Életének 91. esztendejében elhunyt Sir Sean Connery Oscar-díjas skót színész, James Bond egykori alakítója.

061.hu

A hírek szerint Connery épp a Bahama-szigeteken volt, éjszaka, alvás közben érte a halál. Az utóbbi időben nem érezte jól magát.

Sir Sean Connery ötvennyolc évvel ezelőtt mondta ki először a filmvásznon a legendás szavakat, “A nevem Bond, James Bond”, és ezzel belépett a filmtörténelembe. Minden idők legnépszerűbb James Bondja lett, bemutatta a világnak, hogyan kell stílusosan és izgalmasan élni.

Augusztus 25-én ünnepelte 90. születésnapját, az alkalomból készített összeállításunkat ITT olvashatja.

Az idős korában is női szívek millióit megdobogtató Connery Edinburgh-ben született 1930. augusztus 25-én. Skót származására hallatlanul büszke, és bár régóta nem él szülőhazájában, tavaly arra buzdította skót honfitársait, hogy szavazzanak a Nagy-Britanniától való elszakadásra. Mielőtt színészi pályára lépett, volt koporsófényező, tengerész, rendszeresen állt modellt a művészeti akadémia növendékeinek, majd Londonba utazott, és harmadik helyezést ért el a Mr. Universe testépítő bajnokságon.

1954 óta látható a filmvásznon, a stúdiók vonzó, férfias megjelenésére építettek, eleinte középszerű filmekben adtak neki lehetőséget. Első komolyabb szerepét Lana Turner oldalán kapta 1958-ban a Máshol, máskor című filmben. Négy év múlva, 1962-ben a dr. No című első James Bond-filmben nyújtott alakítása egy csapásra világhírűvé tette. A megnyerő, magabiztos, kifogástalan modorú 007-es ügynök bőrébe bújva, makulátlan luxusöltönyét felöltve, márkás italokat kortyolgatva, gyönyörű hölgyek társaságában még öt alkalommal mentette meg a világot.

A Gyémántok az örökkévalóságnak után ugyan átadta a stafétabotot Roger Moore-nak, de James Bond utána következő három megtestesítője sem tudta őt feledtetni. Több mint egy évtized szünet után, 1983-ban vállalt ismét egy Bond-filmet, amelynek címe – Soha ne mondd, hogy soha – a szóbeszéd szerint egy korábbi ígéretére utalt, ugyanis amikor 1971-ben elbúcsúzott a karaktertől, kijelentette: “Többé nem vállalok Bond-filmet.”

A semmiféle színészi képesítéssel nem rendelkező Sean Connerynek olyan kiváló színészi adottságai vannak, hogy a nézők és a kritikusok sem tudták beskatulyázni. Már 1964-ben felejthetetlen alakítást nyújtott Sidney Lumet A domb című filmjének Roberts őrmestereként. Legalább ilyen emlékezetes volt a Jégsziget foglyai (1969) önfeláldozó Amundsenjének szerepében, s hiteles volt Hitchcock mozijában, a Marnie-ban (1954).

Ahogyan öregedett, úgy bíztak rá egyre összetettebb figurákat. Mély átéléssel és bölcsességgel jelenítette meg a Rózsa neve (1986) nyomozó szerzetesét, amelyért BAFTA-díjat kapott, vagy a Medicine Man (1992) Afrikában küzdő orvosát. Miatta érdemes olyan akciófilmeket is megnézni, mint a Szikla (1996) vagy a Vadászat a Vörös Októberre (1990). 1989-ben az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (1989) című kalandfilmben ő alakította a kalandor régész édesapját.

Az Aki legyőzte Al Caponét (1987) című filmben nyújtott alakításáért az 1988-as Oscar-gálán a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrot vehette át, valamint egy Golden Globe-díjat ugyanebben a kategóriában. 1996-ban Cecil B. DeMille Award életműdíjjal jutalmazta a filmipar. 1998-ban elnyerte a BAFTA legrangosabb díját, a British Academy Fellowshipet. Az angol királynő 2000-ben ütötte lovaggá, azóta kijár neki a Sir megszólítás. Ugyan már 1997-ben felterjesztették a brit lovagi címre, de akkor kihúzták a nevét a listáról, mert nyíltan támogatta a skót függetlenségi mozgalmat.

A közvélemény nyomására a brit kormány végül meghátrált, ráadásul a ceremóniát az edinburgh-i királyi palotában rendezték, ahol a színész hagyományos skót népviseletben, kockás szoknyában és térdharisnyában jelent meg. Sir Sean Connery magánélete csendes, második feleségével Micheline Roquebrune-nal 1975-ben kötött házasságot. Első házasságából született Jason nevű fia szintén a filmszakmában dolgozik. 2006 óta nem vállal filmszerepet, 2008-ban megírta emlékiratait, Skótnak lenni címmel.