Komárom, városi temető. Szemerkél, aztán esik. Nem vagyunk sokan. Negyven-ötven-hatvan ember, nem tudom, ki számolgatja ezt ilyenkor pontosan? Ha nem is maradt szálegyedül, azért ez kevés. Sok idős ember eljött. Vonattal. Kis pénzükből összekuporgatva. Néhány fiatal is van. Néhány. Politikust nem nagyon látunk sehol. Se a magyar állam képviselőjét. A lengyel nagykövetségtől itt vannak. De a komáromi polgármester sehol. Pedig szeretik a városban, dicséri nekem az egyik öreg. Mégsem jött el. Ahogyan nézzük, az alpolgármester sem. És ahogyan látom, senki, se az állam, se a kormány képviseletében. Nem akarták megzavarni a ceremóniát? Menjen el békében Pákh Tibor, ha már annyit harcolt? Lehet, hogy a család kérte? Nem hiszem, akkor mit keresnének itt a lengyelek.
És a sajtó? Hol a sajtó? Hol az MTI? Hol van a köztévé? És a többiek? Magam ellen beszélek, de nem érdekel. Lehet javítani: jövő héten eljönni a misére. Az Budapesten lesz. Kifogás nincs. Két-három órát talán rá lehet szánni erre is.
Persze, december tizenhatodika volt, mindenkinek van valami dolga. A temetés messze a vízfejtől, a fővárostól, a határ mellett. Az idő nyirkos, kellemetlen, bőr alá kúszó. Az unokaöccse németül olvassa fel sorait. Aztán jön egy magyar emlékezés. Majd egy papé. Rövid, felemelő, szép. Aztán Komárom nevében is elbúcsúztatják. Megható, szinte irodalmi szöveg. Benne van, ami fontos: folytatni kell ezt a küldetést.
Az elhunyt unokaöccse, Stephan Pakh meghívott a halotti torra. Két fia és az unokaöccse is eljött. Nem beszélnek magyarul, de itt vannak, figyelnek, érdekli őket a múlt. Nagyapjuk testvérének a története. Az este végén már arról beszélnek, visszajönnek nyáron, hogy megtanuljanak kicsit magyarul. Ezt biztosan látja fentről Pákh Tibor. Mosolyog. De jó lenne.
Az is kiderül, hogy Stephan pontosan ismeri a rendszerváltás, a privatizáció történetét. Meg a kárpótlásét is. Amikor visszaadtak némi aprót. Mert a nagy pénzek a kommunistáknál voltak. De nem politizálunk túl sokat. Stephan jókedélyű, sikeres ember, és ő is tudja: Pákh Tibor elvégezte azt, amire küldetett. Békében tért meg Istenhez, Edithez.
Mégis rettenetes, hogy a rezsim, amely ellen Pákh Tibor harcolt, végül elérte a célját. Bátyját, Pákh Ernőt elüldözték, Svédországba ment, ott kezdett új életet. Tibor itthon maradt, küzdött, protestált egész életében, és a jutalma? A negyven-ötven-hatvan ember. A „hírességek” hiánya. Az egykori harcostársak hiánya. És nem azokra gondolok, akik nem tehették meg, hogy eljöjjenek. Mert annyira körön kívüliek lettek, annyira a térkép szélére szorultak, hogy még vonatjegyre sincs pénzük. Nem.
Azokra gondolok, akik vele együtt harcoltak, és ma gazdag, jómódú, befolyásos emberek. Azokra, akiket hatalmas fekete autók hoztak volna le, nem a vonatállomásról bandukoltak volna a temetőig hetven, nyolcvanévesen. Kezükben egy nehezen összespórolt csokorral.
Hol voltak a nagy emberek? Talán a jövő heti misére jönnek majd el?
Mert Pákh Tibor hívő volt, mély hívő, mindig elmondta, hogy a Szentlélek vigyázott rá. Így is lehetett. Megmutatta, hogy lehet, mindig lehet egyenes gerinccel élni. Hogy nem muszáj megalkudni. Nem kell egyezkedni. És nem muszáj a meg nem alkuvásba belekeseredni. Hogy el lehet fogadni a küzdelmet, mint egyéni sorsot. Hogy nem kell bánkódni azon, amit megtettek velünk, de ki kell mondani azt, amit megtettek és megtesznek velünk.
Beszélgetünk a pappal, aki a Szent Erzsébet Otthonban vele volt. Ő is elmondta azt, amit Stephan, hogy Tibor felkészült már a halálra. Békében, nyugalomban, a nagy találkozásra várva ment el, hogy végre újra együtt legyen Edittel, és itt hagyjon minket, hogy folytassuk azt, amit elkezdett, végzett, verésen, fenyegetésen, lejáratáson, izoláción, elektrosokkon, hazugságokon, meg nem történt rendszerváltáson át. Ott állt, s igen, sokszor szálegyedül, de úgy, hogy lélekben mi is ott voltunk vele.
A hála?
Néhány kitüntetés. A mise. Remélhetőleg emlékszoba Komáromban. És igen, ki fogjuk harcolni, hogy utcát, teret nevezzenek el róla, hogy szobra legyen. Meg fogjuk tenni, és ti is segíteni fogtok, tudom.
De akkor is: az ötven-hatvan ember. Ötven-hatvan ember. Persze, nem volt nagyon meghirdetve, de aki akarta, az tudott róla. De végül is, mindig erről szólt ez az egész. A térkép szélén létezés. Kevesen vagyunk. Táborban, de mégis a táborokon kívül. Valamiféle olyan igazságban gondolkodva, ami sokak számára felesleges, múltidézés, őrület, logikátlan, veszélyes.
Az is, hogy újra leírom: a nagy keresztények közül kevesen jöttek el. Pedig Pákh Tibornál nem nagyon volt nagyobb keresztény. Akkor volt nyilvánosan Mindszenty József bíboros, az utolsó hercegprímás híve, amikor ezért verés, sokk, leköpés, kitaszítás járt. Mert Mindszentytől pont azért féltek és félnek, amiért Pákhtól.
Nem lehetett megvenni. Nem lehetett meggyőzni. Nem lehetett vele sakkozni. Játszmázni. Elvei voltak, erkölcse és hite.
Így volt, Pákh Tibor harcos volt, legenda volt, a Megtörhetetlen. Mi nem vagyunk azok. De valami kis energiát, fényt, hitet, nyerhetünk mi is tőle, általa. Egyébként ez is elhangzott a temetésen. Hogy megvagyunk. Hogy folytatjuk. És nem fogunk elbukni. Nem fogunk elbukni, feleim.
„Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isá, por ës homou vogymuk”. De a porból és a hamuból az Isten, az eső – hívd, hidd bárhogy – segítségével lehet valami. Igen. Úgy hívják: ember. Úgy nevezik, míg világ a világ, és Magyarország Magyarország: Pákh Tibor, a Megtörhetetlen.
Ferencné Jakó
2023-09-21 at 08:30
A 65 éven felüliek ingyen utazhatnak, nem kell erre kuporgatni!
Gyanítom, hogy mivel”nem nagyon volt meghirdetve”,
sokan meg se tudták, akik eljöttek volna.
Nagyon szép írás.
Ha Pákh Tibor-szoborra gyűjtenénk, kérek értesítést, szeretnék hozzájárulni.
Éljen Isten tenyerén Pákh Tibor!
Egy rendszerkritikus
2022-12-19 at 21:47
Emlékszem,BaraMargit temetésén 32-en voltunk.A hivatalosságot-szerintem,privátim-a Lezsák S,a szinészeket AlmásyÉva a férjével,CsonkaZsuzsa és Lovai László képviselte.
Hajnali madár
2022-12-19 at 18:32
Sokat megélt és átélt. Isten adjon neki örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjen neki.
Kiss Istvàn Béke
2022-12-19 at 00:59
Életem nagy ajándéka, hogy személyesem ismerhettem.
Ádám Csaba
2022-12-18 at 18:05
Tisztelt Mező Gábor ! Mindenben egyetértek önnel , minden elismerésem Pákh Tíboré , Isten nyugtassa ! Van itt M. O. on egy érdekes jelenség halottainkal szemben. Valakit túlgyászolunk, valakit meg se említünk. Naponta olvasom , hogy ez a celeb, az a percember halt meg, viszont egy sort sem ,,érdemelt” Prof. Dr. Eperjesi Ernő néprajzkutató, tanár, az Antal kormány volt államtitkára, több értékes könyv írója, etc. etc. Ha szabad így mondanom, jó barátom. Május végén temettük, igaz, nem Budapesten, hanem Őrtiloson. Sem sajtó, sem kormány, se más méltóság nem volt ott, (cáfoljanak meg, ha igen.) pedig jobboldali, keresztény, konzervatív szellem volt. Még a Karc FM- be se tudtam bejutni, hogy közzétegyem gyászát. Itt írom, Ernőbáttyám , veled elment egy darab a lelkemből, adjon neked az Úr örök nyugodalmat és a feltámadás részed legyen. ÁMEN !
Sas
2022-12-18 at 17:32
Pákh urat anno Bence György , de Csurka is kérte, hogy csatlakozzon hozzájuk.Jókat írtak róla a Beszélőben, De Csurkáék is kedvelték.Ergo mese, hogy hanyagolva volt.Ő nem csatlakozott senkihez-sehova.
bl
2022-12-18 at 17:12
Mező Úr! Maga még nem eléggé kemény. Maga még várja az elismerést, a tiszteletet, a jóságot. Hiba. Itt ilyen a jó embereknek nem jár. Itt a jó/hasznos embereknek annyi jár, hogy kapnak egy-két-sok parazitát a nyakukba. Pákh Úr az összes parazitát lerázta magáról, ebben ő volt a legjobb. Ilyen ember már nincs, ezért temetésén is egyedül marad. Addig egy lépést se tudunk előre tenni, amíg fel nem támadnak, újra nem keletkeznek azok az emberi tulajdonságok, amik átviszik ezt a társadalmat a jövőbe, amíg meg nem születnek a legyőzhetetlen akaratúak.
Pityipalkó
2022-12-18 at 14:44
“Dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van”.
Hitem szerint olyan helyre került ahonnan már visszanézni a földre is megalázó
Lukács
2022-12-18 at 13:18
Tiszteletem Pákh T.-nak.
Nem tudom hogyan került ebbe az írásba a kárpótlás, de ha már ide került, akkor az én megjegyzésem is (sem) idevaló…
Az a bajom vele, hogy sajnos nem a kommunisták “kárpótoltak”, hanem az olyanokat rövidítettek meg a 40 év alatt összehozott állami vagyonból akik ezt összehozták, de se előtte sem utána nem jutott semmi. Gyakorlatilag a “kárpótoltattak” -nak az ölükbehullott kisebb -nagyobb vagyon. A legtöbbje nem gazdálkodott, hanem átváltotta más vagyonná vagy, mint a példa mutatja, kivitték külföldre. Na, brávó.
ViAM
2022-12-18 at 12:49
A gumigerincűek nagyon nem szeretik a megtörhetetleneket, mert saját gyarlóságukat juttatják eszükbe, azt viszont igen, ha egyre kevesebben emlékeztetik őket.
Nyugodjék békében Pákh Tibor, akinek a lelke mindig szabad volt, most már a teste is.
(Ez nagyon szép írás volt, méltó az elhunythoz.)
Hesslerezredes
2022-12-18 at 12:46
Ennyit a nagy jobboldali ‘hazaffy-as” Fideszől.
Piha!…
Eőry Csilla
2022-12-18 at 12:12
Isten nyugosztaljon Megtörhetetlen ! Talàn egyszer , valamikor filmet készítenek rólad , ahogy a Rettenthetetlenről. És mi, a fiataljaink majd szàjtàtva, borzongva nézzük : ő a mienk volt és maradt. Értünk is tette , örök példaképünk marad. Ég veled !
Királytigris
2022-12-18 at 12:12
Megérdemelt volna egy állami temetést!
Azok akik most az ő harcának eredményeként is ülnek magas beosztásokban, elfeledkeztek a megemlékezésről, a végső búcsúról.
Ezt nevezik hálátlanságnak.
Szégyen!
Gonella
2022-12-18 at 11:20
igazad van mező! ov még a göncz temetére is elment, pedig…
tényleg szégyen!
hajrá MEZŐ!!
Schenkhyalfonz
2022-12-18 at 11:04
Ha nem a család kérésére történt, akkor orbitális szégyen a hivatalosságok távolmaradása.
Juli
2022-12-18 at 10:39
Nagyon szomorú! Isten nyugosztalja!