Persze, persze, gyönyörű, különleges, magával ragadó az Alföld – és a mienk. És persze, persze, Petőfivel szemben sem én leszek az első, aki szerint a költőnek nem volt igaza, amikor úgy vélekedett, hogy a hegyeink, melyek közül akkor még jóval több volt belőlük a mienk, nem érnek fel a síksághoz – mármint szépségükben. Született is egy adekvát válasz erre, tán még valamikor a hetvenes években: „Mit nekem te zordon Kárpátok?” „Ezt neked!” – és egy jókora nagy fügét mutatott ilyenkor a versmondó. (Azért nem merek lófaszt írni, mert a múlt heti, a liberálisok pöcsmutogatási kényszeréről szóló vezércikkem kapcsán több kommentelő is kifogásolta – komoly morállófasz-lóbálások közepette – a szóhasználatot.)
Szóval, szégyen ide vagy oda, életemben először járok a Hargitán. Mivel a síterep nem annyira erős, a távolság viszont elég nagy, eddig nem különösebben volt rá érkezésem. 8-9 óra alatt bőven el lehet érni Ausztria legtutibb síközpontjait (Ischgl, St. Anton, Serfaus, stb.), Szlovákia csúcsterepe, a közép-európai viszonylatban is kitűnő, az elmúlt 10 évben hatalmas fejlesztéseken áteső Chopok pedig mindössze 3-4 órára van. (Ha a fejlettebb északi oldalra megyünk, az plusz egy-másfél óra, de mivel a két oldal közötti összeköttetés ma már problémamentes, és a délin is egyre több jó szállás épül, simán megéri ezt a közelebbi opciót választani.) De most jött egy ajánlat: szarjuk le a pályákat, felvonókat, és menjünk el túrasízni Erdélybe…
Évek óta kacérkodom a gondolattal, sőt, kifejezetten sóvárogva néztem mindig a sógoroknál (de a digóknál vagy a békaevőknél is) azokat a fanatikus elmebetegeket, akik szembejönnek fölfelé a pálya mellett, lihegve, izzadva, léccel és speciális kötéssel a lábukon, hogy aztán több óra caplatás után kb. 5 perc alatt lecsússzanak… és huss, nagyjából el is ment a nap. Micsoda őrültség – és micsoda sportteljesítmény! De a napi 40-50 eurós síbérleteket az ember mégiscsak igyekszik kimaxolni, 8:30-tól 16:30-ig megállás nélkül tolni a lifteken, hüttézés nélkül – így sosem vitt rá a lélek, hogy egy-egy napot „elpazaroljak” a felgyaloglós verzióra. Úgyhogy ez most nagyon adta: Erdélyben a pályák nem nagy szám, a felvonók kissé oldskool-ok – úgyhogy végre kipróbálhatom, amit évek óta csak kerülgetek…
És mielőtt bárki megrémülne, hogy úristen, ez most egy úti beszámoló lesz (amúgy igen), azért tessék, itt egy kis politika is: döbbenetes látni, ahogy az ember jön keresztül a lepukkant, román falvakon, az utcákon csellengő pudligár alakokkal, a bevakolatlan, omladozó házakkal, a dögkúttal a falu végén (na jó, ilyet nem láttam, csak túl sokat olvastam a „Gyűlölt ellenségeink” blogot)… majd egyszer csak beérkezik Székelyföldre, ahol rend van, tisztaság van, takarosak a házak, jóarcúak az emberek, a falu közepén akkora hatalmas Betlehem áll, amiért Németországban már leültetnék a Bürgermeistert…
Egyetlen dolog miatt aggódtunk picikét: nem nagyon láttunk havat útközben, és a különböző hójelentések sem voltak túlságosan biztatóak, mindössze néhány centiről szóltak. Lelövöm a poént: valóban nem olyan sok a hó. Bár tegnap este leesett 10-15 centi (igen, még egy poént lelövök: épp most is itt vagyok; ezeket a sorokat Hargitafürdőről, a Csíki Panzióból írom), de nem nagyon volt még hozzá elegendő alap, így ez a mennyiség önmagában még kevés a sízéshez. Viszont a hótalpas túrázáshoz bőven elegendő – így reggel neki is indultunk felfedezni a környékbeli erdőket, természetesen bízva abban, hogy a medvék viszont nem fedeznek fel minket. (Na jó, ezt kicsit túlparáztuk, a Tusnádfürdőről rendszeresen halott – egyébként tényleg valós – rémtörténetek miatt; ide a magasabb hegyekbe nemigen jönnek föl a medvék, pláne télen, hiszen alapvetően élelmet keresnek, és ezt lenn a faluban sokkal inkább megtalálják, ezért ijesztgetik inkább ott a gyanútlan turistákat.) Most nem lövök le poént: egyetlen medve sem támadott meg minket, semmilyen veszélyes kalandba nem keveredtünk.
Viszont itt jönnek az egymás után dobált hangzatos, hatásvadász szavak és kifejezések: gyönyörű, fantasztikus, lélegzetelállító, mesebeli, ámulatba ejtő, szenzációs, csodálatos, kibaszott jó, beszarás… (mindenki válassza ki, amelyik neki tetszik, ne lóbálja itt nekem senki a morállófaszt). Most nyertek számomra igazán értelmet azok a sorok, amiket annak idején először a Magozott Cseresznyétől hallottam, azóta volt szerencsém az extrém metál verzióhoz is a Baskiria jóvoltából (bár bizonyára egyik sem az eredeti verzió):
Lépteink nyomán fenn a Hargitán
Völgyeinkben lent tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs az átkozott bilincs,
Énekeljetek, völgyek és hegyek!
Nem vagyok túlzottan nagy rajongója az irredenta daloknak, nem is annyira a tartalmi kérdések miatt, hanem leginkább azért mert zeneileg általában elég szarok. Az „Erdélyi Induló” viszont olyan sodró lendületű, meg hát lássuk be, csodálatosan szívhez szóló a szövege is, úgyhogy ez valahogy már régen is megfogott; a Hargita fenyvesei között pedig mindent megértettem.
Megállapítottuk, hogy itt még a fenyőfák is szebbek, egészségesebbek, mint akár a Tátrában, akár az Alpokban. És bár simán lehetne, hogy ezt csak a pillanatnyi érzelmi felindultság miatt képzeltük bele, a szakavatott helyi túravezető megerősítette, hogy ez valóban így van, ugyanis ezeket a fenyőerdőket elkerülte a fakitermelés, a gazdasági hasznosítás, és ebből következően a betegségek is. Tehát itt nem jellemző az, ami álmunkból felkeltve (a használtautó-horrorkamionok mellett) azonnal eszünkbe jut Romániáról: a fatolvajok, és az üzemi mértékű lopás, illetve elszállítás mindenféle – szintén horrorisztikus jegyeket mutató – teherautó-szerűségekkel. Nem, ezen a vidéken ez nem jellemző. Úgy tűnik, a székelyek még a legínségesebb ceaucescu-időkben is meg tudták őrizni józanságukat, felelős gondolkodásukat és természetszeretetüket, és nem tették tönkre az erdőiket.
A 4 km-es hótalpas túra fel a csúcsra hatalmas élmény volt; óriási szerencsénkre pont a lehető legideálisabb időben jöttünk, hiszen a friss porhóban különösen vadregényes, extra élmény elsőként taposni az utat. Lefelé pedig a turistaösvény helyett szándékosan mindenféle úttalon utakon jöttünk, részben a kabinos lift alatt, időnként seggreesve a mély hóban, így a csapat extrémkedésre hajlamosabb része is jól kiélhette magát. A táj pedig… hát arra tényleg nem nagyon vannak szavak. A Hargitafürdő fölötti hegygerincről elvileg egészen a Madarasi Hargitáig el lehet látni tiszta időben – ez most sajnos nem sikerült, mert bár időnként a Nap is felbukkant, de az alacsony felhőzet miatt a távolabbi csúcsok ködbe burkolóztak. Azt mondják, itt minden hegynek más a mikroklímája, ezért is van az, hogy a Madarasi Hargitán általában több hó is van, mint Hargitafürdőn. Most is ez a helyzet; ott már járnak a felvonók is (Hargitafürdőn csak szilveszter napján, kedden indulnak), és ott a túrasízéshez is elegendő hó van, nem csak a pályákon, hanem az erdőben is.
És ezzel a harmadik poént is lelövöm: a túrasízés még mindig nem volt meg, de majd holnap… Reggel indulunk át a Madarasi Hargitára, a bérelt túraléc (hozzá a talpára szerelhető fókaszőrrel) már itt van nálam (pontosabban a sítárolóban), úgyhogy ahogy Samantha Fox is énekelte 1987-ben: Nothing’s Gonna Stop Me Now. Mivel azonban ezt a cikket ma kell leadnom, így csak a mai hótalpas túra élménye alapján tudom mondani, de azt teljes szívvel: a Hargita gyönyörű! Emberek, amint csak tehetitek, látogassatok el ide!
Vidar
2020-01-10 at 15:47
Az irredenta dalok zeneileg valóban rendkívül gyengék. Az oly sokak által rajongott Kárpátia – például -maga a rettenet. Jobban járna mindenki ha inkább lerajzolnák amit mondani szeretnének.
hivő
2020-01-02 at 10:22
Your earlier stuff was better.
Work on it.
Blanka
2020-01-01 at 19:51
Nem vagyok nyárspolgár de elkötelezett jobboldali.
Blanka
2020-01-01 at 19:42
Jaj még annyi: nekem tetszik Jeszi írása.
Namond
2019-12-31 at 20:24
Jeszi,
Viszonozva az olvasmány ajánlót, és igazolva, hogy tudok a reneszánsz ember mohó élvezet hajszolásától eltérő alkotásokat, melyek bár szintén a főhős utazását írja le és szatirikusak, mulattatók, de aktuálisabbak és szerintem jobbak:
Jiří Brdečka: Limonádé Joe (1940)
P. Howard: Csontbrigád (1941)
Felkai Ferenc: Farkasvér (1943)
John Wain: A wintter in the hills (1970)
Richard Bradford: Oly távol az ég (1977)
Bogdán István: Őfelsége magánnyomozója (1977)
De ha kedveli a régiségeket tanulmányozza Szolovjov Csendháborítóját.
Namond
2019-12-31 at 10:35
Drága, Jeszi,
Gargantua/.lis = jóétvágyú/bőtorkú/telhetetlen
Gigász/gigászi/gigantikus = hatalmas/óriási/roppant nagy/felmérhetetlenül sok
Esetleg még, hatalmas méretre más külföldies szó:
Grandiózus = nagy/irdatlan méretű/termetes/monumentális
Galaktikus = hatalmas/kiterjedt/tágas/terebélyes/tetemes
Gólem/ikus = behemót/robusztus/ormótlan/böhöm/böszme
Jeszi
2019-12-31 at 15:25
Bár Magyarországon nagyon alacsony az ismertsége (pedig még Faludy is csinált kitűnő fordítást a 90-es évek elején), javaslom Francois Rabelais világszerte igen népszerű műveinek (Gargantua és Pantagruel) elolvasását. Nem csak nívósabb, de sokakal szórakoztatóbb az értelmező kéziszótárnál.
Namond
2019-12-31 at 17:30
Köszönöm a javaslatot.
Az én világomban a hagyományos – konzervatív – értelmezést közvetítő kéziszótár sokkal népszerűbb, mint egy 500 éve halott, intellektuális ezermester (kiugrott pap, jogász, orvos, pamflet és közíró, Francois Rabelais.
Akinek utazási műve a korszak mainstream stílusában, iródott szatirikus társadalmi mű (mint számtalan társa).
A könyvek az író reneszánsz világáról szólnak, Rabelais az Isteni Butykost dicsőíti és kiadja a liberális jelszót; Fais ce que voudras! (Tégy, amit akarsz!)
Kétségtelen kora sci-fi-je lehetett. De ma már tudok ennél szórakoztatóbb olvasmányokat is.
Namond
2019-12-31 at 10:19
Jeszi,
Petőfinek három emberes étvágya volt?
Mit evett meg Petőfi?
A Kárpátok hegyeit?
Egy szuszra?
TS
2019-12-31 at 10:17
Jeszenszky egyre kutyább – ez nem tudom, “morállófasz”-e számára, de legyen az. Jobb lenne, ha elhúzna innen, mert egyre kevésbé lehet megkülönböztetni Tóta dabljútól. Ami szégyen!
A kurucinfón emberibb és irodalmibb cikkek vannak, mint legutóbbi marhaságai.
Cassandro
2019-12-30 at 18:19
A medvés részt jónak tartom. Mi is megéltünk hasonlót, amikor egy nyáron a gyergyói havasokban túráztunk a hűtlen (merthogy egyetlen folyó amelyik kifelé igyekszik Erdélyből) Olt folyó forrásánál. Az egyébként csendes fiam végig szóval tartott, mert azt hallotta, hogy így nem jönnek közel a medvék.
Papirius
2019-12-30 at 18:05
Ritka értéktelen, gondolattalan, stílusában zavaros és semmit nem mondó. fölényeskedő írásművecskét láttunk.
k
2019-12-30 at 15:32
Az ujsagnak kell torolni a ballib mocskok undorito szavait.
A Pesti Sracok szinvonala a beka ulepe ala sulyedt s a buta megkivant bejelentkezesek nevetsegesek.
TS
2019-12-31 at 10:18
Az újságnak a munkatársai ballib stílusú cikkeit kellene negligálni!
Rakovszky István
2019-12-30 at 14:21
Kedves Zsolt!
Menj el őseid vidékére Túrócz megyébe. Az is gyönyörű. Bár nyáron voltam ott, így a sízési lehetőségeket nem ismerem, de még nyáron is lenyügöző!
MorálLófasz KanapéMester
2019-12-30 at 14:08
Jó lenne a ballib szóhasználati színvonalról visszaszokni a nyomdafestéket tűrő szóhasználatra (fasz, pöcs, bráner stb. helyett) és a szlenget meghagyni a PS kiegészítő blogoldalaira.
Netta
2019-12-30 at 14:49
Ott sem.
Ha nyelvi szintünkben nem különbözünk az antikultúra képviselőitől,
akkor a többiben sem igazán, hiszen hiteltelenít.
A nyelvi szint jellem is, identitást is kifejez.
Pandora
2019-12-30 at 19:11
Kedves Netta,ez a nettó igazság.Gyönyörű anyanyelvünk az obszcén szavak használata nélkül is erőteljes megfogalmazást tesz lehetővé.Akik a négybetűs és egyéb gusztustalan kifejezéseket lelkesen használják ,önmagukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt.
Netta
2019-12-30 at 13:39
“a költőnek nem volt igaza, amikor úgy vélekedett, hogy a hegyeink, melyek közül akkor még jóval több volt belőlük a mienk, nem érnek fel a síksághoz – mármint szépségükben.”
Szó sincs arról, hogy a költőnek “igaza van”, vagy “nincs igaza”.
Nem tett fel eldöntendő kérdést mások számára, vagy mások helyett.
Nem állította, hogy a Kárpátok nem tündökölnek a maguk szépségeiben.
.
Petőfi arról beszélt, hogy mindkettőnek megvan a maga szépsége (“Tán csodállak, ámde nem szeretlek.”(, DE NEKI AZ ALFÖLD JELENT TÖBBET, MIVEL AZ ÉRZELMEI A SZÜLŐFÖLDJÉHEZ KÖTIK ERŐSEBBEN. Szenvedélyesen vall szülőföldjéről, az alföldi síkságról, mely elvontabban a szabadság metaforája is. A Kárpátok a kontraszt.
A gyönyörű, szemléletes képi megjelenítéssel érvel.
Ennyit a tévedésről.
.
A “morál… lengetése” önmagáért és önmagáról beszél. Az igényességgel szembeni gőg kifejezése.
Ismétlem, amit már nem egyszer megjegyeztem más
publikációkkal kapcsolatban is, hogy némely, a nemzeti oldalra sorolt
publicisták alpárisága jobban rongálja, zülleszti a köznyelvet,
mint a balliberális szennyoldalaké. Ugyanis utóbbiakat eleve fenntartással
olvassák a konzervatív/keresztény/nemzeti elkötelezettek. Előbbiek írásait általában – tapasztalatoktól függően-, szemlézik.
A szándékosan alpári stílus arról is tudósít, hogy a célzott olvasóközönséget lenézi, ostobán úgy véli, abból indul ki, hogy a fiatalabb generációk és
a vidék nyelvén beszél. De most túlfeszíti a húrt.
A Petőfi vers félreértelmezése megbocsátható, a műveltségbeli hiányok pótolhatók.
De Jeszenszky Zsolt stílusa, a konzervatív/keresztény/nemzeti elkötelezettségű olvasókkal szembeni, tipikusan ultraliberális, a “nyelvében él a nemzet” elvét vallókat célzó provokatív “kiszólásai” kizárólag az ő primitívségéről tudósítanak. Már csak azt kellene kimondania, ami a balliberális, tudatos nyelvrongálók jelzője: “nyelvnáci”.
Végül is … a maga módján ki is mondta, amolyan “morálhadházy” stílusban.
Kell ez nekünk?!
Túry Miklós
2019-12-30 at 14:06
Köszönöm ezt a hozzászólást, pontosan ez a véleményem.
Murvai Béla
2019-12-30 at 15:06
Na, hallj oda!
lacika
2019-12-31 at 10:06
Netta, ez “tűpontos”. ?
Köszönöm a saját nevemben is.
Blanka
2020-01-01 at 19:39
T.Nedda! Járt már vidéken? Nos vidéken a pesti rögtön megismerszik nyegle,lenéző modoráról,trágár beszédéről,condrás ruhájáról stb.csak azért mert tudja melyik járművel jut el a-ból bébe.Mi Vidékiek pedig összenézünk,somolygunk- na,itt egy proli Pestről. És szépen beszélünk.
Blanka
2020-01-01 at 19:49
Netta
Br. Beverneky
2019-12-30 at 13:29
…kirándulj a Máramarosi havasokban, zarándokolj el a Vereckei-hágóhoz, oszt utána beszélgess apáddal…
Netta
2019-12-30 at 14:55
Semmiben sem különbözik az apjától.
Talán abban, hogy az apja nyilvánosan soha nem volt ilyen ócska.
Igaz, mint politikus, diplomáciai nyelven és a cselekedeteiben, igen.
Amit Jeszenszky Zsolt újfent előadott, a 444 és társoldalai közönségének örömére szolgáló, legócskább proliság.
Kétes
2019-12-30 at 17:48
Látom te kiválasztottad magadnak mi nem teccik. De mi az ami teccett?
lacika
2019-12-31 at 09:57
Kétes, szerintem az egész cikk, főleg vezércikként, borzalmas. Én nem írok, csak olvasok. De ennél, biztosan jobbat tudnék írni.
khm
2019-12-30 at 12:49
Az mekkora hülyeség,hogy valaki azért másszon a hegyre,hogy lejövetelkor letúrja a havat! 🙂
khm
2019-12-30 at 19:32
Zsanér az utcasarkon neked van keresnivalód. Tudod?
Amúgy jártam már a Madarasi Hargitán. Síléc nélkül,az igaz.
J.G.
2019-12-30 at 12:32
Valld be, hogy ezt a képet a WOW -ból másoltad!
A Lich King tornyát megtaláltad már?
VARÁZSLATOS EGY VILÁG, AZ MÁR IGAZ!
idirablo
2019-12-30 at 11:30
“Nem vagyok túlzottan nagy rajongója az irredenta daloknak, nem is annyira a tartalmi kérdések miatt”
Ezt Erdélyben ne hangoztasd, inkább tanuld meg az ottaniaktól és fújjad velük az éjféli Himnusz után.