Magatokfajták vagytok


Ha Orbán nyer, az a komcsiknak rossz. Ha a magyar válogatott nyer, az Orbánnak is jó, tehát a komcsiknak az is rossz. Rém egyszerű, leprolisított hazaáruló logika ez. Eddig a szintig sikerült lezüllesztenie a hazai ballib sajtónak a baloldali hívek jelentős részét, politikai motivációból megutáltatva velük a saját országukat és nemzetüket. Ennek a terméke az a sok kétségbeesetten nyüszítő szerencsétlen, akik most kötelességüknek érzik minden erejüket megfeszítve a magyar válogatott ellen drukkolni, és zúgolódni, amiért kijutottunk az Eb-re. Szily Lászlónak volt csak annyi esze a ballib akolban, hogy felmérje, mennyire kínos ez. Hosszasan, erőlködve próbálta megmagyarázni – elsősorban magának – ezt az agybajt, csak hát ettől se lett kevésbé kínos.

Az alapelvet, miszerint ami Orbánnak jó, az semmiképpen sem lehet jó, a bölcselkedésbe belevágó Szilynek sem sikerült meghaladnia, ami eleve szűk keretek közé szorította a lehetőségeit. Így aztán abba a rettentően elcsépelt egyirányú utcába ment be kínjában, hogy ami rossz, az Orbán hibája, ami viszont jó, az Orbán ellenére jó. Szellemes, friss, egyedi, sosem hallottuk még!

Eleve aki 2020-ban leír a saját két kezével olyat, hogy stadionokat épít a kormány kórházak helyett, azt nem feltétlenül kéne újságírónak tekinteni, mert hát vagy gátlástalanul hazudik, vagy végtelenül ostoba szegény. Ha pedig mindezt még halálosan komolyan gondolt, kikacsintás nélküli oktatásegészségügyezéssel is tetézi, azzal még ki is nevetteti magát, mert hát az átlagos momentumos „politikus” kognitív szintjével és Fekete-Győr András helyzetfelismerő képességével egyidejűleg rendelkezni nem igazán dicsőséges dolog.

Különben hova szeretnél még kórházakat, kedves nem egybites propagandista?

Épüljön még egy a Honvédkórház mellé? Vagy a Szent Imrével szemben bontsanak le néhány panelházat, és ott legyen még egy kórház? Esetleg nem elég Kecskeméten az a három, vagy Tapolcán az egy? De ha főleg új kórházi tömbökre vágysz, akkor kérésed máris meghallgattatott, az elkövetkező években lesz jó néhány, ITT megnézheted, mennyi. Egyébként már eddig is legalább kétszer annyi pénzt költött el a kormány kórházakra, mint stadionokra, és 2026-ig ez az arány még sokkal komolyabban eltolódik majd az egészségügy javára. Sokan nem tudják egyébként, hogy a kórházépítésnek és a stadionépítésnek milyen fontos közös jellemzője van. Mindkettő építőcégek, illetve építőmunkások, azaz családok sokaságának ad megélhetést, ráadásul elsöprő mértékben magyarországi pénzből, ami például a 444.hu bloggereiről nem mondható el.

És ez még csak az egészségügy, de hát a fociról is összehordódott itt némi ostobaság. Amikor a 19 éves kora óta Magyarországon játszó, majd 12 évi itteni foci után a válogatottba 31 évesen eljutó Könyves Norbertet a szerb fociiskola termékének minősíti, ott már erősen érződik az izzadtságszag. Még viccesebb amit Szoboszlai Dominikről írt:

„maga Szoboszlai pedig kifejezetten a magyar akadémiai rendszer tagadásának a terméke. Az apja ugyanis azért alapította meg a Főnix-Gold nevű kis nevelőklubot, mert elégedetlen volt a hazai képzési rendszerrel”

Szoboszlai apja egyszerűen nem nézhette tétlenül Orbán gyatra hazai utánpótlási rendszerét. Ezért aztán 2007-ben, azaz három évvel Orbán Viktor miniszterelnökké választása előtt létrehozta a Szoboszlai Dominikot a foci útján elindító Főnix-Gold FC utánpótlásnevelő klubot. Orbán, te tetted ezt!!!

Nyilván az is csak a véletlen műve, sőt igazából Orbán ellenére történt, hogy az elmúlt 10 évben jóval komolyabb eredményeket ért el a magyar válogatott, mint az előtte eltelt két évtizedben.

És itt nem is okvetlenül a két Eb-re kijutásról van csak szó, hanem arról, hogy 1990 és 2010 között összesen egyetlenegyszer tudtunk éles tétmeccsen legyőzni nálunk jóval magasabban rangsorolt csapatot, míg az elmúlt évtizedben ez nyolcszor sikerült. Persze ez nyilván csak véletlen, és semmiféle ok-okozati összefüggésben nem áll azzal, hogy úgy általában elkezdték rendbe tenni a magyar focit, az omladozó stadionoktól és öltözőktől egészen a klubok gazdálkodásáig. Ez csak véletlen, és Szily nem hagyott magának meg a hozzá hasonlóknak más utat, mint hogy elhiggyék ezt a képtelenséget. Az Orbán-gyűlölet vajon demenciát okoz már a középkorúaknál is? Amennyiben ez beigazolódna, akkor viszont azt is fontos lenne megvizsgálni, van-e összefüggés az idült Orbán-gyűlölet és az akár fiatalkori elbutulás közt. Ha a momentumosoknak szerencséjük van, akkor mindkettő okozhatja a másikat, és akkor nem rajtuk múlott.

Na, de a lényeg!

„Magunkfajta”

– így jellemezte Szily azt az embertípust, akinek annyira sikerült meggyűlölnie Orbán Viktort, hogy azzal a lendülettel meggyűlölte a saját hazáját és annak sikereit is, kiemelt helyen beleértve az Orbán Viktornak köztudottan nagyon fontos magyar foci sikereit. Nagyon hálás vagyok ezért Szilynek, hiszen tiszta vizet öntött a pohárba. Amikor erről az emberfajtáról szoktunk beszélni, akkor ennek az emberfajtának a képviselői sértődötten kérdeznek vissza, hogy kik azok az „ők”, akikről beszélünk. Amikor a szemükbe mondjuk a véleményünket a hazaáruló, saját országukat gyűlölő szövegeikről, viselkedésükről, akkor azonnal egyéniségekké változnak, és felháborodva kérdezik, hogy kik azok a „ti”, akikhez beszélünk. Nos, az „ők”, a „ti” azok ti vagytok, kedves magatokfajták.

Ti, akik bármilyen magyar sikert gyűlöltök, amennyiben ahhoz az általatok gyűlölt Orbán Viktor hozzátette a részét.

(Félve merem gondolni, hogy akár az Orbán Viktor közreműködése nélküli magyar sikerekhez is hasonlóan viszonyultok.)

  • Ha nyer a fociválogatott, az jó az országnak, jó Orbánnak, ezért nektek rossz.
  • Ha sikeres a magyar sport, az jó az országnak, jó Orbánnak, ezért nektek rossz.
  • Ha pozitív változásnak indul a demográfiai helyzet, az jó az országnak, jó Orbánnak, ezért nektek rossz.
  • Ha javul az emberek hangulata, az jó az országnak, jó Orbánnak, ezért nektek rossz, és feltétlenül megpróbáljátok elcseszni.
  • Ha csökken a szegénység mértéke, az jó az országnak, jó Orbánnak, ezért nektek rossz.
  • Ha a kormány megtalálja a középutat a járvány féken tartása és a gazdaság életben tartása között, az jó az országnak, jó Orbánnak, ezért nektek rossz.
  • Ha egyre több pénzük van a magyaroknak, egyre több mindent engedhetnek meg maguknak, az jó az országnak, még nektek személy szerint is jó, de jó Orbánnak, ezért nektek rossz.

Ennyire nyomorultak vagytok. Ha ez így se világos, akkor forduljatok bizalommal Szily Lászlóhoz, ő majd elmagyarázza még részletesebben!


  Vésey Kovács László

​Mit fognak ehhez szólni mások?

12 hozzászólás

  1. A moslék koalíció egészére jellemző ez, nemcsak a momentumra. Bár ők a legpofátlanabbak, de azért a többi se kutya. (Például Jakab Péter, Dobrev Klára stb)

  2. Searching For Liberal Bullshit

    Ez a fajta ember pszichológiai szempontok szerint is érdekes. Nagy többségük a saját életének nyomorát és sikertelenségét vetíti ki másokra, őket téve felelőssé a sikertelenségért, azokat, akik sikeresek. Az, hogy az ilyen ember miért sikertelen, nem jut el a tudatáig.

  3. Rózsa Zoltán

    Igen, sajnos tele vagyunk ilyen Szilykkel és hasonlókkal. Elégedetlenek, proletárok, forradalmárok, keserűek. Vincze Emília remek summázata: ha nincs akkor miért nincs ha meg van akkor az szar. Legjobb ha nem lesz, ne legyen – legékesebb példája ennek Budapest Városliget projekt – nehogy megépüljön mert még a végén kiderül, hogy szép, jó és hasznos – de az Orbán csinálta? Akkor inkább ne, ne legyen. Ha meg mi, bolsevikok építhetnénk mert mi vagyunk hatalmon – KariGeri és Добрев Клара például – akkor meg inkább hivatkozzunk a világgazdaságra, a klímára, a konjunktúrára, ültessünk be néhány szemüveges kopaszt a tévé képernyőbe – vagy egy pislogós Bajnai Gordonkát – akik szépen elmondják, hogy most épp miért nem ér semmit a magyarok munkája és kell külön adóztatni meg elvonni – közben meg pl. a Városligetre szántakat elosztjuk a haveroknak. Tipikus bolsevik – a múltat végképp eltörölni semmik vagyunk s…. itt megáll a zene mert a következő strófa – miszerint mindent újra fogunk építeni – még eddig soha, sehol nem sikerült az elvtársaknak, csak addig jutottak, hogy mindent lerombolunk.
    Sajnos Szily és a hozzá hasonló söpredékek köztünk vannak, szavaznak és magyar személyi igazolvány lapul a zsebükben. Közülünk valók ha még nem is a magunkfajták. Olyanok mint Szamuely, Rákosi vagy Kun Béla. Ne csüggedj magyar, lásd meg itt Kun Miklós érdemeit – Kun Béla unokája csodálatos, magyar hazafi történész professzor.
    Elismerem, ennek ellenére sok még a javítani való – lassan, biztosan, csak válasszunk mindig bölcsen. Amit Budapest tett és sok megyei jogú városunk – megkapják a magukét. Önsorsrontó marha népségek, most még 4 évig nem lesz fejlődés – Budapesten bánja sok halott az idősek otthonában, a Széchenyi Lánchíd és tengernyi elpocsékolt pénz, lehetőség. Válasszunk okosan – mindig okosan!

  4. Egy egy speciális emberfajta, akiket ép lélekkel, sőt ép ésszel sem lehet soha megérteni. Képességeik, szorgalmuk alapján soha semmi kiemelkedőt nem értek el, és ennélfogva mindenkire féltékenyen irigyen néznek fel, illetve szeretnék lenézni, ami viszont nem megy nekik.
    Ezek nemcsak magyarnak nem jók, nem lennének jók osztráknak, szerbnek, angolnak se, akkor azt a népet gyűlölnék.
    Van egy amerikai humorista, Jeff Dunham, akinek állandó figurái (mint az Ahmed a halott terrorista is) közül a legörbülő szájú megkeseredett öregember típusa. Ami a mi Mézga családunk Máris szomszédja. Aki mindenre tud valami epéset mondani, mindenkit utál, semminek sem tud örülni.
    Mindannyian ismerünk ilyeneket, s ha nem lennének annyira megvetni valók, akár sajnálnánk is őket, mert rossz élet lehet az ilyen, ahol mindent pocséknak látnak, semminek sem tudnak örülni, legfeljebb addig a pár percig amíg megírják az ilyen cikkeket, és elégedett vigyorral hátradőlve, nyújtóznak egy jót, arra gondolván, hány embernek lesz rossz reggele, napja ha majd ezt olvassák reggelre kelve.
    Sekély e kéj.

  5. 2019 október 13-án éjjel Harácsony Here első mondata volt, hogy Dörner György soha többet nem kap színházat.
    A második pedig az, hogy megakadályozzák a Dél-Budai Centrum Kórház felépítését.

  6. MAGUNKFAJTA = HÜLYE

    A Kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, Carlo M. Cipolla 1976-ban tanulmányt írt, melyben felvázolta az emberi hülyeség öt alaptörvényét.
    1;
    Hülye az, aki veszteséget okoz másnak vagy másoknak, úgy, hogy közben maga sem nyer semmit, sőt, közben akár maga is veszteséget szenved.
    2;
    Annak a valószínűsége, hogy egy ember hülye, teljesen független adott ember bármely egyéb vonásától.
    3;
    Mindig, mindenki elkerülhetetlenül alábecsüli a körülötte levő hülyék számát.
    4;
    A nem-hülyék mindig alábecsülik a hülyék ártó erejét.
    5;
    A hülye ember a legveszélyesebb ember.
    https://www.ftadviser.com/your-industry/2019/11/27/the-basic-laws-of-human-stupidity-by-carlo-m-cipolla/

  7. A fejletthaladó logikának semmi értelme. Az egy pszichológiai förmedvény, egy analógiás katyvasz, az emberi szubjektivizmus tobzódása.

    A fociban is azért lassú az előrehaladás mert tele van az ország ilyen “pszichotikumokkal”, olyan emberekkel akik tudni vélik… Van az a pénz, amiért én is tudni vélem, ha kell. Hehehe. Egyik hiba. Minél nagyobb a szám, annál kisebb az eszem. Hehehe. Másik hiba.

  8. Öreg Rája

    Szily és baráti köre,

    Ha eddig nem értettétek volna: A MAGATOKFAJTÁT tartjuk mi, magunkfajták nemzetsorsrontó mocskos hazaárulónak!
    Aljasul és agyatlanul szolgáljátok a globalista eszmét. Internacionalisták vagytok, vagyis hazátlanok.
    Tömegben bátran sz@roztok mindent és mindenkit, de egyedül szemtől szemben sunnyogtok. Nem vállaljátok a véleményeteket egyénként, nem nyilatkozatok a kormánypárti médiában, mert igazából nincs mondanivalótok.
    Percemberek vagytok!
    Nyomtalanul tűntök el a világból a hangos ajvékolásotok ellenére is. Összefosva, vagy összegyurcsányozódva, soros pénzén kurovát szócsőként használva.
    Jelentéktelen, kisebbségben lévő kellemetlenkedők vagytok, és maradtok ebben az országban.

  9. Igen, Magatokfajták vagytok.

  10. @Erdősi Zoltán
    @László Somlyó

    Tökéletes a kórkép és nem képzelt betegekről szól!

  11. Ezek nem “Magukfajták” egyszerűen rothadékok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük