Nem azt mondták, Feri… – avagy a pofára esés anatómiája


Hogy a kormány a törölköző bedob(at)ásával a lehető legjobb politikai döntést hozta, azt talán Paranoid Android posztjánál jobban Menyhárt sem tudná elmagyarázni. Mást nem is lehetett tenni. De ne csusszanjunk át, drága elvtársaim, afölött, hogy hogyan is jutottunk el idáig? Hogy mindenki ünnepelheti a saját politikai zsenialitását, csak az egyszeri Fidesz-KDNP-fan, aki élete árán se szavazna másra, lett ismét magára hagyva a fájdalmával és nyomorával. Hogy megint elúszott egy nemzeti ügy és a népszerű narratíva szerint a conchita wurstokon meg az áruló szockókon kívül senki nem felelős érte. Pedig dehogynem.

Nagy kabát, nagy arc

Azok a fő felelősök, akik pénzt és paripát kaptak, hogy minden a lehető legjobban alakuljon, mégis elbaltázták. Akik milliárdokat költöttek a pályázatra és annak népszerűsítésére. Akik megetették a népet az állítólagos politikai-nemzeti konszenzusról, de valójában semmit nem tettek a konszenzusért.

Mert nem elég kitenni a kirakatba, hogy (az LMP-n kívül) minden parlamenti párt támogatta (fővárosi képviselői révén) az olimpiát, aztán magasról tenni az egység fenntartására. Ha valóban nemzeti, össznépi ügy volt az olimpia, akkor mindenkinek, aki a konszenzus részese, kártyát kellett volna osztani. Ehelyett megint nem történt más, minthogy elment sok százmillió forintnyi reklámpénz a sokkal rosszabb sorsra érdemes Index.hu és társai megnyerésére, amely médiumok cserében még nagyobb vehemenciával és elfogultsággal álltak ki a momaxosok mellett – lásd a Spéder-lap mai címlapsztoriját. A párbeszédképes ellenzékiek pedig ott maradtak az út szélén, pontosabban az aluljáróban, a momentumos standok szélén árválkodva, mint Szanyi Tibor a maga öt aláírásával.

Persze, irtózatosan aljas tervet szőttek a lánglelkű fiatalok felbujtói, spindoktorai. Akinek volt szeme, látta, hogy a Népszavától a Vasárnapi Hírekig, a Klubrádiótól az elolgátlanodott ATV-ig a slágertéma az év eleje óta: Budapest a Jobbik nélkül is elvehető a Fidesztől. Ehhez csak egy különösen szemét ötlet kellett, olyan, amiből kizárólag budapesti ügyet lehet csinálni, mégis hatalmas rúgás a kormánypártiak bordájába. Sikerült.

Mégsem a Fekete-Győr András-féle bazári majmokra kell haragudni. Ők azok, akik mindig is létezni fognak, mint a baktérium az ember torkában. Ők voltak ott, vagy harmincan, Áder János és a Fidesz-székház erkélyén, ők tartották Bajnai Gordon szoknyáját, ők HaHaheherésztek az egyetemi előadókban, ők éltették szegény, politikailag megboldogult Pukli Istvánt, Sándor Máriát, Tétényi Évát, stb, ők kenték a vajas kenyeret a párizsi gyilkosoknak a Kelet pályaudvarnál és ők, ez a maroknyi zseb-Szamuely szórakoztatott volna minket továbbra is a választási kampányban. Csakhogy nevetés közben az arcunkra fagyott a mosoly. Sikerült ugyanis csendben végignézni, amint ez a néhány szerencsétlen maga köré gyűjtötte a teljes ellenzéket.

Hiénák nagykoalíciója

Miközben január eleje óta egyre csak hízott a “tanuljunk meg kicsik” lenni koalíció, a Magyar Olimpiai Bizottságnak és az égig érő paszulyokért felelős kormánybiztos úrnak egyetlen érve sem hangzott el a nyilvánosság előtt. (Az, hogy túl sok meló jött össze hirtelen, mert az olimpiai PR mellett át kellett adni a vizes vb létesítményeit is stb., bocs, de nem érv.) Sajnos az egész nagyon emlékeztet a 2002-es kampányra, amikor a nem kampányolásban merült ki a bukáshoz vezető stratégia, majd az eljövő MSZP-SZDSZ-érának köszönhetően vissza is csúszott Magyarország vagy 15 évet a népek nagy versenyében. Vagy 2006-ra, amikor az őszinte kiállás és a bátor érvek helyett a zavarodott maszatolás és a Ron Werbertől koppintott rosszabbul élünk, de 14. havi nyugdíjat ígérünk maszlag el is vezetett a hasra eséshez.

A hallgatás és a maszatolás most is politikai kudarcot eredményezett, járulékos elemként pedig létrejött a hiénák nagykoalíciója, amiről csak remélhetjük, hogy nem fog kitartani a jövő évi választásig. Akárhogy is szépítjük, ezt hiba volt hagyni. A legkevesebb, hogy Borkai Zsoltnak le kéne mondania a MOB éléről, a paszulyokért felelős biztosnak meg legalább egy halk szorrit elmorzsolnia a fogai között és megtanulni, hogy mekkora a kabát. És ami még fontosabb, tanulni, tanulni, tanulni ebből a pofára esésből is, mert a jobboldal Magyarországon mindig akkor volt erős, amikor bátran, őszintén, hangosan és hitelesen vállalta a véleményét a szavazók előtt.

Mém: Mikroagresszor


  Menyhárt Doki

7 hozzászólás

  1. És mikor is lészen a maccabi játékok Büdipesten?
    És kiknek a pénzén?

  2. Aki végigolvasta, Index-előfizetést nyer?

  3. ez ellen nem tudtak volna ervelni.
    1) ha nekiesik fidesz a nagyobb bantja a kicsit miatt szimpatiat keltett volna
    2) egy nepszavazas atpolitizalja az egeszet. Nem tudsz olyan arcokat megnyerni, akik felnek tole, hogy rajuk fogjak ennek vagy annak az oldalnak az emberei, mar most lathato a finom kivonulas mogule nehanynal – o jonak tartotta volna a nepszavazast az elejen, ahha…
    3) olyan kerdesben minek nepszavazast rendezni egy valag penzert ami 2005-ben kezdodott es azota minden politikai aktor beallt moge (2008-ban nem lehetett? jaaa akor nem..)
    4) egy nepszavazasra, ha 90% igen akkor az lesz a valasz diktatura van, ha nem mennek el elegen akkor nem ervenyes, ha elmennek – akkor az otthon maradok a a nemre voksoltak.
    5) a youtube televan videokkal arrol hogy rengeteg helyen ezzel kapcsolatban eloadas vagy vita (pl a Corvinuszon). Gyanitom ezek a szerencsetlenek onnan sezdtek az otletet.

    6) attol hogy nem lesz Olimpia nem lesz jobb a korhaz nem lesz jobb az iskola, pusztan azert mert aki ezt tudja es hajlando lenne finanszirozni – az versenyszferaban termelo szakemberek tomkelege – akikre ha ezt ra akarjak terhelni olyan hamar pattannak meg nyugatra, hogy nem marad aki lekapcsolja a villanyt.

  4. ja meg valami, nem kell ebbe tobbet belelatni mint ami. Ezt a rakas kretenet valamelyik kitartojuk megtomte zsevel – ha meghallgatja soros beszedet valaki Davos utan elmondta hogy Bpn ‘nem lesz olimpia’. Mindegy a ven hugyos mar ugysem sokaig huzza…

    Addig is ha nem lesz bpn olimpia akkor talan nem lesz CEU sem alapon lehetne kozeliteni a kerdest. A vadiuj canadai rektoruk – meg mehet haza juharszirupot lefetyelni.

  5. Én nem tudom, hogy mérhető-e az, hogy az emberek érdeklődése változott-e az olimpiákkal kapcsolatban. Egy biztos,sokan, így én is elvesztettem minden illúziómat a sok doppingolási ügyet látva. Véleményem szerint a mai élsportolók a gladiátorok utódai, a szórakoztató-ipar részei. Ennek ellenére komoly dolognak tartottam volna egy budapesti olimpiát rendezni, ezért szurkoltam a pályázatunknak. Azon viszont csodálkoztam volna, ha nem akadt volna egy rakás ember, akinek a rombolás az életeleme. Erre mondják, hogy turáni átok.

  6. Mindig megdöbbenek amikor a fideszesektől, különösen O V-tól azt kérik számon, hogy miért HÁLÁTLAN Soros irányában, hiszen Soros fizette a külföldi képzésüket. No igen, de nyilván a jóságos, gazdag, szegény egykori hazájának jót tenni akaró amerikai nagybácsi szerepét játszva hitette el az önzetlen segíteni akarást. Naná, hogy nem említette, hogy ő valójában egy keresztapa, aki majd szól, ha eljött az idő, hogy most kell hálából azt csinálni amit én mondok. Jó terv volt, hogy kitaníttatja a magyar politikai elitet, aztán majd irányítja rajtuk keresztül az országot.Bizony sokáig azt hittem én is, hogy O V egy ilyen irányított ember. Aztán megtanultam becsülni. Eltelt egy néhány év, mire öntudatra ébredt, de fő, hogy megtörtént.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük