MSZP: adjuk el Magyarországot?!

18

 

Botka László lett hivatalosan az MSZP miniszterelnök-jelöltje. A szocialisták öröme határtalan, ígéret is dosztig. Momentumosra hajazó hatalmi dühből is van elég: nyolc év kihagyás után megmutatnák, hogyan kell igazán lopni!

 

A történelmi siker – az MSZP kongresszus 292 küldöttjéből 280-an szavaztak Botka miniszterelnök-jelöltségére – után diszkrét after partyra jöttek össze a szocialisták vezetői. Pezsgő, whisky, hacacáré.

Első felvonás: személyzeti kérdések

Hiller István, választmányi elnök: Na, ez meglett, gyerekek! Nagyon meglett!
Molnár Gyula, pártelnök: Meg volt ez szervezve, Pistám! Megdolgoztuk az alapszervezeteket, a Laci is mondta, itten most nem lesz demokratáskodás, akinek nem teszik, mehet a Gyurcsányhoz!
Botka László, miniszterelnök-jelölt: Csak tudnám, ki volt az a tizenkét szemét osztályáruló, aki nem rám szavazott?!
Tóth Bertalan, frakcióvezető: Kiderítjük, Miniszterelnök Uram! Kiderítjük!
Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök: Mit kell itt kideríteni? A Mesterházy, a Gúr Nándi, meg az Attila többi samesza!
Tóth Bertalan, frakcióvezető: Látod, milyen előrelátó voltál, Miniszterelnök Uram! Amikor mondtad, hogy jövőre nem lesz jelölt, aki benne volt a 2010-es buktában! Tisztelem a bölcsességed!
Botka László, miniszterelnök-jelölt: Igen, igen. Hát vannak ugye jó gondolataim…
Hiller István, választmányi elnök: Ne szerénykedj Lacikám, ne szerénykedj! Inkább tölts, megérdemled! Viszont lenne itt egy apróság. Ugye én is ott voltam Mesterházyék mellett 2010-ben…
Molnár Gyula, pártelnök: Nyugi Pistám, ezt már megbeszéltük Lacival! Te a mi kutyánk kölyke vagy! Te velünk vagy, befutó helyen leszel a listán.
Hiller István, választmányi elnök: Megtiszteltek. Köszönöm, Lacikám… Illetve Miniszterelnök Uram!

Az MSZP mindenben engedett Botka zsarolásának. Holnaptól, amikor feláll a választási bizottság, annak elnökeként lényegében ő vezeti a pártot. Ő mondja meg ki a „jó elvtárs”, ki a „rossz elvtárs”. Csak ő köthet üzletet, övé a kasszakulcs is. Ő dönt a programról is. Apropó, program.

Második felvonás: programalkotás

Botka László, miniszterelnök-jelölt: Azt hiszem, a Kongresszuson sikeresen vázoltam a programunk fő pontjait is. Ne röhögj Ágika!
Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök: Ne haragudj, Laci! Csak félrenyeltem. Tényleg jó volt, üzentél mindenkinek!
Tóth Bertalan, frakcióvezető: Főleg az volt egy szép gondolat, Miniszterelnök Uram, hogy itt nem jobb és baloldali szembenállásról, hanem szegény és gazdag közötti ellentétről van szó! Most aztán Rolexezhetnek a bértollnokaik!
Molnár Gyula, pártelnök: Hagyjuk ezt a Rolexezést, Berci! Neked is lesz majd, nyugi. Amíg velünk vagy. De tényleg, jól megígértél mindent, Laci, a 13. havi nyugdíjat kajálniuk kell az öregeknek.
Hiller István, választmányi elnök: Főleg az volt ügyes, hogy nem mondtad, mikor. Hát persze, hogy kap a proli. Majd, ha ez teljesül, meg az, meg, ha az asszony villamosként rohangál a körúton. Ne röhögj, Ágika! Ez magas politika!
Molnár Gyula, pártelnök: Meg jó ötlet volt, hogy nem beszéltél a határkerítés bontásról, nem kell ezt forszírozni.
Botka László, miniszterelnök-jelölt: Nem bizony, sajnálom, hogy a Reuters-interjúban elszóltam magam, de valahogy elő kellett készíteni a brüsszeli utamat. Most akár Juncker is fogadhat, neki biztosra beígérem a bontást. Meg a migránsok befogadását. 
Molnár Gyula, pártelnök: De ő számon is fogja kérni… Meg Soros barátja is. Őket nem verheted át, Laci, nincs pénzünk a kampányra, ha onnan nem jön.
Botka László, miniszterelnök-jelölt: Ne izgulj. Nem vagyok idióta. Őket sohasem verném át. Brüsszel nem Budapest vagy Szeged.

Hát ennyit az MSZP készülő programjáról. Tegnap Botka a csillagokat is leígérte az égről, ahhoz, hogy ezeknek csak a negyede teljesüljön, az egész EU költségvetése kevés lenne. Mindez persze csak akkor áll, ha győznek. Ha…

Harmadik felvonás: a választás

Molnár Gyula, pártelnök: Összességében ku..a jó voltál, Laci! Adtunk a rohadt fidesznyikek pofájára! Azt hiszik, tudnak lopni! Hát egy nagy túróst! Mi majd megmutatjuk, mi az az igazi lopás!
Botka László, miniszterelnök-jelölt: Meg bizony! Amúgy köszönöm a szép hasonlatot Gyuszikám: „a Gyula név fáklyát jelent, a László pedig azt, hatalom és dicsőség, készen állok, hogy fáklyaként világítsak Botka Lászlónak”. Meghatottál, Gyulám!
Tóth Bertalan, frakcióvezető: Tényleg nagyon szép hasonlat volt. Gyula, a mi fáklyánk, de a te hatalmadat és dicsőségedet szolgáljuk majd, Miniszterelnök Uram!
Hiller István, választmányi elnök: Elég lesz most Berci, inkább igyál. Nézzük a lényeget: a pártot bekényszerítettük Laci mögé, de hogyan tovább?
Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök: A jó program ugye, meggyőzi az embereket…
Molnár Gyula, pártelnök: Te is inkább igyál tovább, Ágika! Most az első feladat, hogy bedaráljuk vagy kiüssük a konkurenciát! Gyurcsánytól a momentumos kölykökig! Kellenek az ő forrásaik is! Leszünk mi is agresszívak!
Botka László, miniszterelnök-jelölt: Tisztázom Brüsszelben, hogy ha tényleg Magyarországot akarják, csak rám számíthatnak! A többi komolytalan, megbízhatatlan, mi viszont ’90 óta teljesítünk! Odaígérem az energiaszolgáltatókat, eltöröljük a bank- és multi adót. Vagy – amit akarnak.

Az MSZP vezetői elégedetten sóhajtottak fel. Reális, végrehajtható terv született. Avatkozzon be a külföld az oldalukon, emelje őket a helytartói székbe. Ha nem sikerül, hát legalább teljesítettek a kifizetőhely felé… De jobb lenne, ha jönnének a felszabadító, vagy megszálló, vagy privatizáló, vagy akármilyen szövetségesek. A magyarok, és függetlenségük? Modern világban ne gondolkodjunk absztrakt kategóriákban!

 

 

Fotó: mszp.hu