Intelem a felvilágosult, európai értelemben vett haladó újsáíróktól: mi csak ne tesztelgessük a nyugati ételeket!


Példátlan jogtiprásra hívta föl az ország figyelmét a méltán közkedvelt és barátságos hvg.hu. A mindig éber internetes lap végigolvasta az élelmiszerbiztonsági törvényt, és leleplezte, hogy abban nincs is olyan passzus, amely lehetővé tenné a Nébihnek „összehasonlító terméktesztek és vizsgálatok” elvégzését. Így viszont – emelte föl mutatóujját az oknyomozó portál – a hatóságnak nincs joga összehasonlítani a multik Nyugaton árult élelmiszereit a magyarisztánival.

A törvény az törvény, a jogszabályokat tisztelni-szeretni kell, és az majd viszontszeret minket, kivételt képeznek e tétel alól azok a törvények, amelyek a haladó értelmiségnek nem tetszenek, de jelen esetben erről szó sincs.

A Nébih tehát jobban teszi, ha abbahagyja a kukacoskodó laboratóriumi vizsgálatait, nem hasonlítgatja az itteni Milka csokit, Knorr levesport, Nutella mogyorókrémet meg a többit a nyugatival. Inkább érezzük magunkat megtisztelve, hogy egyáltalán fölkeresték kies hazánkat ezek a kiváló cégek, etetnek minket, és ne firtassuk, hogy amit lenyomnak a torkunkon, az csak nyomokban emlékeztet az eredetire! – sugallta a hvg.hu, amelynek kollektívája nyilván jogászokból és táplálkozási tanácsadókból áll, vegyesen. (Esetleg az érintett cégek ügynökeiből.)

Ahhoz, hogy az összehasonlítás törvényes legyen, „közös uniós minőségellenőrzési rendszerre” lenne szükség, ám az EU-ban ilyen még nincs – tárta szét a kezét ártatlanul a hvg.hu.

Ha tíz évig nem készül ilyen, akkor így jártunk – addig is fogjuk be az orrunkat, és zabáljuk a moslékot.

(Egyébként itt lenne az ideje, hogy az emberi jogokhoz hasonlóan az élelmiszerek jogait is kiterjesszük: nem hagyhatjuk, hogy jogszabályi felhatalmazás nélkül csak úgy összehasonlítgassák az ételeket egymással! Ez súlyosan megalázó, diszkriminatív! TASZ, Helsinki Bizottság, segíts!)

Azért zárójelben odavetették az olvasóknak: „Ilyen termékteszteket a Nébih eddig is végzett: összehasonlítottak kutyatápokat és sült krumplikat is, ezek azonban nem minősültek hivatalos vizsgálatnak”. Márpedig ha valami nem hivatalos vizsgálat, akkor az nyilván úgy marhaság, ahogy van – szűrhetjük le a tanulságot a „gasztroblog” eszmefuttatásából. Rá se rántsunk, hogy a Nébih egy korábbi, 24 terméken végzett vizsgálata micsoda különbségeket tárt föl az itt, illetve Nyugaton árult között (természetesen az itteni rovására), mivel csak „érzékszervi különbségekről” van szó

– váltott át ködösítő üzemmódba a lap. Hiába érezte például a nébihes kóstoló, hogy a magyar Nesquik kakaópor illata és íze kevésbé „kakaós”, ez a hávégéseknek (édes)kevés.

Majd következett a minden kekeckedőt lefegyverző végső érv: „Ráadásul azt egyik vizsgálatnál sem állapították meg, hogy bármelyik termék fogyasztása veszéllyel járna a fogyasztókra”. Ez igazán megnyugtató: eddig tehát senki sem dobta föl a talpát a Paula pudingtól. Íme, így kell profi módon megnyugtatni a balliberális olvasóközönséget, amely a kommentek tanúsága szerint be is vette a maszlagot. A cikk végére talán még annyit odabiggyeszthettek volna: „Jó étvágyat, mucsaiak!”


  Wéghváry Witéz

6 hozzászólás

  1. Ez a Mi Hazánk

    Teljesen igazuk van: semmilyen jogalap nincs a vizsgálódásra. Apró adalék, hogy senki sem jogi szinten kifogásolta: senki sem állította azt, hogy egy gyártónak nincs joga más piacra más terméket gyártani akár ugyanazon a néven.

    De ettől még mi szarabbat kapunk, ez egyértelmű.

    Már értem azt is, miért ízlett gyerekkoromban a Milka csoki jobban, mint most.

    • nem néztem utána – mert nincs kedvem és a szerzővel értek egyet – de meg lennék lepve ha nem lenne a miniszternek olyan jogosultsága, hogy ilyen tesztek elvégzésére utasítson, egy felühyelete alá tartozó hivatalt. márpedig ezt a vizsgálatot az fm miniszter rendelte el.
      nincs rá időm, de ha szerzőt érdekli ebben az irányba még elmozdulhat

      a hvg meg bekaphatja

    • A vidéki piacon,vettünk például csokit. “Németből”.
      (A rendelő nem jár már piacra.) A holland kakaóporhoz ragaszkodik.
      És egy darabig nem is értettem,miért.
      Alighanem kifinomultabb érzékszervei vannak,még ma is.

  2. A hvg.hu nevű libsi szennylapot ki fizeti ??
    Kinek az érdekeit szolgálja ??
    Külföldi ügynökök, netán ???

  3. “[az élelmiszerbiztonsági törvényben] nincs is olyan passzus, amely lehetővé tenné a Nébihnek „összehasonlító terméktesztek és vizsgálatok” elvégzését”

    Ami nem tilos, az szabad – ez a liberalizmus egyik alaptétele.

    A hvg letörölte a libsi sminket, láthatóvá tette a bolsi alapozót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük