Libbal migráns-mosdatás

6

 

„Ki szereti jobban a migránsokat?” versenybe kezdett az MSZP és a DK Brüsszel kegyeiért. Molnár Gyula már a bevándorlók korlátlan befogadását vizionálja, Niedermüller Péter szerint pedig a migránsoknak semmi köze a terroristákhoz.

 
„Könyökkel kell dolgozni, elvtársam! Könyökkel, csak azt értik!” – mesélik, jó harminc évvel ezelőtt egy akkori külügyi vezető így biztatta kollégáját a november 7-ei szovjet követségi fogadáson. Nem a Téli Palota ostromára készültek persze, nagyobb volt a tét: a kaviáros szendvicskék halma. Az illető MSZP-s színekben szép karriert futott be később Budapesten és Brüsszelben is, ma is a szocialisták egyik megmondó-embere. Mostanában persze inkább a július 4-ei amerikai fogadásokon látni, a lazacos tálak környékén.

Eme adoma csak azt hivatott mutatni, hogy bizonyos dolgok semmit sem változnak a magát balnak vagy liberálisnak csúfoló oldalon. Ahogy egykor kaviáros kenyerekért és Moszkva kegyeiért vetélkedtek, most ugyanilyen könyöklő-tempóban próbálnak közelebb jutni a brüsszeli, illetve sorosi húsosfazékhoz.

A versenyt ugye Botka László nyitotta, határzárat bontó ötletével. Ezen el is örömködtek majd egy hetet, aztán Pünkösd hétfőn Molnár Gyula tromfolt. Végtére ő is szoci vezér: az MSZP elnöke szerint a kötelező befogadási kvóta alapvetően okés, de ha úgy adódik, bizony bele kell menni a migránsok korlátlan befogadásába is.

Azért ez oda lett mondva! Ezt hallva Brüsszelben már tényleg induljanak a kasszakulcsért, és Soros se vacakoljon az átutalással!

A hírre Gyurcsányékat ki is rázta a hideg: a szocik megint beelőztek! A DK-elnök napok óta nem tud semmi ütőset mondani. Katasztrófa, rémálom, mint amikor a cirkuszban lesérül a bohóc. Mit lehet ilyenkor tenni? Vadai Ági mélabús hetek óta, Vágó Pisti Farkasházy Tivadar ellen ír pamfletet. Ki kel versenyre Botkáékkal?!

S ekkor jó Niedermüller Péter Brüsszelben felemelte a leejtett kardot! Mit felemelte, körbelengette, és egyenesen Magyarország felé suhintott vele! A DK-s EP képviselő tegnap bejelentette: ő bizony azonnal lebontaná a határkerítést, mert így nem hazánkba jönnek a bevándorlók, hanem más országokba. S ezt nem tehetjük meg Brüsszellel!

Amikor Jean-Claude Juncker értesült a nyilatkozatról, szeme könnybe lábadt: nem hiába koptatja évek óta a brüsszeli fotelokat, csak megnevelődnek ezek a magyarok! Az Európai Bizottság elnöke gyorsan megfogadta, hogy legközelebb puszival köszönti Niedermüllert. Sőt, a főnöke, az az izgága Gyurcsány is kijöhetne újra tanácskozni hozzá.

Pedig Juncker akkor még nem hallotta a nagy magyar demokrata következő szavait. Niedermüller szerint a terrorizmus és a migráció között nincs összefüggés, és ő nyugodtan végig mer menni este is az európai fővárosok utcáján, nem tart terrortámadástól.

Hát ezzel kapcsolatban nagyon gyorsan két dolog.
Egy: Niedermüller úr esetleg nézze meg, hogy milyen nemzetiségű és vallású egyedek követték el az elmúlt évek terrorcselekményeit. Talán feltűnik az is, hogy a minapi londoni gyilkosok felmenői nem ültek ott Arthur király kerekasztalánál, sőt normandiai Vilmos hódító hadában sem jeleskedtek.

Vagy a tegnap a Notre Dame-nál gyilkos kalapácsot lengető algériai diák ősei XIV. Lajossal építették Versaillest, esetleg csatába mentek Bonaparte tábornokért?

Kettő: Rendkívüli módon örülök, hogy Niedermüller úr esti egészségügyi sétái nyugodtak, miután Brüsszel belvárosában elfogyasztott egy 150 eurós kagylótálat. Ám esetleg ugorjon át a Molenbeek negyedbe egy 5 eurós kebabra. Oda, ahol „belga” szót nem hall, oda, ahova már a buszvezetők is csak extra prémiumért hajlandóak menni, mert az aranyos migráns gyerekek folyamatosan kövekkel dobálják őket. Istenkém, nem juthat mindenkinek Kalasnyikov…

Olvasom, hallgatom ezeket az embereket, és nem tudom eldönteni, hogy valóban egyszerűen az agyukra ment a brüsszeli píszí propaganda, és már képtelenek „magyarul” gondolkodni?!

Avagy tényleg annyira fontos a hatalomra jutás, a „Brüsszel budapesti helytartója” cím – hiszen a külső segítség bizony ezzel jár -, hogy semmibe veszik Magyarország legalapvetőbb érdekeit? A magyar emberek biztonságát?

 

 
Fotó: PS-montázs