Napóleon, a feminista sejk

13

 

Kicsoda volt Bonaparte Napóleon? A párizsi oktatási minisztérium felmérése szerint a kérdés elbizonytalanította a francia diákokat. A nebulók a „szabadelvű oktatási reform” eredményeként nem tudnak helyesen írni, pocsék a szövegértésük, és twitter-franciát beszélnek. A Macron-kormányzat ezen változtatna, már ha jut ideje rá a kirekesztő karácsonyi betlehemek ellen indított hadjárat mellett.

 

A franciák mindig is hajlamosak voltak isteníteni Napóleont, de azt talán a császár legelvakultabb csodálói sem gondolták, hogy hősük tulajdonképp két ember. A francia oktatási tárca felmérése szerint ugyanis az alsó tagozatos diákok egy része ismer egy Bonaparte, valamint egy Napóleon nevű embert is. Hogy a Kedves Olvasó a helyén értse: nem arról van szó, hogy a nagyszerű ifjak külön értelmeznék a forradalom tábornokának és a teljhatalmú uralkodónak személyiségét. Egyszerűen azt gondolják, két emberről van szó…

Aki sokuk szerint Algériából betelepült arab sejk volt, mások egy bonbon feltalálóját vélték benne felismerni, és természetesen több sport és énekesi karrierjére vonatkozó megfejtés is született. Talán a legmegkapóbb választás az volt, hogy a nagy hadvezér Jeanne d’Arc-kal együtt tette le az interszekcionális feminizmus alapjait – kérem, ne kérdezzék mi az, nem volt bátorságom utánanézni.

A fentiek fényében talán nem is kell meglepődni, hogy a jövő „nagy franciái” Napóleon tevékenységét az elmúlt másfélezer év legmeglepőbb időszakaira helyezték. A Római Birodalomtól kezdve, a százéves háborún keresztül egészen a legutóbbi Eurovíziós Dalfesztiválig bezárólag.

Mindezért persze nem a francia diákokat kell vádolni, a felelős az elmúlt években szabadelvűvé liberalizált oktatási rendszer. Amely a történelem oktatásában például fölöslegesnek tartja a „kronológia béklyóit”. Azaz, hogy a nebulók ne foglalkozzanak uncsi dátumokkal, elég, ha a „fejlődési folyamatokat” értik.

A Nemzeti Szabadon Gondolkodók Szövetsége egyik kezdeményezése volt, hogy a francia történelmet meghatározó Richelieu és Mazarine bíborosok esetében az oktatók tekintsenek el az egyházi tisztségük megnevezésétől. Ugyanis az ma már érdektelen, és – egyébként is – markánsan el kell választani az államot a vallástól. Ezt Magyar Bálint sem mondhatta volna szebben!

Ráadásul Richelieu és Mazarine nevének helyesírása is macerás, és ezekkel kár lenne terhelni a gyerkőcöket, hiszen egy háromszavas tőmondatban is legalább hat hibát vétenek átlagban. Amit persze megint nem lehet rajtuk számon kérni, hiszen a tízes számrendszer megértése eleve a szabadelvű oktatás egyik kihívása. Most hogyan cáfolja azt az egyszeri tanár, hogy egy PIN kód csak négy szám, minek többet tudni?!

Szövegértésben meg elég az open és closed kifejezések megfelelő értelmezése: #VivelaFrance!

„Na, de most majd minden rendben lesz!” – ígérte meg Jean-Michel Blanquer májusban hivatalba lépett oktatási miniszter. Az újabb reform szerint az általános iskolákban gyakrabban lesz tollbamondás, és a közösségi érzés erősítése érdekében kötelezővé teszik a kóruspróbákat. Ja, és kitiltják az iskolákból a mobiltelefont. Ez érthető döntés, végrehajtása azonban körülbelül annyira életszerű, mint a gyorséttermi egészséges étkeztetés.

De tartok tőle, hogy addig a történet el se jut, hiszen jön ilyen-olyan szabadság- és jogvédő, Soros-huszár és mobilgyártó lobbista. Meg aztán a francia demokráciának, a nagyszerű Emmanuel Macron elnöknek vannak nagyobb problémái is. Kéretlen uniós reform-javaslata mellett például a betlehemek kitiltása a közintézményekből.

Ez akkora gond, hogy novemberben maga a francia Államtanács határozott róla. A festői kisváros, Béziers polgármestere ugyanis még 2014-ben kihelyezett egy betlehemet a városházán, az egyik emberi jogi liga azonban bírósághoz fordult az ügyben, amúgy „világilag és vallásilag”, annak megosztó hatása miatt. Robert Ménard perre ment, most annyit sikerült elérnie, hogy ha a betlehem „erőteljesebb kulturális és ünnepi dimenzióval” rendelkezik, akkor mehet. Minden más esetben a nagyszerű Államtanács tiltja a közintézmények körüli betlehemezést.

A derék polgármester végül úgy oldotta meg a dolgot, hogy kihelyezett egy karácsonyfát és egy ládát, melybe a Mikulásnak szánt leveleket lehet bedobni. Az „erőteljesebb kulturális és ünnepi dimenzió” érdekében pedig a betlehem felavatására a helyi pap mellett hívott egy muftit is.

Hátha Napóleon sejk, a neves feminista aktivista arra lovagol…

..

Fotó: medicographia.com