Százmillió forintos nagyságrendben szórta ki a pénzt Magyar Péter a barátaihoz és ismerőseihez köthető cégeknek, amikor a Diákhitel Központ vezérigazgatója volt – erre utal számos olyan szerződés, amelyek az elmúlt napokban, illetve már korábban, az év elején nyilvánosságra kerültek. A lap összeállításában bemutatja azt a személyi kört, amelynek egyik tagja ma is a Tisza Párt elnökének dolgozik.
A Magyar Nemzet közben kiderítette, hogy melyik a példaként említett cég: a Magyar vezette Diákhitel Központ 2021. december elsején kötött szerződést egy bizonyos Troia Media Kft.-vel, 13,34 millió forintért.
A társaság tulajdonosa Trentin Balázs Lajos, aki jelenleg a Tisza Párt egyik szervezője, méghozzá kulcsszerepet tölt be. A lap információi szerint a tiszások augusztus 17-én szerveztek egy találkozót öt Pest vármegyei választókerület városi koordinátorainak Dunaharasztin. Az eseményen vendégként volt jelen Kiss József és Trentin Balázs, akik a Tisza-szigetek létrehozásáról és működtetéséről beszéltek. Az úgynevezett Tisza-szigetek a korábbi polgári körök mintájára létrehozott helyi pártszervezetek. Szakértők szerint mivel a Tisza-szigetek adják a helyi beágyazottságot, így ezek a Magyar-féle párt legfontosabb szervezeti egységei, megszervezésük pedig a Tisza Párt politikai térnyerésének egyik kulcsa. Mára az is kiderült, hogy a Diákhitel Központ korábban a Think & Tank Management Kft.-vel is szerződést kötött. Az a megbízás 14,7 millió forintról szólt, és szintén igen sürgős lehetett, a munkát ugyanis 2020. december 14. és 31. között kellett elvégezni.
A két szerződés körülményeiben több közös pont is akad. Egyrészt mind a kettő éppen csak nem éri el a 15 millió forintot, másrészt mindkettőt az adott év utolsó napjaiban kötötték. Hadházy Ákos ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: az összegeket úgy határozták meg, hogy ne kelljen közbeszerzést kiírni, az időpontok pedig szerinte arra utalnak, hogy a Magyar Péter vezette állami cég ki akarta szórni az év közben megmaradt pénzt. De akad még egy kapocs. A Diákhitel Központtal szerződő mindkét vállalkozás, azaz a Troia Media Kft. és a Think & Tank Management Kft. is Trentin Balázs Lajoshoz köthető. Előbbi közvetlenül, utóbbi céges kapcsolódásokon keresztül.
További figyelemre méltó személyi kapcsolatra is fényt derítettek, ugyanis a Think & Tank Management Kft.-nél a hivatalos cégadatok szerint az egyik aláírásra jogosult személy Ézsiás Zsolt Dániel. Az ő neve azért érdekes, mert a Hadházy által felsorolt szerződések egyike a First Voice Kft.-vel jött létre, amit a cég részéről Ézsiás Beatrix szignált. Némi kutakodás után találtak is egy egészen más jellegű, nem a Diákhitel Központ által kötött szerződést, amelyben Ézsiás Zsolt az egyik szerződő cég képviselőjeként, Ézsiás Beatrix pedig tanúként szerepel és a feltüntetett lakcímük megegyezik. Így már nyilvánvaló, hogy nem csupán véletlen névegyezésről, hanem házastársakról vagy közeli rokonokról lehet szó.
Abszurd szerződési feltételek
Visszatérve a First Voice szerződésére, a Szabad Európa részletesen írt arról, hogy szinte abszurdba hajló képtelenségeket tartalmaz a megbízás. A fő tevékenysége szerint számítógépes programozással foglalkozó céggel reprezentatív kutatás elvégzésére szerződtek a szak- és felnőttképzésben érdekeltek körében egy új képzési hitellel kapcsolatban. A szerződést 2020. december 2-án írta alá Magyar Péter és a First Voice részéről Ézsiás Beatrix, de a megállapodás második fejezete szerint erre a napra a cégnek már össze kellett állítania a kérdőívet, és leegyeztetnie a Diákhitel Központ vezetőivel. Ebből is az a gyanú erősödik, hogy előre egyeztetett, valós munkát nem igazán igénylő kifizetésről lehetett ebben az esetben szó.
Egy régebbi szereplő is felbukkan a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ kedvezményezettjei között. A Varius Consulting Kft. 2013-ban alakult, üzletviteli és egyéb vezetői tanácsadás a fő tevékenységi köre. Magyarék arra szerződtek velük, hogy „gondolják újra a hitelnyújtási tevékenységet mint alaptevékenységet egy üzletfejlesztési stratégia és akcióterv tanulmány keretein belül”. A Variusnál egyébként nem számított nagy tételnek a Diákhitel Központtól kapott 46,78 millió forint.
Az Opten céginformációs rendszer szerinti eredménykimutatásukban több mint másfél milliárd forintos bevétel szerepel 2019-ben 97,6 milliós adózás utáni nyereséggel. Ezután azonban nagyon gyors lejtmenet következett: 2020-ban 668,9 milliós bevételhez már nyolcvanmilliós veszteség társul, egy évre rá már csak 14,5 millió forint a cég bevétele, és 98,5 millióra nő a veszteség – ezután pedig „átalakulás révén” megszűnik a vállalkozás. A tulajdonos Ádám Lajos közvetlenül vagy közvetve összesen 19 gazdasági társaságban érdekelt, ezek közül a Vialto Consulting Kft. már a 2010-es kormányváltás előtt az Oktatási Hivatalnak dolgozott, többek között a felsőoktatási felvételi eljárások akkreditációjában.
Magyar Péterék szerződtek a PLANB Magyarország Kft.-vel is, amelynek társadalmi kapcsolati igazgatója volt Palatinus-Woth Márton. A tanácsadó céggel 2020 novemberében 14,8 millió forintos megbízást kötött a Diákhitel Központ. Ebben az esetben is éppen csak 15 millió forint alatt maradt az összeg, ami nem éri el azt az értékhatárt, aminek kifizetéséhez közbeszerzési eljárás szükséges. Palatinus-Woth Márton neve is felbukkan Magyar ügyletei körül. A Tisza Párt vezetője ugyanis tavaly tulajdonosa lett az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-nek. Ez pedig azért fontos, mert ennek a cégnek részvényese volt mások mellett Palatinus-Woth is.
(Magyar Nemzet / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Sas
2024-09-24 at 13:25
A KORMÁNYBAN feltétlenűl pozitív a gazdasági stratégiája-a gazdasági semlegesség politikája.
Van
2024-09-24 at 13:13
Sumer
Kérlek áruld el mi a pozitív ebben a kormányban?
Sas
2024-09-24 at 13:09
Ez a szánalmas majom-mp-egyszerűen eltekint a világtörténelemtől, a mostani globális átrendeződéstől-a nyugat-keleti élethalálharctól-tengerszorosok lezárásától-az ellátási láncok lerombolásától-a primer természeti erőforrások birtoklási viszonyaitól-és ÍGÉR MINDEN JÓT-SZÓVAL EGY IGAZI SEGGFEJ.Ilyen helyzetben a mostani állapot is megbecsülendő-aki jóval többet remél-pl.ettől a kreténtől-az diliházba való.
sumer
2024-09-24 at 12:59
@Van
Védem a védhetetlent? Szándékom szerint – MP szeélyében és tevékenységében – támadtam. Vagy tévedek? :)))))
sumer
2024-09-24 at 12:54
@GJ
Az ember – szánalmas politaktikai pojácaként – és a mögötte álló pénzügyi érdekek valóban nem érnek ennyit, de az ország, amelynek miniszterelnoke szeretne lenni, szerintem IGEN!
Ettől függetlenül mindenkitől elnézést, hogy gondolataimat ilyen bő lére eresztettem!
Van
2024-09-24 at 12:50
sumer2024-09-24 at 10:58
Miért véded a védhetelen (mindíg)
Kérlek áruld el mi a pozitív ebben a kormányban?
Zebegény
2024-09-24 at 12:46
Yoggi2024-09-24 at 10:02
Az a baj a gyapjasokkal ,hogy azt hiszik ez csak és kizárólag MP művelte!
Hadházi hetente több ilyen korrupciós ügyet mutatott be .
Sajnos akkor nem ütötte meg a nyáj ingerküszöbét.
GJ
2024-09-24 at 12:36
sumer
2024-09-24 at 11:51
MEGÉRDEMEL EZ A SEJTHALMAZ ENNYI MEDITÁCIÓT (és karaktert)???
röviden:
Ez az ürge nap mint nap Saulból- Paul és Paulból – Saul lesz.
#bántjákapetit
2024-09-24 at 12:36
Nemzeti
2024-09-24 at 11:51
Neked is leírom:
Érdekes.. Arról valahogy nem vagytok hajlandóak tudomást venni, a nagy nerezés’ közepette, hogy bizony egy olyan fideszestől várjátok a kormány buktatását, aki egymaga megfelel az összes sztereotípiának, amit kialakítottatok a kis buksitokban magatoknak a fideszről. 😉
Zed
2024-09-24 at 12:16
@Poshadt dinnye,
“…ha csak egyetlen pert nyert volna is, azzal lenne rogyásig tele a Facebook oldala.”
Posztolta fb-n is, plusz megírta kb. az összes hírportál.
sumer
2024-09-24 at 11:51
“a damaszkuszi úton Saulból Pál lett????”
Jó kérdés! :))))
Aki arra gondol, hogy valaki Szent Pálhoz hasonlóan, egyik napról a másikra, “hitelesen” megtérhet, az gondoljon arra is, hogy a baloldal legújabb messiása mennyi mindent mondott már – csupán a színrelépése óta – és változtatta meg arról utólag a véleményt! Kezdve azzal, hogy az ő egyéni politikai karrierje eleve kizárt…!
Akik pedig arra hivatkoznak, hogy valaki csupán “kényszer” hatására működött együtt – mindenféle lekiismetfurdalás nélkül – az aktuális hatalommal és volt képes (kizárólag a saját hasznára) nagy nyilvánosság előtt hirdetni azt, amit CSUPÁN “MÁSOK” vártak el ott tőle (de valójában ő maga volt ott a ma született “bárányfelhő”), azok gondoljanak arra is, hogy egy ileyn ember utána bármikor képes megtenni ugyanazt, akár ellentétes előjellel is, mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül!
Ami pedig MP jövőjét illeti, az még valóban kérdéses…!
Ha egy vállalthoz mondjuk hirtelen beállítana egy emeber, aki azzal remélne ott új pozíciót magának, hogy elárulja nekik a konkurrencia, adott termékének gyártására vonatkozó, szigorúan örzött titkait (gyártási ktg, értékesítési lánc/stratégia, stb), akkor vajon melyik cég alkalmazná őt ott vezető pozicióban? Lehet, hogy megpróbálnák kiszedni belőle a szükséges infókat, de alkalmazába biztosan nem vennék, hiszen – ahogy a konkurenciát elárulta nekik – úgy őket is simán elárulhatja másnak, ha úgy hozza az érdeke.
Nos, szerintem ez lesz MP sorsa is a tiszán belül! Bár 2026-ig rengeteg víz lefolyhat a Tiszán, már most látszanak ott a háttérben erre vonatkozóan bizonyos mozgások…
Nemzeti
2024-09-24 at 11:51
Beismerte a pártlap, hogy a NER a közpénzlopásra épül.
Ennek fog a nemzeti új kétharmad véget vetni!
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-24 at 11:50
Yoggi: 2020-ban. Ő pedig decemberben kezdte a pénzeket kinyomni és a következő években. Ellenőrzés UTÁN! Mindig mondom, az a sánta kutya Forma-1es pilóta. :))
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-24 at 11:49
Mennyi ment vissza? Vagyonnyilatkozat? Egy vagyonosodási vizsgálatot megér az egész… Kis pénzéhes, megalomán gyökér.
Királytigris
2024-09-24 at 11:48
Diogenész2024-09-24 at 11:37!
Már most látszik, hogy a Tisza Magyarország ellen tesz Brüsszelben! És ez csak a kezdet. A Tisza Poloska vezetésével Szaros Gyurka elvárásainak kell megfelelnie, hiszen onnan jö a dohány.
Tudod, aki fizeti a zenészt, annak a nótáját húzza a zenekar.
Gondolkodj!
Ui: Nekem is kb. 30 millióval tartozik az Orbán kormány, és soha nem fogja kifizetni, aztán mégis a Fideszre szavazok, mert minden más választás egy nemzeti tragédiával érne fel!!!
Zöld Budapest
2024-09-24 at 11:48
Előbb kellett volna mindenhonnan kitenni, késő bánat. Nem lenne ekkora arca,meg a pártja sem,ha ezt időben altatjak,majd a megfelelő időben kirakjak.Nem szabad engedni hogy áradjon max apadjon. Száradjon ki
GJ
2024-09-24 at 11:47
Diogenész
2024-09-24 at 11:37
Én nagyon nem vagyok megelégedve a Fidesszel,
De a globalista zsidók által irányított és fizetett ellenzékedet DUGD FEL MAGADNAK a migránsokkal a buzikkal, az uzsorás zsidó bankjaikkal, a rabló multijaikkal stb. együtt!
Gondolom, te a kegyeltjük és fajtársuk lehetsz, hogy ennyire szereted őket.
GJ
2024-09-24 at 11:41
Királytigris
2024-09-24 at 11:21
Q – ra nem érdekel!
A családom az első és majdnem tönkretette a tehetséges, szorgalmas, céltudatos gyerekemet a NER apparatcsik csürhéje. Angliában diplomázott Firt Class fokozattal és most Kínában tanul tovább úgy, hogy semmiben sem kapott segítséget.
Én is kaptam már egy halom pofont tőlük.
A jogos panaszainkat leszarták.
Potápi az országgyűlési képviselőnk elérhetetlen.
Ellustult, önelégült, tohonya banda, akiket már csak a saját érdekük irányít.
Diogenész
2024-09-24 at 11:37
Királytigris! Nem, a Fidesznél nincsen rosszabb. Erre az elmúlt 14 év az ékes bizonyíték: közpénzlopás, jogállamszétbarmolás, cinizmus, orosz és kiínai érdekek kiszolgálása. Magyar Péter és a Tisza nem voltak még kormányon, ellentétben a Fidesszel, ezért megérdemelnek egy esélyt.
oshon
2024-09-24 at 11:22
Miert buzlikk annyira itt a hely ?! Ja, itt van a budos magyargyulolo szarparti es itt bssza a qrva budos ruhes anyjat seggbe … szoval a buzikak aradata ujra – fuuujjjjjj a fold ala budos magyargyulolo satangidak !
GJ
2024-09-24 at 11:21
Kárpáti
2024-09-24 at 11:18
TE MÁR ANNYIRA HÜLYE VAGY, HOGY NEKÜNK FÁJ!
Két LEGÓ -kockát összetudnál rakni?
Kétlem!
Királytigris
2024-09-24 at 11:21
GJ2024-09-24 at 11:12!
“Kaparják ki a gesztenyét maguknak!”
És ha nem tudják kikaparni? Akkor mi lesz? Jön Poloska? Ezt egy józanul gondolkodó magyar ember nem akarhatja! Ez egy második Moháccsal érne fel…
aladin
2024-09-24 at 11:19
Most térjünk a dolgokra ez a magyar Péter nem normális, hogy lehet a Fasebook-oldalon olyat kijelenteni, hogy neki sok birói rokonai voltak és vannak a mai napon akik megfogják nyerni az összes perét amit elinditott. Névszerint emliti öket, de ezt nem hinném, hogy a birói család tagjai igy örülnek a bejelentésnek mikor az ilyen esetek titkosak és tabuk mert ezek csak ártanak a családnak. Nekem is van egy biró rokonom, de kisem szabad hogy ejtsem a nevét társaságban, vagy hogy örá hivatkozzak ez nagyban rontaná az ö hivatását, karierjét. Megértettem és igy viselkedek, de ennek a görénynek hogy nem szolnak a családja birái, hogy ezzel az ajánlással jobb lenne ha befogná a pofáját mert csak ártanak nekik.
#bántjákapetit
2024-09-24 at 11:18
Kárpáti
2024-09-24 at 11:11
Érdekes.. Arról valahogy nem vagytok hajlandóak tudomást venni, a nagy nerezés’ közepette, hogy bizony egy olyan fideszestől várjátok a kormány buktatását, aki egymaga megfelel az összes sztereotípiának, amit kialakítottatok a kis buksitokban magatoknak a fideszről. 😉
Kárpáti
2024-09-24 at 11:18
Amíg a NER része volt Magyar is bűnös volt. Az Orbán-rezsim minden tagja bűnös.
De Péter mint Pál apostol megtagadta ezt a gonosz rendszert és a jó oldalára állt, hogy felszabadítson minket az igazság erejével.
Most is tovább szórja a közpénzt az Orbán-Tiborcz-Mészáros klán, de már nem sokáig, már látszik a vége a NER-es országrontásnak.
Hajrá magyarok, hajrá Magyar!
Királytigris
2024-09-24 at 11:17
Kárpáti2024-09-24 at 11:11!
Azt akarod mondani, hogy Poloska a damaszkuszi úton Saulból Pál lett????
Na … ne… már?!
Hány éves vagy? Kettő?
GJ
2024-09-24 at 11:16
Kárpáti
2024-09-24 at 11:11
TE MÁR NEM LESZEL HÜLYÉBB AZ TUTU!
Magyarnak nem abból lett elege, hogy szórják a közpénzt, hanem az zavarja, hogy kikerült a pikszisből.
MENJ A 3,14CSÁBA, TE AGYHALOTT BUZERÁNS!
Királytigris
2024-09-24 at 11:14
Diogenész2024-09-24 at 10:54!
Aztán melyik párt lenne az?
A Tisza most bizonyítja be, hogy rosszabb mint a Fidesz. Akkor melyik is?
GJ
2024-09-24 at 11:12
Királytigris
2024-09-24 at 10:43
Tökéletesen egyetértek veled!
AZ ELLENZÉK MÉG NÁLUK IS SOKKAL SZARABB!
Van egy családi ügyünk, ahol személyesen tapasztaltuk, hogy az államigazgatást senki sem ellenőrzi.
A lovak közé dobták a gyeplőt és minden szerv azt csinál amit akar.
Leszabályozatlan szar az egész és ezzel tartják a törvényesség látszatát.
A Peti is azért lopott, mert nem ellenőrízte senki.
Én viszont már ezekre sem fogok szavazni.
Kaparják ki a gesztenyét maguknak.
Kárpáti
2024-09-24 at 11:11
Így működött a NER. Így működik ma is. Így szórják a NER-lovagok a közpénzt ma is.
Ebből lett elege Magyarnak, ezért döntött úgy, hogy lebontja ezt a velejéig korrupt rezsimet.
Csakis a NER teljes felszámolásával szabadulhatunk meg ettől a romlott rendszertől.
Már közel a cél, még pár százalék és a magyarok véget vetnek a közpénztolvaj Orbán-korszaknak.
sumer
2024-09-24 at 11:10
“14 év kleptokrácia után végre megérdemelnék az emberek, hogy olyan párt jusson hatalomra, aminek sem a ’89 előtti katyvaszhoz nincs köze, sem a rendszerváltás utáni mutyipártokhoz.”
És melyik lenne az? Az, amelyiknek a vezetője 14 éven kereztül nem csupán haszonélvezője, hanem zokszó nélküli kiszolgálója volt az általa leváltani kívánt rendszertnek? Ugye ez csak vicc…?!? :)))))))
Poshadt dinnye
2024-09-24 at 11:07
Dinnye
“Magyar Péter több mint harminc pert nyert a média ellen…”
Dinnye, meg vagy te poshadva, meg mellesleg egy idétlen tiszás birka is vagy! Megértem, hogy gondolkodni nem tudsz, de a két agysejteddel addig a következtetésig azért eljuthattál volna, hogy a bíróságok – az elképesztő leterheltségük miatt – még tárgyalásra kitűzni sem tudták M.P. ügyeit (ha vannak egyáltalán…), nem hogy ítélet születhetett volna. Februárban tűnt fel ez a vézna bohóc, mondjuk indított áprilisban, májusban sajtópert, az akkor még mindig csak kitűzésre vár, legfeljebb az első tárgyalásra. Te meg agymosott tiszás böszme itt 30 pernyerésről dadogsz. Egyet azért említhettél volna közülük… Mert csak pofázni – bizonyítékok nélkül – könnyű ám! Csak hazudni kell, ami nektek agymosott tiszás birkáknak nagyon megy. Szóval csak egyet a “harminc” közül. Arról nem is beszélve, hogy amilyen betegesen hiú, önimádó a ti nyüzöge “messiásotok”, ha csak egyetlen pert nyert volna is, azzal lenne rogyásig tele a Facebook oldala. Dicsekedne, mert azt nagyon szeret. Imádja önmagát. Harminc pernyerésről regényt íratott volna már. De semmi firkálmánya nem volt és nincs ilyesmikről. Szóval Dinnye gyerek otrombán hazudós vagy és hülye, leülhetsz!
mébell
2024-09-24 at 11:06
Ezazabeszarós?
Zentai Péter
2024-09-24 at 10:59
Előbb kellett volna mindenhonnan kitenni, késő bánat. Nem lenne ekkora arca,meg a pártja sem,ha ezt időben altatjak,majd a megfelelő időben kirakjak.Nem szabad engedni hogy áradjon max apadjon. Száradjon ki
Zöld főváros
2024-09-24 at 10:58
Előbb kellett volna mindenhonnan kitenni, késő bánat. Nem lenne ekkora arca,meg a pártja sem,ha ezt időben altatjak,majd a megfelelő időben kirakjak.Nem szabad engedni hogy áradjon max apadjon. Száradjon ki
Qyx
2024-09-24 at 10:58
Amíg fideszes volt, nem volt ezzel gond. Nem lenne ma sem, ha még mindig közéjük tartozna.
sumer
2024-09-24 at 10:58
@Yoggi: “Egy fideszes káder, akit beejtőernyőztek egy állami cég vezető pozíciójába, a haveri körnek szórja ki a pénzt.”
Bizonyos cikkek szerint azt a haveri kört viszont csupán ő “ejtőernyőztette be” oda, és azok vele együtt távoztak onnan, hiszen a mai napig támogatják őt. Ehhez speciel a Fidesznek – szerintem – nem sok köze lehet! Ahogy MP, korrupciógyanús tevékenységének tényfeltárását sem a Fidesz, hanem Hadházy Ákos kezdeményezte…
Ami pedig a magyarországi korrupciót illeti; az sajnos ott kezdődik el, amikor például egy villanyszerelő szaki szabadon megkérdezheti bárkitől azt, hogy ÁFÁ-val, vagy ÁFA nélkül? A határ pedig – az éppen aktuális állami rendszerüzemeltetők személyétől függetlenü – a csillagos ég. Sajnos…
Miklós
2024-09-24 at 10:58
Ha !! egyszer valamikor talán lesz egy olyan vezető párt az országban amely képes és AKAR egy olyan törvényt elfogadtatni a parlamenttel,hogy azok a képviselők,politikusok akik az ország közpénzét lopják,dézsmálják minimum vagyonelkobzás,és 15év letöltendő börtön büntetés terhe legyen az alap ítélet. Több lehet kevesebb nem!!! ( nem muszáj politikusnak lenni senkinek) Na,ha lesz ilyen törvény akkor fogok hinni a politikában. Addig marad a szar,szarabb,és a legszarabb választási lehetőség. Sajnos ez a mocskos,álnok,tolvaj tendencia az egész világon elúralkodott sőt már elfogadott is. A jelenlegi kormányzatnak van lehetősége ilyen törvényt alkotni és elfogadtatnia. EGYEDÜLÁLLÓ lenne az egész világon ami a NEMZET érdekét szolgálná!! Gróf SZÉCHENYI István a saját vagyonát áldozta a közösség érdekében ma a köz érdekét áldozzák a politikusok töbsége érdekében!!
angolpuska
2024-09-24 at 10:57
Tisza-szektások. Lehet mentegetni a messiást, de akkor is egy áruló, sunyi csaló marad.
Diogenész
2024-09-24 at 10:54
Királytigris! Megértem a szempontjaidat. De egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz nem a legkisebb, hanem a legnagyobb rossz. Aminél bármelyik másik párt alkalmasabb lenne. 14 év kleptokrácia után végre megérdemelnék az emberek, hogy olyan párt jusson hatalomra, aminek sem a ’89 előtti katyvaszhoz nincs köze, sem a rendszerváltás utáni mutyipártokhoz.
Királytigris
2024-09-24 at 10:43
Bűnök, notórius hazugságok – és eszementek2024-09-24 at 10:22!
Diogenész2024-09-24 at 10:28!
Korrekt!
Csak annyit tennék hozzá, hogy nem működik a Fideszben egy belső ellenőrzés, hogy ezeket a korrupt disznókat kiszűrjék? Ezzel a szekrényből kiesett csontvázakkal választást lehet veszíteni!!!
Tényleg csak azért szavazok a Fideszre, mert nincs jobb. Vagyis a kisebbik rosszat választom a sok szar közül.
aladin
2024-09-24 at 10:42
Ha olyan gyenge selejtes törvény van Magyarországon, hogy ezt a többszörösen elkövetö pszichopata Magyar Pétert aki bármilyen bünt követ el nem lehet törvény elé állitani, ha lopás vagy eröszakos büncselekmény, verekedés, garázdasági vagy rablás mert neki mentelmi joga van akkor miért ne csinálná. Inkább hagyja a törvényünk, hogy ez a hazug rafinált alattomos szélhámos naponta szemberöhögje az állampolgárjait.
Bandi
2024-09-24 at 10:40
Az a röhej, hogy a dinka szektatagjai szerint a poloskás (a tiszta kezű, a mentelmi joggal nem élő, az árvízi fészbukos, stb.) nem hibás az ügyben, mert Fidesz …
GJ
2024-09-24 at 10:37
Dinnye
2024-09-24 at 10:33
Magyar Péter egy közpénzen kitartott NER -es faszszopó volt (erről szól ez a cikk)!
Megtehette, hogy szórja a közpénzt és meg is fogja tenni csak engedjék a közelébe.
GJ
2024-09-24 at 10:33
MEGTEHETTE?
És vajon így szórják még ma is a kegyeltek????
EZ EGY KICSIT ÖNLELEPLEZÉSNEK HANGZIK, NERIDÁK.
Dinnye
2024-09-24 at 10:33
A cikket persze nem olvasom. A szokásos, mindennapi Magyar Pétert szidalmazó cikkek egyike.
Magyar Péter több mint harminc pert nyert a média ellen, mert a média hazudott, keményen hazudott Magyar Péterrel szemben. Azután jöhettek a helyreigazítások.
A nemzeti érzésü kormánypropaganda szócsövei még nem vették észre, hogy a Magyar Pétert szidalmazó cikkek ellenére, vagy talán pont a cikkek miatt a Tisza párt támogatottsága növekszik. Csak így tovább, kedves kormánypropagandisták! A Tisza párt csak köszönetet tud mondani.
Diogenész
2024-09-24 at 10:28
Bármilyen vélt vagy valós visszaélést követett el Magyar Péter a Diákhitel Központnál, az a Fidesz sara, hiszen a párt tette meg vezetőnek és nézte el az ügyeit. Öngól, pubikáim!
Bűnök, notórius hazugságok - és eszementek
2024-09-24 at 10:22
Eddig alaposan gyanúsítható garázdaság, telefonrablás bűncselekményekkel és most már hűtlen kezelés bűntettével is. Ezenkívül egy erkölcs nulla is ez a fószer, aki csatos szíjjal dobálta a terhes feleségét, késekkel hadonászott a kiskorú gyerekei előtt v(kiskorúak veszélyeztetése), de eljátszotta az öngyilkost is mentősök, rendőrök előtt, titokban felvételt készített a feleségével kikényszerített beszélgetésükről (ügynök, besúgó az ilyen alak és ezt ő mondta), hőbörgött a templomból kijövő hívőkre, újságírókra uszította a híveit, összeveszett a magyar sajtó döntő többségével, az ATV-ből kirohant, majd úgy ment vissza, hogy csak azt kérdezhetnek tőle, amibe ő beleegyezik előzetesen. Bepisilve négykézláb mászkált egy budapesti diszkóban, nőket inzultált, telefont rabolt, amit a Dunába dobott, majd egy másik diszkóban is – amely ukrán maffiózók kezén van – szórta a pénzt. Mert ugye így viselkedik egy magára valamit is adó, komoly politikus… Hazudozik folyvást hónapok óta, vegyük csak a legordítóbbakat: 12-szer jelentette ki nyilvános fórumokon, hogy az EP képviselőség egy kamu állás, sok pénzért, de ő nem megy ki Brüsszelbe, aztán mégis kiment, a mentelmi jogot szükségtelennek tartotta és eltörlendőnek, most a mentelmi joga mögé menekedik a bűnelkövetései miatt. Aztán a lehallgatós Petyának eszébe jutott az is, hogy a pártja szervezzen saját besúgó hálózatot. Döbbenet. De ne hagyjuk ki a kórházi és árvízi bohóckodásait sem… Viszont elég ennyi is a belbudai vézna vigéc elképesztő hülyeségeiből, noha lenne még mit sorolni. Vég nélkül lehetne még sorolni ennek a szélhámos vigécnek és pénzéhes, bulizós nyikhajnak a hülyeségeit, jellembeli, erkölcsi elképesztő fogyatékosságasit.
S ezt a riasztónak jellemtelen, gerinctelen, hazudozó pojácát 1,3 millió ember követi, sőt újabb felmérések szerint 1,8 millió. Úristen, ennyi embernek ment volna el az esze az országban?!
Keljfel Julcsi
2024-09-24 at 10:08
Köszönöm kedves PS szerkesztőség mostmár dacból gondolkozom rajta, hogy a Pszicho Peti cikk tsunami után ne válasszam 2026 ban az eddigi pártomat.
Minden nap kb. 4 cikk egy héten 28 cikk – (akkor is ha ismétlés) teljesen kontraproduktív, csak mondom.
Yoggi
2024-09-24 at 10:02
Teljesen meg vagyok döbbenve. Egy fideszes káder, akit beejtőernyőztek egy állami cég vezető pozíciójába, a haveri körnek szórja ki a pénzt.
Egész biztos, hogy ez nem lehetett így!
Hát visítva védtetek mindenkit, akire akár csak a gyanú árnyéka vetült. Magyar Pétert is közvetve.
2020-ban KEHI vizsgálat volt, ami mindent rendben talált, nem?
Mennyire kell szemellenzősnek lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa át a fidesz által felépített, és időszakosan Magyar Péter által is kihasznált rendszert?
Ezzel csak a rendszer totális elrothadásának tényét erősítitek csak meg. Rajta, nyomassátok tovább!
Igeazán szét lehetne nézni a többi állami cégnél is, ahonnan nem fordult ki a vezető, és nem csinált politikai pártot.
Felkészül MÁV, Volánbusz, MVM stb. Következmény az nem lett, hiszen a tenisz szövetséget szétlopó Szűcs Lajos is ott parádézik továbbra is a parlamentben, miközben arról értekezik a felc.hooti tahóval, hogy kéne elverni Hadházyt. (Mondjuk Ábrahám elvtárs óta tudjuk, hogy fideszes körökben ezt így intézik.)