Magyarként választották a Román Ifjúsági Tanács alelnökének – Kőrösi Kristóffal beszélgettünk (PS-interjú)

Hatalmas médiavisszhangot keltett Orbán Viktor Temesváron elmondott ünnepi beszéde, amelyben a magyar miniszterelnök együttműködést ajánlott kiemelten Romániának egy új Közép-Európa felépítése céljából. A magyar-román együttműködés és párbeszéd lehetőségeiről, a fiatalok jövőképéről és jelenükről portálunk Kőrösi Kristófot, a Román Ifjúsági Tanács (CTR) magyar alelnökét kérdezte, aki eddigi munkájával azt a gondolatot képviselte, ami szerint szomszédokként – magyarokként és románokként – keresnünk kell egymással az együttműködés lehetőségeit, különben nem tudunk kimozdulni a holtpontra jutott helyzetekből.

A Román Ifjúság Tanács (CTR) alelnökének nem minden nap választanak meg egy magyar fiatalt, így különösen fontos lehet megválaszolni a kérdést: milyen út vezetett eddig és mik voltak azok az állomások, amik a jelenből visszatekintve segítettek, hogy idáig eljuthass?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam. Vidéki gazdálkodó család gyermekeként a szüleim számára nagyon fontos volt, hogy olyan oktatást és nevelést kapjak, amivel megállhatom a helyemet az életben. Óvodától kezdve városi közegben nevelkedtem. Egy baleset következményeképp pedig 11 éves koromtól kezdve a testvéremmel sokkal önállóbban kellett helytállnunk a mindennapokban. Úgy hiszem, ez adott löketet a későbbiekben, hogy minden helyzetben feltaláljam magam, nyitott szemmel járjak és megragadjam a lehetőségeket. Iskolai éveim alatt a színészet és a közélet került hozzám közel. A dráma lehetőséget adott az önkifejezés fejlesztésére, magabiztosságot a közönség előtti megnyilvánulásokhoz. A közéletet pedig a diáktanácsban találtam meg.

A megyei szervezetben láttam meg elsőként a lehetőségét annak, hogy a befektetett munka komoly eredményeket hozhat, így elhatároztam, cselekedni fogok. 16 évesen – életem első kampánya után háromnegyedes többséggel – az iskolám diáktanácsának elnökévé választottak. Ezt követően, a szervezet történetében első magyarként, a megyei diáktanács alelnökének választottak. Ezzel teljesült a szándékom, hogy megerősítsem helyben a magyar diákok képviseletét a különböző szervezetekben. A sikeres érettségit követően egyetemi tanulmányaimat Nagyváradon folytattam tovább. Itt elsőéves hallgatóként választottak meg a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnökének. Munkám révén sorban az Országos Magyar Diákszövetség alelnökének, a Magyar Ifjúsági Értekezlet vezetőségi tagjának és a Román Ifjúsági Tanács alelnökének választottak meg.

Mik a jelenlegi kihívások, milyen területeken vagy leginkább érintett, illetve milyen feladatok várnak a román és a romániai magyar fiatalok életével összefüggésben megoldásra?

A hallgatói státuszomból fakadóan elsődlegesen hallgatói ügyekkel foglalkozom, ezen belül is kiemelten az interetnikai párbeszéddel. A feladataim jelentős részben problémafeltárást jelentenek. Példaként említhető, hogy Romániában vannak olyan területek, ahol a kisebbséget a románság adja, így a kisebbségi létből adódó problémák egészen új megvilágításba kerülhetnek. Gyakran érzékeljük azt, hogy jelenleg a román közélet ciklusokra tervez, nincsenek átfogó megoldások. Személy szerint azonban nem a fájdalomcsillapításban, hanem a betegség leküzdésében hiszek. Kiemelt napirend a CTR munkájában egy olyan tervezet, amely alapján a nyugatra vándorolt fiatalokat szeretnénk megszólítani, bemutatva, hogy szülőföldjükön is megvan a boldogulás módja és lehetősége.

A magyarság képviseletének tekintetében azonban időről időre komoly kérdések merülnek fel, amelyek zömmel az RMDSZ szerepét vitatják Romániában. Hogy látod a helyzetet figyelembe véve, hogy a CTR tagjaként nem vállalhatsz politikai tisztséget?

Az elmúlt 30 év mutatja, hogy a romániai magyarságot az RMDSZ képviseli, valamennyi egyéb formáció politikai szerepvállalása a statisztikailag elhanyagolható kategóriába esik. Az RMDSZ egyértelműen egy belsőleg megújuló párt, amely talán egyedüliként nem változtat filozófiáján ciklusról ciklusra, hanem stabil alapokon és értékeken áll. Az RMDSZ-en belül van is egy mondás:

Ha politikailag labdába akarunk rúgni, kétszer olyan felkészültnek kell legyünk szakmailag, mint a többségi társadalom.

Úgy gondolom, hogy ez a gondolat irányadó. Éppen ezért tartom szükségesnek, hogy a jelenlegi feladataimat a legjobb tudásom szerint ellássam. Így magam is meg tudom majd reményeim szerint ugorni azt a bizonyos lécet, amikor arra szükség lesz. A többi magyar pártra tekintve pedig megfigyelhető, hogy több éves munka után szinte semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni hangzatos lózungok hangoztatásán túl.

Bár Romániában mondhatni, zavarosabb lett, de az anyaországban talán sokkal letisztultabbá vált az utóbbi évtizedben a politikai tér. Megvalósult a nemzetpolitikai fordulat, de partiumi fiatalként ebből mit tapasztalsz, milyen előnyök és hátrányok származnak a jelenlegi rendszerből?

Úgy gondolom, hogy a rendszer bármilyen nemű megítélése egy hibás felfogásból indul ki. Meglátásom szerint a magyar nemzetpolitika mögött többségi felhatalmazás áll, a rendszer működtetését pedig a kisebbségkutatásból nyert információk és adatok támogatják. Ezek fényében pedig nem szerencsés, ha egyének kritizálják a gyakorlatot.

A többségi akarat gondolatánál azonban felmerül az Orbán Viktor által Temesváron felkínált együttműködés ügye is. Ma már tudjuk, hogy Klaus Iohannis államelnök elutasította ezt az együttműködést. Mi ennek a lépésnek a valódi üzenete?

Egy vezetőnek mindenkor utat kell mutatni és vízióval kell rendelkeznie, hogy merre tart, hova szeretne eljutni. Az együttműködésre adott válasz csupán a román politikai elit dilettanciáját és inkompetenciáját mutatja. Megfigyelhető az államelnöki reakcióban a románságra gyakran ráolvasott meghunyászkodó, de a háttérben már más terveket szövögető politikája. Csak sajnálni tudom az elutasítást. Az Orbán Viktor által felvázolt vízió ugyanis egy olyan meghívó, amiben a román-magyar problémáktól függetlenül egy közös cél jelenik meg a két nemzet számára. Ennek eléréséért pedig vált vállnak vetve küzdhetnének eddig súlyos terheket cipelő népeink.