügyi tisztviselőket, katonatiszteket.”
Mindezek fényében – pontosabban: sötétjében – kell értékelni a hírt, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Balla László Sajtó-nívódíjat alapított, amelyet 2020 nyarán adott át először.
Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében, Trianon centenáriumának idején otromba provokáció is sajtónívódíjat elnevezni Balla Lászlóról, aki ’56 november elején Kádár János Szovjetunióbeli útját egyengette, arról a főszerkesztőről, aki tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket, magyarországi látogatásainak nyilvános alkalmain pedig annak ellenére, hogy magyar anyanyelvű volt, a legtöbbször orosz tolmács közvetítésével érintkezett a magyar hivatalosságokkal.
A könyvben minderről bőven olvashatnak további információkat. A Balla László Sajtó-nívódíj megalapításával, átadásával és átvételével az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), valamint a Kárpáti Igaz Szó (KISZó) és köre frontális támadást intézett a magyar kultúra, a történelmi igazságtétel és a rendszerváltás eredményei ellen: az 1956. november 4-én Magyarország ellen indított hódító háború hagyományait folytatja.
A magyar társadalom vajon ezt is lenyeli?
A konszolidáció éveit azután már a pokoli ivászatok kísérték, amelyek terepe a Kárpátaljával szomszédos Szabolcs-Szatmár megye volt: „A megyei párt- és tanácsi vezetők találkoztak egymással rituálisan. Ott volt Beregsurányban a Barátság Almáskert. Amikor arra járok, még ma is látom a maradványait az egykori drúzsbakertnek. A dolgozók, a kolhoz- és téesztagok leszedték ott az almát, szüreteltek egyet, mosolyogtak, fényképezkedtek, s azután visszaállt az átléphetetlen határ. A kárpátaljai közmagyarok, mielőtt átjöhettek volna, kioktatásban részesültek, hogyan kell viselkedni, mit szabad mondani… De közmagyarok nem nagyon jöhettek át, inkább csak a kiválasztottak. Ilyenkor többnyire csoportos útlevelet használtak, nagy lista, azon mindenkinek a fényképe, a neve. A szovjet–magyar barátság határ menti mozgalma nem volt eleven dolog. A köznépet nem érintette.
Sokan tudnának mesélni, a sajtósok például, hogy mi volt a sajtókapcsolat. Óriási, kölcsönös berúgások egyik vagy másik térfélen, de élő kapcsolat nem volt.
Már Nyíregyházán laktam, amikor egyszer én magam is tolmácsoltam egy szakszervezeti találkozón, pénzkereset céljából. Amikor felkértek, azt is mondták, ez bizalmi dolog, amit ott hallok, titok. Nem mondták, hogy államtitok, de nem beszélünk róla, kész. Eltöltöttünk három vagy négy napot együtt ezzel a delegációval, Ungvárról jöttek, szakszervezetisek. Folyton azon töprengtem, hogy mi lehet a titkuk. Mert semmi titkos nem hangzott el azon kívül, hogy milyen exkluzív vásárlásra vitték el a szovjet elvtársat valahová, ahol ingyen kapta a cipőt. Vagy vadászatra invitálta az ottani szakszervezeti vezető a vendégét. Vagy az volt-e a titok, hogy a szakszervezeti elvtárs, nem mondom a nevét, már reggel nyolckor kezelhetetlen volt, annyira be volt rúgva. Ilyen titkok voltak ott. Körülbelül ennyi volt az érintkezésem az akkori hivatalossággal.
Emlékszem, a nyíregyházi televízióban láttam, hogy Balla László, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője megérkezett hivatalos látogatásra nyíregyházi kollégájához, Kopka Jánoshoz, a Kelet-Magyarország főszerkesztőjéhez, és a képernyőn azt láttuk, hogy a két magyar orosz tolmácson keresztül érintkezik egymással.
Balla László csakis oroszul szólalt meg, a tolmács lefordította magyarra, Kopka János magyarul válaszol, eközben Balla László érdeklődéssel néz a tolmácsra, várva, hogy az ismeretlen, különös hangzású nyelven elmondottakat a tolmács oroszra fordítsa, s amikor ez megtörténik, felcsillan a szeme, ahá! Értem. És oroszul válaszol.”
Amikor ez a nyíregyházi látogatás történt, még nemigen látszott, hogy milyen hamar összeomlik ez a hazugságokra épített birodalom. 1989. február 26-án Ungváron megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a Kárpát-medence első magyar kisebbségi érdekvédelmi szervezete. Az alapító elnök: Fodó Sándor. Az azóta is aktív és ismert közéleti szereplő, Dupka György már akkor az élen van, a KMKSZ hivatalos listája szerint 1989–1992-ben felelős titkár. A költői, a politikusi start után Dupka rögtön a legérzékenyebb témához nyúlt, a sztálinizmus kárpátaljai áldozatainak történetével, a malenykije raboti háromnapos hazugságával a Gulágra hadifogolyként hurcolt civil magyarok sorsával foglalkozott. Ehhez Alekszej Korszun, a KGB ezredese nyújtott neki segítséget, publikáltak közösen is: „Dupka személye azért fontos, mert »kormányokon átívelve« mindig megtalálta a helyét, és a számítását a határmenti zavarosban, 1991-től kezdve napjainkig.
Dupkának ebben a széthulló szovjet világban valami titokzatos módon kapcsolata volt a KGB-vel. Bejárása volt oda. Még közel voltak azonban az egypártrendszer emlékei, például az, hogy a munkahelyeken voltak pártszervezetek, amelyeket az előretörő demokrácia megszüntetett a civilizált országokban. Így történt ez a Szovjetunió romjain is. De Gyuri azt javasolta, hogy a KMKSZ-nek legyen KGB-s alapszervezete.
Dúlt a romantika. Ha még élnének, Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov is megirigyelhették volna a történetet.”
Tóth István
A folytonosság újjáteremtése
Kárpátaljai beszélgetőkönyv
Kérdez: Zelei Miklós
Csernicskó István bevezetőjével
Magyar Napló 2020
Dupka György
2020-08-31 at 22:32
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy Tóth István és Zelei Miklós idézett írásaiban a kárpátaljai magyar közösségben korábban kialakult politikai törésvonal további elmélyítésén munkálkodnak. Egyoldalú helyzetértékelésükre a minap közzétett Kárpáti Igaz Szó-közlemény (A rosszindulat sötét titkai https://kiszo.net/2020/08/25/a-rosszindulat-sotet-titkai/) is rámutat. A magam részéről mélységesen egyetértek azzal a gondolattal is, hogy a kárpátaljai magyarságot nem a széthúzás, a politikai sárdobálás és a „boszorkányüldözés” szitásával, hanem a megmaradás, az összefogás hitét erősítő nemes tettekkel kell szolgálnunk.
Úgy döntöttem, hogy nem követem a Tóth-Zelei (beszélgető) szerzőpáros gyarló emberi tulajdonságából fakadó, helyenként a rágalmazást és becsületsértést tényét is kimerítő „gonoszkodását”, hívő keresztény emberként én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek (amire ők maguk nem képesek). Ennek ellenére néhány ordas csúsztatásuk mellett nem mehetek el szó nélkül.
1979-ben pályafutásomat jómagam is a Kárpáti Igaz Szóban kezdtem, ahol alig négy évet dolgoztam Balla László keze alatt. Nyíltan hangoztatott magyarságom miatt számos alkalommal megalázott. 1986-ban, amikor a kommunista pártba való belépésre akart kényszeríteni, otthagytam a lapot. Megértő volt, amikor azt mondtam neki, hogy ezután is az apám szemébe akarok nézni, annak az embernek, akit „malenkij robot”-ra Donbászra hurcoltak, majd a murmanszki lágerben letöltendő Gulág-rabságra ítéltek. Ezután kerültem a Kárpáti Kiadóba, ahol 1986–1992 között végzett munkám során egyéni szabadságomat is meg tudtam őrizni.
1968–1970 között a Forrás Stúdió tagja voltam, ekkor kerültem be többek között Kovács Vilmos, Fodó Sándor baráti körébe is. 1970–1973 között sorkatonai szolgálatomat az oroszországi Tatárföldön töltöttem. A leszerelés előtt két héttel balesetet szenvedtem (felsőcombcsont-törésem volt), majd kilenc hónapig a penzai hadikórházban ápoltak, innen első kategóriás hadirokkantként szereltem le.
1974-től az Ungvári Állami Egyetem magyar szakon folytattam tanulmányaimat, ahol Fodó Sándor volt a témavezetője a vidék magyarságának művelődéstörténetét feldolgozó diplomamunkámnak. Az akkor kötött barátságunk a haláláig megmaradt. A József Attila Alkotóközösség egyik társelnökeként részt vállaltam a KMKSZ-t létrehozó tíztagú szervezőbizottság munkájában, az Alapítólevél, és egyéb dokumentumok megfogalmazásában.
Az 1989-ben létrehozott KMKSZ elnökségi tagja, ezen belül ügyvezető felelős titkára voltam, ahol a mandátumom 1992-ben járt le. A KMKSZ színeiben 1990–1994 között a Kárpátaljai Megyei Tanács, ezzel párhuzamosan az Ungvári Városi Tanács képviselője, a megyei rehabilitációs bizottság tagja voltam. Később visszatértem az irodalmi/kutatói/irodalomszervezői életbe, könyvkiadót alapítottam, elindítottam a Kárpátaljai Magyar Könyvek sorozatát, amely ma a 300. megjelentetett könyvcímnél tart.
1989–1990-ben a gorbacsovi glasztynosztynak köszönhetően a Kárpátaljai Megyei Tanács mellett létrehozták az első rehabilitációs bizottságot, amelynek Váradi Sternberg János történész professzor, Szabó Béla, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztője és mások mellett a Kárpáti Kiadó képviseletében jómagam is megválasztott tagja lettem. A megyei főügyészség, a bíróság és a KGB delegált képviselői között ott volt Olekszij Korszun, a KGB ezredese is. A bizottsági munka során kerültünk baráti kapcsolatba, akinek személyében a Gulagra elhurcolt magyarok eddig eltitkolt és feltárásra váró ügye elkötelezett támogatójára találtam. Sok mindenben működtünk együtt, így Bródy András kivégzett ruszin miniszterelnök, magyar parlamenti képviselő és társai rehabilitálásában, az 1989-es beregszászi GULÁG-GUPVI nemzetközi konferencia megszervezésében, a Szolyvai Emlékpark építésének elindításában.
Később a második rehabilitációs bizottságban – annak testületi megbízásából – még intenzívebb kutatómunkát folytattunk. Ennek eredményeként több ezer kárpátaljai politikai elítéltet rehabilitáltunk. Alig pár hónnappal, a Szovjetunió és a KGB összeomlása előtt Mankovits Tamással, a Kárpátalja főszerkesztőjével megszerveztük Olekszij Korszun miskolci fellépését is, ahol az elsők között döntötte le a hallgatás falát a sztálini korszakban, illetve az azt követő időszakban elkövetett törvénytelenségekkel kapcsolatban. A sikeres előadást követően azonnal kényszernyugdíjazták. Ungvári városi képviselőként velünk együtt ítélte el az 1991-es moszkvai puccsot.
Azóta nyugdíjas kutatóként elévülhetetlen érdemeket szerzett a GULÁG-GUPVI ügyek feltárása, a korábban titkosított levéltári anyagok publikálása terén. Éppen ezért bátran ki mondani: az Olekszij Korszun és köztem kialakult barátságot nyíltan felvállalom, együttműködésünk nem volt „titokzatos”, azt mindig is a nyíltság jellemezte. Ennek a barátságnak és együttműködésnek köszönhetően több forrásértékű dokumentumgyűjteményeket jelentettünk meg, felderítettük és lelepleztük a kárpátaljai magyarság és németség tragédiájának megszervezőit, végrehajtóit, perdöntő bizonyítékok sokaságát hoztuk nyilvánosságra. Az, hogy mára a Szolyvai Emlékpark a Kárpát-medencei magyarság központi zarándokhelyévé vált, ez nagyban az ő érdeme is, hiszen közösen állítottuk össze és pontosítottuk az emlékpark siratófalára felvésett közel 12 ezer áldozat névsorát.
A KMKSZ ügyvitele kapcsán Fodó Sándor együtt is, de külön is gyakran találkoztunk Olekszij Korszun ezredessel, gyakran megfordultunk munkahelyén (a KGB-ben) is, hiszen számos kérdésben kértük segítő közreműködését. Segített feletteseinél megoldani a KMKSZ hivatalos bejegyzése körüli problémákat, közreműködött a beregszászi emlékkonferencia megrendezésénél, az első március 15-ei ünnepség lebonyolításánál, majd a Petőfi-szobor avatási ünnepségénél stb.
Történészként, közéleti személyként a Tóth-Zelei-publikáció rám vonatkozó részeit nyilvános provokációnak tartom, amely arra irányul, hogy lejárassák a magyarság érdekében kifejtett tevékenységemet. Kedves Uraim! Csinálják utánam, teremtsék meg Önök is azokat a közös értékeket, amelyek a nevemhez fűződnek: a tiszabökényi római katolikus templom, a Szolyvai Emlékpark, a Mártír Magyarok Kápolnájának felépítése, 300 könyvcím megjelentetése a Kárpátaljai Könyvek sorozatban (1992–2020), az Együtt című immár kéthavonta megjelenő irodalmi-művészeti-humán tudományok-kulturális folyóirat beindítása, 18 éven át életben való tartása, a szibériai Gulág-Gupvi kutatóút felvállalása, tudományos cím megszerzése stb. stb.
Mint itt élő magyar ember káros dolognak tartom, hogy a Tisztelt Urak a kárpátaljai magyarságot nemzeti konzervatív és balliberális nemzetrészre osztják. Teszik ezt most, amikor az itteni nemzetközösség a legnehezebb időszakát éli meg – egyszerre sújtja a gazdasági válság, az elvándorlás, a félelemkeltő ukrán nacionalizmus, annak minden megnyilvánulásával együtt. Meglátásom szerint Wass Albert intő szavainak – „Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” – ma van a legnagyobb aktualitása. Mindebből levonható egy fontos tanúság: a széthúzó magyarok saját sírjukat ássák, ha továbbra is egymás múltjában vájkálnak, ellenségképekben gondolkodnak. A jövőt illetően nem a megosztás, hanem az összefogás kell, hogy legyen nemzeti létünk megtartásának alfája és omegája – itt, Kárpátalján is!
2020. augusztus 31.
Dupka György, PhD
Kövér György
2020-08-30 at 16:08
Valamiért divatba lett megkérdőjelezni a múltunkat, Ha valaki merészel kimutatni akár egy picike pozitívumot az előző kormányokba, ne agy Isten a szocializmus korszakába, azt azonnyomban hazaárúlónak, magyarellenesnek titulálják. Egyesek íly módon próbálnak kitünni, érvényesűlni, úgyszolván nagyt mondani. Szegények…
nem tudom ki az a lárifári, de nagyon eltorzult ismeretei vannak a nagy SzU-rol. És még sok másnak is. Nem voltam soha se párttag, sőt. mindig mindenkor és mindenüt hangoztattam, hogy magyar vagyok, és a magyarokkal kizárólag csak magyarul beszéltünk.Persze ha orosz társaságban akkor az illem kedvéért rögtön leforditottuk oroszra. Sose volt bántódásunk. Ungváron a korzón volt MAGYAR könyvesbolt. szinte minden család előfizetett a Magyarországi napi – ill. hetilapokra. Balla Lászlóról. A cikk író szerint ő szervezte és irányitotta 56-ban a szovjet csapatokat Magyarországra ugyancsak a Kádár moszkvai látogatását,(ennyire hatalommal bírt ?!) pedig ő csak tolmácsolt. Ezek szerint mindegyik tolmács galád aljas magyarellenes szarházi volt. Dupka Györgyröl: Javasolom Gyurinak, hogy perelje be a cikkírót, rágalom és becsületsértő bizonyítatlan vádaskadósáért. Bemocskolni valakit néhány perc, de tisztára mosni évek is kevesek. A KMKSZ alapító elnökségi tagja voltam attól a perctől szoros kapcsolat és kölcsönös mély tisztelet tart össze minket. Engemet többször láthattak bemenni a KGB épületébe ahova hivatalosan rendeltek be , fenyegettek, hogy ne merjem felavatnai a sztálinizmus áldozatainak ez emlékművet. A Korszun volt KGB ezredessel is láttak, ugyanis tolmácsoltam a “málenykij robot” előadásait Miskolcon, Nyiregyházán, Békéscsabán… A Hozzászólók figyelmébe ajánlom a könyvemet”szibérián át az alpolgármesteri székig”
Dr. Ortutay Péter
2020-08-28 at 14:25
Azért nem egészen. Csak voltak egyesek (mint pl. Balla), akik Heródesebbek akartak lenni Heródesnél.
"Lárifári"
2020-08-24 at 10:04
Az hogy mik voltak a viselt dolgaik nem vitatom. De. Csak a realitás miatt szólok. hogy abban az időben hivatali ügyben a nagy szovjetúniót képviselte az ottani összes nemzetiség és ezért csak oroszul szólalhattak meg. Balla mint szovjet állampolgár “külföldön volt” ezért nem szólalhatott meg magyarul mert ki is rúgták volna.(Anno’ a szállodai magyar személyzettel is ez volt a helyzet mikor Kárpátalján jártunk. Manapság a szlovákiai magyar nemzetiségű rendőrök is csak szlovákul beszélhetnek egymással szolgálatban.)
Home go
2020-08-24 at 05:25
Suba a subához, guba a gubához.
Kommunista pribékből nem lesz soha demokrata, csak libernyák pribék.
"Lárifári"
2020-08-23 at 20:13
A huszti várból lenéző Lenin szobor véletlen felrobbanása is kimaradt meg egy-két kárpátaljai hősi emlékmű hasonló sorsa is amin a dicsőséges szovjet hadsereget éltették mert legyőzte a német és magyar fasiszta seregeket. Az újjáépített emlékműveken már csak a németek voltak feltüntetve, nem is robbantak fel.(Láttam a várban a megmaradt betontalapzatot és az új szövegezésű emlékműveket is.)
ViAM
2020-08-23 at 14:00
Azért a Dupka Györgyre való ilyen sunyi utalást kár volt berakni.
Gáspár Anette
2020-08-23 at 12:55
“Eltöltöttünk három vagy négy napot együtt ezzel a delegációval, Ungvárról jöttek, szakszervezetisek.”
Ment ez magasabb szinten is.
A szakszervezeti tagság kötelező volt. Minden hónapban vonták a fizetés adott százalékát.
Voltak, akik a fél életükben várták, hogy szakszervezeti beutalót kapjanak,
ahol valóban kaptak a családdal egy 12 nm-es szobát, és ebéd meg vacsorajegyet a takarmányhoz.
Pénzük nem volt, mert a fizetést úgy állapították meg, hogy éppen hogy egyik fizetéstől a másikig élt meg az átlagpolgár.
Viszont a felső vezetés, a vállalati ötszög (vezérigazgató, vezérigazgatóhelyettesek, függetlenített KISZ-titkár, függetlenített párttitkár, függetlenített szakszervezeti titkár Franciaországban, Svájcban, Ausztriában nyaraltak, üdültek, síeltek szakszervezeti szervezésben és költségen!!! Konkrétan tudom, hogy így volt.
Nonvideor
2020-08-23 at 12:32
“Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított ”
Őket meg a sztálinista/brezsnyevista kommunisták alapították.
Vezetőik, firkáiszaik kommunisták, akik tudnak ugyan magyarul, de nem magyarok, kollaboráns férgek.
Kárpátalja, főleg Munkács és környéke tele volt/van betelepült, kommunista zsidókkal, akiknek nem hazájuk Kárpátalja, csak lakhelyük.
Ha anno a magyarok nem fogadják be őket, vajon lennének-e ma?!
Virtuális Fidesz Stand
2020-08-23 at 12:19
A MAGYAR TÁRSADALOM VAJON EZT IS LENYELI?
Le mert lenyeletik……
Puhán és alattomosan.