Haza és Haladás, Humán Platform, Ökotárs – számtalan cikk jelent meg a sajtóban a magyarországi és nyugati liberális érdekközösségnek hátteret adó, feladatait tekintve különleges alapítványokról. Első ránézésre ilyen a Magyarországi Európa Társaság (MET) is. Alaposabb utánajárással kiderül: a Brüsszelben aktív szervezet társainál színesebb szolgáltatásokat nyújt – írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

Civil, a politikai pártoktól független szervezetként kíván bekapcsolódni a közéletben és a szakmai körökben folyó, a liberális demokrácia jövőjét érintő nemzetközi vitákba – áll az alapítvány honlapján olvasható szándéknyilatkozatban, majd valamivel lentebb körvonalazódik a szervezet működésének célja is: „az egységesülő Európa eszméjét támogassa és a közös európai értékrendet képviselje Magyarországon és külföldön egyaránt.” Programjukat végiglapozva nem lehet kétségünk afelől, hogy az alapítvány mely politikai eszméhez hű társaságot vonzza – teszi hozzá a szerző, majd megjegyzi: a magyar belügyek iránt csillapíthatatlan érdeklődést mutató André Goodfriend washingtoni diplomatával Párbeszéd barátok között címmel szerveztek beszélgetést januárban, a tavalyi évadzáró esemény programján pedig a Fidesz gazdasági mechanizmusa, a jobboldali háttéroligarchák és a civil tüntetések sikeressége volt napirenden.

A lap szerint ismerős lehet az alapítvány pénzügyi-kapcsolati hátterét biztosító szervezetek listája is. A liberális értelmiséggel mindig bőkezű Soros Alapítványon kívül partnerként megjelenik többek között a német liberális párt alapítványa, a Friedrich Naumann Foundation, az amerikai baloldalhoz kötődő German Marshall Fund, illetőleg a liberális Együtt-alapító Milla is.

A MET-et 2000 decemberében vette nyilvántartásba a Fővárosi Bíróság, alapító elnöke Kriza Máté közgazdász volt. Pár hónap múlva a testület új elnököt választott a Fideszből 1994-ben kivált, később a Közép-európai Egyetemen tanuló és dolgozó Hegedűs István szociológus személyében, s mellette vezető tagságot vállalt a Transparency International jelenlegi ügyvezetője, Martin József Péter is. Néhány éve a társaság két alelnöke Kocsis Györgyi újságíró és Jerzy Celichowski, aki a pénzügyi szférában dolgozik. A szervezet felügyelőbizottságának taglistáján is találkozhattunk korábban ismerős névvel: ott Szelényi Zsuzsanna (aki Hegedűshöz hasonlóan ugyancsak fideszes volt 1994-ig), az Együtt jelenlegi képviselője vállalt tisztséget – ő egyébként a szervezetnek most is tagja.

A liberális politikai körökhöz való kapcsolatáról a szervezet elnöke elmondta, a MET pártfüggetlen. Aktív parlamenti képviselőket nem is hív a soraiba, bár „nem vagyunk pártellenesek”. Amikor erre reflektálva Szelényi Zsuzsanna, az Együtt párt képviselőjének tagságáról kérdeztük, Hegedűs elmondta: Szelényi a szervezet megalapításakor már jelen volt, és amikor képviselőjelölt lett, lemondott az egyébként pénzzel nem járó fb-tagságáról. Ha valaki közben pártkarrierbe kezd, vagy kinevezik miniszternek, természetesen nem zárjuk ki – fűzte hozzá Hegedűs, aki maga is volt parlamenti képviselő. A szervezet politikai függetlenségét azonban megkérdőjelezheti, hogy az Együtt önkormányzati képviselőjének, Juhász Péternek a nevéhez fűződő Milla is a MET partnere volt. Erre válaszolva Hegedűs elmondta, a médiapluralizmus erősítésére indított európai civil kezdeményezésben az azóta feloszlott Milla Egyesület is részt vett. „Ha a CÖF jelentkezik, talán őket is bevettük volna, de valamiért nem hívtak” – tette hozzá.

Tevékenységeik finanszírozásáról is megkérdezte a lap Hegedűst, aki azt felelte: a kutatásokra, a konferenciák megrendezésére programszerűen pályáznak, mert a tagdíjbefizetéseken túl döntően külföldi forrásokból gazdálkodnak. Így például a már megszűnt CEE Trust 4,3 millió forintot adott 2012-ben a pártattitűdök kutatására, de kaptak támogatást az Open Society Institute-tól is – mondta –, ám ezek a bevételek az elnökségnek vagy a tagoknak rendszeres juttatást nem biztosítanak. A projektek költségvetéséből tudnak a MET-es szervezőknek és kutatóknak fizetni, illetőleg Hegedűs szerint a szervezethez fűződő belső identitás és a szakmai érdeklődés is számít. A MET régóta fennálló, eredetileg baráti társaság, amely tagjának lenni alighanem tőkét is jelent – mondta Hegedűs. Talán ezzel magyarázható, hogy a tagság megszerzése korántsem egyszerű folyamat: az elnökség előbb meghallgatja a jelentkezőt, s ha az Európai Unió értékrendjével ütköző nézetekkel találkozna, a pályázót elutasíthatja: „mi továbbra is Európa-barát szervezet vagyunk.”

A csaknem százhetven főből álló tagságot áttekintve azonnal szembetűnik: a szervezetben nemcsak kutatók és szakértők, de egykori politikusok, brüsszeli hivatalnokok, újságírók és a gazdasági élet képviselői is jelen vannak. A szervezet tehát tagjai számára akár a sikeres lobbitevékenységhez is kiváló platformot nyújt: a profitorientált vállalkozások egy helyen megtalálják a nemzetközi szinten is jól informált politikust, a brüsszeli bürokrácia folyamataiban jártas hivatalnokot, míg a sajtó munkatársai biztosíthatják a nyugodt légkört.

Hegedűs István nem cáfolta gyanút, hogy a MET amolyan belső lobbihálózatként is működik. Előfordulhat, de személyesen nem tapasztaltam – mondta a Nemzetnek, ugyanakkor hozzátette: egy civil szervezet működésében természetes jelenség, hogy a tagok információt cserélnek, és kapcsolati hálójukat egymással bővítik.

A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy a politikai kötődésű személyeket illetően például a teljes baloldali-liberális pártpaletta képviselteti magát. Az SZDSZ színeiben Szelényin kívül Gulyás József korábbi országgyűlési képviselő neve olvasható, de az egykori liberális párthoz közel álló Bozóki András, Gyurcsány Ferenc kulturális minisztere is felbukkan. Az MSZP is erős nevekkel van jelen. A taglistán megtalálható Regőczi Miklós, a BKV korábbi kommunikációs vezérigazgató-helyettese. Regőczi a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós és társai ellen csaknem három éve zajló büntetőper egyik vádlottja. Fontos tag lehet a bejáratott brüsszeli kapcsolatokkal bíró Jankovics László is. A diplomata Magyarország brüsszeli képviseletének volt a gazdasági attaséja, ahogyan azonban lapunk egy korábbi számában megírta, a szocialista befolyás alatt álló követségen Jankovics az egyik MSZP-s intendáns volt: diplomáciai megbízását megelőzően, 2006 és 2009 között az akkor EU-biztosi mandátumát töltő Kovács László kabinetjében dolgozott.

A MET pártpolitikai vonalának igazi színfoltját azonban a Bajnai Gordon hatalomra kerülésével pozíciót szerzett fiatalok adják. Köztük van például a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, Erőss Gábor és a Milla-alapító Benedek Márton. A tavalyi tüntetéshullámot szervező Benedek fontos tagja lehet a szervezetnek, hiszen Brüsszelhez is több szálon kötődik: édesanyja, Göncz Kinga a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselőjeként tevékenykedett, tavaly pedig az Együtt– PM színeiben maga is EP-képviselőjelölt volt.

Szintén a Bajnai-csoportot erősíti a liberális miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadója, Korányi Dávid. Az EP szocialista frakciójának csapatában is megfordult Korányi – Tabajdi Csaba képviselő politikai tanácsadója volt – a hazai politikai kudarcok után tekintélyes karriert futott be, s szakmai beágyazottságát látva az is elképzelhető, hogy a MET számára az amerikai pénzcsaphoz személyén keresztül vezet az út. Az alapítvány kiemelt pénzügyi támogatója ugyanis az amerikai German Marshall Fund, ahonnan Korányi 2010-ben (vagyis a kormányváltást követően azonnal) ösztöndíjat kapott. A szakértő egykori főnökét követte az Egyesült Államokba, Bajnaihoz hasonlóan ő is a washingtoni Johns Hopkins Egyetemen kapott helyet. A világhálón fellelhető információk szerint Korányi azóta is tevékenyen építi kapcsolatait a washingtoni politikai körökkel: a többek között Magyarország energiapolitikájára, EU- és NATO-kapcsolataira, hírszerzésére is rálátó egykori miniszterelnöki tanácsadó jelenleg egy washingtoni székhelyű agytröszt, az Atlantic Council eurázsiai energetikaprogramjának igazgatója.

Medgyessy fia is a potenciális lobbisták között

A napilap emlékeztet: míg Korányi az Egyesült Államokban kamatoztatja kapcsolati hálóját, Bajnai korábbi szakállamtitkára, Fadgyas Gábor itthon boldogul. Bajnai Gordon nyilvános szerepvállalásaiért felelős államtitkára most mint a Café PR reklámügynökség úgynevezett senior tanácsadója szerepel a MET-es listán. A cég referenciáiból világosan kiderül, többször is kaptak megbízást uniós szervezetektől: az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének, az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodának, valamint az Európai Parlament Tájékoztatási Irodának is végeztek promóciós tevékenységet. Bár a MET lobbihálózat funkcióját ez nem bizonyítja, elgondolkodtató összefüggés, hogy a felsorolt uniós szervezetek képviselői az alapítvány soraiban jelen vannak. Fadgyas egyébként már a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) is az azt vezető Bajnai sajtósaként dolgozott. Ekkor ő és főnöke azért került a sajtó látóterébe, mert az NFÜ honlapján közzétett hirdetéseken az uniós támogatásokat SZDSZ közeli üzletemberek arcképeivel reklámozták. Miután a sajtó kiszúrta a Gyurcsány-kormány sikerarcai körüli kínos anomáliákat, Fadgyasék törölték a több száz milliós kampány nyomait az NFÜ honlapjáról.

Potenciális lobbistaként tűnik fel a MET-taglistán Medgyessy Péter fia, Medgyessy Gergely is. A szocialista miniszterelnök gyermekét már korábban hírbe hozták korrupció gyanújával. 2007-ben írta meg a Heti Válasz, hogy a Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatala meghívásos alapon több mint százmillió forintos közbeszerzést osztott szét, amelyből részesült a Medgyessy Gergely résztulajdonában lévő lobbicég, a TGG & Partners is. Medgyessy Gergely egyébként szintén uniós vonalon, külügyminisztériumi dolgozóként kezdte pályafutását, ahogyan azt akkor a Heti Válasznak nyilatkozta, lobbicége is e tapasztalatok révén kaphatott kormányzati megbízást. A MET taglistája szerint Medgyessy Gergely jelenleg is uniós és hazai kormányzati kapcsolataiból profitál: a TGG & Partners ügyvezető igazgatójaként mutatkozik be. Vállalatának honlapja külön figyelmet érdemel, jól tükrözi ugyanis, miről szól az uniós lobbi – fűzte hozzá a cikk szerzője.

A Magyar Nemzet azt is írta, hogy szintén MET-es a Gyurcsány közeli Double Decker PR-ügynökség is. 2005-ben Gyurcsány egy kampányfeladatokat ellátó civil hálózat kiépítésével bízta meg a PR-céget, a szocialista kampányguru, Ron Werber javaslatára. A Heti Válasz 2005-ös cikke szerint a fiatal liberális szakértői hármas, Somogyi Zoltán, Szabados Krisztián és Kincses Péter kapták a megbízást. Kincses cége, a Double Decker nemcsak pártmegbízásokat teljesít, de az elmúlt tíz évben több száz millió forint kormányzati és uniós pályázati pénzből is részesült. Csak tavaly a fővárosi és a csepeli önkormányzat megbízásából csaknem száznegyvenmillió forint közpénzzel gazdagodott.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Index.hu