Ne hazudj!

Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. Puzsér Róbert mindenkin túltett igyekezetében, a gyűlölet méregkútjába mártotta tollát – ha egyáltalán van tolla –, és olyan gyalázkodásba kezdett immár két alkalommal, ami rögtön hiteltelenné tette írását az olvasó számára.

Így vélekedett:

…az emberiség legkevésbé nézett tévéjén (…) úgy tettek, mintha maguk működtetnék az Orbán-rendszert. (…) A srácok mindössze hülyét csináltak magukból, mert annyi fogalmuk sem volt a magyarságról, mint Mérő Lászlónak a Tiszántúlról.

Nem tudom, hogy Róbert kinek teljesített szolgálatot, amikor túlzásokkal, hazugságokkal akarja elhitetni a valótlanságait. Először is: egy újságíró, egy igazi publicista – még ha utálja is a másik fél nézeteit –, az egy gentleman, aki „nem rúg bele a halott oroszlánba”, nem kacag a vesztesen diadalittasan. Aki ezt teszi, az nem újságíró, hanem egy pitiáner, szolgalelkű alak, aki nagyon fél. Mérő László matematikusról csak annyit, hogy ha gondolataival nem is értek egyet, százszor többre becsülöm, mint az ilyen Puzsér-féléket.

De Róbert! A vereséget méltósággal kell viselni. A port le kell törölni, fel kell állni és ugyanott elkezdeni a munkát, ahol abbamaradt. Ezt nyilván Ön nem ismeri. Arra nem szeretnék válaszolni, hogy a Pesti TV a világ legkevésbé nézett tévéje, mert az magyarázkodást jelentene. Egy tény: a Századvég legutóbbi felmérése szerint is másfélmillió ember követi rendszeresen a Huth Gergely által vezetett csatornánkat, és a közel két évtizedes múltra visszatekintő és nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből dolgozó Hír TV és ATV népszerűségének negyven százalékát érte el alig másfél év alatt a Pesti TV a hagyományos, televíziós platformon. Nem beszélve a „nem nézett” műsorainkhoz hozzászólók tízezreiről, vagy arról, hogy az ország minden szegletében felismernek és gratulálnak a munkánkhoz. Tudom, ez fáj. Ráadásul még szeretnek is bennünket.

Aztán arról a véleményéről, hogy a PestiSrácoknak, a tévéseknek annyi fogalmuk sem volt a magyarságról, mint Mérő Lászlónak a Tiszántúlról, ehhez a csúztatáshoz nem lehet hozzáfűzni semmit sem. Egy konzervatív, nemzeti elkötelezettségű szerkesztőségnek ne lenne köze a magyarsághoz? Az érdekes. Éppen Ön mondja, aki társaival naponta a gúny tárgyává teszik a magyarságot, Magyarországot, és ott tesznek be a nemzetnek hazugságaikkal, árulásaikkal, ahol tudnak.

Puzsér Róbert lihegő írásáról – „Orbán Viktor rossz apuka: elvette a tévét a Srácoktól” – még annyit: tele van személyeskedő ellenszenvvel, hazugságokkal, dezinformációkkal. Most éppen Jeszenszky Zsolt kollégámat és engem gyalázott. A nagy sikerű Politikai Hobbista műsorvezetőjéről azt állítani, hogy „nem is konzervatív, mindössze szolgának állt be”, ahhoz merészség kell. Ki hová állt be, arról érdemes lenne beszélgetni. Én Zsoltot nem láttam még a balliberális oldalon. De Önt láttam ide-oda cikázni. Főnökeként, a Széles Gábor-féle Echo TV-ben tapasztaltam, hogy zsoldjáért mindent megtesz, de amikor kevesellte, odébbállt a nagyobb haszon érdekében. Ez az állhatatosság. Hol itt, hol ott. Puzsér megjárt már a liberálisoktól a szocialistáktól minden hátsót, most éppen eljátssza a függetlent a Magyarország-ellenes orgánumokban. Gratulálok!

Ami pedig engem illet, azt írta:

A srácok körében régi otthonába visszatalált nagy öregjük, Stefka István, aki már a hetvenes években Moszkva híve volt Washingtonnal szemben, és ezt már akkor bátran megírta, ahogy ma is teszi.

Róbert, hogy nem ég le a keze, amikor ezt a hazugságot leírta. Csak azért nem perelem be, mert nemhogy dokumentálni nem tudja hazug állítását, hanem mert lepereg rólam. Az embert cselekedetei igazolják és nem az, amit állítanak róla. Nem tartozom a nagy ruhacserélők közé, ehhez nem kell nekem másokat befeketíteni, bemocskolni. Summa summarum, Puzsérnak ajánlom azokat az újságírói alapszabályokat – a liberális, méltóságát, szakmaiságát elvesztő újságírónak –, aminek gyakorlása nélkül hagyja ott a nyilvánosságot.

Először is: Ne hazudj! Ne másítsd meg a valóságot. Ne csapd be az olvasódat, a nézőidet.
Másodszor: Ne terjessz dezinformációkat. Körültekintően, az adott anyaghoz gyűjts tárgyi bizonyítékokat, utána tárd a nagyérdemű elé.
Harmadszor: Légy a lehetőségekhez képest pártatlan. Járj utána az igazságnak. Legyél objektív.
Negyedszer: Szeresd a hazádat, nemzetedet, magyarságodat. A labancoknak nincs hazájuk. Végül a megbízóiknak sem kellenek.
Ötödször: Hit és becsület nélkül dobd el a pennádat, mert különben egy szavadat sem hiszik el.

Megjegyzés. Puzsér Róbert felcímnek ezt írta: „Molnár Richárd és Berki Krisztián után a Pesti TV számlája is rendeződik”.
Szerintem bűnözőkkel csak egy hasonszőrű példálózik.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ez is érdekes

A reneszánsz ember

Emillel a médiaháború első fordulójának csúcspontján kerültem kapcsolatba 1994 nyarán. Horn Gyuláék győzelme után felkértek …

16 hozzászólás

  1. apro_marosan_petergabor

    Puzsért ismerjük. Nem hülye, kreatíven folyik belőle a szöveg – de minek. Bármit leír a felelősségvállalás és az igazságkeresés legkisebb szándéka nélkül. Csak fizessenek érte.t nézve.
    Siman leírja ma a tegnapi írásának az ellenkezőjét, 100 írásából 95-nek a lefolyóban a helye.
    Azt pedig különösen nem szereti, ha valakik(k) önállóbban gondolkodnak nála. A Pesti TV, Jeszesznkyvel pedig ilyen.
    Egyszer azt is megnézném Puzsér ki fia, borja? Valószínű ő is belefér a Kún – Szameli(y) – Lukács – Rákosi – Péter – Bauer – Aczél sorba… mind ideológiailag, mind hatalmi-érdekeltségi-családi kört nézve.

    • Marika Benczik

      Én már ott tartok, hogy bármennyire is szeretem a Pesti tévét, vag a Pesti Srácok újságot, időt nem tudok sizánni az ilyeneknek, mint Puzsér, tökre nem érdekel mit mobnd és mit írnak róla. Lényegtelen!

  2. Nincs sok dicsekednivalója a magyar társadalomnak, hogy ilyen senkiháziaknak ad lehetőséget közéleti szerep betöltésére. A kerge birka nyáj hatásból való kigyógyítás és a rehabilitáció folyamata elég hosszadalmas…

  3. Elolvastam Puzsér cikkét, és annyi jött le belőle hogy : borzasztóan nem tetszik neki a Pesti TV és annak munkatársai.
    De viszont nagyon tetszik neki a “mágikus realitás” kifejezés, amit hatszor leír.
    Nem azt írja le hogy “titkos természetfeletti valóság” , hanem azt hogy Mágikus realitás”. Most ez hogyan jött ahhoz a témához, már nem olyan világos.
    Nahát.
    És ettől ő okosnak képzeli magát.
    Név szerint Jeszenszky Zsoltot és az Öreget említi, és valótlan minősítéseket sorol fel, de elfelejtette leírni hogy velük kapcsolatban mivel nem ért egyet….. .
    Puzsér egy ” rejtvény “akar lenni, amikor azt várja el ,hogy mi találjuk ki, hogy ő mit akar mondani.
    Ez a “rejtvény” megfejthetetlen.
    Hogy Mérő Lászlót emlegeti, az nem jelent semmit sem, mert Mérő László a begyepesedett baloldaliságát nem tudja igazolni a matematikai szakértelmével.
    Engem sértett Puzsér cikke, mert nekem nagyon tetszik a Pesti TV.
    A Pesti TV az igazságot mondta, és ezért sok ellenséget szerzett, akiknek útjában áll.
    Puzsérból az hiányzik ami a Pesti TV-ben megtalálható, mégpedig az IGAZSÁG.
    Puzsér azért olvas hogy a neki tetsző “kifejezéseket” kiollózza, és aztokat összeömlesztve a neki nem tetsző emberek nyakába zúdítsa , az igazság mellőzésével ,…..: és mindezt eszeveszett hadarással, hiperaktivitással ami már beteges. A pszichológusok állítólag jól tudják gyógyítani a hiperaktivitást.
    Puzsér cikke sajnálatos.

  4. Puzsér kedvenc kifejezése a mágikus realizmus, ezt emlegeti a Pesti TV-vel kapcsolatos írásában:.
    A mágikus realizmus olyan művészeti irányzat, amelyben varázslatos, mágikus elemek tűnnek fel az amúgy realista megjelenítésbe .
    Teljesen (totál) logikátlan és buta ennek a kifejezésnek használata , ami egyáltalán nem illik tartalmatlan mondanivalójába.

  5. Puzsér az újságírás fenegyerekének képzeli magát, holott csak a jól elfenekelni való gyermeke. Sekélyes írásai, személyeskedő ordenáré stílusa (ez stílus?), hevenyészetten felböfögött “igazságai”, mind-mind arról árulkodik, hogy súlyos személyiségzavarral küszködik. Ennek a “jóembernek” volt egyáltalán valaha is olyan munkája amit tisztességgel elvégzett? Esetleg az volt a fő műve, mikor polgármesterjelöltként ő maga volt a sétafikáló Budapest? Zavaros fejtegetéseinek olvasgatásához már-már mazochista eltökéltség szükségeltetik. Pszichológusok nyilván örömmel csemegéznek eszmefuttatásai tengerében, szakmai ismereteik bővítése céljából, talán egyik-másik tanulmány formájában közzé is teszi valamely szakfolyóirat aktuális rovatában.
    Ennek a félnótásnak a közlései legalább annyira érdekfeszítőek és jelentőségteljesek, mint a másik szökött ápolt a Perjés Zoltán értelmetlen zagyvaságai. Másrészt Puzsér szemmel láthatóan unatkozik (de mennyire fog unatkozni, ha már nem lesz a Pesti Tv, azért az világosan lejön, hogy soha nem hagyta volna ki a műsorokat!), javasolnám neki unaloműzőnek, hogy továbbra is sétálgasson Budapesten, vannak már kiváló méhlegelők, talán ihletet kap a méhektől és jó példát is lát arra hogyan is kell szorgoskodni úgy, hogy ne lépjék (repüljék) túl a természet által rájuk szabott feladatot.

  6. Trágyabogár.

  7. atörökszultán

    A hordószónok Puzsér megint hülyeségeket ordibál.

  8. A P. R. fogalmakkal incs tisztában. Az írásaiban, irásaiban megszólalásaiban kitűnik retenetes fogalom zavartsága.

    A másik zavartsága, az érték itélet, mi a jó mia rossz.

  9. Nem moralizálni kell, hanem az események hátteréről igazat mondva, teríteni a lapokat.

    A PS szerkesztőségének kell kiállnia magáért, eredményeiért és munkatársaiért, mondjuk az események háttere ismertetésével, nevén nevezve a kapzsikat, balekokat, a jó és rossz szándékú résztvevőket.

    Ha erre nincs oknyomozó újságírójuk kérjenek kölcsön vagy szemlézzenek más médiákat, például Lupus kommenttárs után;
    https://vitathatatlan.blogspot.com/2022/05/requiem.html

    Érdemes elolvasni.

    • Kedves Namond, köszi a linket, elolvastam a cikket, érdekes és elgondolkodtató összefoglalója a történéseknek. Az jutott eszembe, hogy ha senkinek nem fontos, hogy legyen bátor szókimondó TV-je a konzervatív oldalnak – mert ugye a szent haszon lebeg csak a működtetők (tulajdonosok) szeme előtt, az elkötelezettség az smafu – akkor talán mi, esetleg a régi idők – vagy új idők pl. HBO – mintájára előfizethetnénk egy patrióta csatornára. Én amúgy is annak vagyok a híve, hogy nem kell 150 csatorna (minek?), elég lenne 10-12 és csak azokért fizetni. Szomorú, hogy a háttérben milyen osztozkodások, egyezkedések, lehúzások mennek a “kis” (fiatal) jobboldali TV kárára.
      (Wittner Máriáék aláírásgyűjtési kezdeményezését PS és a PTV megmaradásáért támogatom, aláírtam)

  10. Vajda miklós

    Puzsér egy mindenhonnan kiútált sajtóbohóc, Stefka mögött pedig egy komplett ėletmű áll, akinek a cipőjét sem költheti meg Puzsér.

  11. Puzsér koma előre örült a medve bőrére, a kiváló Pesti TV csapatát a Hír TV átveszi. Igen kellemetlen lehet a magát újságírónak képzelő kőkorszaki Frédinek, hogy szeretett újságíróinkat továbbra is láthatjuk, olvashatjuk. Főleg annak fényében, hogy mellettük Puzsér csak egy kis légypiszok a WC falán, amivel naponta szembesülhet.

  12. “Főnökeként, a Széles Gábor-féle Echo TV-ben tapasztaltam, hogy zsoldjáért mindent megtesz, de amikor kevesellte, odébbállt a nagyobb haszon érdekében.”

    Nem utólag kell sopánkodni. Vak ember az, aki erről a senkiről az első pillanatban nem látta, hogy nem szabad “megmondó” alakként alkalmazni. Ön viszont ezt megtette.

  13. Örülök ennek az írásnak, ugyanis olvastam Puzsér reagálását a magyar szurkoló gyerekekkel kapcsolatban. Abban a böffenetben ez a tróger újságíró /mert ő az egyik legalja a magyar újságírói szakmának/ hosszan ecsetelve a nyugat gennyes hatásait a mai világban, egyszercsak áttért a magyarországi hangulatkeltésre. Ezt is tette olyan ocsmány módon, ahogy csak egy dörzsölt liberál-bolsi-komcsi-lmbtq- és egyéb gané képes. Egyet még ehhez: ez a rohadék soha ne tudjon még térden állva se bocsánatot kérni se a magyaroktól, de még a Jó Istentől se… Lucifert kérve kérem, gondoskodjon erről…

  14. Puzsér. A wannabe polgár, a wannabe értelmiség. A pesti, a belpesti “elit” sosem fogadja be, mert proli, vagy hát nekik paraszt, a vidéknek, a magyarságnak meg egy hazátlan, mindenkit lehányó, leköpő, sosem volt ideológiák és politikai etikettek híve, arrogáns felsőbbrendű fasz. Két szék között, tíz méterrel a pad alatt.
    Ő a szélsőközép politikai ideológia européer híve, a lógó kukival is feminista hazafias kozmopolita, aki egy kevésbé jól sikerült filmtől is olyan állapotba kerül, hogy mentőt kell rá hívni, és egy gyakorlatilag ugyanazon üzletághoz, politikai szekértáborhoz és FAJHOZ tartozó másik “illetőre” tett írott megjegyzései nyomán meg kábé rendőrt.
    Minden töredezett tehetsége és lejárt szavatosságú gerjedelme ellenére egy hülye fasz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük