25 éves a Rapülők, ezért Mc Gesztenye, Berkes T-Boy és Michel De Lux úgy döntöttek, hogy közzé teszik a balatonfüredi szabadtéri strand mellett 1993-ban vízbe csapódott egymotoros kis gép fekete dobozát, aminek a szellemes Beszt of címet adták.

PZL – 061.hu

Az idő számos produkciónak ad finom patinát, de a Rapülőket 25 év után újrahallgatva nem tudunk mást mondani, mint azt, hogy ez lehetett a kilencvenes évek első igazi thrash produkciója, ami azon a horizonton mozgott, mint később a Picasso Branch, a Baby Sisters és a Happy Gang. A Beszt Of című válogatásukat csak azért rakod be egy szilveszteri buliba, mert pont olyan partykellék, mint a nevetőgáz, a felfújt koton vagy egy legénybúcsús guminő. A Rapülők viszont mégis tudott valamit, hiszen 1992-ben és 1993-ban minden a hiphop kis Kabosáról, Geszti Péterről szólt, a Rapülők volt az a csapat, amely a rendszerváltás után elhozta Amerikát.

12013345_8b7ab07558dd7ff1946fea3b6798cce1_wm

Igaz, a kiemelt szponzorok közül a Swatch óra svájci volt, a Schöller jégkrém pedig osztrák, de Geszti úgy gondolta, hogy ha két Swatch órát vesz fel egy kezére, és ha két lemezt csinál ugyanabból (Rapülők, 1992, Rapeta, 1993) akkor elhisszük, hogy a Piti vumen, a Némber one és a Helyi terminátor tényleg Amerikából jött, nem pedig az éppen kidőlt Első Emelet tagjai barkácsolták össze valami budai villa garázsában. Hogy milyen lesz, amikor ötven fölött Geszti újra felveszi a Nike selyem rövidnacit és a karvastagságú trombitaréz fuxokat? Hát, olyan, mintha Friderikusz újra megjelenne az osztrák áruházi katalógusból beszerzett lila zakójában, vagy Tibi bácsi nulla angolsággal próbálna beszélgetni a Három kívánságban Maradonával.

A Rapülők olyan harsány akart lenni, mint a Music Television főcímek és maguk a Swatch órák, de az egész olyan lett, mint a Salgó rallyn átalakított, rommá matricázott 1500-ös Ladák. Az 1992-es karácsonyi MTV Hot 20-ból levett hangminták, Geszti túlhajtott szóviccei kétségtelenül megmozgatták a magyarok fantáziáját, hiszen a két lemezükből eladtak úgy 400 ezer lemezt, ami részint annak volt köszönhető, hogy a Túr dö flancon Geszti kicsit túltolta a biciklit.

Tévéműsorokat vezetett (ÁSZ, Megáll az ész, Rockstúdió), rádiókban jófejeskedett, szinkronizált, reklámszpotokban köszöntek vissza a szóviccei, másoknak írt szövegeket, ő volt a rendszerváltás egyik legnagyobb nyertese, aki nem a KISZ vagyon gyanús privatizálásával tett szert sokmillió Swatch órára, hanem egyszerűen azzal, hogy mindenhol feltűnt, ahol pénzt lehetett csinálni, a Postabanknál, az SZDSZ-nél, még a Music Television műsorvezetői pályázatára is jelentkezett. És Geszti Péterből egyszer csak sok lett, az egész ország ráunt erre a szellemi olajozásra, de Geszti nem hajlandó tudomásul venni azt, amit a Lapát című slágerükben megfogalmazott: kit izgat fel egy hajháló?

Rapülők
Beszt of
Magneoton
13 szám 55 perc

Kép: MTI, Rapülők archiv