Már Gera Zoltán is Orbán csatlósa?


Lassan negyed éve azon lamentálunk – hol nevetve, hol kicsit már sajnálva az érintetteket –, hogy micsoda lelki törést, szellemi meghasonlást és az ezekkel járó kórképeket okozott ellenzéki oldalon a választás. Amikor valaki tényleg nagyon erősen hisz valaminek a megvalósulásában, de a valóság nyomokban sem igazolja vissza a hitét, az tényleg húzós ügy, és további szörnyűségek táptalaja.

Akkora horderejű csalódásnak számít az ilyen, amelyet kevesen képesek lábon kihordani, az emberek nagy-nagy többségének viszont ilyenkor szakember segítségére lenne szüksége. A szakemberi segítség elmulasztása esetén fordulhat még súlyosabbra a helyzet, mivel ilyenkor a sérült lélek bármilyen kifogást, alternatív valóságot képes kitalálni, bárkit képes bűnbaknak kikiáltani, hogy meneküljön a megemészthetetlen helyzetből.

A leggyakrabban felbukkanó komoly tünet, amikor mindenért, de tényleg kivétel nélkül bármiért Magyarország miniszterelnökét teszik felelőssé.

És itt most már ne is álcivil ügynökök megfegyelmezésére, stadionépítésekre vagy Simicska Lajos által bezárt újságokra gondoljunk!

Már az is elég, ha a 39 éves, szinte a teljes elmúlt idényt sérülés miatt kihagyó Gera Zoltán befejezi profi labdarúgó pályafutását. Milyen következtetést vont le ebből Hont András, a HVG nyilvánvalóan komoly lelki sérüléssel küzdő liberális propagandistája? Természetesen azt, hogy Orbán.

Gera teljesen spontán módon, a köztévés kommentárkodása idején jelenti be, hogy visszavonul. Ha még így sem sikerül elterelni a figyelmet a forintválságról, akkor javaslom, szedjék elő Kovács Kálmánt, hogy kifejtse, szerinte a csoportkör után Németország a favoritja a tornának.

Ezt írta ő. Egy megroggyant lélek, amelyen teljesen elhatalmasodott a kényszerképzete. Minden mögött az általa gyűlölt hatalmat látja, meggyőződése, hogy az őrajta kívül már mindenre kiterjeszkedett: nincs már önálló akarat és döntés, nincs a saját üteme szerint működő világ, csak a hatalom kénye, kedve. Nem is diktatúra ez már, hanem több annál! Ez már ázsiai típusú istenkirályság, ahol még kiöregedett focisták is a miniszterelnök politikai céljaihoz igazítják a visszavonulásukat!

Hont átlát a szitán…

Hát hogy a fenébe nem veszi ezt észre senki Hont Andráson kívül?! Hát még a balga ellenzékiek is csak szelíden diktatúráznak, miközben már régen túl vagyunk ezen a szinten!

Az talán tényleg felróható Orbán Viktornak, hogy nem törődik kellőképpen az ellenzéki alakok lelkiállapotával, nem tesz meg mindent a gyógyulásukért. Talán tényleg tekintettel lehetne rájuk Miniszterelnök Úr, és kivételesen őket is beleérthetné a nagy közös halmazba, amikor senkit sem hagy az út szélén! Ezek az emberek láthatóan nagy bajban vannak, nem tudják feldolgozni az életükben keletkezett törést; ilyen esetekben megfontolandó lehet az állami beavatkozás, mivel polgáraink biztonsága forog kockán. Talán itt az idő, hogy ha ők nem tudják maguknak bebiztosítani a szakemberi beavatkozást, akkor az állam a segítségükre siessen, és szavatolja számukra a szükséges egészségügyi-pszichiátriai kezelést.


  Vésey Kovács László

​Mit fognak ehhez szólni mások?

5 hozzászólás

  1. Tökéletes, korrekt kórkép az egész bagázsról! Tehetségtelen, tudatlan, de elméletgyártó propagandisták, olvashatatlan, stílustalan hazúg irásain jókat derülök. Ahogy mások már megírták: olvasnak benneteket (Hvg, 444, Index, Népszva, Nyugat, Zoom stb.) – ezért a sok kattintás – csak leszarják amit irtok, mert semmi köze nincs a valósághoz!

    • hont messze van a tudatlantól, és ha szegény szerencsétlen vésey kovács a mérce, akkor tehetségtelennek sem mondanám.
      néhanapján bújjon ki a popsijából, kedves.

  2. A sobpredek mindent kiprobal ha vorosarisztokrata akar lenni

  3. Addig erolkodik a libsi sajto,mig mindnek tele lesz a gatyaja . Es mar most buzlenek …

  4. nahát, nem ment át a hozzászólásom, fütyike. nem biztos, hogy meglepődtem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük