Nem vicc, Magyar Péter megsértődött, mivel állítása szerint volt barátnője, Vogel Evelin kép- és hangfelvételeket készített róla. A Tisza Párt elnöke szerint volt párja ezekkel a feltételekkel zsarolta, ezért fel is jelenti volt szerelmét.
Mint ismert, Vogel Evelin hosszú interjúban tálalt ki Magyar Péterről, a Tisza Párt alakulásáról, valamint a férfi a nagyközönség által kevésbé ismert (de a sajtó által sejtett) oldaláról. Ebben elmondta, még a Tisza mögött álló emberek is komolytalannak tartották először Magyart, hangfelvételei nem hozták meg a kívánt hatást, magánéletükben pedig épp olyan agresszívan viselkedett, ahogy azt Varga Judit már korábban leírta. Az interjú megjelenése után aztán nem sokkal Magyar éppen úgy reagált, ahogy arra Vogel számított: meggyanúsította volt barátnőjét a Fidesszel való kollaborációval, illetve azt állította, zsarolta őt és pártját a nő.
A pártelnök hosszú posztban elemezte volt párja interjúját, írásában pedig külön nehezményezte, hogy Vogel
lehallgatta és felvételeket készített róla.
A volt feleségéről nyilvánosságra hozott hangfelvétellel ismertté vált Magyar továbbá azt is tudni véli, pontosan 11 órányi felvételt adott át fideszes politikusoknak, ezekkel a felvételekkel pedig– állítása szerint– korábban meg is zsarolta őt és pártját. Mindezekért Magyar Péter, bár posztja szerint szereti, szerette, mégis feljelentést tesz Vogel Evelin ellen.
Kontra Miklós
2024-09-25 at 13:36
Gyakorlatilag csak megfélemlíti újra az élettársát ,mert nem tudja bizonyítani hogy fideszes politikusoknak bármilyen felvételeket átadott a hölgy,és szerintem azt sem hogy megzsarolta.
Várjuk a fejleményeket,
Bár azt lehet tudni hogy néhány ügyvéd fizetett hamistanukat használ a perek megnyerésében amit ők biztosítanak az ügyfél számára,Petiékből ezt is kinézem.
sumer
2024-09-25 at 13:33
“Gyerekek, nem rég múlt csak el dél és ti már 7 azaz hetes darab Magyar Péter cikket gyártottatok ide a mai nap.”
Nemsokára ez következik: “Gyerekek! Most olvastam, hogy az itt eddig megjelent 7 cikk hatására nem csupán 7%-al, de már 7×7%-al ment fel a Tisza párt támogatottsága, amely jóval maghaladja a 80%-ot, ráadásul a teljes lakosságban!”
Ja… NEM… :))))))))
Petya tiszta ideg!
2024-09-25 at 13:23
A “jellemóriás” , belbudai szélhámos, bizonyos Magyar Peti titkos felvétellel zsarolta a feleségét, hogy intézze el: ezután is kaphassa a havi 5-6 millió forintot. És V.J. nem jelentette őt fel zsarolásért. De ha róla készít fotó és hangfelvételt – és nem is titkosan! – a volt élettársa, akkor kiakad, kiül rá az idegbetegsége és zsarolás miatt perli a volt élettársát. Hát, nem érdekes…? Neki szabad, másnak nem! Fura egy fiú ez a Petya, nemde…?
süli
2024-09-25 at 13:22
Srác már be van csavarodva, adjon már be neki valamit valaki!!
A faszira embereket biztos nem ,de még aranyhalat sem bíznék.
Jöhet az utód!!
Vicces
2024-09-25 at 13:15
☕
Tiszások: titeket is lenéz!
2024-09-25 at 13:15
Agymosott, tiszás birkák: ne legyenek illúzióitok, az ideggyenge, agresszív és önimádó “messiásotok” titeket is lenéz, mindenki vidéki prosztó és proli a szemében, aki a nagykörúton kívül lakik. Ti csak arra kelletek neki, hogy a bosszúját beteljesíthesse. De azért ti csak hozsannázzatok az ország legnagyobb hazugjának és szélhámosának. Hozzá képest – most már biztosra veszem – Gyurtcsótány Böszme Ferkó egy igazmondó és higgadt bácsi.
Józan gondolkodás
2024-09-25 at 13:11
Isten bizony, ez a pasas nem normális! A sok hülye követője nem látja? Hová vezet ez?!
sumer
2024-09-25 at 13:10
“Magyar Péter bepereli volt barátnőjét, miután az hang- és képfelvételeket készített róla”
Hogy peregnek az események! :)))))
Akkor MP mégsem rágalmazásért jelenti fel, hanem zsarolásért? Csak, mert a @Kárpáti nick a Vogel Evelin interjúról szóló topikban ma 11:03-kor még ezt írta:
“Péter már fel is jelentette rágalmazásért és meg fogja nyerni a pert, ahogy eddig az összes rágalmazók elleni pert megnyerte, több mint 30-at. Magyarázkodhatsz a bíróságon Evelin, reménykedj, hogy a fidesz bére fedezi majd a perköltségedet.
A per tárgyától függetlenül, van annak némi zamata, ha egy poloskát “pontosan 11 órányi hangfelvétel” elkészítése erejéig úgy “poloskáznak”, hogy azt ő közben észre sem veszi… :)))))
elemeslampa
2024-09-25 at 13:10
óóó miért nem lep meg..
ha hatalomra kerülne akkor nem a bíróságra rángatná, hanem leveretné a veséjét.
Ez az eredménye annak, hogy még egy ejnye bejnye sem volt 1990 után. Köszi sólyomlaca+szadesz
"Jellemóriás"
2024-09-25 at 13:09
Hogy ez egy mennyire gizda, sz@r alak: ő készíthet titkon felvételt, de ha ugyanezt más teszi, akkor perel… Ciki Peti egy “jellemóriás”!
Evelin kipakolt!
2024-09-25 at 13:06
Te jó ég, mit élhetett át emellett az agresszív, önimádó fószer mellett Varga Judit 14 éven át… Belegondolni is borzasztó. V. Evelin talán csak néhány hónapot élt vele, de éppen elege lett neki ennyiből is, torkig lehetett már a megaláztatásokkal ,a semmibe vevésekkel. Úgy legyen lottó ötösöm, amennyire biztos voltam abban, hogy előbb-utóbb ő is kipakol majd.
SZJ
2024-09-25 at 13:05
Aki még komolyan gondolja a Tisza áradozását, ez már annak is égés.
mébell
2024-09-25 at 13:05
EZ jó! Kényszerzubbonyt készenlétbe! Ha kijelenti, hogy ő Napóleon, egyértelmű lesz a helyzet.
Ciki van Peti!
2024-09-25 at 13:02
Ciki van Peti! Sz@r a helyzeted… Szóval csak magának, a Platós Pisis, Poloskás Petyának (PPPP) van “joga” titkon és büntetlenül hangfelvételeket készíteni a feleségről, viszont Vogel Evelint ugyanezért beperli. De hiszen éppen azt bizonyítja ezzel, hogy akkor maga is bűncselekményt követtél el a titkos felvétellel. Igaz, nem az egyetlent… Ficsúrka, maga megint tanúbizonyságot tett pocsék, gerinctelen jelleméről.
Csak kacagok
2024-09-25 at 12:57
nem kacagok 2024-09-25 at 12:41
Dehát nem is építenek!
A PS nem közölte?
HAHAHAHAHA
Gondolom valami linket akartál beszúrni, ugye?
Na, hogy kell, ha a robot visszadobja?
Kis IQ teszt
varga eszter
2024-09-25 at 12:52
nem kacagok2024-09-25 at 12:4
talán mert semmi sem állandó, csak a változás maga, ha nem is szószerint idézve.
DJ Puding
2024-09-25 at 12:50
Gyerekek, nem rég múlt csak el dél és ti már 7 azaz hetes darab Magyar Péter cikket gyártottatok ide a mai nap. Valljátok be, szerelmesek vagytok a Petyába! Nem szégyen ez, Bese Gejgő hívei hűen követik a pásztort.
SubZero
2024-09-25 at 12:48
Tisz(t)a hülye szavazók!
Kezd már valami kérdés megfogalmazódni a csökött agyatokban Petikével kapcsolatosan?
Mert nekem annyi van hogy nem tudom leírni, de elkezdem:
1. Ha áruló volt Evelin miért most jelented fel? Miért nem az intejú előtt?
2. Minden árulóval így kell bánni? Azaz akkor veled is?
Nem zavar, hogy most már több nő is azt állítja, hogy egy alávaló mocsok vagy?
3. Petike vita helyett tüncike? Ott jól lehet témákról egyeztetni? Vagy csak a szarkavarás a lényeg?
…..
és a tisz(t)ásokhoz
Ezután is erre a pondróra fogtok szavazni? Mindegy csak ne a zorbáán?
Nektek hol van az az erkölcsi minimum, ami alá már nem mentek le? Jó kutyázni?
Nem érzitek magatokat becsapottnak mint az összes többinél? Ha petike nem jön be egy még nála is alávalóbbra is szavaznátok?
Huh nem folytatom…
nem kacagok
2024-09-25 at 12:41
Csak kacagok,
Miutan itt a PS kommentemet a eltitkolt taborral kapcsolatban nem kozolte, erdekelne miert epitik az osztrak hataron a tabort??
api01
2024-09-25 at 12:31
Unalmas már ez a pali, már a csapból is ez a fogyatékos bohóc folyik. Erkölcse épp úgy nincs, mint azon népségnek, aki rá szavazott tavasszal és kitart mellette, bármit tesz.
Sajnos az ilyen gerincteleneket ciklusokon keresztül el kell viselni, de majd csak lesz valahogy.
Ameddig a beteges rajongás tart, kapja a pénzt és hazát árul (lesz ez még durvább is), akár a többi hitvány elődje.
Szar egy alak, az biztos.
Édi
2024-09-25 at 12:30
Mit visz a bíróságra Magyar?
Azt, hogy szerelmük hajnalán, virágjaban emlék képeket és az akkor még bársonyosnak tűnő hangját Evelin megörökítette?
Lehet, hogy minden rágalmazási pert megnyert, de ezt nem fogja. A bíróság, meg ha komolyan veszi magát, elutasítja. Hacsak nem akarnak anyuka pici fiának nagyon a kedvébe járni. Meg a nagyapa még picibb unokájának.
PrüsszelPress
2024-09-25 at 12:29
Saját magát a saját bőréből, személyiségéből nem perelheti ki.
Csak kérdezem
2024-09-25 at 12:26
Kárpáti
Ha Májusban zsarolta meg, miért csak most jelentette fel?
puncuis pinatus
2024-09-25 at 12:26
Azannyaparasztya!!!
No fene, neked lehet te kis hímtag, másnak nem?
lhotx
2024-09-25 at 12:25
no comment
Királytigris
2024-09-25 at 12:23
Ha van egy csöpp eszük a Tiszásoknak, akkor megszerveznek egy közgyűlést, és azonnal leváltják, és elzavarják a p…ba ezt a kis pöcsöt.
Csak kacagok
2024-09-25 at 12:21
MP nem érdekel senkit
Van!
Olaszországban, Szerbiában…
T.rex
2024-09-25 at 12:16
Nyugati szél / nem kell őt lejáratni! lejáratja saját magát! miután megjelent a színen a zsúrpubi,lop ,csal, hazudik!
pm
2024-09-25 at 12:08
Na persze te nyugati szellentés: biztos Rogán kényszerítette magyart hogy a feleségét kihallgassa és arról felvételt készítsen, és aztán közzé is tegye..
Most hogy ugyanezt alkalmazzák ellene, már egyből nem oké?? Ebből a bandából egyikben sem bíznék egy pillanatra sem. Abban a csajsziban sem aki befeküdt alá ilyen előzméynek után.
mindenki a saját “karrierjét” egyengeti ezekkel a felvételekkel.
MP nem érdekel senkit
2024-09-25 at 12:06
Migráns tábor van vagy nincs?
Beszédes
2024-09-25 at 12:04
Ésss! Elindult a buli! A nagyra nőtt kártyavár inogni kezdett. Felkészül: Ervinke!
Esti Kornél
2024-09-25 at 11:54
René Guénon Poloska Péterről, az Őt támogató Pankotai Lili elvtársnőről, valamint a Momentumból-Jobbikból verbuválódott ál-hazafias híveikről:
“Nyilván az Antikrisztusnak kell a lehető legközelebb lennie a “széthulláshoz”, úgyhogy azt lehet mondani, hogy miközben individualitása irtózatosan fejlett, ugyanakkor csaknem megsemmisült is, s ez pontosan az “ego” “Önmagam” előtti háttérbe szorításának fordítottja, más szavakkal a principiális Egységben való fúziót helyettesítő és parodizáló “káoszban” való konfúzió; és ez az állapot, amelyet testi alakjának deformitása és aránytalansága reprezentál, individuális állapotunk lehetőségeinek legalsó szintjén fekszik, úgyhogy tényleg az “ellenhierarchia” csúcsa az a hely, ami az Antikrisztust megilleti abban a feje tetejére állított világban, amely az ő világa lesz.”
én a pásztorok királya
2024-09-25 at 11:53
Nyugati szél 2024-09-25 at 11:23 >>> Nomen est omen; NYUGATI, ami másképpen: BULLSHIT. Persze hülyeségeket írogatni mindenkinek joga van.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-25 at 11:52
Kíváncsi vagyok mivel bizonyítja a zsarolást. Maga mondja, hogy találkoztak vele Radnaival, de nem mondott Evelin semmit. Kért pénzt. És? Dolgozott. Miért ne kért volna? Felvette Poloskàt (ez mondjuk csúnya). És? Összekapcsolta Evelin a kettőt? Ő bizony nem. Ki kapcsolta össze? Poloska és Radnai. Konkrétan ezt le is írja a Messiás, hogy ők vádolták ezzel Evelint, aki nem mondott nekik semmit. Hát bizonyítsd te gyökér! Félelmetes 100 jogász van körülötte. Egyik hülyébb, mint a màsik. Ennek fényében még hülyébb a politikai íteletet hozó klubrádiós bíró néni a “zaklatàs” szón lovagolàsàval. Ordít a politika! Annyira imádom ezt a sok.forradalmàrt! Lépésről, lépésre bele a gödörbe, tégláról, tégláról építve a tràgyatàrolót! Csak így tovább! Megyek kávézni.
túródóra
2024-09-25 at 11:51
Miféle gazemberek ezek?
Naprózsa
2024-09-25 at 11:47
Hát ez már átmegy burleszkbe! Ez a lehallgatósdi már népi játék lett? Főleg ebben a családban? Én lehallgatlak téged, te lehallgatod őt, mi lehallgatjuk őket, ti lehallgattok minket.
Sokan kifogásolják, hogy mit foglalkozunk napi szinten ezzel a gátlástalan idiótával, de hát minden napra biztosítja a szórakoztatásukat.
Viszont a jogász szakmát ezek a mai jogászok nemzetközi és a béka valaga alatti hazai színvonallal alaposan bemocskolják, hisz Strasbourgban vagy mondjuk a Salvini, Trump elleni elképesztően ocsmány műperekben örökre lemoshatatlan véleménye lesz az emberiségnek, hogy isten ments a jogászoktól, hisz mára ők lettek a legnagyobb bűnözők.
Ez a selyemmajom tényleg mer perelni mikor saját maga ugyanezt követte el.
Hova jutottunk egy régen nagy tisztelettel övezett jogász szakmában???
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-25 at 11:45
Szép napra ébredtem ma! :)) Szegény, pedig úgy szerette… És igaza van Poloskànak, milyen felháborító aljassàg, hogy felvette a párja beszélgetéseit! Most én is sírok…
Tudományos libsizmus
2024-09-25 at 11:42
Már várom, hogy felbukkanjon Leonszió ebben a brazil szappanoperában.
Ez a fazon komplett idióta.
IH
2024-09-25 at 11:40
Beindult a propaganda gépezett
Főni elmondta vége az árvíznek ezt a csatát is megnyertük! 🤣🤣
Zakar Zoltán
2024-09-25 at 11:39
Hajrá Csuhaj Ildikó, Nagy Hun Attila,..Hann Endre,Szöllősi Györgyike, Rónai Egon, Raskó György, Pusztai Erzsébet, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Mellár,…
Cukkerberg galaxis
2024-09-25 at 11:34
Kárpáti!
Buksika! Azt mondod, hogy Peti barátod Evelinről is készített felvételt? Mért másként hogyan bizonyítja, hogy megzsarolták?
Cukkerberg galaxis
2024-09-25 at 11:32
Nyugati szél!
Magyar Peti nadrágjába már a hőmérője sem fér bele! Ez nem lejárató műsor buksiak! Ez egy segélykiáltás egy olyan emberért, aki bele fog őrülni, ha tovább folytatja azt amit Sorosék jelöltek ki számára:
Grimmbusz
2024-09-25 at 11:31
érdekes, kedves szektások, amikor MP zsarolta a feleségét a felvételekkel, azzal nem volt problémátok 😀
akasztják a hóhért…
saját fegyverével győzték le…
megverték hazai pályán…
De ti ezt úgyse fogjátok megérteni, mert nem akarjátok megérteni. 🙂
Bandi
2024-09-25 at 11:31
A h.lye (?) tiszás szektások meg írogatnak feszt ide is.
Zoltán
2024-09-25 at 11:29
Az eddigi hozzászólásokról: Pontosan lehetett tudni, hogy Magyar Péter hívei képtelenek lesznek elfogadni a nyilvánvalót. Magyar Péter Pedig még mindig bízik a családi kapcsolataiban, hogy a bíróságon tisztára tudják mosni. De a fák nem nőnek az égig. Előbb-utóbb bezörget a valóság.
Babóca
2024-09-25 at 11:28
Ez így is jó! De bónusz vigyorgást a szektásai kommentjei jelentik! 😂😂😂
Kárpáti
2024-09-25 at 11:25
Azért pereli be mert 30 milliót akart kizsarolni tőle, ez pedig bűncselekmény.
A haknit is azért vállalhatta be a fidesz propagandában, mert tudja hogy drága ügyvédekre lesz szüksége.
Zsebii
2024-09-25 at 11:24
😂
Grimmbusz
2024-09-25 at 11:24
Ez a történet pedig így gyönyörű, ahogy van….
Nyugati szél
2024-09-25 at 11:23
Íme a Rogán Művek újabb Magyar Péter-ellenes lejárató műsora, a Varga Judit 2.0! Magyar helyében óvatosan raniznék mielőtt miniszterelnökké választanák, mert Rogánék láthatóan még az alsónadrágjába is beépültek…