Meleg migri-fodrászt a Parlamentbe!

 

„Legyen Magyarországnak LMBTQ miniszterelnöke!” – hangzott el a Pride megnyitóján. Gondolat híján a libbal elit belemászik a magánéletbe, fazont kever szezonnal. Kihasznál meleget és hőssé kreált migránst egyaránt.

 

T. Lajos nyugdíjas hajógyári művezető szomorúan nézett a tűzhelyre. Pedig szép is volt, új is volt, indukciós főzőlap és tizenhárom havi törlesztő részlet is volt rajta. Egy valami hiányzott róla: a szombati ebéd. Délután egy óra volt, mi történhetett? Ekkor vette észre a konyhaasztalnál pityergő feleségét.

Mindent értett. Mivel haláleset nem volt a családban, Teréz elkeseredettségét csak egy valami magyarázhatta: a politika ismét közé, és napi főétkezése közé tolakodott. Erre már több példa is volt tavasszal, amikor az asszony a dél-norvég társastáncba beleunva demokrácia-tüntetőnek állt. T. Lajos akkor tanult meg rántottát sütni, a paprikás krumpli receptjének elsajátítását viszont a „politikailag forró” őszre tartogatta.

Feleségéhez fordult, talán, ha kibeszéli magát, közelebb kerül a beígért ebédhez – rántott tarja, ropogósra pirított rósejbnivel és üde tejfölös uborkasalátával tálalva.

„Na, Terikém, mit csinált már megint az a szemét Orbán?” Az asszony hálásan nézett rá, majd könnyeit nyeldesve mondta: „Meghurcolták Ibrahimot! Kétszer is!”

T. Lajos nyugdíjas hajógyári művezető élete eddigi első hét évtizedében csak egyetlen Ibrahimot ismert: az angolai fiatalember a ’90-es években került be öt teljes percre az Újpest kezdő tizenegyébe, de a labda erősen zavarta labdarúgó tehetsége kiteljesedésében. Így gyorsan visszatért az orvosi egyetemre, majd bártáncos lett Passauban. Nem hitte, hogy erről az Ibrahimról lenne szó.

S valóban, Teréz Ibrahimja szíriai kurd migráns volt, akit kétszer is kiutasítottak már Magyarországról. A történetet az asszony pár órája olvasta a neten, azóta hüppögött. A megható sztori szerint Ibrahimot a magyar hatóságok a nyírbátori menekülttáborba küldték, ahonnan későbbi magyar felesége „kihozta”. Kétszer is. Ezért tudj’ Isten, miért, az általuk csak Iboként rajongott férfit a rendőrség egy idő után már körözte.

Teréz itt felzokogott: „Diktatúrában élünk, Lajos! Ilyet még Szálasi és Rákosi sem tett volna!” Ezt ugyan T. Lajos látatlanban is erős túlzásnak érezte, de tapasztalatból tudta, demokratává válása óta ilyenekben nincs értelme nejével ellenkezni. Inkább kérdezte:

– Most mi van ezzel az Ibrahimmal? Kitoloncolták, vagy magyar börtönben senyved, éheztetik, verik?
– Ibo most fodrászként dolgozik!
– Hol, a szegedi Csillagban?
– Nem, a Podmaniczky utcában van egy jól menő borbélyüzlete! Pedig mezítláb érkezett hozzánk!
– Mi van???
– Bizony, ő a celebek fodrásza! Oda jár a Lagzi Lajcsi és Győzike is! Ő a dizájnszakállak koronázatlan királya!
– De meg lett hurcolva! S akkor, most mi is a baja ennek az Ibrahimnak?
– Neki? Semmi. De nekünk annál több bajunk van! Főleg ez az Orbán-rendszer! Mit kellett megszenvednie Ibonak, amíg az lehetett, aki! Hány ilyen emberünk lehetne, ha még több menekültet fogadnánk be, ha szeretettel teli környezetbe illeszkedhetnének be!

T. Lajos szerint újabb dizájnszakáll-királyokra Magyarországnak pont akkora szüksége van, mint falábú angolai futballistákra. De nem vitatkozott. Inkább érdeklődött, hogy ez a félelmetes incidens állt ebédje útjába, avagy más is fenyegeti pillanatnyilag a magyar demokráciát?

Fenyegette!

Teréz asszony dühtől elhaló hangon számolt be arról, hogy az Orbán-rezsim nem csak a migránsokat, hanem a melegeket is üldözi! T. Lajos csendesen megkérdezte, hogy mégis, miben?

Teréz asszony nem késett a válasszal: mindenben! Csak képzelje el Lajos, most volt a Pride-hét megnyitása, és nem történt semmi! Senki sem akarta megzavarni! Nem volt semmi balhé! Pedig neves művészek és demokraták is felszólaltak!

T. Lajos félve kérdezte: „Ez baj?”
Felesége felháborodása nem ismert határt: „Te magadnál vagy, Lajos?! Nem érted, hogy az Orbánék ezzel provokálnak minket? Azt akarják, hogy elhiggyük, Magyarországon senki sem bántja a melegeket, zsidókat, kisebbségeket, aztán amikor mi nem figyelünk oda, jól odacsapnak?!”

„Odacsapás” – ízlelgette a szót T. Lajos nyugdíjas hajógyári művezető. Ebben a pillanatban érzett valami kedves, tettekre ösztönző hangzást a kifejezésben.

Teréz asszony oda sem figyelve folytatta: „Minden nap meg kell védeni a demokráciát, Lajos! Minden nap meg kell állítani Orbánt!” Aztán elővéve okostelefonját, idézte a Pride megnyitóján felszólaló Parti Nagy Lajos költőt: „Bízzunk benne, lesz még Magyarországnak LMBTQ miniszterelnöke!”

T. Lajos szerint ugyan eléggé ostoba dolog nemi alapon kormányfőt választani, de hát hol volt neki szava ebben a politikailag korrekt vitában…

„Ez kell nekünk, Lajos! LMBTQ kormányfő! Ez lesz a demokrácia biztosítéka! Vagy menjünk tovább, Ibrahim dobja a feleségét, legyen muszlim és meleg, így lehet miniszterelnök is! Az lesz az igazi! Amíg nem lesz így, diktatúrában fogunk sínylődni! Diktatúrát akarsz, Lajos?” – kiáltott fel eksztázisban Teréz. Majd jelezte, hogy T. Lajos ne kacsintgasson a kamra felé! Mert itt nem lesz zabálás addig, amíg nem ismeri fel az Orbán-rendszer bukásának történelmi szükségszerűségét!

Migránsok és melegek! Ők kellenek, velük fogunk győzni! Mindannyiunknak migránsnak és melegnek kell lennünk! Ekkor leszünk demokraták! Ennél fontosabb kérdés pillanatnyilag nincs e hazában!

T. Lajos nyugdíjas hajógyári művezető speciel legalább egyet tudott.

Felállt, és elment a Kiskoszos nevű vendéglőbe, amelyet még elkerült a píszí világ heve. Kért egy pacalpörköltet és fél liter vörösbort. Aztán fehér kenyérrel tunkolt. Ha ebbe belebukik a „magyar demokrácia”… Hát Istenuccse!

 

Fotó: geocaching.com