Mi köze van a Brexitnek Karácsony kampányához?


Brexit campaingn, astroturfing, ez lesz a két kulcsszó a következőkben, a választási eredménytelenség ügyében.

Az úgynevezett jobboldali médiaelit, részben a bukott polgármesterek és egyes politológusok is hatalmas habot vertek az elmúlt napokban. Egyes oldalakon bemutatták, hogy a Fidesz úgy is nyer, ha veszít, más oldalak kicsit tényszerűbbek voltak, végül egy konferencián hamut szórtak a fejükre, úgy, hogy közben győzelemről zengedeztek. Ezalatt felelősek lettek a közvélemény-kutatók, a Borkai és még sok mindenki. Ez természetes, el kell végezni a gyászmunkát a választási eredmények után, ugyanakkor az a helyzet, hogy az eredmény politika-technikai szempontból semmi meglepőt nem mutat. Továbbmegyek: már a választás előtt fogadtam egy ismert politológussal, hogy számos helyen nagyobb pofon készül (ekkor még nem volt a győri pornó-ügy). A fogadást megnyertem, és állítom: a már unalomig ismételgetett Borkai-ügy nélkül is vesztett volna a Fidesz nagyon sok helyen (mondjuk nem ennyi helyen, de sok helyen), Budapesten is, és be is bizonyítom, miért, továbbá azt is elmagyarázom, hogyan csinálták.

Kedves olvtársaim megnyugtatására, az elemzés végén szó lesz a Borkai ügyről is, – úgyis mindenki a pornóra kíváncsi – mert az is időzített volt, és meg is szívtuk.

Kis bevezető a kellemetlen igazsághoz, avagy az ingadozó középparaszt

A magyarázat borzasztó egyszerű: a Fidesz egész egyszerűen kezdettől fogva nem is használta a legújabb kampánytechnikákat, aminek az lett a következménye, ami.

Valamikor a netes – számítógépes korszak hajnalán, vagy annak virágba borulása körül a kampány valahogy úgy nézett ki, hogy belőttünk kartácságyúkkal az erdőbe, aztán körülnéztünk, hogy eltaláltuk-e a medvét. Néha eltaláltuk, de ahhoz sok-sok kartács és ágyú is kellett, természetesen az nyert, akinek szerencséje volt, vagy picit jobban ráérzett. Persze bejött a szociálpszichológia – végül is nem láttunk bele a polgárok fejébe –, aztán pedig valaki arra is rájött, hogy fel kell írni a támogatók neveit egy lapra, mert előfordulhat, hogy elfelejtjük. Ezeket aztán beírtuk egy számítógépes táblázatba és csináltunk rendszert belőle

Eddig nagyjából minden párt így állt, s a helyzet az, hogy kialakult táborok esetén „az ingadozó középparaszt” dönt a kérdésekről, ha bináris helyzet áll elő. És itt követte el a 2019 októberi választáson a Fidesz a fő hibát. Ugyanis a rendszert nem bináris vagy duális helyzetre alkalmazta, hanem a korábbi centrális erőtér stratégiát vetette be. És a régi rendszert használta, teszem hozzá.

A 2010-ben tesztelt centrális erőtér bevált: az ellenzéknek töredezetten annyi esélye volt, mint a piros sapkás vízipólósoknak a narancs sapkás krokodilok ellen. Az eddigiekben a Fidesz kampány-stratégiája pusztán annyi kellett hogy legyen, hogy a nehezen megszerzett szavazóbázisát egyben tartsa, kezelje és építgesse. (Persze politizálni – jól politizálni –, tematizálni kellett, de egy 40 % feletti párt nyilván erősebb egy versenyben mint egy 15 és egy másik 17% os párt külön-külön.) Ez egészen 2019. májusáig jól is ment. Akkor azonban becsúszott kábé egy hónap alatt egy Momentum, úgy, hogy momentumost élő ember vidéken nem is látott, és természetesen jól elmérték őket a közvélemény-kutatók. Körülbelül annyival, amennyivel most bukott a Fidesz a nagyobb városokban és Budapesten, vagyis 5-10%-kal.  

A hivatalos fideszes kommunikációs gépezet hatalmas erőkkel próbálkozott azt bebizonyítani, hogy számszerűen a legtöbb kormánypárti jelölt több szavazatot kapott, mint a 2014-es választásokkor. Bármilyen furcsa is, de ez tényszerűen igaz. Alakszai Zoltán, a miskolci jelölt számszerűen körülbelül 1000-rel több szavazatot kapott mint elődje, Kriza Ákos. Sőt, Vári Attila, a pécsi jelölt 3500-al volt erősebb szavazatszámban, mint Páva Zsolt ’14-ben. Amiben csalt a Fidesz kommunikáció, az a részvétel volt, hiszen 2014-ben kevesebben mentek el szavazni, értelemszerűen tehát nem volt elég a tényszerűen több szavazó, arányaiban bizony vesztett a kormánypárt.

Ugyanakkor meglepő helyeken, meglepő eredmények születtek, s különösen meglepő, hogy miközben minden héten orbitális közvélemény-kutatási győzelmeket aratott a Fidesz, hát ez a szavazáson finoman fogalmazva sem mutatkozott meg. Itt fülünkbe cseng Kovács Laci bácsi bölcs mondása, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.

De mi volt a sok tényező mellett a fő hiba?

Hogy pontosan tegyük fel a kérdést: miért mentek el többen és miért szavaztak többen ellenünk?

Ami logikus, és unalomig ismert, azt nem fogom elismételni. Nem volt értelmezhető főüzenet, nem volt tematika, nem volt ígéret és nem voltak a jelöltek fölépítve. Az egész egy céltalan lejáratókampány volt, valódi töltet nélkül. Sőt, külön kiemelendő, hogy Karácsony Gergely „csetlés-botlása” a megyei sajtóban is különleges helyet kapott, így aztán a miskolciak és pécsiek is tudhatták, milyen gyenge figura ez a fickó. Kár, hogy ők nem rá szavaztak.(Ezen még az se segített, hogy a Facebookon Budapestre optimalizált hirdetésekként jelentek meg, hiszen tartalmilag ugyanarról szóltak, mint a Nemzet cikkei, de a kép épp Karácsonyt reklámozta.) De ez messze vezetne, nem ez a fő téma, mert a baj nagyobb.

Az eddigi közvélemény-kutatásokra, egyéb, bevált módszerekre (lista, telefon, SMS) építő kampány utoljára 2018-ban hozta struktúrájában a megfelelő eredményt. Csakhogy beköszöntött a történelem, és az ellenzék – főképp a Momentum – 2019 májusában bevetette azt a körülbelül 3 éves eszközt, amit az angolok a vote leave kampányban használtak. A közvélemény-kutatók ott is csődöt mondtak. Pont az utolsó két hétben.

Mindig a végén van a vége

A jelenség kívülről a következő: Ahogy a vote leave, vagy Trump kampányában is megfigyelhettük: a közvélemény-kutatásokban (mármint az objektívebbnek nevezettekben) végig vezet az úgynevezett „favorit” (l. Clintonné, vagy az EU maradás-párti oldal), majd az utolsó héten, akár pár nappal a választás előtt egyszer csak hirtelen átveszi a vezetést az esélytelenebb, és a favorit pofára esik.

Most is ez történt. Tarlós, a fideszes polgármesterek elképesztő vezetéseket értek el a közvélemény-kutatásokban, belső mérésekben, majd a választások napján azt kellett észrevenniük, hogy a szavazók tiszteletteljesen a távozásra kérik őket fel.

Ez nem véletlen, ugyanis az ellenzéki netes média, és social campaign erősebb volt (és ráadásul jelentősen többet is költöttek rá), mint a fideszé, és használta a legmodernebb technikát, amit a jelek szerint a Fidesz lebecsült. Hogy egy egyszerű példát hozzak: Karácsony Gergelynek körülbelül 128 ezer lájkolója volt a Facebookon, majd a végén ez felment 190 ezer környékére.

Tarlós Istvánnak NEM volt Facebook oldala.

Míg a Fidesz netes „kommandója” valahol az Obama girl környékén van lemaradva (2008-as kampány), addig a Momentum és a DK, továbbá Karácsony Gergely bevetette a Trump, brexit kampányokban (2016) megismert fegyvert, a mikrotargetált mozgósítást és az astroturfing campaignt.

Ez a két eszköz algoritmikus rendszereket használ, és a big data-t elemzi – automatikusan. Ráadásul jóval kevésbé költséges, mint az olyan régebbi eszközök, mint a plakát, vagy az irányított kommunikáció a nyomtatott lapokban, továbbá alkalmas arra, hogy tartalékokat szabadítson fel, és számos helyzetben hatékonyabb. (Ez nem jelenti azt, hogy a korábbi eszközöket ki kéne dobni.)

A korrupció, az általános rosszlét és a fojtogató levegő

Ugye, kedves olvtársak, mindenki azt érezte, hogy ezek itt a NER-ben lopnak? Hogy itten semmi különös nem történik, a kormány hatalmaskodik, miközben egyre rosszabbul érezzük magunkat? Sőt, azt is éreztük, hogy fojtogat a levegő, mindig sorba kell állni, az oktatás romokban, az egészségügy meg, nos hagyjuk. Sőt azt is éreztük, hogy az amúgy is borzasztó közigazgatás még rosszabb helyzetbe került, valahogy minden elszúródott.

Kedves olvtársak van egy jó hírem, meg egy rossz! A jó hír az, hogy semmi se lett rosszabb az elmúlt háromnegyed évben, minden pontosan ugyanolyan, mint volt. A korrupció ellen szorgosan küzdünk, szintje pont ugyanolyan mint volt, az oktatás nem romlik évről évre, és a dokinál is pont ugyanannyit kell várni, mint tavaly. Emellett kifejezetten jó gazdasági-növekedési adataink voltak. Sőt, a rossz hírem is ugyanez: az elmúlt háromnegyed évben semmi sem változott. Illetve egy dolog mégis változott: a dolgokról alkotott percepció. Most rosszabbnak éreztük a helyzetet, s ez szorosan összefügg azzal, hogy kampány volt.

Miért? 

A válasz egészen egyszerű: az ellenzéknek természetesen az az érdeke, hogy ezt érezzük. És nem az a kérdés, hogy mi a tény, hanem az, hogy érzünk.

A politikai választás, ugyanúgy, mint a párválasztás érzelmeken alapul. Lehet, hogy objektíve Jakab egy jóravaló, helyes fiú, aki elvégezte már az egyetemet, s azonnal munkába is állt, s lassan lakást is szeretne de Micinek Jakab egyszerűen „olyan sótlan”. Mici Jakab helyett inkább Ödönt választja, mert Ödön, bár nem fejezte be még az egyetemet, otthon lakik, de gitározik, s elmegy vele bulikba, s olyan jókat lehet vele nevetni, mert vicces.

Itt is ez történt: azt próbálta a Fidesz sugallni (egyébként rosszul), hogy jobban teljesít az ország, jó kezekben vagyunk, alkalmas vezetőink vannak, épül-szépül országunk. Aláfestésként jött a kormány a propagandájával: államtitkáraink, minisztereink minden helyen siettek elmondani, hogy ez és az az „Uniós” (valakik Brüsszelben messze) „projekt” (ismeretlen szó), „tizenötmilliárd forintból” (fel nem fogható összeg) készült, amelynek az az eredménye, hogy a Simagöröngyösiek innentől további „pályázati forrásokhoz” (nem értjük, valamit papírozni kell) és munkalehetőségekhez juthatnak (kell találni egy ismerőst az újonnan érkezett öltönyös ürgéhez, akit nem ismerünk, hogy dolgozhassunk a szalagnál).

A kampány évében viszont ezt a hibát a neten kihasználta az ellenzék. A Fideszes (az egyszerűség kedvéért nevezem így, ez nem így igaz) média az úgynevezett összehangolt üzenet stratégiát alkalmazza. Ez sajnos azt eredményezi, hogy az embernek az a benyomása támad: bármelyik, úgynevezett jobboldali csatornát is olvassa, nézi, egy kamerával, egy diktafonnal és egy cikkel találkozik, csak épp másik logót lát. Ennek Kuncze Gábor a papagájkommandó nevet adta, azonban mára sajnos kiélesedett a helyzet. A két kampány így kimerítette a jobboldali média hitelességi tartalékait, aminek köszönhetően a jobboldali sajtóban megírtak lényegében leperegtek az amúgy (joggal) „lejáratandó” egyes ellenzéki politikusokról. (A Wittinghof ügy egy-két napon belül lecsengett, a Lackner ügy nem ejtett igazi sebet.)

Mindezen boldogan élcelődött az amúgy is jelentősen olvasottabb baloldali liberális netes sajtó (amelyik pontosan annyira független, mint a jobboldali), így aztán a hitelességi tartalék tovább gyengült.

Állandó impulzusok érték a baloldali választókat különböző civil szervezetektől is. Az úgynevezett aHang például, folyamatos baloldali topikokkal bombázta már két éve a közvéleményt, amelyeket hol egy-egy ellenzéki képviselő kapott fel, hol egy másik álcivil (vagy épp valódi) szervezet. A hitelesség növeléséhez a mindig jelen levő réseket használták fel: egy valódi probléma felkapása két álvalódi problémát is feldobott.

Az ilyen kampánytevékenységet a szakma astroturfingnak, vagy grassroot (fűgyökér) campaign-nak hívja. Ez azt jelenti, hogy valódi civil, valódi társadalmi probléma halmaznak tűnő ügyek kerülnek elő, amelyeknek körülbelül egyharmada valós, kétharmada gerjesztett.

Az astroturfing vagy grassroot campaign továbbra is tart, a legolvasottabb liberális, netes médiában, ahol – hiszen mi sem egyszerűbb – ezeknek az álcivil kezdeményezéseknek a sajtóanyagait írják meg, szórakoztató módon.

Ez összetettebb, mint a jobboldali sajtó, ahol: államtitkár, miniszter elmondja a jót, majd írunk róla egy cikket és egy publit. Ellenvélemény nincs (még ál-ellenvélemény sem), így aztán minden kiválóan megy. Csak épp a hitelességi olló nő, így az olvasottság is csökken. Frontális például a családvédelmi kampány: csakhogy mindig egy személy mondja el, nem nagyon látunk valódi anyákat a valódi életből, így ott is ki lehet emelni az ellenoldal által gerjesztendő (ál és igazi) problémákat más, hitelesnek tűnő arcokkal.

További jelentős olvasottság-csökkentő tényező a print radikális visszaszorulása.

Ha ma körülnézünk egy kávézóban, kocsmában, közösségi térben, újságolvasó embert alig látunk (sőt az az egy is jó eséllyel sajtós). Látunk viszont telefonba mélyedő embereket, akik üres perceikben – mi mást? – szociális médiát, továbbá híreket és cikkeket böngésznek. Csakhogy a hírek (a Google és a Facebook algoritmusának köszönhetően) nem arra húznak, amerre a jobboldal szeretné. A Google algoritmusa a kulcsszavas keresések esetén (vagyis amikor valamit hallottunk, de nem tudjuk hol olvasták) 75-80%ban baloldalinak vagy liberálisnak nevezett portálokat dob fel. Mit használunk hírkeresésre? A Google-t. A Facebook (és társcsatornái) pedig több százezres lájkolóközösségű balliberális médiumokat segít elő, akik fizetett hirdetésekkel már rég felnyomták az olvasótáborukat.

Ez aztán a liberális-baloldali üzenetet mélyítette a fent vázolt astroturfinggal együtt. És ez folyamatosan megy, folyamatos internetes kampány, ami lassan kizárólagossá válik. Ezzel szemben áll a jobboldali tévék nem túl erős nézettsége, és a TV2, amely szintén nem áll túl jól, esetleg az M1, amelyik immár alig nézett. Csakhogy mire az a híradó elindul, az olvasók már rég tájékozódtak a világról, legfeljebb egy-két dologra kapják fel a fejüket.  

A frontális „ellenjelölt elleni alkalmatlanság” kampány pedig azzal a problémával küzdött, hogy – a hatalmi pozícióban levők – lejárató üzenete visszaüt. Ezt másik módszerrel érdemes a jövőben csinálni.

Röviden ez lett az üzenet a fejekben: miközben ott fent valami furcsa dolgok történnek, nekünk semmi érdemi beleszólásunk nincs az ügyekbe, amiket nem is értünk, pökhendiek, de járulni kell urainkhoz, akik lopnak, miközben minden elromlik. De tényleg, hát semmi lehetőségünk beleszólni ennek az arrogáns kormánynak a döntéseibe!

Take back control!

Vegyük vissza az irányítást! (Take back control) volt a Vote leave kampány jelszava a ködös Albionban. Hogy-hogy nem Karácsony Gergely jelszava a vegyük vissza Budapestet! volt. Vagyis vegyük vissza az irányítást, az önkormányzatot, Budapestet, ami a miénk volt, de elvették. Elvette a Fidesz, meg a diktatúra. (Milyen furcsa, hogy ebben a diktatúrában lehet szavazni, sőt, eredménye is van.) Jelezzük: a Brexit take back control kampánya és jelszava végül Boris Johnsont, a fő arcot emelte miniszterelnöki székbe Angliában.

A helyzet Magyarországon valamikor 2018 végén, 2019 elején változott meg radikálisan. Ez a Momentum előretörésének időszaka, amelyet – hogy, hogy nem – szintén nem észlelt a közvélemény-kutatások jelentős része. Az úgynevezett „független kutatók” sem, a Momentumot ugyanúgy „benézték”, de miért?

Azért, mert a közösségi médián keresztül elért (részben új) szavazók a korábbi hagyományos, CATI módszerrel nem elérhetők. Nincs vonalas telefonjuk (jelen pillanatban is esik a vonalas telefonok bekötöttsége, hiszen alig használják már), nem válaszolnak a (mobil)telefonos kérdésekre (még akkor sem, ha egyébként támogatók), ráadásul szinte csak az interneten kommunikálnak. Ez a csoport meglepően nagy. Már nem a 30, hanem a 40 év alattiak is könnyen ide sorolhatók.

A vegyük vissza az irányítást kampány kísérteties hasonlóságokat mutat a vegyük vissza Budapestet kampánnyal.

Itt is volt facebookon terjedő targetált álhíroldal: az ezalenyeg.hu és aloldalai. Érdekes megfigyelés, de ahol az Ezalenyeg.hu és aloldalai, pl. Az Ezalanyeg – Szombathely, Ezalenyeg-Pécs, Ezalanyeg Kispest stb. működött, ott veszített a jobboldal.

A Fidesz Facebookon használt kampánya körülbelül 66 millióba került, ugyanakkor egyedül a Fidesz hivatalos Facebook oldalán reklámozott. A szocialista párt, a momentum, a dk, és a jobbik is meglepően kevés finanszírozott reklámot használt. Ezért az a látszat, hogy a Fidesz költött többet. De a valóság egészen más. Az Ezalenyeg.hu helyi targetált és jelöltekre tartgetált kampánya jelentős összegeket kapott: összesen, aloldalakkal együtt mintegy 68-70 milliót. Ezen túl a helyi jelöltek jelentős része szintén többet költött, mint fideszes ellenfele, és a végső helyzet az, hogy Karácsony saját Facebook lapjával együtt (+ 29 millió) – és a többi jelölt egyenkénti hirdetéseivel – az ellenzék jelentősen több pénzért hirdetett, mint a jobboldal.

Példa: Vári Attila 1.7 milliót hirdetett ugyan Pécsett, de az ezalenyeg.hu 4.175 milliót, Péterffy 1.475 milliót, tehát a végöszeg szerint több mint háromszor (!) annyi hirdetés ment online a pécsi baloldali ellenjelölt kampányára.

A negatív üzeneteket tehát nem a fő párthonlapon vitte át az ellenzék, hanem saját álhíroldalán, a jobboldalnak szinte észrevétlenül, miközben pont azokhoz a választókhoz, akikhez ennek el kellett jutnia, nos, eljutott.

A jobboldalon tartósan előkerülő állítás, hogy a reklámköltéseket nem hagyta jóvá a szociális média óriás Facebook. Ez az állítás igaz, ugyanakkor jegyezzük meg: egy üzleti szervezet amellett, hogy deklaráltan szabadelvű, vajon kinek kedvez? A többet fizető ideológiailag azonos nézetűnek, vagy a keveset fizető antipatikusnak?

A szociális média mellett a Google targetált hirdetésekre is jelentősen többet áldozott a baloldal. (Erre összegszerű bizonyítékom nincs, mert a Google nem hoz nyilvánosságra adatot, de Google hirdetésablakban Tarlóst, fideszest alig, Karácsonyt, egyéb baloldalit viszont annál többet láttam. Emellett árulkodó jel volt az előválasztásnál egy utolsó pillanatban kiugró trend, ami megugrott a valódi választásnál is az utolsó két hétben.)  

Mégis vajon hol volt a két súlypont a Karácsony Brexitszerű kampányában?

  1. Vegyük vissza Budapestet – az előzőekben vázolt astroturfing utáni megoldás.
  2. Környezetvédelem.

A baloldal már színében feladta a vörös-kék színvilágot és zöld lett. Erre a Fidesznek válasza nem volt. A topik sokkal erőteljesebb volt, mint a fidesz kifejezetten gyenge válaszai és védekezése.

Miért? A környezetvédelem, mint topik az 1980-as évek végétől (!) bent van a tananyagban. Eleinte „óvjuk, védjük környezetünk”, aztán különböző más akciók által. Valamikor a 90’es évektől szinte minden elsős kisdiák (!) vagyis a hatévesektől felfelé tizennyolcig megkapja a tananyagban, hogy környezetünket védeni kell. Teljesen mindegy, mi a realitás, a Fidesz a rossz oldalra állt. Elég lett volna a környezetért kommunikációsan együtt aggódni, ehelyett szembement egy olyan topikkal, amit minden kisgyerek fejébe még a magyar oktatás is gondosan belever, több mint harminc éve.

Tehát egy klasszikus baloldali, de zöld színbe öltöztetett Brexit campaign-el van dolgunk Karácsonynál. Nem ugyanolyan hatékony, nem ugyanolyan profi, de tematikájában és metodológiájában hasonlít. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. 

És végül jöjjön a Borkai ügy

Miben különbözik a Borkai-ügy a Wittinghof – Lackner ügyektől? Ugyanaz a helyzet, mint a korábbiak: az ellenzék narratívát adott a botránynak. Megjelent egy rejtélyes blog, ahol a szerző kokainozással, bizniszeléssel vádolta a győri polgármestert. Mesét adott a dolog alá: ő a kipakoló, a dolgokban benne levő, beelégelő kiszivárogtató. A rejtélyes blog szerzője természetesen kitalált személy. Nem mondott az úgynevezett üzleti ügyekről semmi újat, sőt: a kokainra bizonyíték sem született (sőt, valószínű nem is volt), de hitelesnek tűnő narratívát adott.

A kampányblog folyamatosan csepegtette az információkat – jellemző szám: a blog egy bejegyzését több mint 780 ezren látogatták meg (tehát az egész ország harmada rögtön megtudta mi a helyzet)  – és arról a balliberális, főképp az online média folyamatosan hírt adott (a fele is megtudta).

Az, hogy újdonság nem volt az úgynevezett üzleti ügyekben (minden információ eddig is nyilvános volt, sőt cikksorozatok születtek), illetve az, hogy kokain még csak szóba se jött. Nnem számított. A nagy kipakoló kipakolt, hitelt szavainak a narratíva és a pornófelvételek adtak. És mivel az ellenzéki sajtó online fölénye vitathatatlan, továbbá a blogot mindenki megtalálta, akinek csak minimális tudása van az online világról, az üzenet átment. Az üzenet: győri fideszes polgármester „elkurvázza, kokainozza a közpénzt – a többi fideszes is ugyanilyen”.

Hiszen a kampányblog röviden, érthetően jól megírtan ezt mondta el, noha (a szexuális tartalmú felvételeken kívül) se nóvum, se kokain. Profi munka, meg kell hagyni. Az ellenkommunikáció pedig gyakorlatilag a nullával egyenlő volt.

Az, hogy egyébként a szocialista Lackner pont erről beszél, illetve Wittinghof polgármester is csinált megkérdőjelezhető dolgokat, nem számított. Azért nem, mert a jobboldali sajtóban frontális támadás indult ellenük, továbbá nem kapott igazi elmondott narratívát az eset. (Mondjuk nem a rejtélyes kihasznált, megalázott nő mesélte el, hogy a polgármester ezt tette, azt tette. A szocialista Lackner ügy pedig, noha valóban „kokainnak látszó tárgy” van a felvételen, továbbá valóban közpénzek lenyúlásáról szól, szintén nem a „nagy kipakolótól” származik. Nem is kapták komolyan fel.)

Végkövetkeztetés

Az egydimenziós kampány és kommunikáció minden eddiginél erőteljesebb hatást gyakorolt a jobboldali táborra: magasabb számok, jelentősebb részvétel mellett sokkal több szavazó ment el. Mégsem volt elég, ott, ahol kellett. Azért, mert az ellenzék politikailag egységesen lépett fel, több dimenziós kampányt alkalmazott, régebb óta készítette elő és az online térben egyértelmű, sőt jelentős fölényben volt. Metodikájában használta a vote leave, illetve Trump kampányában megismert eszközöket, amelynek egyértelmű markere is volt: az utolsó pillanatban egyszer csak vezetni kezd, majd megsemmisítő vereséget mér az ellenfelére, úgy, hogy közben ellenfelének – normális esetben, amúgy – valószínűleg több támogatója lett volna.

Ezt a metodikát fel lehet ismerni, lehet ellene küzdeni, be lehet vetni, de a jelenlegi eszközök alkalmazása 2022-re nem lesz elég. A balliberális oldalnak ismét 10 év előnye van a kulcsfontosságú médiaterületen, az online térben. 


  Templomhegyi Nyerőkő

64 hozzászólás

  1. És ezt miért a tutiblognak kell leírnia? Ha az egyszerű polgárok, ha egy ujságíró tisztában van a tényekkel ,miért nem ismerte ezt fel a kormánypárt kampánycsapata?

    • Ennek már legalább egy éve ott kellett volna lennie Orbán, Rogán, Kosa asztalán’
      Milyen tanácsadóik vannak, hogy ezek nem evidenciák?!
      (Amúgy az eu azon ügyködik, hogy Erdogan erre indítsa ep a barbárokat, legkésőbb tavasszal, ne Szíria felé. Ezért a nagy elítélés. Akkorra tervezhetik Gyurcsányék a zavargásokat, puccsot, a vak is látja, nem
      Kell hozzá elemi logikánál több.
      Na, meg némi történelmi ismeret.

  2. Egyébként ez a cikk olyan jó, hogy el is mentettem.

    • Hosszadalmas magyarazkodas , ertelme nem sok.
      Sok viszont a hiszekeny, befolyasolhato ember.
      A FB. es a libsik hazugsagai altal manipulalt mamelukok nyertek.
      Meglatjuk majd mi marad 5 ev elteltevel a bal dulasa vegen.
      En aggodok!

  3. Kiváló írás!
    Egy ellentmondó tapasztalatom van. A Momentum igenis képes volt legalább egy vidéki középvárosban kampányolni.
    Talán a mostani facebook kampányhoz is volt közük. A fővárosi szavazó külföldiek megkampányolásához szintén.
    Az ő korosztályuk persze úgy gondolja, hogy ha Orbán menne, az ő kis védett életük folytathstó lenne.

    • Az 1996-ban és az után születettek számára 2006 a történelmi múlt. 2010-ben viszont lázadó kamaszok lettek. Számukra a Momentum nem az SzDSz reinkarnációja, hanem a generációjuk pártja, a Jobbik meg nem újratöltött fogalmatlan operettnáci csürhe, hanem “a” jobboldal. Pláne a néppártosodás óta, amióta (Bitó-) szalonképesek is lettek.

      • Tényleg nagyon jó írás!
        A Momentummal kapcsolatban annyi, hogy a fiataloknak nincs emlékezete, viszont van önérzete, és szerintük a szüleik maradiak és hülyék.
        Ez mindig így volt általánosságban, a libsi önmegvalósító nyomatás pedig még fel is erősíti. Az első pillanattól látszott, hogy a Momentumot ezért dobták össze külföldön és végül is bejött. Sajnos.

      • Akik 1955-ben születettek, már azoknak is történelmi múlt volt 1956, mire szavazókká váltak. (Mely joguk amúgyc irreleváns volt a diktatúrában.)

  4. Pécsett nem azért nyert Péterffy, mert többet költött a kampányra és jobban targetált mint Vári. Hanem mert a pécsieknek elegük lett a várost kétszer is eladósító, a tömeközlekedéssel és a Zsolnay-Porcelánmanufaktúra lenyúlásával befürdött, dilettáns Páva Zsoltból. Nem tudom, ugyanez lett volna-e az eredmény, ha egy komoly jelöltet állítanak ki Péterffy ellen, de egy sem pénzügyi, sem vezetői tapasztalattal nem rendelkező vízilabdázónak esélye sem volt.

  5. Az írásnak a felvezető része jól adja vissza a ballib média hangulatrontó törekvését, hogy itt minden sz@r, kivéve a NER lovagoknak.
    Hármas szabályt követtek:
    1. Orbán a hibás.
    2. Mészáros lop.
    3. Ha az 1-es, vagy a 2-es szabály egyike nem alkalmazható, akkor használd egyszerre a kettőt!

    • Mindkét oldal hasonló unalmas paneleket tol. De azt sosem fogom megérteni, hogy Mészárost miért kellett ekkorára fújni. Minden nap nyer egy közbeszerzést, pedig őszintén mondom, én sem nézek ki belőle 8 osztálynál többet. Nem tudom mi igaz a 300 milliárods vagyonból, de ha a fele igaz csak, vagy a harmada, akkor az miért nem elég? Minden nap kap egy cikket, hogy nyert. Ezt elég nehéz tagadni, akkora célpont, csukott szemmel lehet rá lőni.

      • Azért, hogy ne csak és kizárólag osztrák, német, amcsi és francia multi cégekhez áramoljon az összes állami nagyberuházás, hanem Magyarországon maradjon a profit egy része. A világ összes nagyvállalata állami beruházásokkal lett felhízlalva, a vezetők kapcsolatai és származása sokkal fontosabb, mint a képességeik, teljesen mindegy, mennyit nézel ki belőlük.
        Egy Mészáros Lőrinc kaliberű ember esetén jóval kisebb a veszély, hogy önjáró lesz, mint a Simicska esetén. Mit értesz az alatt, hogy elég? Holnaptól ne Mészáros nyerje meg a közbeszerzéseket, hanem Tiborcz? Adja el a cégeit valami multinak és vegyen magának egy egzotikus szigetet, menjen kokózni meg kurvázni? Számodra ez a logikus?

        • Igazából valami hasonlót. De kötelező ilyen módon közbeszerezni, kiírásokat szűkíteni? Ez akkora céltábla, hogy minden magyar ismeri, tele a facebook meme-ekkel. Így a fiatalok el fognak pártolni (ha még eddig nem tették meg). Nagyon nem jó “cégér” ez. Nem jó érv, hogy legalább nem megy külföldre. Akkor menjen egy kézbe, vegye meg az országot. Sokkal jobb egy magyar multinak dolgozni éhbérért mint egy külföldinek. Nekem ez nem pozitív.

          • Nem kötelező ilyen módon közbeszerezni. Lehetne teljesen igazságos is. Kilépünk az EU-ból. Felírjuk cetlikre, hogy mit kell megoldani és kisorsoljuk a választópolgárok között. Mari néni fog utakat építeni, Pali bácsi pedig a kórházak informatikai rendszerét fogja karbantartani. Aki pedig eléri a 100 milliós vagyont, annak megtiltjuk, hogy az állam számára munkát végezzen. Ha Nekik nem megy, akkor megkérjük mondjuk Soros gyuri bácsi egyik cégét (pl fészbuk), hiszen a külföldiek meggazdagodásával nincs baj..
            Ha szegény fiataloknak nem tetszik, majd megkérdezzük őket, hogy hogyan kéne. Sőt, ha nem tetszik Nekik, hogy itt kevesebbet süt a Nap, mint a kanári szigeteken, akkor majd a Napot is megkérjük, hogy legyen már kicsit igazságosabb.
            Komolyan ijesztő, hogy ennyi ésszel is azt hiszik emberek, hogy belepofázhatnak komoly dolgokba.

    • Jhon Paul 2

      Itt volt egy komment, én írtam. Ez is tuti jó megoldás, hogy nem hallgatjuk meg a kritikát, akkor sem ha belülről érkezik.
      Hátha most marad: miért kell ekkorára fújni Mészárost, mikor egy egyszerű ember is látja, hogy nem egy tanult ember? Ha csak a harmada igaz a 300 milliárdos vagyonnak, akkor is minek kell még mindig tolni? Nem elég? Ezzel csak támadási felületet ad a jobboldal. Akkorát, hogy vakon lehet rá lőni. És mivel védhető? Hogy nem külföld? Nincs 100 jó ember, akik között ezt szét lehet szórni, hogy ne legyen a toplistán?

      • Uram,lehetne egy kicsit logikusabban is gondolkodni: Kepzelje el hogy egy alig 10 millios orszagban 100 nagyvallalkozo osztozkodik azon a beruhazasokon es befekteteseken amit Meszaros megnyert. Egyreszt teljesen lehetetlen(szabad piac),masreszt ugyszint nonszensz – ahhoz neki is lenne egy ket szava. Fizeti az adojat Magyarorszagon,raadasul ha a palyazatokat nezzuk ,nem nagy aranyban nyeri meg oket,ha jol emlekszem 10% alatt van. Az,hogy tulajdonos,es tarstulajdonos mas cegeknel abban nekunk semmi kozunk. Ha on is sikeres szeretne lenni,akkor ahhoz minimum ambicio kell es a sajat penzenek a befektetese. Plusz a turelem..
        Mindig csak az irigyseg,hogy nehogy ma`,ez mindent nyer… Igaza van Vektorternek,tan el kene kokoznia a lovet,es “offshore”-ba kellene tolni a lovet?
        Addig jo amig nincs fogas rajta es csak ezzel tudnak foglalkozni..

  6. Kovács Laci bá’ után szabadon:
    Facebook és más internetes médiakampánnyal lehet választást nyerni, de egy önkormányzat vezetéséhez ez nem elég.
    Mai hír, hogy 40-en felmondtak az újpesti városházán. Gondolom másutt is így lesz. Karácsony már ígérget a Városházán, hogy ne hagyják ott.

    • Majd lesz ott másik negyven, aki gazember módra kiszolgálja a hazaárulót.

      • Az igaz, de öt évig fog tartani, amíg a t. választópolgár felfogja, hogy most bedőlt annak a médiamanipulációnak, aminek tavaly még nem. Aztán Újpest kezdheti újra 2022-ben ugyanonnan, ahol 2010-ben volt.

  7. Jó a cikk, és ezt mindennapi nyelvre lefordítva mit kéne tenni még facebook ellenszélben is:

    1. Összevonni az MI és Hír TV-t és színesebb sokszereplősebb, érdekes, néha pletykás hír-elemző csatornát csinálni.
    2. A magyarországi DunaTV-t egy vidám, sok-sok minőségi filmet lejátszó közkedvelt TV-vé tenni nagyon óvatos politizálással. Cél, ideszoktatni azokat, akiknek az RTL a napi rágógumjiuk, de azokat is, akik soha nem is nézik, mert normális ésszel nézhetetlen. Nem kell a kormánypropagandát szájba rágva nyomni mint a Hír és MI-en most, hanem minőségi tudományos filmeket bemutatni mint egykor a Delta volt, a legfrissebb színes hírekkel. A zsindexnek volt tudományos részlege, magam is rájártam. Nem szabad itt unalmas beszélgetős műsorokat tálalni, öntömjénező fecsegőkkel, és nagyon óvatosan kell magyarkodni is. Főzőműsor kizárva, maximum viccesre véve, helyette tessék az RTL-től elcsábítani, vagy alkalmazni tehetséges humoristákat, humoresteket, humorista versenyeket csinálni!
    3. Nem kell tovább benyalni a zsidóknak meg a holdudvarukban haszonleső művészfilmeseknek, láthatóan nem hálásak, a rendezőik külföldön minket mószerolnak, hanem igazi történelmi nagyjátékfilmet csinálni és gyakran bemutatni a régi jó filmjeinket. Nemzetközi sztárokkal, akik behozzák a hazai és külföldit is a moziba. A kutya se nézi a rinyálós hamuszórásokat mint a “Saul fia” , meg az az elvadult kutyás, meg a vágóhídon testről és lélekről nyavalygós libsikedvenc nézőriasztókat. Megvannak az Oszkárok, mi inkább vidám filmeket néznénk, de nem a magyar vidékieket lejáratókat mint a (nem is) “Mi falunk”.
    4. A magyar kreativitást és hősiességet ill. sokgyerekes boldogságot kell kiemelni mindenhol, filmben, napi életben, könyvben.
    5. Tessék alapítani nagyon finoman Fidesz irányban politizáló igényes, nem hócipős meg Mórickás viccújságot.
    6. A humor a legjobb propaganda. Tessék mémeket, szlogeneket, vidám dalokat, pamfletteket, mondókákat gyártani a haladók lopásáról, korrupciójáról, múltbeli viselt dolgairól. Ezek könnyen beivódnak a tudatba. Az Orbánfóbia kialakításában nagy szerepet játszott az egykor még nézhető Heti hetes. Mi akadálya egy pandantnak bemutatva az új stílusú Dunán?
    7. Tessék cáfolatként leleplezni a libsiket. Ne direktbe írjuk, mondjuk el ki kivel kefélt, hanem eleve vehemensen cáfoljuk, hogy nem mi mondtuk.
    Borkainál például úgy kellett volna védekezni, hogy kinevetjük (meg is érdemelte) sőt rájátszunk: No Borkai legalább megmutatta életben is, hogy legény a farkán, bocsi a talpán… és összehasonlítva a haladó oldal párhuzamosan futó üdvöskéje képességeivel. Nem magyarázkodni, hanem elviccelni kellett volna- párhuzamba állítva az ellenféllel, meg genderekkel.
    8. Ne a pályázatfigyelőn adjuk közre a pályázatokat, hanem fő hírműsorban napi szinten más-más témában, így figyelni fogják sokan előtte a híreket is. Tessék rendszeresen a mostani fotópályázathoz hasonló vers, regény, forgatókönyv-szinopszis, festő, kézimunka, hímzés, fafaragó, legszebb szobaberendezés, tervezzen saját ruhát stb….. pályázatokat kiírni amatőröknek gyerek és felnőtt korosztályban. Az ember szeret versenyezni, és nem kell, hogy díjakat sorszámozzuk, kapjon mindenki emléklapot, akkor jó élménnyel kiteheti otthon. Ezt viszont napi szinten, így az emberek érzik, hogy fontosak, a kormány értékeli őket, és az eredményeket bemutatni az interneten, meg egy rövid riportban a TV-ben kevésbé nézett sávban…
    9. S bár most jó, hogy nem volt migránsozás, de mivel ez létfontosságú, tessék az iszlámot és a nyugati mindennapi velük élőkkel konfliktusos életet bemutató jó játék-tudományos filmeket venni, gyakrabban vetíteni a “Lányom nélkül soha” vagy a “Menekülés Szaud-Arábiából” meg egyéb sikerfilmeket, mint az Egri csillagok. Muszáj megismertetni a magyarokat a veszéllyel (mondom már hiába ezredszer) mert aki nem ismeri az ellenséget, nem fél – amíg megvédik – és képes a hazaárulókra szavazni legközelebb is. S persze könyveket is kell kiadni ugyanerről, színdarabokra pályáztatni, ahol a téma mint a francia behódolás regények, akár magyar változatban

    • Kedves Naprózsa,

      mindig mondtam, hogy nem csak a saját hibáinkból, hanem a versenytárs gyôzelmébôl is le kell vonni a tanulságot.
      A világ/technika nagyon sokat változott és ezeket fel kell használnia a saját javunkra, ha tetszik, ha nem.
      Az internetes eszközöket mindenképpen be kell vetni! A fiatalokat a városban, közlekedési eszközökön csak “imakönyveikbe merülve” lehet látni.
      Ritka, ha valaki olvas is. Az, hogy az ablakon kinéznének, észleljék környezetüket szinte kívételnek számít. Egy burokban élnek, és ide csak az imakönyvükön keresztül vezet az út!

      A közvélemény kutatók meg keressenek maguknak ebben a közegben hasznos elfoglaltságot.
      Már több az eszkimó, mint a fóka.

      Úgy vélem, hogy itt még fennáll egy érthetô tartozkodás az idôsebb generáció részérôl, de velük is meg kell találni a közvetlen, esetleg fizikailag közvetlen hangot.
      Valódi polgári/civil szervezetekre, klubokra lenne szükség, ahol egymással beszélgetni/vitatkozni lehetne.

    • Az M1-et most sem nézi senki.
      Ha a HírTV-t összevonod a közszolgálatival, akkor a jobboldalnak egy tévéje sem marad.
      A HírTV -ben is a sufniban vagyunk. Nem tudom, ki a főszerkesztô, de az összes műsor egykaptafára megy, szereplőkörforgalommal, akik felmondják a leckét.m, elszórakoztatják egymást.
      Így azok is elunják, akik stabil kormánypárti szavazók.
      MIÉRT KELLETT MEGSZÜNTETNIÜK AZ ECHOT?!
      Soha nem fogjuk tudni visszaállítani!!!
      A csomagban pedig egy tollvonással az összes jobbmédiumot lenyúlhatja a ballib, hogy visszaálljon az Ungváry Tamás ( piszkos gazember volt!) által emlegetett, Kiegyezésbeli rend= magyaroknál nem lehet médium, de ha igen, az is zsidó tulajdonban).

      • Az ECHO megszűnése sejtet valamit a háttérből.
        Szerintem Széles nem kapta meg azt a hálát, amit megérdemelt az Echo működtetéséért a nehéz időkben.

        • Szerintem is jó elemzés de ez csak egy aspektusa a vereségnek. Két stratégiai hibát is látok, a cikkben felsoroltakon kívül. 1: elmaradt a pénzosztás. Nagyon fasza hogy több milliárdos +al adja át a vezetést a fidesz az adott önkormányzatban, jó kérdés hogy miért nem lehetett a választás előtti évben kicsit megnyitni a pénzcsapot, és szórni a pénzt a népnek ( ezt megyóék is megtették 2002-ben és működött) ráadásul hitelre se lett volna nagyon szükség. Ezzel nagyban lehetett volna csökkenteni a libsik által facebookal generált elégedetlenség érzetet (ez dettó igaz a nagy projektek átadására, sajnos az átlag magyar választópolgár nem emlékszik 1 évnél régebbi eseményekre, a választások után már ellenzéki kézben befejeződött fejlesztések meg egyenesen politikai öngóloknak minősülnek…
          2: Hiányoztak friss fiatal arcok a fidesz/jobboldal részéről, ezzel szemben a túloldalon csupa friss fiatal noname arc nyert (hiába állnak a háttérben a régi motorosok).

  8. Nem vagyok egy kampány-szakértő, de azt látom, hogy a választókat nem a józan eszük, hanem az irányítható indulataik vezérlik. Ez az írás sem feltételez sok önállóan gondolkodó embert a választók között, ami elég szomorú. Egy viszont ismét bebizonyosodott, hogy a Gábor Zsazsának tulajdonított mondás, miszerint “Nem az a fontos, hogy mit írnak rólam, csak az, hogy írjanak rólam.” még ma is működik. Erre élő példa Márki-Zay másodszori megválasztása és Karácsony diadala is.

    • Sajnos ez igaz!

      Sokan, mint Arany János is, inkább félreállnak ha sárral verik be ôket, minthogy felvegyék a mocskolódóval a harcot.
      Egy választáson, olyan helyzetben, amilyenben vagyunk, el kell sajátítani a harcmodort és még jobban felhasználni. Egy lépéssel nekünk kell elôbbre lenni.

      A kampány alatt még a csapból is Karácsony folyt. Ez akadt be sokak tudatába, nem Tarlós.
      Az emberek nagyon is manipulálhatók. Sok tényezô határozza meg, hogy egy adott pillanatban mi adja meg a végsô lökést, a jobbra vagy balra lépést.

      A cél eléréséhez több út is vezet, de azt kell válsztani, amelyiken mi érünk elôször célba.
      A cél szentesíti az eszközt!

  9. Hülye ellenzék

    Ha ez a helyzet, akkor hogyhogy a rendszer megállt bizonyos területeken? Miért nem nyertek a XII. kerületben, a XXII. kerület drágább részein, I. ker. Váralja, Csepelen, stb., miért csak főleg az egyetemi/főiskolai városokban, Esztergomban pl. miért nem? 🙂 Nyugaton miért nem? Győrben miért nyert Borkai?

    Tény, hogy szavaztak külföldiek, tény hogy használták a leírt technikákat, DE!, csak ott és csakis ott tudtak nyerni, ahol sok ideiglenes lakcímes élt, és csak ott, csakisott vitték el a Fidesz elől a közgyűlést a kerületi polgármesterekkel, ahol népszerű laknia annak, aki egyetemre/főiskolára jár, és nem koleszos, aki a város közepén dolgozik, ahol jó a tömegközlekedés, stb. Miért nem nyertek az V. kerületben? A baromi drága lakbérárak miatt.

    Egyetemista bulizni jár az V. kerületbe, lakni ott lakik, ahol saját magát nem zavarja alvásban a vizsgaidőszak alatt!!!

    Ha így volt ahogy a szerző írja, miért pont vidékről hiányoznak a fiataljaik, szavazóik? Miért volt olyan megye, ahol még a Mi Hazánk is megelőzte az MSZPt? Mert az a 274ezer emberke, amennyivel kevesebben szavaztak rájuk az EP 42%os részvétele óta a 49%os önkormányzatin, az pont vidékről költözött tanulni, dolgozni a nagyvárosokba, ezért nyertek a sok-sok külföldi szavazónak a segítségével. Ez a tendenci látható volt azt EP alatt, már akkor megvolt ez a többség, és igen, szar volt a kampány. Tippem: nem véletlenül. Bár ennyire szarul Budapestet nem akarták elveszíteni, de lefogadom, hogy doktorminiszterelnökúr meg akarta mutatni, milyen az, amikor egy Sorosista ellenzék ígérgetni kezd és korrupcióról beszél, meg elnyomásról, és ennyit tud, meg az O1Gt! Amikor az O1Gn kívül nincs élet, és a múmiák is visszatérnek, akkor mutasd meg, hogy a buzibáron, a szivárványos zászlón, és a kurdokon kívül még mit tudsz. A 444en látható volt, hogy ők se értik, és már mit olvas náluk az ember? A Liget Projektben is vannak jó dolgok, és sorolják. Mert doktorminiszterelnökúr a nagy szakember és csapat kezébe adta a döntés jogát, hogy elqurhassák, és el fogják, mert csak ehhez értenek. Közben pedig az I. II. III. kerület, Tatabánya, Újpest stb. meg jön a számokkal, hogy a nagy lopás során mennyi pénze van a kerületnek, városnak ÚGY, hogy a fejlesztések is javában zajlanak. Egyszerűen látták, hogy mi jön, és meg akarták mutatni a moslékoala 2022 előtti győzelme kapcsán, hogy mit is várhatunk tőlük. És eddig hozzák a szokásosat. Nácizmus, múmiák, egyebek. Még a IX. kerületi idióta nő is pofára fog esni, de majd megmagyarázza amint nem talál semmit.

    • Hülye ellenzék

      Ezeket pedig a CEUs tüncin, a sok süket tüntetésen, szánkógyújtogatáson, mindenvárosbantüntetnek baromságon szépen összeírták, és amikor megvolt a támogatói lista, Pikóéknál is ez volt látható: kipipálták, és szépen a választás hetében célzottan el kezdték őket elérni. Főleg ezek döntöttek. Hogy most milyen módon? Nem láttam a Pikó féle listát, de nyilván volt olyan opció, hogy van-e facebookja, netezik-e, honnan tájékozódik, stb. Nem csak a Fideszes támogatói lista, ami régen frissült, és a név, címen kívül, max. telefonszám lehet rajta, az is vonalas.

      • Azért az ellenfelet, sosem szabad lebecsülni, mert csak a végén derül ki ki gyôzött.
        Egyet nem szabadfigyelmen kívül hagyni, hogy 2022-ben hányan lesznek szavazóképesek!
        A cukros bácsi már most kezdi szövögetni a hálóját, tegezôdik össze fiatalkoruakkal, és próbálja magához csábítani ôket.
        És a régi gárda létszáma is fogytkozni fog sajnos!

        • Hülye ellenzék

          Nincs lebecsülve, de nem szabad csak ezért, mert külföldön ez lehetett, itthon is csak erre rámenni. Mert akkor vidéken is ez lett volna, meg a XII. kerületben, meg Székesfehérvárott, stb. Borkai is nyert, Győrben még így is nyertek, Sopronban is. Ne mondjátok már, hogy vidéken nincs telefon és FB, azért nyert a Fidesz, míg Budapesten van, azért nem. Ideiglenes lakcímen betelepült dolgozók, ill. egyetemisták, mind, mind közel a központhoz. Máskülönben miért nyert volna 2018ban Lázár több ember ellenében 51%al Hódmezővásárhelyen úgy, hogy előtte az önkrományzatin az időközin MZP nyert, és most MZP és bandája az önkormányzatin is nyerni tudott. Mások a szabályok. Országos listához más taktika kell, de a töredékszavazatok hiányozni fognak, és ennyi bejutó hely nincs ogy. Most is 40ezerrel több szavazata lett a Fidesznek, az ellenzéknek meg 274ezerrel kevesebb, mint májusban. Pedig többen mentek el. És az ogy még durvább lesz, technikák ide vagy oda. Ha Tóth József ekkora spíler, más szocik miért nyernek mindig a XIII.ban? Hol lakik a legtöbb betelepült, ill. Budapesten dolgozó, tanuló? Ott. Miért? Mert olcsóbbak a lakbérek, mint máshol. Stb.

          Egy biztos van: Budapesten ahová visszatértek 2014ben, azt nem eresztik. Zugló, és hamarosan több kerület is Kispest sorsára jut, ha még nem jutott volna.

          • Hülye ellenzék

            Közel a kp, metró, westend, stb. Népszerű. Olcsóbb a VII. kerület, de ott azért nem minden fenékig tejfel. VIII. ker, dettó, bár a Ráktér is VIII. ker, meg a Corvin is.

            Minden esetre közel a kp és olcsó lakni. Budán pedig aki meg tudja fizetni, az Vizváros, III. ker. lakótelepek, stb.

          • minden szavával ,gondolatával egyetértek,ha ez számít valamit! ugyanilyen következtetésekre jutottam ,átfuttatva a serveremen az összes a kampányban történteket. A cikkben leírt sok hókusz pókuszból szinte csak azt értettem meg , hogy ha jobban tudod használni a közösségi felületet,nyert ügyed van! S hol marad az igazi teljesítmény elismerése,ha trükkök százaival lehet választást nyerni? Vagy ez lesz a szép új világ? Hogyan fognak élni a jövő nemzedékei ,ha a kibertérben nyernek ugyan,de gőzük sincs arról ,hogy hogyan kell működtetni fura kis világukat?

      • nem tudom honnan van nekik listájuk de valószínűleg összeadta az összes párt a fekete-illegális forrásból származó listáját…vidéki szakmunkás suliban egy tanuló kisscsaj (17 éves) mondja választás előtti héten “na már megint hívnak nem veszem fel” kérdeztem ki az azt mondja nem tudja valami politikai hívás tavaly az országos választás előtt is hívták akkor jobbikos jelöltet propagáltak! ….honnan tudják ezek a fiatalok számát? valamelyik szolgáltatótól lopták ki vagy a FB? ott is meg lehet adni telszámot!!! jó kis adatbázisuk van a fidesz meg csak néz mint a lukinyúl miközben már a szemünket veri ki a nyilvánvaló személyes adatokkal való visszaélés, profilozás!

  10. már a kampány folyamán tudtuk hogy gáz az egész fidesz kommunikáció én jeleztem is fidesz-es politikusnak az volt a válasz hogy ja tudunk az ezalényeg.hu oldalról az egy álhír oldal nem kell komolyan venni…mondtam neki hogy klassz ezt én is tudom hogy álhír oldal de aki követi az nem tudja és tenni kellene ellene valamit!!! ….az a helyzet, hogy a fidesz fölött eljárt az idő a politikusai kb ennyit tudtak kihozni magukból! Orbán egy zseni de sajnos nincsen belőle 50 db így nem tud mindenhol ott lenni, az eu ügyek teljesen elviszik az energiáját! Orbán, Szíjjártó, Varga rajtuk kívül az egész fidesz egy kalap sz@rt sem ér ezt be kellene látni! ezzel az emberállománnyal biztos bukta 2022!!! kérdés miért nem a fidesz alkalmazta a brexit és trump módszert, miért nem épített fel egy kampánystratágiát, nem volt fő üzenet stb…továbbra is fenntartom azt a véleményemet is hogy nagy az esély hogy szándékosan akarták elbukni, ugyanis ez annyira pancsermunka volt, hogy már szinte kiböki az ember szemét!!! lecserélték a korábbi tanácsadókat vagy mi történt??? vagy a tanácsadó szándékosan vezette félre a döntéshozókat? azért jó lenne egy felelőst találni és látványosan jól pics@n rúgni!!!

  11. Az egészben az a szomorú, hogy sok embernek nem a tények számítanak. Itt most nem arra gondolok, hogy melyik újság a tényszerűbb, hanem, hogy a valóságban mivel találkozunk. Pl Karácsony folyamatosan klímaerdőzött, a valóságban pedig elültetett 3 db fát. Tarlós nem klímaerdőzött, csak néhányszor megemlítette, hogy elültetett 10000 fát. És valóban elültetett 10000 fát. Ez minden egyes fára ki is volt írva, szerintem mindenki látta. Ennek ellenére Karácsony van klímavédőnek elkönyvelve, Tarlós pedig annak, aki nem foglalkozik a klímavédelemmel. Mert pl klímavészhelyzetet sem hirdetett ki. Ez csak 1 példa volt, de látható, hogy ezzel elég nehéz mit kezdeni. A fidesz ott követte el a hibát, hogy nem számított rá, hogy ennyire ostobák az emberek.

  12. Végre!
    Le a kalappal az elemzésért!
    Az agyamra ment már a “nyertünk”, a “borkaizás”, a “népiek és urbánusok csaptak össze” szarkenegetős mantra.
    Kell egy Szíjjártóba oltott Lázár a Rogán-Kósa páros helyett. Rogán szégyenében tűnt el, vagy azóta is kukoricán térdepel? Mert hálistennek nem látni.
    Sokan már azt firtatják, úgy tűnt az egsz nemkampány alatt, hogy a kormánypártok feladták.
    Volt hülye, aki azt mondta, hogy azért, hogy bizonygasdák, micsoda valós, tiszta demokrácia dúl itten. Az azért szimpla hazaárulás lett volna, hogy Orbán és Tarlós eredményeit egy ilyen önigazolásért odadobták volna.
    Gulyás utándobása, hogy 15-én kiadott egy listát Tarlós eredményeiről, kiverte a biztosítékot. Azért ekkora amatőr hülye nem lehet valaki kabinetvezető, vagy mifene létére.
    Summa summárum, azért a Miniszterelnők helyében tisztújításon is gondolkodnék, meg a t.szolgálatokkal a tanácsadókat is megkurkásztatnám, mert lehet, hogy a kampányfőnökségnek be is segítettek valakik “jótanácsokkal”, és be is nyelték. A helyzet az, hogy azóta, ha Kósát meglátom, köpni volna kedvem.
    Sok a hiba, szerteágazó és gubancok okok mián is a bel-és kúlpolitikai helyzetek függvényében, de hogy ekkora sokkot okoztanak, azt nem bocsátom meg nekik soha!
    És akkor most nem kímélek senkit. A barátaim káromkodtak., sok fiatal hívott, hogy Úristen, most mi lesz, voltak, akik sírva fakadtak, hogy megint jönnek a 400%_-os rezsiemelések, vizitdíj, kórházi ágydíj, receptdíj, korházprivatizáció, ingatlanadó. Hiába a kormány segítsege, a CSOK, a családtámogatási rendszer, mert nem fogják bírni.
    Megbocsáthatatlan, amit a Rogán-Kósa páros művelt. Ezt megfejelték azzal, hogy még aznap estétől rákezdték a “kifelé kommunikàlunk” játékot. Holott minden fórumot verték a tapasztalt magyarok az asztalt, hogy rlég volt a karigerizésből, a napi, egymás mellett futó karigeri cikkbl. Kezdjenek el kampányolni, eredményeket, a jelölteket felmutatni! Nem hogy ez nem tőrtént meg, de a neten keresve sem volt megtalálható a kormányzó pártok által indított jkerületi képviselőjelőltek, polgármester jelöltek összefoglaló és helyi listája.
    A fővárosban 13-án 19 óráig nyüzsögtek, kampányoltak a libsik. Jobbról sehol senki!
    A stupid hülye meg nyomatta, hogy “aki körülnéz, s nem látja az eredményeket, meg is érdemli, minek ide több kampány”.
    S nem mozdult az Iksz, a Fidelitas, a CÖF amatőr módon gyűléseken szónokolt, a médiában ugyanazok az arcok jópofiztak egymásnak, jól elstuzórakoztak saját poénjaikon, mdg odakáromkodtak egyet-kettőt, hogy “értsék a prolik is”.
    A gondolkodó szavazónak meg végig szorult a gyomra, hogy mi lesz ebből, mit tudhatnak meg ebből az apolitikusok, a 10 év alatt évente belépő, cca300 ezer 18 éves szavazó korú?! Mi lesz ebből?!
    P. Tamás írt cikkeket, hogy baj van, nem jó ez így! De csak ment tovább a “hátapám” a közvéleménykutatók, meg úgyis megnyejük, mert a nemzetközi ranglistán primátus helyen álkunk.
    Hátapám bszák meg, addig szépen megszervezték …
    S a Momentummal szemben eszükbe nem jutott kinevelni, kiképezni egy ütős csapatot.
    Kik ezek, akik miatt megaláztatott Tarlós, s akik miatt igen is, veszélybe került minden, amit Orbán aViktor itthon és nemzetközi szinten felépített.
    Háború van, nincs mese! Tábornokok ekkora hibsát nem követhetnek el, mert az hazaárulás számba megy.
    Reménykedünk nagyon sokan, hogy ez úgy összerántja a jobboldalt és minden gondolkodó, józan paraszti eszű stavazót, hogy 2022-ben ott lesz, ahol lennie kell a családja, saját maga és az ország érdekében!
    A provoksátorook most a “fidesz nevében” akcióznak, őket fel kell fedni, le kell söpörni!
    Itt nem lesz Majdan se tavasszal, semmikor!

  13. Márai Sándor “Judit…és az utóhang (regény) 1980”

    “Olyan világ jön,
    amikor mindenki gyanús lesz,
    aki szép.
    És aki tehetséges.
    És akinek jelleme van…

    A szépség inzultus lesz.
    A tehetség provokáció.
    És a jellem merénylet!
    Mert most ők jönnek…

    A rútak. A tehetségtelenek.
    A jellemtelenek.
    És leöntik vitriollal a szépet.
    Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
    Szíven döfik azt akinek jelleme van.

  14. És akkor ma megvettem a Demokratát, és Németh Szilárd “kifelé kommunikál”, összehasonlítja a mangalica pecsenyét a kacsasülttel.

    Hogy azt mondja:
    “A választást országosan a Fidesz (sic!) nyerte (még csak nem is a Fidesz-KDNP).
    Több szavazatot kaptunk, mint májusban az EP-választáson(!).”
    Jó Anyám, borogass!

    Gondosan kerüli, hogy a 2019. október 13-i önkormányzati választás eredményét, részvételi arányait a 2014. évi önkormányzati választás részvételi arányaival és eredményeivel mérje össze!

    Döbbenetes.

  15. Edit B. Huszti (fb)!
    Amelyik nem volt akadályozva, kariferizett meg gyurigerizett szakmányban.

  16. Konklúzió, egy vélemény a fb-ról azzal kapcsolatban, hogy több, mint 40 dolgozó mondott fel az újpesti önkormányzatnál:

    “Napnál világosabb, most kellett Fletóéknak a sok polgármesteri szék, dugig vannak a kasszák, most van miből elkezdeni kisíbolni a pénzt és finanszírozni a 2022-es választásokra az ellenzéket.”

  17. Ezt évek óta lehet látni, hogy erre a Fidesz miért nem reagált az rejtély. Talán bízott az ellenzék alkalmatlanságában, és a kormányzati eredményekre hivatkozva sokszor az ellenzék ellenzéke volt, miközben hiteltelenné vált az index és társai által uralt óriási tömeg szemében, akiket nem érdekel az ország fejlődése, sorsa, ők Orbán ellenzékének tartják magukat.
    Talán annyival lehet kiegészíteni a cikk elemzését, hogy a vidék-nagyváros, idős-fiatal réteg pártpreferenciáját is nagyban befolyásolja, hogy m1 tv-híradót néz (idősebb és vidéki) vagy a zömében kormányellenes internetes hírportálok valamelyikét olvasgatja napi több alkalommal (fiatal és nagyvárosi).
    Talán az origo-nak van még annyi ‘brand’-je, hogy ha a bulvársz@rok nagy részét kipucolnák róla és kicsit fiatalosabb, lazább hangnemben írnának, akkor ott lehetne jelentős olvasottságot elérni.
    A fiataloknak be kell mutatni, hogy a hőn áhított csodálatos szabadságuk pont hogy addig létezik, amíg vissza nem jönnek azok a hazaáruló globalobolsevik kollaboránsok, akiket most Orbánnal szemben éltetnek.
    Gyurcsányék ámokfutását hírből sem ismerik a legfiatalabb szavazók.
    De ennek bemutatására kampányt kell építeni, nem orrvérzésig nyomatni, mind a migráncsozást, amely teljesen kiüresedett és inkább már irritálja az embereket, mert nem érzik magukénak a problémát.
    Fel van adva a lecke a fidesznek, kell a friss erő.

  18. Jó azért nem árt észben tartani, pár dolgot, ilyen kampányt (ami ennyire online és használja a sociális hálókat) a jobboldalon nem fognak tudni vinni. Egyszerűen azért mert azokat a lehetőségeket, amiket a Brexit és a Trump kampányban használtak sorban becsukták ezek a cégek és egyébként elképesztően elhajlóak.

    A facebookos rémhírterjesztés ereje egyébként már a nevezetes tavaszi ‘hóvihar’ alkalmával látszott (rengetegen szóltunk is érte).

    1) a Brexit (Trump) kampányokhoz az adatokat Bannonék a Facebookról szerezték ezt már nem lehetséges. Ugyanakkor nem kizárt, hogy a tavalyi legutolsó nagyobb adatszivárgás éppen az ellenzék (vagy az ő kampányukat szervező) külföldi cég fel tudta használni (nem lehet tudni mennyi magyar adat volt benne). Mindenesetre ez már nem működik.

    2) Folyamatos a megfélemlítés és az egzisztenciális fenyegetés. Akik jobban értik az internetet pl szakmabeliek, mérnökök egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy letitsa őket a facebook. Egy multinál egy rossz postnak még ennél is komolyabb következményei lehetnek, alapban egy informatikus / mérnök FB ismerőseinek jelentős része libsi.

    3) az ellenzék kifejezetten erőszakosan és agresszivan lép fel. Ebben a közegben (a momentumos bemegy kötekedni egy szerkesztőségbe, Varjú gyakorlatilag egy szerencsétlen biztonságiőrt inzultál) – _senki_ ne várjon Jean d’Arcokat akik elég bátrak beülni és a sérelmeiket elmondani, nyilvánosan.

    4) a nyilvánvalóan törvénytelen megmozdulásokat sem torolja meg az igazságszolgáltatás, miközben Ceglédi és Márkizaj gyakorlatilag egy rossz fél modattal bíróság elé rángat bárkit – a Fidesz a legótvarabb hazudozást sem torolja meg, a bíróságok működése teljesen áttekinthetetlen az ítéletek kiszámíthatatlanok.

    Ettől a legbevállalósabbak is óvatossá válnak, az lesz a tapasztalat, hogy Gyurcsányékkal vigyázni kell, még egy nyilvános facebook kommentben vagy egyáltalán ide hozzátok irt postban is óvatosan kell bánni a jelzőkkel, szemben a Fideszt ki lehet röhögni, akármilyen ocsmányság következmények nélkül leírható.

    De nagyjából, a 2006-os események után világos lett mindenkinek akiket ártatlanul hurcoltak meg azok évekig járkáltak a bíróságra, miközben felelős nem volt.

    5) a brexit és a Trump kampányban is fontosak voltak a ‘megosztások’ és kis facebook csatornák. A szilicium völgyi cégek ezeket gyakorlatilag egzisztenciálisan is ellehetetlenítik. Sargon of Akkad, JPW és a többiek gyakorlatlag egytől egyig ‘demonetizáltak’ sőt még a patreon számláikat is törlik.

    Nekem is van olyan youtuber ismerősöm (műszaki dolgokról blogol) aki vérjobboldali, mégsem mer egy fél utalást sem beletenni a csatornájába még azokban az esetekben sem amikor ordító igazságtalanság történt és legszívesebben világgá ordítaná. Nem meri kockáztatni az évek alatt felépített csatornáját. Ez fordított esetben egyáltalán nem igaz, sőt!

    Egy volt indexes Magyarósi tökéletesen igénytelen anyagokat gyárt reklámoktól bűzló szemetet (hogy erre a szarra neki ki ad pénzt?) – most a válsztások előtt lazán beleállt a komcsik kampányába.

    Röviden én nem hiszem, hogy egy erősen online alapú kampány kivitelezhető lenne a jobboldalon, pontosan a transzparencia hiánya miatt, a magyar bíróságok kiszámíthatatlanok, a youtube és a fb cenzúrázási módszerei nem ismertek (mai Zuckerberg kongresszusi meghalgatásán folyamatosn mellébeszélt a témában).

  19. nem értem, ja, de

    Tulajdonképpen a kampányt le kell vinni bulvár- és celebszintre, hogy jobban aktivizálja a szavazókat. Mert amiről sokat és sokan beszélnek, az biztos igaz, igaz?

    Ezt nem tudom, hogyan abszolválná a konzervatív oldal. A most belépő szavazókra biztosan hatna, de mi van a 40 feletti szavazókkal? Ők sokkal többen vannak, és nem fogják elfogadni a retekklubszintű kampányolást.

  20. Jó a cikk, az elemzést is érteni vélem. Tetszenek a bátorító, változást sürgető hozzászólások. Nálam ami most beugrik hirtelen az a HírTv Keménymag műsora. Sokkal jobb volt a Vésey, Ambrózy, Megadja trió, élesebbnek, provokatívabbnak és informatívabbnak láttam. Sajnos a műsorvezető is gyenge! Ez csak egy személyes meglátás, mely arra reflektál, hogy bár középkorú vagyok, unom a mostaniakat….hát akkor a fiatalok mit gondolhatnak?!
    Általánosságban elkoptak a talking head-ek, illetve nincsenek újak!
    Legyünk gyerekbarátok, de úgyis hogy nem csak a szülőket célozzuk, hanem a tinédzsereket is bevonjuk a politikába, a döntésekbe!

  21. Zsebe László

    Túl jól élnek az emberek, rég volt már az mikor rettegni kellett a napi szintű megélhetésért.
    Ballibcsi jön osztogat, tönkretesz, a nép felébred elzavarja.
    Most is ez lesz.

  22. Úgy látszik, időnként kell nekünk egy kijózanító pofon. Szerencsére a jobboldal tud tanulni a hibáiból. Kósát meg nyugdíjazni kell.

  23. Mellesleg ez a hosszú siker rákfenéje: megszoktuk a győzelmet. Sok helyen a képviselők nem is kampányoltak, merthogy úgyis nyerünk. Hát most megtanulták, hogy nem.

  24. Sipos Béla

    Nem értem ezt az önsajnáló hangvételt. Fényes győzelmet arattunk, Orbán Viktor is megmondta, hogy mi vagyunk a legerősebbek. Budapest elment, de az mindig is egy libsi koszfészek volt. A megyei közgyűlések viszont mindenütt a mieink, ez a lényeg! Minek tápláljuk az ellenzéket ezekkel a hamis, önhibáztató szólamokkal? Ünnepelni kell, nem siránkozni!

  25. “Egészen pontosan a főváros bukásának oka az operatív védelem részleges vagy akár teljes hiánya. Olyan illegális rendszerek avatkoztak be a választási kampányba, amelyek ereje szervezettségben, anyagi forrásokban nemzetközi szinten is nagyságrendekkel haladják meg a magyar pártok lehetőségeit.
    .
    Évek – szerintem évtizedek – alatt építettek fel struktúrákat, hoztak létre háttérbázisokat és épültek be szervezetszerűen a magyar politikai elitbe, amely immáron érzékelhető módon alkalmassá tette őket az október 13-i siker elérésére.”
    .
    Tegyük hozzá Földi László elemzését, hogy http://mindenszo.hu/foldi-laszlo-megdobbento-elemzese-az-onkormanyzati-valasztasrol/?fbclid=IwAR3P4blkhFeZEckFKbdM_FtbjIcZGDovcYh4waYP_9vSW-CxxeUht-GXS0gkerek legyen a történet.

  26. “a jól felépített manipulációval és az ellenség céltudatos akcióival, amelyekbe akár megtévesztéssel is képes bevonni a magyar politikai elit egy jelentős részét.”
    .
    Hülye kampányfőnökök esete a “tanácsadókkal”.

  27. Igen érdekes levelet kapott Szilvássy István a Corvinus Egyetem egyik professzorától:

    Kedves Szilvássy István és Demeter Endre Urak!
    Köszönöm a meghívást az innováció és identitás szakmai bemutatóra, szívesen részt is vettem volna rajta, de épp aznap Szegeden vagyok egy habilitációs opponens, sajnos.
    Gratulálok a konferencia és a könyv aktualitásához, a sok érdekes előadáshoz, illetve tanulmányhoz!
    Egy hozzászólást tennék, ha esetleg érdeklődésre tarthatna számot.

    Hatodik éve tartok — mindkét félévben — Hungarikumok és örökségmenedzsment címen egy összkari választható tantárgyat a Corvinuson, ami már 12 kurzus, s immár cca 700 hallgató végezte el. Ezek 420-450 felvételi ponttal bekerült hallgatók, az ország értelmiségének az utánpótlását jelentik, a fiatalság leendő “krémjét” adják. A tantárgy fő célja éppen a (magyar) nemzeti identitás bemutatása, összetevőinek rendszerezése, államigazgatási, önkormányzati és üzleti megjelenése. A tantárgyhoz tartozó szemináriumokon, kíváncsiságból többször is felmértem a hallgatók kognitív magyar identitását. Röpdolgozatok százaival igazolhatnám, hogy ezeknek a 19-20 éves fiataloknak a magyar nemzeti identitása úgy a magyar irodalom, magyar történelem, Magyarország földrajza, mint a magyar kultúra, vagy a magyar műalkotások, életművek, művészet, gasztronómia, találmányok terén: a nullához konvergál. (Csak néhány példa: a hallgatók 100 %-a Katona Józsefet jelöli meg a Bánk bán zeneszerzőjeként, összekeveri Petőfi és József Attila arcképét, nem tudja hol van Tokaj, vagy Pannonhalma, A Pál utcai fiúk írójaként Gárdonyi Gézát jelöli be, Színyei Merse Majális c festményének címe szerintük a Pán európai piknik, nem tudják, ki volt Papp László — úszónak, vagy kardvívónak tartják, amint megtudják, hogy sportemberről van szó. Senki, egyetlen hallgató sem ismeri fel a Rákóczi induló dallamát, hogy Liszt Magyar rapszódiáját vagy akár a Csárdáskirálynő ismert melódiáit ne is említsem. Történelmi tudásuk magyar viszonylatban szintén nulla, mintha soha nem tanulták volna általános, vagy középiskolában ezeket az ismereteket, amelyek mind a tananyag részét képezik.) Ez a hihetetlen tudatlanság egy olyan tünet, ami számomra — aki kezdetben evidenciának gondolta egy mai magyar egyetemista hallgatóról, hogy nem csak attól magyar, hogy magyarul beszél, hanem van magyar kulturális identitása is — megdöbbentő. Tisztelt Hölgyek és Urak: nincs magyar kognitív identitása az egyetemi hallgatóknak, legalábbis a Corvinuson és a Nemzeti (!) Közszolgálati Egyetemen, ahol oktatom ezt a tantárgyat és volt (bal)szerencsém felmérni a hallgatók ilyen irányú ismereteit. Hogy valamilyen affekciós és akciós identitásuk van, már bebizonyosodott a magát deklaráltan nemzetinek valló kormány elleni tüntetéseken történő aktív részvétellel. (Ezek a tüntetések minden esetben a Corvinus elől indultak a CEU irányába.) Illetve a Momentumnak a budapesti egyetemisták közötti népszerűsége is egy akciós “nemzeti” identitás megnyilvánulása, amennyiben a budapesti össz-ellenzéki jelöltekre voksolók között kimutatható lenne az arányuk.

    Magyarul, röviden: akinek nincsen nemzeti identitása az nem lesz innovatív. (Újabban ezzel próbálom “motiválni” a hallgatókat a magyar nemzeti értékek megismerésére, megszeretésére, megvédésére 🙂
    /…/
    Üdvözlettel
    és gratulálva
    Tózsa István
    NKE-BCE

    (Intézetvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar)

    • Ezt a levelet tegnap (hétfőn) felolvasta a műsorvezető a Karc rádió telefonos műsorának indító témájaként.
      A hallgatók kivétel nélkül nagy egyetértéssel reagáltak.

  28. Amúgy nemcsak Újpesten, Erzsébetvárosban sem hajlandóak a tetűkkel együtt dolgozni, és felállt az önkormányzati iroda.

  29. Gyerekek ez sokkal egyszerubb: azonnal ki kellett volna rugni Borkait meg az uttoroszovetsegtol is, akkor nem lenne baj.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük