Bájmosolyok.

Mi vesz rá egy német kancellárt, hogy találkozzon Dobrev Klárával és Kunhalmi Ágnessel?


Olaf Scholz német kancellár Orbán Viktor után találkozott Dobrev Klárával és Kunhalmi Ágnessel is. Ezért sajnálhatjuk, kinevethetjük, elégtételt érezhetünk, de mégis tanácsos politikai magyarázatot is találni rá, mégha az lehet vicces is.

Az MSZP-t és Kunhalmi Ágnest röviden el lehet intézni, sem az Ági, sem az MSZP nem tartalmaz már semmiféle politikai értéket, de amíg a pártnak van frakciója, ha valamiféle „összefogás” okán is az országgyűlésben, és tagja az európai baloldal nagyon számos és jelentős mennyiségű tagszervezettel rendelkező nemzetközi szervezeteinek, addig szóba fognak állni velük a plenáris ülések szüneteiben, mielőtt kimennének pisilni. Ahogy körülbelül most is történt.

Olaf, a kancellár maga is egy éppen eljelentéktelenedőben lévő párt vezetője, politikai botrányok és korrupciós ügyek szegélyezik az életútját, rengeteg baja van az országában is. Persze kénytelen úgy tenni, mintha minden a rendes ügymenet szerint menne, és tesz is, hiszen még hetek vannak az első igazán fagyos napokig. Olaf rendszeresen vesz részt egyébként ilyen beszélgetéseken, csak ott ő az Ági és így élvezi, hogy olyan emberekkel is találkozhat, akiknek ő a nagy és gazdag és stabil és független és liberális Németország nagyhatalmú vezetője.

Az amerikai elnökök és az amerikai diplomácia már évtizedes távlatban nem veszi komolyan Európát, az EU-t és a német kancellárt sem, csak erről elfelejtett tudomást venni a nyugat-európai sajtó és értelmiség és persze a politikai elit is. Annyira nem, hogy nagyon úgy tűnik, Olaf is csak az első kancellári napjaiban tudta meg, hogy alig államtitkári rangú amerikai diplomaták mondják majd meg neki, hogy melyik mosdóba kell járnia és mikor. Ahogy azt is, hogy ki megy be oda utána.

A politikai elemzők vért izzadtak az árnyékkormány megalakulása után, hogy valami politikai értelmet tulajdonítsanak a huszadrangú gyurcsányistákból összeállított gittegylet létrehozásának. Az a lehetőség nem is igazán merült fel, hogy a mindenkori ellenzéki összefogásokat gründoló külföldi erőközpontok éppen portfolió-tisztítást hajtanak végre és beletörődnek, hogy a DK az egyetlen akcióképes ellenzéki erő Magyarországon, a maga kemény tízen néhány százalékával. Másképp fogalmazva, esetleg beletörődhettek abba, hogy a Gyurcsány-család és az Apró-klán az egyetlen akcióképes haladó erő Magyarországon.

Dobrev Klárát ugyanis még mi is hajlandók vagyunk úgy tekinteni, mintha úgy általában, egy másik országban, mondjuk a szerencsétlen Bulgáriában akár alkalmas is lehetne miniszterelnöknek. Pedig ebben rettenetesen tévedünk. Karácsony Gergelynél és Márki-Zay Péternél alkalmasabb bármire, de ez tulajdonképpen csak optikai illúzió.

Dobrev Klára elsajátította azt a beszédmódot, már brüsszeli kiküldetése előtt, ami ahhoz kell, hogy teljesen beleegyezőleg legyen képes beszélgetni nyugati politikusokkal. Ugyanazokat a paneleket használja anyanyelvi szinten, mint az EP átlag zöld kommunistája. Ezzel pedig bármeddig el lehet jutni az EU-ban, ha megfelelő páholyok tagja valaki.

De Dobrev Klára csak annyira alkalmas magyar miniszterelnöknek, mint amennyire a férje volt, illetve amennyire az volt mondjuk Faluvégi Lajos vagy Grósz Károly, esetleg Rákosi Mátyás. Csak teljes alávetettség idején alkalmas, ha pontosan megírják neki minden reggel emilben, hogy mi a napi dolga.  

A nagy kérdés az, hogy van-e amerikai áldás ezen a projekten, vagyis az USA helyi nyomásgyakorló embere, a beszédes nevű Pressman, jóváhagyta-e a projektet, vagy Klára a német kancellár támogatásának megszerzése érdekében kuncsorgott. Vagyis Klára még azt hiszi, hogy a német kancellár tényező.

Az amerikaiak ugyanis egyre nyilvánvalóbbá teszik, már nyilvánosan is a szokásos csatornákon (konferenciákon elhangzó beszédek, stratégiai tervek), hogy a keleti fronton győzelemig akarnak harcolni az oroszok ellen, és ebben a végső győzelmet kereső háborúban, egyébként jó német módra, nem igazán kívánnak figyelemmel lenni a szövetségeseik érdekeire, túlélési esélyeire. Az egyértelműen kiderült, hogy a magyar baloldal, a magyarországi liberálisok önmaguktól teljesen hatalomképtelenek. Korlátlan külföldi támogatással sem tudnak elfogadhatóan kormányozni, választást is csak 95 százalékos sajtófölény esetén képesek nyerni, állandóan kénytelenek cserélgetni alkalmatlanság miatt a miniszterelnököket és persze a miniszterelnök-jelölteket is. 

Dobrev Klára egyetlen esetben esélyes miniszterelnök-jelölt, ha kívülről, erőszakkal ültetik a nyakunkba. Hiszen van annyira vastag bőr az arcának nevezett képződményen, hogy október 23-ára merészel tüntetést hirdetni. Neki mindegy, hátha lesz valami balhé, hátha folyni fog a vér. Annak a vérnek az árán akarnak politikai túlélést vásárolni.

Minden választás után felmerül ez a kérdés. A választások előtti egy évben ugyanis azzal hitegeti minden szereplő magát, hogy az ellenzéknek van esélye nyerni és a kampányba teszi a pénzt a külföld. A vereség után gyorsan próbálnak egy forradalmat csinálni, ami sosem sikerül. A vereség és a befulladt forradalom után újra eszükbe jut, hogy a megoldás a puccs lehet, külföldi elszigetelés, pénzügyi, politikai nyomásgyakorlás, NATO bevonulás, ilyesmik.

Most van itt az ideje annak, hogy a legerősebbnek látszó ellenzéki erő külföldi segítségért megígérje az ország teljes vagyonát és szuverenitását valamelyik potenciális gazdának. Az elmúlt három választási bukta után a külföldi beavatkozók mindig visszarettentek attól a lehetőségtől, hogy ez az ellenzék hatalomra kerüljön, mert még az ő megítélésük szerint is alkalmatlanok.

Most Dobrev Klára az újítás, őt akarják eladni kormányképes, konszenzusos személyiségnek. A külföld számára meg mindig ugyanaz a kérdés, a korábban oroszcsicska, kormányzásra egyébként nyilvánvalóan alkalmatlan balos elit, ugyanazzal a társadalmi támogatottsággal és szellemi képességekkel, mennyi idő alatt dönti be az országot? Ha túl gyorsan, még a kirablásunkra sem lesz elég idő és senkinek nem jó, ha a front mögött összedől egy eddig stabil ország. 

Ha az ország továbbra is ennyire undorodik Klárától, az ellenzéki szavazók nagyobb része is, akkor marad a szokásos forgatókönyv. Remélik, hogy majd a 2024-es önkormányzati és EP választásokon megbukik a rendszer. Ha nem, akkor meg már lehet készülni 2026-ra.

Vezető kép: Az elkövető saját FB oldala.


A szerző: Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Ez is érdekelhet

A VAR csak tovább rombolta a focit! (Liverpool-Manchester City 1-1)

  Nem abban kívánok állást foglalni, hogy tizenegyes volt-e az az esemény, amelynek során egy City-játékos …

36 hozzászólás

  1. Orbán Berlinben elmondta, hogy Scholz kétévente meghallgatta, de nem válaszolt semmit.
    A Dög Krvának és a repedtsarkúnak válaszol.

  2. KERTÉSZ GÁBOR

    A legnagyobb gond, hogy miért hagyjuk ezeknek a mocskoknak, hogy a HAZA ellen dolgozzanak? Értéktelenek és semmi kapcsolatot nem tudnak létesíteni, mert idióták és elvtelenek! Sajnos puhák vagyunk! Még nagyobb baj, hogy MI SEM kommunikálunk! Nem hallgatjátok meg az EMBEREK ÉS HOZZÁÉRTŐK VÉLEMÉNYÉT! Nincs kontrolotok /KNEB pl/ Nem veszitek komolyan a KORMÁNYZÁS VÁLTÁST! 1989 óta Veletek vagyok! KI KIVÁNCSI?

    • Kertész Gábor! Szeretném ha elolvasnád Földi László: Kemény ellenállásra van sz…. Videója alatt MISZTOTFALUSI 2022.10.22. at 13:58 kommentjét! Ha, nem is hisszük el, de legalább sok mindent megértünk! EZT MINDENKINEK AJÁNLOM ELOLVASNI, FŐLEG AKIK ÉRTETLENÜL ÁLLNAK A MAI HELYZET POKLÁBAN. MEGÉRTJÜK, MINEK NÉZNEK BENNÜNKET. NEM IS KELL, HOGY BEKÖVETKEZZEN BÁRMI EBBŐL! CSAK ANNYI, HOGY MÁR MOST NEM SZÁMÍTUNK!

  3. Ugyanaz az érdeke mindegyiknek.!!!

  4. Csak az igazat!

    A németeknek döntő befojàsuk volt abban, hogy a dagi ezt tehette egy uniós tagàllammal, csak a gazdasàgi érdeküket nézték és elfordítottàk a fejüket amikor a demokràcia lebontàsa zajlott, a néppàrt rendszeresen megvédte a dagit, mire túl büdössé vàlt nekik, akkor màr késő volt. Most kezdik felismerni, hogy nem elég az ejnye- bejnye meg a toppantàs. Mostanra olyan gennyező seb lettünk Európa alfelén, hogy komolyabb műtétre van szükség.

    • Mégis mit akarsz mondani te nyomorult kommunista? Egy gyilkos kommunista unokája, egy tolvaj kommunista lánya, egy alkoholista, szemkilövető kommunista felesége aki ráadásul félig bolgár. Nektek ez kell? Esetleg a kommunista tolvaj tanácselnök félhülye unokája? Egy álpap degenerált lánya? Kanadában született lotyó, aki ízig-vérig szeb bibsi? Netán a konzervatívnak hazudott az USA-ban kiképzett sokgyerekes hülye ügynök? Persze van még egy CIA által futtatott nőcske is, aki esetleg kamion baleset áldozata lesz! Meg a nyírségi bamba bunkó, aki valamiért főpolgármester lett egy világvárosban. Ennyit tudtok felmutatni. Lusta, tehetségtelen, szar és elsősorban hazaáruló alakokat. Te is pályázhatnál!

      • Újdemokrata

        Azt mondja ami a feladata, amire felkészítették, semmilyen más gondolatot és információt nem enged beférkőzni abba a gennyes daganatba ami az agya helyén van!

    • Tégy szemüveget! Nem Európa alfelén vagyunk hanem a közepén, bár lehet, hogy te lecsúsztál az alfelére. Egyébként kinek képzeled magad hogy “ dagizod” az ország miniszterelnökét? Tudod te hogy mivel tartozol ennek az országnak, ennek a népnek, ennek a parlamentnek, és ennek a miniszterelnöknek? Egy Biden talán jobban tetszene? Igaz a stílusod inkább hozzá hasonlít. Téged éppúgy nem tanítottak meg viselkedni. Te talán egy Swarzenegger vagy? Vagy csak annak képzeled magad? Tanulj egy kis jó modort mielőtt megszólalsz!

      • Újdemokrata

        Az osztrák császár által 1887-ben felállított obeliszk szerint Európa földrajzi közepe – Terebesfehérpatak (Gyilove) mellett található (Kárpátalja, Rahói járás).
        Koordinátái: északi szélesség 48° 30′ és keleti hosszúság 23° 23′.
        Tehát valójában a Magyarország teljes területe ettől nyugatra található!

    • Csak az igazat! Ezt pont neked nem kellene leírnod! Ha képzettebb, olvasottabb lennél, vagy lenne picinyke igényed az igazság iránt, akkor nem írnál hülyeségeket! /tudod az ócsárolja más ember külső jegyeit, akinek alig 6cm az ÖNBECSÜLÉSE! -EZT NŐRE ÉRTELMEZVE;-=szörnyen csúnya/
      A németek, akkori néppártja, 2010. teljesen más politikai irányvonalat képviselt. VÁLTOZÁS=2015-16-tól!
      Olvasd el Földi László Videója alatti MISZTOTFALUSI at13:58 kommentjét.
      Milyen demokráciát bont le? /sztem. a te agyad bomlik/ Javaslom olvasd el mit jelent a dem., és mit a diktatúra! Ha, nem fogtok észre térni, a saját gennyetek lesz az alfeleteken!
      TUDJAD! TE…[…]!!! = 2015-ben nem engedtük be a migriket, pedig jó lettünk volna LERAKATNAK! ŐK VÁLOGATTAK VOLNA BELŐLÜK, A TÖBBI ELTARTÁSI /család egyes. teher/ kiadás mind, mind a mi gondunk lett volna! Akik szöktek volna nyugatra, azt visszadeportálják, jó nagy büntetés, és dorgálás fejében, amikor már nem tudtuk volna finanszírozni, akkor ezer évig tartó kamatra adtak volna végtelen lejáratú kölcsönt! AZ ESZES, ELŐRE LÁTÓ VEZETŐNK BEDÜHÖDÖTT, ÉS A MAI NAPIG ELLENÁLL EZEKNEK A „sabbatkőműves” illuminátus zsiráfoknak!
      Valóban, az EUparlament a hazugságaival, cirkuszaival, a verddhofa kiabálásával szardzsi jelentéssel, kekeckedésekkel, olyan ISMERTSÉGRE MAGASZTALTÁK, A HIHETETLEN BÁTORSÁGÁT KIDOMBORÍTVA, A PENGEÉLES ESZÉT KÖRBE VITTÉK A VILÁG ÖSSZES ORSZÁGÁBAN, ÉS LAKATLAN RÉSZEIN IS MEGISMERTETTÉK, HOGY MOST MÁR A BÉKA …ALÁ SÜLLYEDTEK, ÉS NINCS MÁR ÁZSIÓJUK! MAGUKNAK KÖSZÖNHETIK, MI,;- KÖSZÖNJÜK A JÓ SORSNAK, HOGY ILYEN OKOS, BÁTOR, BÖLCS, TALPRAESETT, A NÉPÉRT DOLGOZÓ VEZÉRÜNK VAN!!!!!!

  5. Újdemokrata

    @ Csak az igazat!

    Neked valami súlyosan kóros eredetű genny lehet az agyad helyén!

  6. A német kancellár valóban nem tényező az USA szemében, de azért meghökkentő, hogy ezt a két kis senki libát fogadta. Ámbár lehet, hogy csak odaállt a bolgár kárrogó, hazánkról hazudozó mellé egy fotó erejéig.

  7. janos szabo

    A második világháború nem volt ilyen ronda mint a cláriova !

  8. Királytigris

    Ezek a Dobrev félék ugyanazok, akik 1918-óta parazita módján szívják a vérünket.
    Az is nagy probléma, hogy Magyarországon a hazaárulást nem büntetik, és ezek büntetlenül, és nagy pénzekért árulják a hazát.
    Bár az is igaz, hogy ezek nem is hazaárulók, hiszen Magyarország nem hazájuk, hanem csak egy gazdatest, amin élősködni lehet. Más szóval ezek nem magyarok!

    • Újdemokrata

      Ki mondta neked akármikor is, hogy ezek magyarok lennének? Ezt még ők maguk se állították soha!

      • varga eszter

        és milyen igaza van. Amikor ezek a történések jönnek velünk szembe, nem lehet figyelmen kívűl hagyni amit anno Csurka jósolt:
        Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el!
        Ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz mint a szovjet uralom, mert ez a “demokrácia” köntösében jelenik meg. A magyarságot az elnyelés veszélye fenyegeti!
        A nyakunkon élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös, a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy Uniós sírhant alá”.

  9. Első ránézésre a sholc még szebb mint árnyéklára.

  10. A kettősállampolgárság miért is nem nemzetbiztonsági tényező a mai napig? Pedig még asz a köpönyegforgató Gyöngyösi is felvetette egy normális pillanatában. Talán csak nem azért?…

  11. „Hedvig2022-10-17 : 10:39
    Egyébként kinek képzeled magad hogy “ dagizod” az ország miniszterelnökét?”

    Akkor legyen csüngőhasú

    • Újdemokrata

      Te se leszel már sokkal hülyébb!

    • drazsé
      te pedig emse kölke vagy!

    • Kár volt bemutatkoznod. A stílus maga az ember. Először is, egy miniszterelnöknek nem szépségversenyt kell nyernie, sokkal inkább az értelmi képességeivel kell kitűnnie. Másodszor is kár hogy nem küldtél magadról egy fotót , hogy tökéletes külsődet megcsodálhassuk. A szellemi képességeidet már megmutattad, azzal bizony nem sikerült meggyőzni bennünket, sem az igazadról, sem a képességeidről. A hazámat ne értelem nélküli délceg aranyifjú képviselje, hanem egy megfontolt, érett , komoly tudással és tapasztalattal rendelkező államférfi. Nem táncpartnert keresek, hanem választok valakit, aki a gyermekeim, unokáim érdekét és életét alapozza meg. Nagy kár, hogy egyesek ezt értelmi képességeik teljes hiánya miatt nem képesek felfogni.

    • A Nagy Testvér figyel téged

      Csüngő? Így ha szopod, a fejed árnyékban van!

    • Drazse, a helyedben én is irigy lennék mindenkire, amilyen randa arcot te kaptál az párját ritkítja .

  12. Idézem a régi mondást,egy kép többet ér
    ezer szo-nál,a picture is worth a
    thousand words.
    A fenti képen mindketten kényszeredetten
    ..mosolyognak.. Scholz tudja hogy az
    árnyékkormány egy vicc,Klára tudja,hogy
    csak azért van ott mert rászoltak S.ra
    hogy fogadja.

  13. Mi vesz rá egy német (?) kancellárt?
    Egy alomból valóik. Az veszi rá. A scholz ugyanazt cselekszi Németországgal,amit az árnyékklára csinálna Magyarországgal.
    Tönkretenné amerika nagyobb dicsőségére.

  14. MINDEN ARSCHLOCH ÖSSZETART, SCHOLZ KÜLÖNBEN EIN RIESEN ARSCHLOCH

  15. Klára orra is nő mint a férje orra,iszik talán már ő is?

  16. Fekete brumi

    Szegény öreg, még egyszer akart egyet ketymetyütyörészni, mielőtt fizetnie kell a lankadót. Nem tehet róla, hogy hirtelenjében otthon sem talált egy lerobbant Kunigundát, mert az összes ilyen rászállt az arabokra. A bácsinak jutott a Dobrebovics, meg a másik.
    Nem baj fater, ki mivel bánik, azzal kenődik.

  17. Végső Anna

    Istennek legyen hála, a Miniszterelnökünket a sok gonosz, nemtelen támadás (vagy a megtéveszthető emberek ostoba gyűlölködései) inkább csak megedzi, ütésállóvá teszi, mintsem megingatná.

  18. angelblind652

    A szar hír is hír. Ezt tudomásul kellene venni a jobboldalnak is. Ha még nem hallottam volna, akkor ezen az oldalon biztosan meg fogom tudni. Ugyanúgy, mint a HÍRTV IS CSAK A BALOLDAL GYENGESÉGEIT ERŐSÍTI FEL AZZAL, HOGY A KISHÍRBŐL JÓ NAGY, FONTOS HÍRT KREÁL. TERJESZTI AZT. A MAI NAPON IS, MIVEL EDDIG MEGKÍMÉLTEM MAGAM A BALLIBERÁLIS OLDAL AGYMENÉSEITŐL, PONT AZ ESTI VEZÉRCIKKBEN LÁTTAM NÉHÁNYSZOR – TELJESEN MEGISMÉTELVE A BOLGÁR SZÖRNY TELJES FELHÍVÁSÁT, EREDETBEN, LÁTTAM IS A SZÖRNYET, AMINT AZ UTCÁRA HÍVJA AZ EMBEREKET. NAHÁT HÍR TV!!!! Erre igazán nem számítottam. Reklámozzátok a balliberális oldalt. Nekik csak ki kell találni valamit és TI már terjesztitek is.

  19. csak az igazat…-nak
    befoLYásuk…. !!!!

  20. Kedves Hedvig!
    Szerintem, ön félrreértette a csak az igazat elvtársat!
    Ő a bulgártehenet nevezte daginak!
    Meg, arra utalt, hogy őmiatta meg a fajtársai miatt nem kaja meg hazánk, a csatlakozási szerződés szerint nekünk járó pénzeket!

  21. Nem mi, hanem ki.
    Ugyanaz a póráztartójuk…

  22. Dobrev Klára pontosan arra alkalmas, mint Biden. A kis cetlijeiről felolvasni az utasításokat, és az sem probléma, ha azt is felolvassa, hogy „Bemész, köszönsz, és röviden beszélsz.” Ennyire még ez a debella is képes. Ő egyelőre még nem fog kezet a levegővel, de ami késik, nem múlik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük