„Fiatal gazdának lenni többet jelent annál, mint hogy fiatalok vagytok. A korotokon túl a gondolkodásmódotok is megkülönböztet benneteket másoktól. Ez nagy lehetőség és komoly felelősség is egyben” – köszöntötte Nagy István a Fiatal Gazda Konferencia résztvevőit pénteken. A miniszter kijelentette, hogy az agrár-nemzedékváltás nemzeti ügy. A konferencián Nagy István nyilatkozott a PestiSrácoknak.
Hiszem, hogy az agráriumban csak egy érdek lehet: a gazdák érdeke, amely nem fordulhat sikerre eredményes nemzedékváltás nélkül. Aktív és egyenrangú partnerként számítunk ezért ebben rátok
– mondta a fiatal gazdáknak az agrárminiszter a Fiatal Gazda Konferenciát megnyitó beszédében. A miniszter hangsúlyozta: az öntözött területek nagyságának növelése és az osztatlan közös földtulajdon problémájának megoldása kiemelt fontosságú. Nagy Istvánt a konferencia előtt sikerült megszólaltatnunk egy rövid interjú erejéig.
A fiatal gazdák konferenciáján beszélgetünk. Hogy látja, milyen jövő elé néz a magyar agrárium? Van utánpótlás? Meg lehet győzni a fiatalokat arról, hogy a vidéki életet válasszák?
Ez sokkal összetettebb kérdés annál, hogy csak az agrárium szempontjából vizsgáljuk. A kormánynak számos olyan intézkedése van, ami együttesen tudja elérni, hogy legyen vidéki megmaradás, és a magyar vidéknek legyen jövője. A most bevezetett falusi csok kiváló példa arra, hogyan lehet megteremteni a falusi élet lehetőségeit, amivel meg tudjuk alapozni a fiatalok első legfontosabb döntését, azt, hogy érdemes vidéki életet élni. Amikor a lakáshoz jutás, a porta fejlesztésének a lehetősége biztosított, amikor az infrastrukturális feltételek – amelyeket a kormányzat teremt meg a Magyar falu programmal – adottak, akkor a fiatalok örömmel vágnak bele a vidéki életformába.
Önök az Agrárminisztériumban mivel ösztönözhetik a fiatalokat a gazdálkodásra?
Nekünk az a dolgunk, hogy megteremtsük a gazdasági feltételeket a vidéki élethez. Meg kell találnunk a módját, hogyan tudjuk elősegíteni a kert megművelését; hogyan tudunk olyan integrációt, felvásárlórendszert beiktatni a falusi a közösségekbe, amelyekkel a felesleget piacra lehet vinni, jövedelemhez lehet jutni. Számunkra az a feladat, hogy elősegítsük az öröklést az agráriumban, létre tudjuk hozni az apáról fiúra szálló gazdaságot. És természetesen olyan versenyképességi intézkedéseket kell hozni a mezőgazdaság számára, amelyekkel magasabb jövedelemhez lehet jutni. Biztosítanunk kell azokat a pályázati forrásokat, amelyekkel új feldolgozóüzemeket lehet létrehozni, amelyekkel növelhető a hozzáadott érték a termelésben. Mindent a versenyképesség szempontjából kell nézni. Azért vagyok nagyon boldog, mert ez az új generáció, akiket most féltve őrzünk és folyamatosan biztatjuk őket, hogy válasszák a vidéki életet, már készségszinten tudják használni a legújabb informatikai, digitális eszközöket. Az a különbség, ami a fejlett várost és az elmaradott falut egykor elválasztotta, teljességgel áthidalható ezekkel az eszközökkel, és itt van a nagy lehetőség, hogy a vidék új életet kaphasson.
A vidékfejlesztési program keretében rengeteg pályázati lehetőség van. Hogy látják, mi az, amiben leginkább igénylik a támogatást a magyar gazdálkodók? Mik a visszajelzések, mire van szükségük?
A legnagyobb igény természetesen arra a korlátos mennyiségben rendelkezésre álló jószágra van, amit termőföldnek nevezünk. Ez nagyon nehéz kérdés. A fiatalok előtt azért áll nagy lehetőség, mert ha a földterület kicsi is, ők kreatívan olyan intenzív termelést – például üvegházi, kertészeti kultúrát – választanak, amely kultúrák sokkal inkább a gépesítettség, a robottechnika, a digitalizáció alkalmazását igénylik, s ezáltal egységnyi kis területen jóval magasabb terménymennyiséget tudnak elérni. Ez olyan lehetőség, amivel természetesen élni kell. Ezek lehetnek akár start-up vállalkozások egy-egy vidéki településen. Ez alapozza meg azoknak a jövőjét, akik nem öröklés útján jutnak földhöz.
Mi a helyzet azokkal, akik a „hagyományos” módon jutnak földterülethez és megöröklik a gazdaságot?
Egészen más a helyzet, amikor valaki a szülei vagy a nagyszülei földjén tud gazdálkodni. Itt is komoly szemléletváltásra van szükség. Az, hogy milyen növényt fogunk termelni, hogy belevágunk-e állattenyésztésbe, mind-mind új döntést igényel, hiszen olyan gyors fogyasztási váltásoknak vagyunk tanúi – gondoljunk csak a veganizmusra, a paleo-kultúrára, a glutén- vagy laktózérzékenységre -, amelyekre mind választ kell adni. Ha ma valaki bemegy egy áruházba, akkor többnyire félkész terméket, például bepácolt húsokat szeretne vásárolni. Ezekre az igényekre olyan ötletekkel, fejlesztésekkel lehet reagálni, amelyeket a fiatalok ki tudnak találni és meg tudnak valósítani. Minderre kiváló példa az az értelmiségi generáció, aki tanyára költözött és megtanult – teszem azt – kecskét fejni, forradalmat, gasztroforradalmat csinált a kézműves termékek piacán, hiszen olyan új ízekkel, új minőségi élelmiszerekkel ismertetett meg bennünket, amelyek korábban hiányoztak a kínálatból.
Mennyien vannak azok, akik a városi életet otthagyva vágnak bele a gazdálkodásba?
A magyar tanyavilágban már több, mint 50 százalékban ilyen fiatalok gazdálkodnak. Megfordult a trend: már nem azok vannak többségben, akik ott születtek, éltek és ott fognak meghalni, hanem azok, akik odaköltöztek.
A magyar mezőgazdaság jelenleg mennyire használja ki a lehetőségeit? Milyen mértékben lehetne növelni a termelést ön szerint?
Nyugodtan merem állítani, hogy meg lehetne duplázni a magyar agrárium termelését. Számos olyan összetevő van, amin sokat lehetne fejleszteni. Az öntözés fejlesztése 40-60 százalékot javítana a termelésen egy adott helyen. A tápanyag-utánpótlás szakszerűségén is 20-30 százalék múlhat. Ha továbbvisszük a nemesítés kérdését, a genetikai potenciálban rejlő lehetőség is 20-30 százaléknyi növekedési esélyt rejt magában. Képesek lennénk akár megduplázni a termelést. A legfontosabb kérdés pedig az, hogy az egy hektárból előállított termelésmennyiség után mennyi lesz a jövedelem. Itt kell a többszörösére emelnünk a jelenlegi rátát. Ez a siker titka. Ha ezt a jövedelemnövekedést sikerül megteremteni, akkor nem kell majd sok promóció; a fiatalok maguktól is megértik, milyen pozitív lehetőségek vannak a vidéki életben és gazdálkodásban. Ez a cél, ezt szeretnénk elérni.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Kása mása
2019-02-24 at 19:06
Nyugi, nyugi hölgyeim,uraim, lépésről lépésre…higgyétek el ebben Ő
nagymester !
VAM
2019-02-25 at 08:36
🙂 🙂 🙂 Dologra!
túródóra
2019-02-24 at 18:48
Támogassák ,Miniszter Úr, a földtulajdonosokat!Ne a termelőket!Így, leépülés lesz,nem duplázás!Rohanunk a felezés felé!Ébredjenek már fel Ember!
VAM
2019-02-24 at 16:16
Az biztos, hogy sok gond, baj van az agráriumban, és az ezzel foglalkozók fejében. Tisztelet a kivételeknek, mert vannak! De! Aki a földet nem szereti, meg sem érdemli. Akármilyen pici területen saját magának is megtermelheti mindenki, amire szüksége van. Jó levegőn (hacsak a szomszéd nem szivattyúzza éppen szanaszét az emésztőjét), jó a testmozgás, ( persze nem az egymás kilesése pletykázás céljából) és óriási siker, amikor a sok munkával létrejött növényeket betakarítja az ember. Lábas jószágok, mint tyúk tiszta haszon, mert egy szem morzsa sem kerül ki a szemétbe, mivel vidéken mindent, de mindent megfelelően lehet hasznosítani. Persze, aki nem szeret dolgozni, maradjon vagy menjen városi életet élni.
csakafidesz
2019-02-24 at 12:16
“Nyugodtan merem állítani, hogy meg lehetne duplázni a magyar agrárium termelését.”
Szép!
De el is lehet adni? Ma a termelő inkább komposzt-trágyát csinál belőle,disznóval eteti, de a belekerülési költség feléért nem hajlandó odaadni az almát a külföldi feldolgozónak.
Nézzük_magát_a_dolgot
2019-02-24 at 11:44
Tisztelt “Olszai”! Ma nem kommunizmus van, hanem kapitalizmus, és nem az állam fogja a sültgalambot szolgáltatni a szánkba, hanem a magántőkének kell beruháznia – igaz, ehhez rengeteg támogatás és vissza nem térítendő pénzek is járnak állami és EU forrásból. Néhányan a hazai tőkések közül élnek is a lehetőséggel. Az igazán komoly beruházások közül most kiemelek hármat, amelyek valóban világítótoronynak számítanak, mert lehetővé teszik, hogy a hazai mezőgazdasági termelés sokkal nagyobb hozzáadott értékkel járuljon hozzá a fejlődéshez. Itt van a visontai és tiszapüspöki giga gabonafeldolgozó és a mohácsi óriás vágóhíd. Mindhárom az úri közönség hangos köpködését és gyűlölködését váltja ki, azt hangoztatva, hogy rabló gazemberek ellopják a pénzünket (lopnak az országnak korszerű kapacitásokat, ajjaj). Ennyit erről. Én nem csodálkoznék, ha pl. M.L. és Cs.S. ilyenek után azt mondanák, hogy építsen ám nektek korszerű üzemeket a Kún Béla. Egyébként szerintem elég komoly beruházások voltak-vannak részben külföldi tőkével: az említetteken kívül pl. a foktői növényolaj, dunaföldvári és szabadegyházi gabonafeldolgozó, alföldi víziszárnyas óriásvágóhíd. (Miután a dicső MDF és MSzP-SzDSz kormányok idején lerablások és megszüntetések sújtották (a haladók kedvéért: súlytották…) az ágazatot (majdnem teljes cukoripar, győri és martfűi növényolaj,győri édesség, stb.).
Fonzibá
2019-02-24 at 11:27
Lehet, hogy – mint oly sokszor – ismét fordítva ülünk a lovon!
Ahogy az előttem szóló írta, az lenne a helyes sorrend!
Előbb hazai feldolgozó ipart kell teremteni, az majd igényli mindazt amire szüksége van!
Ha van igény, akkor a gazdák érzik, mit érdemes termelni és megtermelik.
Itt kell ügyesnek lenni, kell az a bizonyos csibészség, mert a multik lenyomják az árakat még veszteség árán is.
Azt a sok fejlesztési pénzt meg a termelés növelésére kell használni, hanem az árkiegyenlítésre.
Ha a gazda jobb áron tudja eladni a termékét a hazai feldolgozónak, a multik hoppon maradnak!
Ebből jön aztán az igazi fellendülés!
Nézzük_magát_a_dolgot
2019-02-24 at 12:00
Remélem, nem arra gondol, amilyen megoldást az almoások akarnak. Évente eljátsszák a hattyú halálát az alacsony felvásárlási ár miatt, követelik, hogy a kormányzat beszélje rá a tőkéseket a jótékonysági alapú felvásárlási árra, és tartják a markukat a termeléshez kötött és területalapú támogatásért, ártámogatásért, adókedvezményekért, gépberuházási és ültetvénytelepítési támogatásért stb. Mikor megkérdezik tőlük, hogy miért nem fognak össze, és hatalmas állami támogatást is igénybe véve miért nem fognak össze és létesítenek feldolgozót ők maguk, akkor általában a következők hangzanak el:
1) Nem fogok össze senkivel, mert a többiek mind megbízhatatlanok.
2) Nem vágunk bele, mert lehet, hogy nem lesz nyereséges, nem vállaljuk a kockázatot. Azért van a bolond tőkés, hogy Ő vállalja a kockázatot.
3) Bolond leszek beruházáshoz hitelt felvenni jelzálog terhe mellett, mert ha nem üt be a dolog, akkor még a házam is rámehet.
4) Azonkívül az állam intézze el, hogy ne a piac diktáljon, amikor eladom a termést, amikor viszont nekem kell a zsellérnek kifizetni a napszámot, akkor egy kilométeres körzetben legyen érvényes a piac vastörvénye, és csak annyit fizethessek neki, hogy az ne rontsa le a gazdálkodásom eredményét.
Valika
2019-02-24 at 21:34
Igen nagy szemedszálkája az almás gazda. A falunkban most van legalább ötven ha. almás eladó. Gyere vedd meg, próbáld, küszködj és ne basztass bennünket. Egyebet sem tudsz, csak lebarmolni minket. Ahányszor a mg. a téma, mindig az almásokkal példálózol. Gyere jól fogod magad érezni, két hónapja gallyatetőn nyaralunk. Szerintem egy pár nap után visítva menekülnél, pedig járna az állami támogatás.
csakafidesz
2019-02-24 at 12:19
Pontosan erről írtam!
csakafidesz 2019-02-24 at 12:16
olszal
2019-02-24 at 10:55
Pista bátyám!
Önnek tökéletesen igaza van.
De, ha már duplájára növesztettük a mg.termelés volumenét, akkor, de inkább elsősorban a magyar tulajdonban lévő feldolgozó ipart kellene megteremteni, mert a hozzáadott értéket elsősorban az hoz létre.
Hiába a sok gabona és zöldség, ha a feldolgozó ipar a globalisták kezében van…tehát akár éhen is halhatunk a termékeink hatalmas mennyisége mellett.
Tilinko
2019-02-24 at 13:10
Katt ide: https://www.agrarszektor.hu/piac/atadtak-a-visontai-gabonafeldolgozot-250-ezer-tonna-buzabol-ertekes-ipari-alapanyag-lesz.12681.html
Kinga
2019-03-01 at 10:09
Bizony, bizony! Nemcsak beszélni kell róla, – komoly intézkedéseket várunk az élelmiszeripar feltámasztására! Ugyanis még mindég ott tartunk, hogy az alacsony, – nevetségesen alacsony – felvásárlási árak miatt a gazdálkodók egy része bedobja a törölközőt. Ezek között persze vannak – nemis kevesen -, akik ha nem sikerült egyik évről a másikra meggazdagodni, feladják. (A fáról is a férges alma hullik le először.) De komolyra fordítva a szót: az dicséretes, hogy a gazdaember is hozzájut az Internethez, hogy lépést tart a technológia fejlődésével, de ha munkáját nem becsüljük meg, önmagunkat csapjuk be. Mert mi bizony ugyancsak magas áron jutunk hozzá az általuk megtermelt javakhoz. A sápot a felvásárlók teszik zsebre. Ezt a láncszemet kellene kiiktatni. S az sem lenne ördögtől való, ha visszaállítanánk az “igazi” hangyaszövetkezeti szisztémát. Székkutason – hajdanán – a falu főutcáján volt a “hangya”tejüzem, a mögötte lévő tér sarkán volt a “hangya” vegyesbolt, ahol mindent megkapott az ember, amire csak szüksége volt. Két házzal arrébb volt a hangyaszövetkezeti bank, ahol ha szüksége volt a gazdáknak pénzügyi segítségre, mert fejleszteni akart, készséggel álltak rendelkezésére. A megtermelt árufelesleget is a szövetkezeti közponból intézték, ami nem Budapesten volt. És a házak előtt, és az ablakokban sok-sok színpompás virág volt. Ilyen formán most is lenne jövőképe a fiataloknak, és értelme a falusi “csok”-nak.