Piros Orr mesék – Nevetésben a remény címmel a Manó Könyvek gondozásában jelent meg az idén 25. születésnapját ünneplő Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány első mesekönyve. A 25. évforduló adta az apropóját az antológia megszületésének. Ahogy Szabó Attila ötletgazda – nem mellesleg maga is immár húsz éve bohócdoktor – mondja, fontosnak tartották, hogy készüljön egy olyan mesegyűjtemény, ami a szélesebb közönségrétegek számára is bemutatja az alapítvány által képviselt filozófiát és gondolkodásmódot, a bohócdoktorok munkáját és azokat az élethelyzeteket, amelyekkel nap mint nap találkoznak a gyerekkórházakban, idősotthonokban vagy halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekben tett látogatásaik során.

061.HU

A Manó Könyvek Kiadó örömmel fogadta be az ötletet, és büszkén állt mellé, így a szerzők felkérése, a könyvtárgy megtervezése már közösen zajlott. Az antológiában helyet kapott mesék egyrészt sajnos még mindig olyan, sok helyen tabuként kezelt témákat feszegetnek, mint a halál, az örökbefogadás, a demencia, a családon belüli erőszak, az időskor, a tartós testi- illetve szellemi fogyaték. Emellett helyet kaptak olyan élethelyzetek is, mint egy baleset, vagy műtét és a kórházban töltött idő.

A kötetben olyan kiváló szerzők írásait olvashatjuk, mint Beck Zoltán, Böszörményi Gyula, Farkasházi Réka, Gimesi Dóra, Kádár Annamária, Kárász Eszter, Kiss Ottó, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina és Vadadi Adrienn. Az elsősorban óvodás és kisiskolás korosztálynak szánt könyvet Rippl Renáta illusztrációi gazdagítják. A finom, pasztell rajzok segítenek abban, hogy kellően lágyítsák, közelebb hozzák a gyermekekhez ezeket a történeteket.

A videót készítette: L. Szabó Fruzsina, Szabó Vivien, Kovács Gergő, Bacskó Szabolcs