Június 23-án, az Özvegyek Napján különleges tematikus sétán vehettek részt az érdeklődők a Fiumei Úti Sírkerben Gyászfátyolon innen és túl címmel. Erős asszonyokra bőven találhatunk példát a magyar történelem viharos századaiból. Közülük akadtak olyanok is, akiknek nem csak szerető feleségként, odaadó családanyaként, hanem özvegyként is helyt kellett állniuk. Voltak, akik arra tették fel életüket, hogy hűen ápolják férjük emlékét és azt az eszmeiséget, melyért a szeretett társ életét adta, míg voltak, akik azért küzdöttek, hogy az özvegyi szerepen túl saját jogon, a maguk által elért teljesítményért is elismerést kapjanak. A séta során ezekből a női sorsokból válogatva mutattak be a szervezők néhány drámai, de mégis felemelő történetet.
 
LSZF- 061.HU
 
A résztvevők meglátogatták Maderspach Károlyné Buchwald Franciska síremlékét, akit a szabadságharc idején férje tevékenysége miatt nyilvánosan megvesszőztek, majd az ájult asszonyt kocsiba rakták, Karánsebesre hurcolták és bebörtönözték. Férje az iszonyú lelki teher alatt, valamint azért, hogy a további megtorlásoknak elejét vegye, önkezével vetett véget életének. Maderspach Károlyné egész életében küzdött azért, hogy elégtételt kapjon az őt ért gyalázatért, a családját ért szörnyű sérelemért, szeretett férje elvesztéséért. A séta érintette Kövérné Komlóssy Ida sírját aki színésznő volt és 1861-ben férjhez ment Kövér Lajos drámaíróhoz. Csupán két évig éltek együtt, de Komlóssy Ida élete végéig hű maradt férje emlékéhez, gondozta életművét és egyedül felnevelte lányukat, Kövér Ilmát, akiből apja örökébe lépve író lett. De a résztvevők megismerkedhettek Petőfi Sándor özvegyével is, akit sok méltatlan támadás ért amiatt, hogy nem sokáig viselte az özvegyi fátyolt, hanem 1850-ben feleségül ment Horvát Árpád történészhez.
 
A nemzeti sírkert sétáinak listáját ITT találja. 
 
 

A videót készítette: L.Szabó Fruzsina, László Petra

A videó bármely részletének használata engedélyköteles!

Idézni a 061.hu hivatkozás feltünetésével lehetséges.