Hétfő délelőtt elment a magyar rocktörténelem megkerülhetetlen alakja, Kóbor János. Az Omega frontemberének felépüléséért a rajongók és a magyar zenészvilág szorított, de szervezete december 6-án feladta a küzdelmet. Mecky halálával óriási veszteség érte a hazai könnyűzenei világot, s ez valószínűleg azt jelenti, Omega koncert sem lesz többé. A több tekintetben is úttörőnek számító Omega sok rekordot a magáénak tudhat, a legek együttese: elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon és külföldön. De lássuk, miben számít még unikálisnak a zenekar.

061.hu

Az első kinyitható lemezborító

Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show.

Gyöngyhajú lány

A Gyöngyhajú lány című számot több mint 50 nyelvre fordították le. A dal egyébként az együttes legkelendőbb “portékája”, számos alkalommal “nyúlták le”, legutóbb egy ausztrál reklámfilmben volt hallható aláfestő zeneként. Erről Kóbor János így fogalmazott: 

“Az utóbbi öt-tíz évben már azon lepődöm meg, ha az egyik héten nem történik velünk valami “

A legnagyobb port a Kanye West-féle illetéktelen felhasználás kavarta – az amerikai rapper 2013-ban megjelent New Slaves című dalában egy 85 másodperces részletet használt fel a Gyöngyhajú lány eredeti, hatvannyolcas felvételéből. A zenekar tagjai egyébként úgy nyilatkoztak ezzel kapcsolatban, alapvetően nem bánják, sőt kifejezetten örülnek, ha felbukkan valamelyik nótájuk a világ egy távoli részén, de a komolyabb ügyeket jogi útra terelik.

 

Legtöbb eladott lemez Magyarországon 

Gammapolis az Omega együttes kilencedik magyar nagylemeze, az együttes haladó űrrock space-rock-korszakának harmadik, záró darabja. A felvételek 1978-ban készültek, a lemez 1979-ben jelent meg. Több mint 700.000 eladott példányával a legsikeresebb zenei lemez Magyarországon. Az anyaghoz készült egy angol nyelvű változat is. Ezen az albumon szerepel többek között Az őrültek órája, A száműzött, a Hajnal a város felett és az Arc nélküli ember.

Ők turnéztak először Angliában

Az 1968-as angliai turné óriási áttörést jelentett az Omegának. A Spencer Davis Group menedzsere hívta meg a  „kelet-európai Rolling Stonest” a Magyar Rádió angol adása egyik munkatársának ajánlására. A keleti blokkból való „egzotikum” kihangsúlyozására a menedzsment erre az időre Omega Red Star névre keresztelte az együttest. Amellett, hogy játszhattak a legjelentősebb angol klubokban, lemezszerződéshez is jutottak, így elkészíthették első albumukat – angol nyelven – Omega Red Star from Hungary címmel. 

London, Trafalgar Square – Presser Gábor, Laux József, Molnár György, Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János

Ők adtak ki először olyan lemezt, amelynek a borítóját képzőművész tervezte

Az Omega számos képzőművésszel dolgozott együtt az elmúlt évtizedekben, a legismertebb Szász Endre (1926-2003) Munkácsy Mihály-díjas festő alkotása, aki a harmadik Omega nagylemez, az Éjszakai országút borítóját tervezte. Egy 1994-es interjúban Szász Endre így mesélt a borítóról:

“Akkoriban ők is, én is fiatalabbak voltunk. A Duna-kanyarban laktam, egyszer beállított a zenekar, készítsek nekik lemezburkolót. Soha nem csináltam ilyet, de olyan kedvesek voltak, hogy elvállaltam az Éjszakai országúton album tasakjának elkészítését. Borzasztóan rondán nyomták ki, de többen felfigyeltek a kísérletre, hiszen egy fotókkal kiegészített festményt csináltam, s ez akkoriban újszerű elképzelés volt. A végére az Omega zenéjét is megszerettem.”

Övék az első magyar CD, az első magyar DVD

Az Omegáé volt az első magyar CD, az 1988-as Platina című válogatásalbum, 2000-ben pedig megjelent a KonceRt. – Népstadion 1999 című DVD.

Scorpions & Omega

Az Omega és a Scorpions baráti viszonya az 1970-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor az Omega nyugat-európai turnéján a Scorpions volt az előzenekar. 1995-ben a Ruanda megsegítésére rendezett koncerten előadták White Dove című számukat, az Omega Gyöngyhajú lány dalának angol nyelvű átiratát.

Még több LEG: ők használtak először lézert a koncertjükön, ők készítették el az első animációs klipet a világon, ők használtak először dobszintetizátort (1987, Budapest), övék a legtöbb eladott lemez itthon (több, mint 5 millió összesen), övék a legtöbb külföldön eladott lemez (összesen 2 millió, ebből legtöbb az Időrablóból fogyott), ők koncerteztek minden idők legszélesebb magyar színpadán (2004)

Vezető kép: Fortepan/Erdei Judit