Árad a Duna. Mielőtt még valaki félreértené, a válasz nem, ez nem egy újabb péniszirigységgel küzdő politikus jelmondata, hanem a rögvalóság. Az árvíz elleni védekezés komoly összefogást igényel, így most a legtöbben a gátakon pakolják a homokzsákokat. Munka közben persze akad idő néhány tökéletesen beállított, profi fotóra is, amelyek nyilván csak azért születtek, hogy önkénteskedésre ösztönözzék a még nem önkénteskedő embereket. Elfogadjuk. Ez egy ilyen világ. Megértjük, ha készül néhány kép, de a 452 kép/óra egy picit talán már túlzás. Piros pont annak, aki kitalálja, ki készítette a legtöbb “digitális tartalmat” a gátakon folyó munkálatokról. Bizonyára nem Magyar Péter az. Kacsintás, kacsintás.
Ezalatt az idő alatt Gulyás Balázs, Magyar Péter hű paripája meglátogatta Bese Gergő korábbi munkahelyét, majd rácsodálkozott annak tényére, hogy a kirúgott Bese Gergő nincs ott, ahonnan korábban kirúgták. De mivel ő egy vérbeli oknyomozó, felkereste Bese Gergő testvérét, aki némi hízelgés után elmondta neki, hogy szerinte
Gergő atya valójában a Fidesz áldozata.
A kormánypártnak ki kellett volna állnia az eltévelyedett Bese Gergő mellett.
Facebook hozzászólás
moliere
2024-09-22 at 21:54
Lehet, hogy van félmillió nyugatra “tántorgó” honfitársunk, de a túlnyomó részük hétvégére, vagy éppen estére visszatántorog. Lehet, hogy pont emiatt nőtt annyival a nyugat-magyarországi régió népessége (nem pont annyival, de sokkal), mert oda könnyebb estére vagy hétvégére hazatántorogni. Ebből is látszik, hogy a kitántorgottak túlnyomó része egyrészt a közeli német nyelvterületre ment, ahonnét kocsival fél nap haza, másrészt egyáltalán nem is igazándiból tántorgott ki.
(Ha már bele akartok kötni valamibe, ami szakmailag is megáll, akkor inkább foglalkozzatok azzal, hogy a gépesített nagyüzemi mg. és élelmiszergazdaság korában a jellegzetesen agrárvidékek népessége pl. JNKSZ és Békés vmegyék továbbá szomszédságuk népessége tényleg eltántorgott valahová, főként Pestre és Ny-Magyarországra, továbbá VALÓBAN onnan ment el arányaiban több az áhított nyugatra… ahonnan majd azért lehet, hogy menekülni kell egyeseknek, csak mondom. De nem most kéne nemzethalált vizionálni, amikor az elmúlt 14 évben egyébként majdnem annyi évben fordult elő nagyobb visszavándorlás, mint kivándorlás, mint amennyiben negatív volt az egyenleg. Egyébként ezek nyilvános adatok, és akkor persze már csak az marad a hű honfiszívnek, hogy “a KSH úgy hazudik, ahogy a vajda diktál”. és valóban, ekkor az én érvkészletem is kifogy.) 😀
moliere
2024-09-22 at 21:47
Kis segítség: Nagy-Britanniában most muszáj tartózkodási engedélyt igényelni. Országonként megvan, hogy mennyien igényeltek. Magyarország 109 ezer. Még lehet ott ennek a 10%-a pluszban, aki nem igényel, de több, nemigen. (Apró adalék, román több, mint 1 millió igényelt…)
Lehet itt egymást kényeztetni bolsi kislányok, de végül is amíg nem vagytok kormányon, teljesen magánügy az elmeállapototok. 😀
moliere
2024-09-22 at 21:44
AZ ÉN DUMÁM A KOMCSI KÖRNYEZETEMNEK: “ÉN NEM TUDOM, HOGY KI EZ A MAGYARPÉTER, DE AZT LÁTOM, HOGY A KORMÁNYPÁRTI MÉDIÁT NEM LEHET ÚGY MEGNYITNI, HOGY NE LENNE CÍMLAPON MINDEN NAP”.
HÁTHA RÁKAPNAK A DÉKÁSOK, HOGY EZ CSAK EGY FIDESZ “B”
ÉS SZÉPEN VISSZASZOKNAK A DÉKÁRA (EGYÉBKÉNT ELÉGGÉ HÁNYINGERREL PRÓBÁLJÁK ELFOGADNI A KIS BUZIT…)
IDEÁLIS LENNE MONDJUK HA NEM DŐLNE BE TELJESEN A “KÚR CSÓTÁNY ÉS BOLGÁR BOJLER” BT. HANEM CSAK 4%-IG, AHOGY A DOGPARTY IS IDEÁLIS LENNE 4%-ON NEM BESZÉLVE AZ OLTÁSELLENES KONTEÓS HAZAFIAKRÓL 😀 SZINTÉN 4% PROTESZT A SEMMIBE. IDEÁLIS LENNE… 😀 ÖSSZEJÖHET. DE TÉNY, HOGY NAGYON SOK IDIÓTA EXFIDESZ-SZAVAZÓ VAN ,AKI KÉPES HINNI A MAGYARPÉTERNEK. MONDJUK FÉRFIT NEM IGAZÁN TUDOK, … ÉS HA JOBBAN BELEGONDOLOK NEM CSAK CSUPÁN RÁSZAVAZNÁNAK, DE ALÁ IS FEKÜDNÉNEK, MONDJUK SZÁZBÓL SZÁZ SZAVAZÓJA. 25-75 KÖZÖTT. (TKP. MÉG A KUKISOK IS.)
Srác vidékről
2024-09-22 at 21:27
Bela2024-09-22 at 21:09
De túlzás. Ugyan számaid jók lehetnek, de én odatettem, hogy a “ner alatt”, teht ennyien nem a ner alatt mentek ki, de az 500e is elég durva szám. Szóval jó lenne MP-nek is ügyelni arra, hogy reális számokat írjon le. A többi egyébként releváns kérdés és nagyjából helyes állítás.
Bela
2024-09-22 at 21:09
Srác vidékről2024-09-22 at 20:46
Közel egy millió az a fél millió, már csak abból kiindúlva, hogy angliában 350000 magyar van, aminek a fele Londonban él. 107000 magyar él Ausztriában, még 2022 végén Németországban 214595 magyar állampolgár élt. Olaszországot, Svájcot, Spanyolországot, Benelux és skandináv államokat figyelembe véve megvan az az egy millió. Én Olaszországból írok és a régiós magyar közösség kb. száz tagot számlál! Szóval szerintem nem túlzás az egy millió.
Srác vidékről
2024-09-22 at 20:46
Bánó Mária Katalin2024-09-22 at 19:32
kormányinfó, mint tájékoztatás, ja, azért vegyük már egymást komolyan
álkérdések, hm…
hazugságot tartalmazó állítást nem fedeztem fel a kérdések között, mondjuk az 1 millió nyugatra tántorgott magyar valószínűleg tényleg túlzás, egyezzünk ki fél millióban, a ner alatt, zömük életrevaló, bátor, vállalkozó szellemű, nyelvet beszélő, valószínűleg kiváló szakember, orvosok, asztalosok, mérnökök, és mindenféle szakmunkás, stb…ez azért talán ön szerint is tragikus, vagy szar..nk bele, csak migráns ne jöjjön, csak ha fizet a megfelelő zsebekbe, meg éljen a nagy magyar szuverenitás (except oroszok és a kínaiak)
De mondjuk, amiről ön is gondolhatja, hogy tény, miszerint nem csatlakoztunk az európai ügyészséghez. Valaha elgondolkodott azon, hogy miért is nem tesszük? Na, capisce ?
Tessa
2024-09-22 at 20:23
))) Forró lányok várnak rád —– https://ok.me/7TJI1
Bánó Mária Katalin
2024-09-22 at 19:32
Srác vidékről: Ezek a proletár lelkületet hergelő álkérdések. Egy kis odafigyelés, Kormányinfó követése már többszörösen megadta a választ annak, aki erre igényt tartott. Tehát maga a kérdés feltevés is okafogyott, nem beszélve arról is, hogy hazug.
Kicsoda?
2024-09-22 at 19:13
Te Zebegény, nem Kárpáti (is) vagy véletlenül, aztán “beszélgetsz” önmagaddal..?
huda
2024-09-22 at 19:05
sumer2024-09-22 at 18:55
Tökéletes látlelet ,de sajnos vannak akik mégis megpróbálják ,hátha ..de nem ,nincs hátha, reménytelen vele bármit is megbeszélni az általad leírtakkal tudok egyetérteni!
sumer
2024-09-22 at 18:55
@Mikia35: “Elég nagy bunkó vagy!”
Szerintem a kényszeresen primitiv @Bela nickre teljesen felesleges itt reagálni. Még ilyen szinten sem érdemes! Ez ugyanis az ő végtelenül öntelt, lekezelő, proli stílusa. Fórumos “írási- és győzési” kényszere is csupán önmaga igazolására szolgál a PS-en. Teljesen olyan, mint MP…
Mindez viszont arról szólhat, hogy neki is komoly személyiségi problémái lehetnek a magánéletben, ezért a PS fórumfalon próbálja kivetíten másokra az elszenvedett napi frusztrációit. Ezt is, – mint minden egyéb ostobaságát – rá kell hagyni!
Vitatkozni sem kell vele, mert az olyan, mintha az ember majommal sakkozna. Látszólag része a játéknak, vannak reakciói is, de – megfelelő kognitív képességek hiányában – képtelen felfogni a játék lényegét, ezért egyes reakcióinak relevanciái is inkább a nullához konvergálnak.
Mindenkinek jobb az, ha egyszerűen átlép rajta! Ennyi…
Jön a csoda
2024-09-22 at 18:51
Magyar Péter a leg becsületesebb ,leg udvariasabb ,leg tisztességesebb ember, család szerető, alkohol ellenes ,józan életvitelű ,semmilyen törvénysértő dolgot nem csinált, mindig csak az igazat mondja ,Brüsszelbe is csak azért ment ki,hogy ingyen dolgozzon amagyar emberek érdekeiért ,a kapott pénzt pedig szétosztja a szegények között,ha ő lesz a miniszter elnökünk ,mindenki és ezt szó szerint kell érteni mindenki ,jólétben gazdagságban ,gyönyörű szép lakásokban házakban fog élni ,olcsó rezsi lesz, fillérekért fogunk élelmiszert vásárolni ,száz forint lesz a benzin, szivárvány fog minden nap hasítani az égbolton, boldog nevető emberek szedik a virágot a mezőkön ,gyerekek viháncolása hallatszik az utcákról,nem lesznek migránsok, nem lesznek szennyező akugyárak,sőt semmilyen gyár sem nem lesz ,nem lesz szegénység ,egyszerüen a mesék meséje lesz az életünk.
Keljfel Julcsi
2024-09-22 at 18:36
Péterre szavazok, szavazz a Tiszára 😂😂😂😂😂😂
A balos liberális fehér mint a hó
2024-09-22 at 18:35
Zebegény2024-09-22 at 18:26
A te balos liberális köcsögeidnél meg nem is tagadják nyiltan csinálják ,és ha rákérdeznek ,hogy mi volt ez a korrupció, kenőpénzek, külföldi dollárok röhögnek egyet és tovább mennek ,majd egy egész bűn banda mosdatja szerencsétlent aki lebukik ,majd kiadnak egy közleményt, hogy orbán volt a hibás.
Zed
2024-09-22 at 18:28
@matrix,
Én általában sajnos nem értem, amit írsz.
Ha csak trágárságok, arra meg nem kívánok válaszolni.
Ha beszélgetni akarsz, próbálj meg értelmesebben írni, légyszi!
Zebegény
2024-09-22 at 18:26
Kárpáti2024-09-22 at 14:02
Merta fidzsénélnem a nem az a baj ha valaki hazug ,korrupt ,tolvaj ,uszító….
Ha nem az a baj ha kiderül!
Igen ilyen a nemzethy keresztény mentslitás!
Bánó Mária Katalin
2024-09-22 at 18:23
Jesszusom! Péterre szavazok komolyan gondolod amit írtál, vagy viccnek szántad? Ha vicc, akkor jót mulattam rajta, ha nem, akkor zokogógörcsbe török ki, a végtelen ostobaságot olvasva.
Péterre szavazok
2024-09-22 at 18:10
Én is a Tiszára fogok szavazni ,nekem a rezsi költségek fontosak ,hál istennek Péter megfogja oldani,hogy semmilyen fosszilis energiát nem hozunk be az oroszoktól se gázt se olajat, sőt még az onnan áramló levegőt is vissza fogja küldeni ,szerencsénkre Péter a Brüsszeli jóbarátaival olcsó USA gázt meg USA olajat fogják behozni a mi kis országunkba ,még nemtudni hogyan és mikor de én hajlandó vagyok éveket is várni ,hogy megoldja, ez megéri ,hogy orbán rezsimjét leváltsuk!
Szavazz a Tiszára
2024-09-22 at 18:00
Én a sárgarépa 5%-os áfáját várom ,van egy tengeri malacom sok répát eszik ,az orbáni rezsimben nem tudok annyi répát venni így éhezik szegény malackám ,de Péter megoldja és beköszönt a bőség és a jólét országa és az én ki tengeri malackám is degeszre eheti magát a kedvenc répájával!
matrix
2024-09-22 at 17:58
Zed
2024-09-22 at 14:27
A magyar drogos alkesz ellenzéki prolik meg minden soros PRIDE padofil buzi sátán fesztiválon a drogos börtangás pedobuzik fszát szopják simogatják !
Tüntenek a pedobuzi genetikai selej aberralt parverz hulladék jogokért !
A magyar ellenzéki prolik -buzik a CIA-“Pressbuzi” oktatásra szopatásra járnak !
Pride = PEDOFIL
Mikia35
2024-09-22 at 17:51
Bela2024-09-22 at 17:01
Elég nagy bunkó vagy!
Mocsok Petivel nem vitatkozni kell, hanem egy szívlapáttal jól fejbe kólintani!
Nem érdemel mást!
Amit itt leírt egy hazugság gyűjtemény.
Egy korccsal nem lehet vitatkozni, aki csak a maga hangját szereti hallani és hallattatni.
Csak egy a sok közül:
” Miért teszik szisztematikusan tönkre az állami egészségügyet, miközben tízmilliárdokat költenek magánkórházak építésére? Miért költenek a magyar emberek egészségére kevesebbet, mint az uniós átlag fele?”.
Soha ekkora fejlesztés a magyar egészségügyben nem volt!
Fleto alatt hány robot dolgozott a műtőkben? Ma már 3 db van az országban.
A magánkórházak azok NEM állami beruházások! Oda a magántőke beruház! ezt miért mossa össze?
Mocsok Peti a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét miért kellene beengedni a köztévébe?
Egy vitán értelmes dolgokról lehet, és kell beszélni, de Mocsok Peti csak az üres lózungjait szónokolja, és azt hiszi, hogy az egész ország az övé!
Lószart! Ő csak egy szabadon engedett ápolt a Hárshegyi vigyorgóból!
Ihaj csuhaj
2024-09-22 at 17:45
Én a Tiszára szavazok ,olyan szuper életünk lesz hogy ihaj ,már rendelem is a szalámis kerítést ,és a szín arany zenélős WC -t ,dolgozni se kell csak pár napot ,egymilliós minibálbér lesz emberek ,nagy kanállal esszük a spenótot ,hát ki ne szeretne ilyet!
matrix
2024-09-22 at 17:38
Bela
2024-09-22 at 17:01
Parazita !
Te még a szennycsatorna pátnynak is csak a korcs tetves elfajzott parazita változata vagy
és törzskönyvezett patkány-szardarab !
Bela
2024-09-22 at 17:33
Kétes2024-09-22 at 15:14
Korábban egy jó hosszú írásomban az összes ön által feltett kérdésre válaszoltam, mert a Tisza programjában és MP tavaszi országjárása idején mindegyiket említette! Érdemes utána olvasni és tájékozódni!
Legjelentősebb módosítása különben a sávos adórendszer bevetetése, a minimálbér szja mentessége és az élelmiszerek (nem az összes) áfájának csökkentése! Most ca. 31% adó terheli az élelmiszereket (nem mindet), ami 27% áfa +4% kisker adó! Ez már önmagában hatalmas megszorítás!
matrix
2024-09-22 at 17:15
Bela
2024-09-22 at 17:01
Ne hazudj ! Te IQ csóró bunkó : 9 Millo magyar éhezik !-:))
Hitvány patkány a putris rokonodat oktasd !
matrix
2024-09-22 at 17:10
Srác vidékrő
l2024-09-22 at 15:52
A celeb spermaPetri “James Bond 007” a vágyvezérelt agyhalottak vezér bikája !
Csak a “parasztokat” lehet tudja parasztvakítani !
Ölyan két-diplomás dupla 00 IQ-csóró prolikat lúzereket akikkel naponta a “muraközi csődör” fszát szopapja és tövig lenyomja a torkukon !
Azok meg szopnak mint a torkos Borz a mézesmadzagon ! -:)
Ez a celeb-senki soha nem lesz Orbánnal egyszinten -)
Naiv buta tudatlan ostoba ember akinek a vágyálma rémálma ,hogy 2026-ban minden Fidesz szavazó a TISZA iszap agyhalott mocsárban szeretne megfulladni !-:))
A parazita-virus fertözözés és a vakulásig irégységgel kombinálva tipikus magyar-proli ellenzéki népbetegség agyhalál !
Bela
2024-09-22 at 17:01
sumer2024-09-22 at 16:07
Nagyon szép statisztika, de szeretném kiegészíteni, amit a fideszes fass.zfejek élükön a főnivel elhallgatnak a csilivili befeketetési (ami főleg kínai akksit gyártó inaktív üzem) és GDP (amiben ezek a kínai szarok lefele húznak mindent, mert kutyának nem kell az akksijuk) adatok mellett és az a 3 millió létminimum alatt élő ember, ez az elmúlt 14 évben megháromszorozódott (KSH által mehatározott létminimum fenntartásához szükséges bevétel valahol 300e Fr körûl van).
A második negyedévben -0.2 % volt a GDP, ami azt jelenti, hogy szar se indúlt be, nemhogy a növekedés. Sőt a 2023as foss bázisadatokhoz viszonítva volt csökkenés. A fő ok, hogy az ipar nettó megállt (3.3% csökkenés volt a 2. Negyedévben) a merci átállt 3ról 2 műszakra (33% csõkkenés).
Mielőtt beszopod a főni melldöngetős gazdasági adatait csak szólok hogy az államháztartási hiány most augusztusban magyar rekordnak számító 450 milliárd Ft körül volt és az idei költségvetés, ami 4-4.5% közötti GDP növekedéssel számolt, már idén januárban összeomlott. Most valahol 1-1.5% körüli GDP növekedést vízionálbak, ami bőven EU átlag alatti.
Igen kiba csóró országot csinált a főnid és nem csoda, hogy nem kõltenek qz emberek, mert most fog megindulni az infláció felfele és év végére akár két számjegyű is lehet.
Gondold újra a fejedet kihúzva a főnid seggéből!
Matu
2024-09-22 at 16:54
Srác vidékről2024-09-22 at 15:52
Igazad van. Orbán Balázs még normális ember, MP pedig átlényegült valami földöntúli fél- vagy egész istenné, és sehol egy ápoló!
Matu
2024-09-22 at 16:52
Kétes2024-09-22 at 15:14
Válaszolok én neked, de szerintem te is pontosan tudod a választ:
Ezekre a kérdésekre majd a brüsszeli gazdák, akiknél MP már letette az első hűségesküt, megadják a választ. Neki semmit nem kell eldöntenie, megteszik azt helyette, neki csak le kell jelentenie a kissé (vagy nagyon) retusált valóságot és megkapja a végrehajtási parancsot. Mindent, amit a Fidesz kitalált és nem szolgálja közvetlenül az EU által kedvezettek körét – eltöröltetik. Lesz helyette szivárvány és minden más, amit nem akarunk. MP és csapata hőssé lesz, mi pedig szorítjuk a nadrágszíjat és csikorgatjuk a fogunkat…
sumer
2024-09-22 at 16:07
“Erre borzasztó egyszerű a válasz, Orbán Balázs már nem MP szintje.”
És ki szerint nem az? A választ pedig már előzetesen megadtam: MP-nek nem a vita a lényeg, hanem a vita látszatának fenntartása. Ennyi…
“melyik kérdésbe ágyazott állítás hazugság ?”
Sajnos a felsorolásban rengeteg ilyen van… Vegyük mindjárt az elsőt! Magyarország az EU legszegényebb állama. Ezt mégis hogyan kell pontosan értelmezni?
Mert, ahogy a ballib sajtó – úgy valószínűleg a baloldal legújabb messiása is – ezt leginkább egyetlen Eurostadt mutatóra hivatkozva teszi, amely szerint a rendelkezésre álló jövedelmek alapján jelenleg nálunk a legalacsonyabbak a fogyasztási kiadások. Gondolom MP – jeles közgazdászként – a saját szintjén, szakmai megfontolások alapján teszi mindezt és vitatná meg az ország miniszterelnökével! :)))))
Ez önmagában – amennyiben az Eurostadt jelentés korrekt – igaz, csupán a levont következtetésben van súlyos ferdítés, hiszen egy csomó adatot figyelmen kívül hagy. Ahhoz, hogy egy országgal kapcsolatos “legszegényebb” jelző használata jogos legyen egy elemzésben, ezen a mutatón kívül, Magyarország GDP adatait, a foglalkoztatottsági- és szegénységi adatokat, valamint a gazdaság beruházás- és export vezéreltségét is figyelembe kéne venni! Azok alapján nekem sokkal inkább az tűnik ki ebből, hogy nem az a baj, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő jövedelem, hanem az, hogy azt nem költik el az emberek. Ezért viszont nehezen hibáztathatók, főleg, ha féligazságként manipulálunk vele. De nézzük a tényeket!
Azon túl, hogy a magyar beruházási ráta évek óta az egyik legmagasabb az EU-ban, a megtakarítások átlagos mértéke 2010 óta megháromszorozódott. Akkor egy háztartásra átlagosan 4.6 milló forint megtakarítás jutott, mig 2023 végén ez az érték már 13,9 millió forint volt. 2010-ben a hitelek egy háztartásra jutó átlagos összege 2,5 milló forint volt, ami tavaly év végén pedig 3,2 millió forintra változott.
A megtakarítások társadalmi eloszlása természetesen egyenetlen, de ez sem feltétlenül a hazai szegénységet reprezentálja elsősorban, hanem a magyarországi költekezési hajlandóság általános hiányát. Mindezt viszont nem velem, hanem például Orbán Balázzsal kellene részletesen megbeszélni! Mert addig csupán, – a meglehetősen egyoldalú – állítás létezik egy manipulatív kérdésbe ágyazva. Ennyi…
Srác vidékről
2024-09-22 at 15:52
sumer2024-09-22 at 15:45
Erre borzasztó egyszerű a válasz, Orbán Balázs már nem MP szintje. Mintha OV a portását küldené maga helyett.
sumer
2024-09-22 at 15:45
@Srác vidékről: “MP kérdéseit szeretném továbbítani”
Remek. MP kívánságlistája ismeretében már csak egy kérdés marad; mi a valós akadálya annak, hogy mindezt Orbán Balázzsal vitassa meg az MTV1-en?
Netán attól fél, hogy tőle nem kap választ? Vagy attól, hogy esetleg olyan választ kapna, amiből kiderülhet, hogy egyes kérdéseiben valótlanságot állított?
Neki addig jó, amig csak megüzenheti valakinek a kérdéseit, mert akkor – az azokban szereplő állításait/vádjait – neki nem kell megvédenie. Ezért fogja azokkal – saját helyiértékét messze meghaladó igényként – a legmagasabb szinteket ostromolni, mert tudja, hogy azok nagy valószínűséggel nem állnak vele szóba. Ezért, neki nem a vita megléte, hanem a látszatának fenntartása az egyetlen célja. Ennyi…
TalEle
2024-09-22 at 15:38
Orbánék nem tűnik fel, hogy valójában a világ leghatalmasabb közösségi médiabirodalmával, a Sorosék által résztulajdonolt Meta/Facebook-al folytatnak proxiháborút! A Meta/Facebook rendezi, szervezi, pénzeli a Kormány elleni megnyilvánulásokat… Az ő „színészei” játsszák el a bazári majmot a Facebook faló, népes csőcselék nagy örömére! Orbánék „replikák” el sem jutnak a leginkább „célközönségnek” tekinthető, Facebook faló pesti csőcselékhez! A Facebook, a politikai profilalkotásnak „köszönhetően”, a titkos algoritmusai segédletével, nem csak azt tudja, hogy hová kell, célzottan, küldeni a politikai „üzeneteket”, ha nem azt is, hogy hová nem kell küldeni azokat… Amúgy, a f@szopó Facebook huszár exe – a volt igazságügyi miniszter asszony – vezette azt a hamvában holt projektet, amely pont a Facebookhoz hasonló közösségi platformokat lett volna hivatott megregulázni, azonban, nem nehéz kitalálni, hogy a levitézlett NER lovag, jó pénzért, miket „súghatott” a Facebooknak, annak érdekében, hogy a kisiklathassák a projektet és akik, most, óriási „hátszél” támogatást nyújtanak neki, pl. úgy védik a f@szopó Facebook profilját, V-ös „védelmi szintnek” megfelelően, mint az amerikai elnökét, nehogy valaki feltörje és lerántsa a leplet a f@szopó Soros ügynökről!
Srác vidékről
2024-09-22 at 15:25
Lila2024-09-22 at 14:56
1.) Jelölje már meg kedves Lilla, hogy melyik kérdésbe ágyazott állítás hazugság ?
2.)Ennek a “mitugrásznak”, az az a Tiszának mára már nagyjából annyi szimpatizánsa van, mint a Miniszterelnöknek, azaz a Fidesznek, legalábbis már hibahatáron belüli a különbség a két tábor támogatottsága között. Ebből következően tán nem kéne a Miniszterelnöknek semmibe vennie azt az uszkve 2 millió embert, aki a jelen állás szerint MP szavazója.
3.) Nem az hogy hiába várja ennek a “mitugrásznak” az eltűnését, hanem éppenséggel ő, azaz a Tisza fogja diktálni azokat a szabályokat, amik szerint Önnek is élnie kell majd 2026-tól Magyarországon. Biztos jelnek tekintse azt a pillanatot, amikor a magántőkealapok tőkéje elkezd drasztikusan csökkenni és átutalódnak valamelyik szingapúri bank számlájára, illetve amikor a klán tagjai elkezdik keresni azokat a külföldi iskolákat, ahol 2026 őszétől a gyerekeik kezdenek valahol Marbella / Türkmenisztán környékén. Csak ne mondja majd, hogy nem szóltam időben.
T.rex
2024-09-22 at 15:24
Kárpáti / azon gondolkodom, hogy ezt a sok mocskot amit ide hánysz, hol , milyen környezetben írhatod? tipp elvetni lehet! szóba jöhet a wc , aztán a kommunista szobor park, esetleg Kádár sírja mellől? ne is válaszolj ,nyertem!
Kétes
2024-09-22 at 15:14
Srác vidékről 2024-09-22 at 13:57
Magyar Peti ne csak kérdezzen! Azt bárki tud, hanem elején is!
1./ Mi lesz a rezsicsökkentéssel?
2./ Mi lesz a családtámogatási rendszerrel?
3./ Mi lesz a migrénsokkal?
4./ Mi lesz a gebder ideológiával?
5./ Mi lesz a közösségi közlekedés támogatásával?
6./ Mi lesz Ukrajna közvetlen támogatásával?
7./ Mi lesz a kínai-magyar gazdasági kapcsolatokkal?
8./ Mi lesz a 13. havi nyugdíjjal?
9./ Mi lesz a az egészségügyi VIP ellátással?
10./ Mi lesz az Ötkerttel?
11./ Mi lesz a Dunába dobott telefonnal?
12./ Mi lesz a guruló dollárokkal?
13./ Mi lesz az Uniós támogatásokkal?
14./ Mi lesz a határon túli magyarokkal?
15./ Mi lesz az Erasmus programmal és az egyetemekkel?
… és így tovább?
Tudatlanka mucasjról
2024-09-22 at 15:13
Tudatlanka:
tessenek már megmondani, hogy Magyar Péter oldalán egy marhaszarvval, rajta egy nemzeti színű kis csokrétával kinek és mit akar üzenni? Mindezt a gáton, lapátolás közben.
Idióta!
Cukkerberg galaxis
2024-09-22 at 15:03
Srác vidékről!
Én azt kérdezném Petitől, hogy árvízi munka helyett kinek és mit akart üzenni a fallikus szimbólumként kezében tartott szürkemarha tülökkel?
1./ Önmagára ismert?
2./ Az elvirágzott szépasszony költőinek üzent, netán egy rejtélyes toner-üzenet volt?
3./ bemelegített az onlyfans karrierjének megkezdéséhez?
Lila
2024-09-22 at 14:56
Srác vidékről,
ha eltekintünk attól, hogy már a kérdések is hazugságok és csúsztatások, azt mondja meg valaki: miért kellene a miniszterelnöknek leállnia bárkivel is vitázni a nyilvánosság előtt? Szokott bárkivel is? Nyilván nem, mert mások tudják a helyüket, csak ez a mitugrász MP nem tudja. Majd ha választások lesznek, akkor esetleg fog vitatkozni a pártok miniszterelnökjelöltjeivel. De ha nem teszi, az sem gond, mert ez amerikai szokás, nekünk pedig megvannak a magunk szokásai. A mitugrász MP azért ugrál ennyire, és azért próbálja egy szintre helyezni magát a miniszterelnökkel, mert tudja önmagáról, hogy egy erkölcstelen, hiteltelen senki. A miniszterelnökünkben ellenben van méltóság, ami a mitugrászban sosem lesz. Remélem, hamarosan azt is elfelejthetjük, hogy volt a közéletben egy MP.
Saját szemében a szálkát..
2024-09-22 at 14:33
Kárpáti
A balliberális fajtádnál is vannak politikus, tanár, meg celeb buzik, pedofilok, meg homi orgiára járók,a szart oda vissza kell kenni ha már elkezted ,milyen homofób elitélő liberális vagy te ? a buziság nem pártfüggő !
Bàstya elvtàrs
2024-09-22 at 14:30
Kàrpàti
1.Milyen rendörségi ügy lett Szàjer esetéböl?!
Hazudsz mint a haverjaid. Az egész egy megrendezett csapda volt, valoszinüleg több titkosszolgàlat (sorosék) együttmüködésével. Az ö “büne” annyi volt, hogy nem tartottak be bizonyos Covid elöiràst. Mint ahogy sokan màsok sem, csak hàt öt kellett nagy hühoval lejàratni.
(Csak mellékesen, hàny balliberàlis mocsadék, bünözö, tolvaj görény ellen van büntetöeljàràs, mégsem mondanak le?! A “független” sajtotok meg mosdatja öket, lejàratàsuk helyett!) Ezek tények kàrpàti elvtàrs!
2. Pont ti balliberàlisok jöttök mindig a pride-al, meg mindenkit el kell fogadni szöveggel. Problémàt, gerjesztett botrànyt mindig csak akkor csinàltok, amikor egy jobbkonzervativ személyt le Kell jàratni.
Demokratikus, toleràns viselkedés, mi?! Qurvàra nem az!
Dehàt rajtatok màr nem lehet segiteni…
Zed
2024-09-22 at 14:27
@Kárpáti,
“A fidesz már több mint egy éve tudott Bese atya kalandjairól és kiállt mellette így is. Csak amikor felkerült a videója a netre akkor dobták őt.”
Egy friss cikk pont erről:
https://nepszava.hu/3250934_a-bese-dosszie
2 ÉNAKI
2024-09-22 at 14:27
Ez a Duna áradását is a saját memedzselésére haználta fel. Aljas, tróger.
PrüsszelPress
2024-09-22 at 14:02
Srác vidékről
2024-09-22 at 13:57
§
Srác a belpesti romkocsma vidékről!
Ép elméjű és erkölcsű ember nem kíváncsi egy, a családját abuzáló, a feleségével kiprovokált beszélgetést rögzítő, majd nyilvánosságra hozó; kiskorú lányokat szexuálisan zaklató, alkoholista, a nadrágjába csináló; az árvízvédelemben szorgoskodó emberek között operett szelfiket gyártó, aktivizált alvó ügynök hablatyolására.
Sem szakmai, sem erkölcsi, sem emberi alapja nincs.
Kárpáti
2024-09-22 at 14:02
A fidesz már több mint egy éve tudott Bese atya kalandjairól és kiállt mellette így is. Csak amikor felkerült a videója a netre akkor dobták őt.
Ahogyan Szájerről is már hosszú évek óta tudták milyen partikra jár és nem volt vele semmi bajuk, csak amikor rendőrségi ügye lett belőle.
matrix
2024-09-22 at 13:57
Szeribtem is kontraproduktiv ezzel a celeb spermaPeti “james Bund 007″ a vágyvezérelt agyhalottak vezér bikával foglalkozni !
Ingyen propaganda az agyhálálnak !
Ez a senki tükörképe az 1,3 millionak
Csak a” parasztot ” lehet parasztvakítani
Srác vidékről
2024-09-22 at 13:57
MP kérdéseit szeretném továbbítani, hátha a PS olvasói is kíváncsiak lennének a válaszokra.
Miniszterelnök Úr,
Ma reggel, az árvízinfónak nevezett performanszán visszakérdezett, hogy miről kellene kettőnknek vitázni a “köz”televízióban az árvíz levonulása után. Segítek, néhány téma a teljesség igénye nélkül:
– Hogyan és miért tette hazánkat 14 év kormányzásával az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb tagállamává?
– Hogyan váltak a gyermekkori haverjai és a veje eközben az ország leggazdagabb embereivé?
– Miért nem csatlakozik Magyarország az Európai Ügyészséghez? Talán csak nem Tiborcz István szabadlábon tartása az oka ennek?
– Miért vesz 650 milliárd forintért felesleges irodaházakat a vejétől, miközben 130 pontból álló megszorítást jelent be, többek között a mentőknél, a MÁV-nál és az oktatásban?
– Miért teszik szisztematikusan tönkre az állami egészségügyet, miközben tízmilliárdokat költenek magánkórházak építésére? Miért költenek a magyar emberek egészségére kevesebbet, mint az uniós átlag fele?
– Miért züllesztik le a magyar közoktatást? Miért hiányzik több ezer tanár a rendszerből? Nem zavarja, hogy a magyar diákok eredményei évről évre romlanak a nemzetközi összehasonlításban?
– Miért állítanak le évek óta minden vasúti fejlesztést, miközben a hazai gördülőállomány átlagéletkora 45 év és sorra robbannak le és gyulladnak ki a mozdonyaink és a története során még soha nem késett ennyit a vasút?
– Hogy lehet, hogy 900 ezer nyugdíjas és több százezer magyar gyermek él a létminimum alatt?
– Hogy lehet, hogy még soha nem született ilyen kevés gyermek hazánkban?
– Mit szól ahhoz, hogy majd egymillió honfitársunk külföldön keresi a megélhetését?
– Mit gondol arról, hogy minden második fiatal azt tervezi, hogy elhagyja a hazáját?
– Elfogadhatónak tartja, hogy míg ön naponta szerepel a “köz”média élő adásában, addig a többmillió ember által támogatott legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét nem engedik be oda?
– Miért nem fogadják el a korrupcióellenes intézkedéseket és hozzák haza Brüsszelből a magyar embereknek járó 8000 milliárd forint uniós forrást? Ha ez a pénz nem kerülhet az oligarcháihoz, akkor ne inkább kerüljön a magyar emberekhez sem, ne tudja felhasználni a magyar egészségügy, az oktatás, a MÁV vagy a hazai családi vállalkozások?
– Miért duplázták meg a magyar államadósságot? Hová tűnt ez a több tízezer milliárd forint?
– Mitől omlott össze a 2024-és költségvetés? Hány megszorítást terveznek még idén bejelenteni?
– Hogy lehet az, hogy egy másodosztályú focista többszörösét keresi ma, mint egy tanár, egy ápoló, egy vízügyi szakember, vagy egy átlagos kormánytisztviselő?
– Miért költenek százmilliárdokat évente aljas, hazug lejárató propagandára, miközben nem működik az állam és szétesnek a közszolgáltatások?
– Miért fél élő adásban vitázni a valódi ellenzék vezetőjével?
Miniszterelnök úr,
Tudom, hogy az utolsó vita 18 éve nem sikerült jól, de szedje össze a bátorságát, üljünk le szemtől szembe és válaszoljon a honfitársainak a fenti kérdésekre.
Szikszai Imre
2024-09-22 at 13:48
Nem azzal van a gond, hogy a Fidesz szakított(sic!) Bese plébánossal (Atya csak egy van…), hanem ahogyan tette.
Ráuszította az egész Rogán-média rohamosztagot. És akik eddig csontig feltolták a nyelvüket a körültáncolás közepette a Karmelita oszlopos szentjének, azok most ürüléket okádva próbálják elhatárolni magukat tőle.
Ha egyszer, egészen véletlenül, ezek az “újságírók” és politikusok szembetalálkoznának az előszobatükörben önmagukkal, vajon mit látnának?…
Tények
2024-09-22 at 13:37
MÉG MINDIG TÉMA EZ A TETVES RÜHESKUTYA?
PrüsszelPress
2024-09-22 at 13:34
“A kormánypártnak ki kellett volna állnia az eltévelyedett Bese Gergő mellett.”
§
Az egyháza törölte soraiból.
A konzervatív/keresztény értékeket valló kormánypártok is.
Aki a hivatásának hitelveit megsérti, ugyanúgy képtelen a politikai közösség erkölcsi elveit kéopviseli.
§
Noha akad némely “konzervatív/kormánypárti” (jelentsen ez bármit is ebben a kontextusban), főszerkesztő is, aki szerint van olyan élethelyzet, amikor az erkölcsi elvárásokon túl lehet lépni, például kiszolgáltatni az intézetis gyerekeket a homoszexuális pároknak.
.
Ilyen az élet, Babolcsai néni?!