Hetvenöt éve, 1945. április 4-én fejeződtek be hivatalosan Magyarországon a második világháborús harci cselekmények, amikor szovjet hadijelentések szerint a Vörös Hadsereg kiűzte az utolsó német egységeket. Ezt a napot 1950-től a rendszerváltásig a felszabadulás napjaként ünnepelték, jóllehet újabb kutatások szerint az ország nyugati térségében még egy hétig tartottak a harcok.
Magyarország 1941. június 27-én lépett be a náci Harmadik Birodalom oldalán a második világháborúba, öt nappal azután, hogy a német hadigépezet megindult a Szovjetunió ellen. A háború menetében fordulatot hozó sztálingrádi csata után a katonai kezdeményezés a szovjetek kezébe ment át, az 1943. januári doni áttörés során a kétszázezres 2. magyar hadsereg néhány nap alatt katasztrofális vereséget szenvedett. A magyar diplomácia puhatolódzó tárgyalásokba kezdett az angolszász szövetségesekkel, de a Kállay-féle “hintapolitika” nem vezetett eredményre. Mindez nem maradhatott titokban Hitler előtt, és 1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, de a kormány élére a feltétlen németbarát Sztójay Döme került; minden téren meghatározó lett a német befolyás.
Románia 1944. augusztus 23-i sikeres kiugrása, átállása az antifasiszta koalíció oldalára nehéz helyzetbe hozta a visszavonuló német és a Kárpátokban húzódó Árpád-vonalat védő magyar csapatokat. A szovjet 2. Ukrán Front szeptember 21-én elfoglalta Aradot és szeptember 23-ára virradó éjszaka elérte a trianoni Magyarország határát. (Az akkor érvényes magyar határt már 1944. augusztus 27-én átlépték, elfoglalva a székelyföldi Sósmezőt.) A szovjet csapatok október 11-én vonultak be Kolozsvárra, a hónap közepén pedig megnyerték a németek ellen vívott debreceni tankcsatát.
Az egyre borúsabb katonai fejleményeket látva Horthy Miklós kormányzó szeptember 28-án Moszkvába küldte Faragho Gábor vezérezredest, aki október 11-én előzetes fegyverszüneti megállapodást írt alá a szovjetekkel. Az október 15-én megkísérelt, rosszul előkészített kiugrási kísérlet azonban, amelyről a németek pontos információkkal rendelkeztek, kudarcba fulladt. A németek által elrabolt fiával zsarolt Horthy lemondott, miután Szálasi Ferencet, a Nyilaskeresztes Párt vezérét nevezte ki miniszterelnöknek. A nyilas “nemzetvezető” és kormánya folytatta a reménytelen harcot, 170 napos rémuralmuk idején az egész ország hadszíntérré vált.
A Vörös Hadsereg ostromgyűrűje karácsonykor zárult be a Hitler által erődnek minősített Budapest körül, amelyet a Führer parancsa szerint az utolsó emberig védeni kellett. A főváros február 13-ig tartó, kétszázezer emberéletet követelő ostroma a második világháború egyik leghosszabb helységharcának számít, amelyet második Sztálingrádnak is neveznek. A szovjet előre nyomulást a március elején Székesfehérvár térségében indított német ellentámadás csak lassította, a frontvonal gyors ütemben tolódott nyugat felé, és április elején túlhaladt az országon.
A “felszabadítás” azonban nem 1945. április 4-én, Nemesmedves falu térségében történt meg, ahogy évtizedekig tanították az iskolákban, hanem legalább egy héttel később. A történészek kiderítették: április 4-ét a magyarországi harcok elhúzódása miatt felbőszült Sztálin tűzte ki határidőnek a 3. Ukrán Front parancsnoka, Tolbuhin marsall elé. Miután annak csapatai ezen a napon valóban behatoltak Nemesmedvesre, az utolsó közigazgatásilag önálló magyar községbe is, Tolbuhin győzelmi jelentést küldött Moszkvába, ahol megjelent a szovjet hírügynökség, a TASZSZ Magyarország felszabadítását hírül adó kommünikéje. A valóságban a németek csak április 11-én kezdték kiüríteni az utolsó magyarországi falvakat: a Rábafüzeshez tartozó hegyközséget, a közeli Szentimre-telepet és Magyarbükköst. Az összefüggő arcvonal április 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Kapuy- és Dénes-majornál hagyta el Magyarország területét.
A háború során – az átmenetileg megnövekedett területű Magyarországon, a különböző hadszíntereken és koncentrációs táborokban – az emberáldozat mintegy 900 ezerre tehető, közülük 500 ezer volt zsidó. Az 1946-ban készített összegzés szerint a háborús károk összege 22 milliárd pengő, azaz az 1938. évi nemzeti jövedelem mintegy ötszöröse volt, a nemzeti vagyon nagyjából negyven százaléka semmisült meg.
Április 4. alighanem az egyik legalaposabban törvénybe iktatott ünnepnap a magyar történelemben: 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány, 1950-ben a Magyar Népköztársaság kormánya rendeletben minősítette ünnepnek, végül 1965-ben a parlament ezt törvénybe is iktatta. Az 1848-as forradalom napjával, március 15-ével tudatosan versenyeztették, így például 1948-ban a Szovjetunió szándékosan nem március 15-én, hanem április 4-én adta vissza az 1848-49-es szabadságharc leverésekor zsákmányolt zászlókat.
A rendszerváltás, 1990 óta ez a nap már nem nemzeti ünnep. A viták máig zajlanak arról, hogy április 4. a felszabadulást vagy a megszállást jelenti-e. A Vörös Hadsereg átvonulása az országon erőszakkal járt, százezreket hurcoltak el “málenkij robotra”, és a szovjet haderő jelenléte újabb diktatúrát, a kommunista hatalomátvételt készítette elő – ugyanakkor kiűzték a megszálló németeket, véget vetettek a nyilas rémuralomnak és a második világháború borzalmainak.
Forrás/fotó: MTI
kotász doktor
2020-04-04 at 17:10
A történelem iránt mindigis érdeklődőként emlékszen,hogy a
hetvenesévek végén,a nyolcvanasévekben,amikor még nem volt
szokás,az addigi dogmáktól,toposzoktól eltérően értékelni,beszélni,írni minderről-nem úgy mint manapság,ami
hálistennek,így van jól!-30egynéhány évesként jól emlékszem,
hogy a téma akkori-egyetlen-felkent tudoraként dr.Tóth Sándor
alezredes,a Hadtört.Int.prominense,azt volt képes nyilatkozni
-ismerjük el,abban az időben,a témamár-már tabusítása miatt
ez nem mindennapi volt!-hogy nem igaz az eddig hangoztatott
toposz,miszerint a 2.hadsereget eleve leírták és hogy az akkori uralkodóosztály a többnyire szegényparaszti tömegektő akart így megszabadulni,ezért gyengén felszerelve,hiányos felszereléssel küldve ki őket.
Ez akkor nagyon bennem maradt és hogy a történések mai megítélése mennyivel sokrétűbb,árnyaltabb bizonyítja az,hogy
erről mamár mennyivel és másként tudunk.
Visszatérve a dr.Tóth alezr.akkori vélekedésére,a mai,új megközelítések,vélemények,állásfoglalások ebben a kérdésben az ő akkori nézeteit igazolják.
Rá,nosztalgikusan emlékezve minap megtudtam,a téma elismert hadtörténészétől,hogy bár ő akkor még nagyon kezdő volt,de
emlékszik az alezredes akkori nyilatkozatára és hogy ezért
Tóth Sándor el lett marasztalva úgymond:a szőnyeg szélére lett állítva!
Toni
2020-04-02 at 18:53
És megkezdődhetett az olajban gazdag országok felszabadítása amit napjainkban is folytat az olajághordozó zusa! Drezda pedig köszöni a humanitárius bombázást! (– Csakhogy egyensúlyban maradjon a mérleg nyelve.)
matthaeidesz Konrád
2020-04-02 at 22:55
Jó lenne feledni a doni 200.000 fős veszteséget. A belépést követő iődben selt annyi vesztesége a Magyar Királyi Honvédségnek
Gácser
2020-04-02 at 16:53
Az Osztyapenkó szobor az A1 Budapest nyugati “kapujánál” a hazugság szobra volt, nem németek lötték le a szovjet fehérzászlós parlamentistát, hanem saját szovjet katonái, már ez is hamis propaganda volt!
matthaeidesz Konrád
2020-04-02 at 22:55
Jó lenne feledni a doni 200.000 fős veszteséget. A belépést követő iődben selt annyi vesztesége a Magyar Királyi Honvédségnek
Girolamo
2020-04-02 at 16:34
A Magyarnál szelídebb nép a földön nemsok van.
Az agresszív természetű, dominanciára áhítozó gerinctelenek,meg minden aljasságot elkövettek velünk szemben,meg a hozzánk hasonlókkal is.
Ők értékelgetnek minket,ma is,ès ha tehetnék,kihajítanának min ket,ajtón,ablakon.
Nem azért darabolták fel hazánkat,hogy megmaradjon,megerősödjön.
Ha most is molotov koktélokat dobálnánk tankokra,akkor minden híradásban a hősiességünket zengenék.De,minden népet ,a széles világban,becstelen brigantik vezetnek,akik jól megfizetett állásokban szivatják,a helyieket.Aztán,a mi rémtetteinkkel ijesztgetik,a félreinformált polgáraikat
KissZs1972
2020-04-02 at 14:59
Egyébként ha már említetted, akkor kiknek ‘köszönhetjük’ , hogy Budapest, Magyarország háborús csatatérré alakult? Szerinted kiknek köszönhetjük, hogy arányában Magyarországot érte az egyik legnagyobb emberveszteség (10%)?
gyozo2018
2020-04-02 at 14:39
“Magyarországon 75 éve ért véget a második világháború”
És még mindig tart…
kbandi1
2020-04-02 at 14:32
A világháborúnak vége, de azóta is tart a haladók ország elleni háborúja. Az is lehet, hogy most a vírus és a sivatagi székelyek nyomán változásra kényszerülnek.