Főbenjáró bűnt követett el: „döntően konzervatív esztétikai és kulturális nézeteket vallott”. Emiatt nem sokat hallunk róla, pedig oroszlánrésze volt a magyar olimpiai mozgalom megalapításában, volt minisztere Tiszának, túlélte a kommünt és a leghosszabb ideig volt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Könyvismertetés Gali Máté: Berzeviczy Albert. A márványarcú miniszter című könyvéről (Szépmíves Könyvek, 2017).
UDVARDY ZOLTÁN
A Monarchia fénykorától a második világháború küszöbéig ível berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy Albert életútja. Mint valami időutazó: látta még Deákot, de komoly vitái voltak a nyugatosok körével. Olasz nyelvű művészettörténeti munkáit elismerendő, 1911-ben fogadta őt III. Viktor Emánuel olasz uralkodó, aki elismerően beszélt a kutató könyveiről. A VERITAS Történetkutató Intézet tudományos segédmunkatársa, Gali Máté tetszetős kiállítású könyvében mutatja be életpályáját.
Berzevicén, az egykori Sáros megyében állt az a kúria, ahol a Szinyei Mersék és az aradi mártír, Dessewffy Arisztid honvédtábornok rokonságához tartozó, ősi felső-magyarországi Berzeviczy család már évszázadokkal korábban is figyelemre méltó szereplőkkel gazdagította történelmünket. Harcolt az egyik Berzeviczy Hunyadi János balkáni hadjáratában, egy másikuk, a könyveket is publikáló nemzetgazdász Berzeviczy Gergely a hazai ipart, kereskedelmet próbálta fellendíteni a 18. század végén.
A jogakadémiát végzett, igen korán bírói vizsgát tevő és főjegyzői tisztet is betöltő, a tanári pályába is belekóstoló Berzeviczy Albert a Szabadelvű Párt színeiben, az eperjesi kerület országgyűlési képviselőjeként az 1881-es választásokon jutott be a magyar parlamentbe, melynek 1918-ig, a Monarchia és a történelmi állam összeomlásáig tagja volt. Betöltötte a képviselőház elnöki tisztét, volt küldöttje Lőcsének, más alkalommal Budapest VIII. kerületének, vagy a II. kerületnek is. Elképesztő sokoldalúsága ugyanakkor lehetővé tette, hogy aktív sportvezetői múlttal a Magyar Olimpiai Bizottság első elnöke is legyen 1895-ben.
Tisza István első kormányában vitte a vallás- és közoktatásügyi tárcát, az obstrukciós időszakban, 1903-1905 között. Gali könyvében megelevenednek a kor ismeretlen szereplői, ravasz intrikái. Klasszikus arcéle és mindig feltűnő higgadtsága okán ekkoriban ragasztották a „márványarcú miniszter” nevet, melyet – a közéleti csipkelődések színvonala, lám, azóta sem változott – politikai ellenfelei a „márványarcú barom”-ra változtattak. Az 1914-ben kitört háború Berzeviczyt őszinte bánatára elzárta szenvedélyétől, hogy Olaszországban utazgasson, anyagot gyűjtve kitűnő művészettörténeti könyveihez. Némileg kárpótolhatta e kiesést, hogy 1905-ben megválasztották az MTA elnökének; haláláig, 1936-ig töltötte be ezt a posztot.
Sáros megyei képviselőként Berzeviczy, amíg tehette, hű maradt szűkebb pátriájához. A tragikus trianoni országvesztés után fokozatosan kiszorultak régi, példásan rendben tartott, addig nyaralóhelynek használt, a középkor óta birtokolt épületeikből, földjeikről, ahol természetesen anyanyelvükön, ha kellett, „a legcikornyásabb tót nyelven”, tehát irodalmi szlováksággal beszélt birtokai „erdőkerülőivel, telekbérlőivel”. Személyesen, feleségével együtt gondoskodtak a helyi óvodák (!) legszegényebb gyermekeiről, akár személyesen rendelt és elkészített gyermekruhák küldésével. A birtokon élők az új impérium kezdeti szakaszában kifejezetten ragaszkodtak személyéhez, ám az államhatalom ellehetetlenítette földjei tartós megtartását. Még sokkolóbb volt a Károlyi-kormány tragikus balfácánságait és az 1919-es vörösterrort átélni, mi több, átvészelni: Berzeviczyt Kun Béla pribékei budapesti lakásáról elhurcolták, amikor tömeges „túszejtő” akciót folytattak. Később így fogalmazott a tanácsköztársaság 133 napos rémuralmáról: „a magyar bolsevisták politikájuknak nemzetellenességében, a nemzeti érzés teljes megtagadásában messze túlmentek orosz mintaképeiken”. (Napjainkban, amikor 2018. május 1-jén, Budapesten egy kiállítás megnyitóján valósággal dicsőítették ezt az időszakot és Szamuelyék barbár „tér-átalakítását”, érezhető szavainak aktualitása – a szerk.)
Gali bőségesen dokumentált könyvéből kiderül, hogy a két háború közötti korszakban, mivel Berzeviczy továbbra is a 19. századi konzervatív-liberális eszmekört vallotta magáénak, nézetei nem illettek mindenben kora fő áramlataiba. Így nyíltan elutasította a fajelméletet és vezette a Tisza István emlékének ápolására kialakult „Tisza-kultuszt”.
Elszigeteltsége csak viszonylagos volt. Számos társaság és klub vezetőjeként jeleskedett, így például elnökölte a Magyar Külügyi Társaságot és a Magyar PEN Clubot is. Utóbbi funkciója, mint arra a szerző rámutat, éles konfliktusokkal járt. Komoly vitái voltak Kosztolányiék köreivel és a Rákosit később borzalmas kártékonysággal kiszolgáló, a népi írókra eszelős dühvel támadó Zsolt Bélával, vagy az életművében elképesztő fordulatokra képes Szekfű Gyulával is.
Berzeviczyt, bár a család utódaival ma is találkozhatunk a közéletben, majdnemhogy a feledés övezi – itt az ideje, hogy ismét foglalkozni kezdjünk egy olyan emberrel, kinek időszakában a Magyar Tudományos Akadémia a kereszténység és a magyar identitás szellemében működött.
navisos
2018-10-01 at 15:12
Sajnos, a nemzetközi tőke, Izrael és Amerika tartja fenn őket.
Netta
2018-09-30 at 11:58
Csak az tud “magyarkodni”, aki nem magyar, de valamilyen érdekből magyarnak szeretne látszani.
Ady Endrétől citálták a liberálfasiszták, természetesen hibásan. Ugyanis ők a magyarok minden olyan megnyilvánulását bélyegezték meg, melyekkel identitásukat megélték, kifejezték.
Ezért gyakorlatilag azt is megtiltották, hogy valaki kimondja, leírja: “magyar”.
A 90-es években az egyik elvetemült idióta képes volt megszámolni, hogy e gy cikkben a szerző hányszor írta le a “magyar” szót.
” 1825. november 3-án Felsőbüki Nagy Pál különösen gyújtó hatású beszédet mondott, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetünk és nyelvünk érdekeit.(…)„a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden birtoka egyévi jövedelmét, amelyet 60 000 forintban állapított meg.”
Jellemző, hogy a Széchenyi István alapította Magyar Tudományos Akadémiára szépen, lassan beszivárogtak a magyar ellenes “tudósok”, s ez a hálózat aztán 1945 után teljhatalmat kaptak. Máig érvényesen.
Makovecztől kellene példát vennünk és megalapítani egy másik Magyar Tudományos Akadémiát, s a pénzt CSAK oda nyomni. A kisebbségi, magyar ellenes “tudósok” meg éljenek meg abból, amit megkeresnek.
Mindenesetre sürgősen ki kell találni valamit, mert ez a KAKAdémia minden, csak nem tudományos és nem magyar.
ómió
2018-09-30 at 09:23
Azóta ott már rég a bolsi a “haladó”!