Az ajánlatra a hangfelvételek tanúsága szerint Hiszékeny előbb nemet mondott, azonban napokkal később – mint azt az eljárás során rögzített telefonbeszélgetések bizonyítják – bizalmasán keresztül felvette a kapcsolatot a leendő vevővel. Amikor a szocialista politikus ismét találkozott a fedett nyomozóval, közölte vele, hogy ötmillió forintért cserébe szó lehet az ingatlan eladásáról is. Ismert, a Hiszékenyhez köthető törvénytelen ügyletekről elsőként egy másik, a hatáskörükbe tartozó személyt vizsgáló Nemzeti Védelmi Szolgálat szerzett értesüléseket. Miután a rendvédelmi korrupció elleni szervezet munkatársai megbizonyosodtak arról, hogy megalapozott lehet a bűncselekmény gyanúja, feljelentéssel fordultak Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF).

A Magyar Nemzet által megismert vádirat-részletekből kiderült: a titkos adatszerzés során fedett nyomozóként vetették be a főügyészséghez vezényelt rendőrtisztet, aki a Hiszékennyel és bizalmasával folytatott egyeztetéseket kép- és hangfelvételeken rögzítette. A nyomozó jelentései, valamint a nyomozás során a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által rögzített telefonbeszélgetések jegyzőkönyvei okirati bizonyítékként szerepelnek az eljárásban, és bírósági értesülések szerint azt igazolják, hogy Hiszékeny állításával szemben nem volt szó provokációról, mert az akkori alpolgármester maga határozta meg, hogy az üzlethelyiség mekkora összegért kerülhet a „vállalkozó” tulajdonába. A pénzt végül nem vette át, de a törvény szerint a bűncselekmény ettől függetlenül „befejezett”.

A tavaly áprilisban a XIII. kerületben parlamenti mandátumhoz jutott szocialista politikus a kezdetektől fogva tagad. A KNYF január 23-i vádemelését követően ismét ártatlannak nevezte magát, és az ügyészséget támadta. Az egész eljárást politikai indíttatásúnak, koncepciósnak, manipuláltnak nevezte. – Több hónapon át lehallgatták a telefonomat, az irodámat és három további helyiséget, köztük egy éttermet, elrendelték a személyi megfigyelésemet. Volt olyan eset, hogy hat ember figyelt meg és titkos vagy fedett nyomozót is alkalmaztak az eljárás során. A hangfelvételek úgy készültek, hogy a fedett nyomozó folyamatosan provokált: vidéki vállalkozónak adta ki magát, akinek jelentős mennyiségű pénze van, és szívesen adna abból egy bérleményért cserébe – hangoztatta alig egy hete Hiszékeny.

A Fővárosi Törvényszék Kalina József vezette tanácsa a kiemelt és soron kívüli ügyekre vonatkozó előírásoknak megfelelően már kitűzte Hiszékeny Dezső és társa büntetőügyét, azonban a per első tárgyalásának időpontját csak azután közlik, hogy az érintettek átvették az idézéseket. A vádiratban szereplő bűncselekmény a büntető törvénykönyv szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: MTI