Több mint 1600 pályázó közül választotta ki a WOMEX szakmai zsűrije a Dalindát, így idén ez az a capella formáció képviseli Magyarországot a világzene vezető nemzetközi fesztiválján. A Dalinda énekesnőjével, Paár Julcsival arról beszélgetünk, mennyiben jelent kiugrási lehetőséget a világzenei vásáron való részvétel, hogy hol helyezkedik el Magyarország a világzenei nagytérképen, és arról is kérdeztük, fontosnak tartja-e, hogy előadóként állást foglaljon a zenészeket érintő, sok esetben a politikai térbe kerülő kérdésekben.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Hogyan sikerült bekerülnötök, hány pályázó közül választottak ki titeket az idei WOMEX-re?
Húha, bevallom, nem vagyok mindig a helyzet magaslatán, ha számokról kérdeznek, de ha jól emlékszem, 1600 pályázó közül választott ki minket – és a többi fellépőt – a szakmai zsűri. Egyébként a jelentkezés egy angol nyelvű pályázati rendszeren keresztül történt, amihez csatolni kellett stúdió felvételeket, élő koncert videókat, szakmai önéletrajzot, ars poeticát.


Mennyiben jelent kiugrási lehetőséget egy előadónak/zenekarnak a WOMEX-en való részvétel? Herczku Ági szavai csengenek a fülemben e kérdés feltevésekor, aki így fogalmazott korábban: „Habár biztos vannak zenekarok, amelyeknek az előrejutása ehhez a rendezvényhez köthető, a WOMEX egy színvonalas vásár, de nem ez az érvényesülés mindenható és egyetlen csatornája.” Mit gondolsz erről?
Alapvetően kevés dologgal kapcsolatban hiszek a kizárólagosságban. Azt hiszem, az érvényesüléshez – bár nem szeretem használni ezt a kifejezést, a magam részéről szerencsésebbnek tartom a szakmai kiteljesedést – sem csupán egy út vezet. A WOMEX egy nagy jelentőséggel bíró lehetőség, egyfajta hajtóerő, maga a pályázás folyamata, a rendezvényre való felkészülés, és természetesen mag a koncert is.

Az, hogy a WOMEX-et öt éven belül kétszer is Budapesten rendezik meg, mindenképp beszédes. Szerinted hol helyezkedik el Magyarország a világzenei nagytérképen?
Nehéz erre válaszolnom elfogultság nélkül. Olyan világzenész vagyok, aki csak magyarul hajlandó énekelni, magyar gyökerű zenéket, így elég szubjektív a viszonyom a magyar szcénával kapcsolatban. Ragaszkodom a kultúrához, amibe beleszülettem, és nagyra is tartom azt. Mindezek miatt erősnek, eredetinek, hitelesnek tartom azokat a produkciókat, akik szintén a ragaszkodással és alázattal közelítik meg a magyar zenét. Szerencsére sok az ilyen alkotó jelenleg Magyarországon, és sokan megfordulnak a világ színpadain, tudomásom szerint nagy sikerrel.

„Az emberek szomjazzák az őszinte, meghökkentő, lecsupaszított dolgokat” – mondtad korábban a Dalindával kapcsolatban. Hogy látod ezt most, a karantén után? Kedvezett-e ez az időszak az elmélyülésnek, akár a zenében való elmélyülésnek?
Talán még nagyobb érvényt kap most ez a régebbi gondolat. És minél inkább törekszünk az őszinteségre, hitelességre, annál jobban szomjazza a közönségünk is ezt a fajta attitűdöt. Kijelenthetem, hogy a szakmai elmélyülésnek nagyon jót tett az elmúlt időszak, rengeteget érleltem magamban az aktuális zenei gondolataimat. Persze a távolság, és egymás hiánya nem volt egyszerű így, ebben a műfajban, de próbáltam úgy megközelíteni ezt a periódust, hogy most sokkal inkább annak van itt az ideje, hogy saját magamon, a saját hangomon dolgozzak.

Mennyire volt jelen az online térben a Dalinda, illetve a Hangoló zeneterápia a karantén alatt? Mire tanított ez az időszak akár szakmai, akár magánéleti szempontból?
Jelen voltunk mint Dalinda, és jelen voltam mint Paár Julcsi – Hangoló Zeneterápia. A Dalindával nem volt kérdés, hogy dolgozunk tovább, hogy folytatjuk a megkezdett gondolatokat. A Hangolós projektemmel kapcsolatban volt egy pillanatnyi űr bennem. Nem tudtam a terápiás munkáimat, csoportjaimat továbbvinni, sem a heti rendszerességű zenés gyermekfoglalkozásokat, sem pedig a Kerekerdő mesekoncerteket. Emlékszem március 11-ére, a lezárások előtti utolsó alkalmakra… Éreztem, hogy most egy ideig nem lesz ebben részem. Hazajöttünk, elhoztuk a gyerekeket a nagyszülőktől, és belekerültünk valami légüres térbe, így négyen. Teljesen ambivalens érzés volt benne lenni. Hálásak voltunk – és vagyunk is – ezért a felszabadult és meghitt időszakért, miközben gyakorlatilag munkanélkülivé váltunk egy pillanat alatt. Mivel mi mindketten főállású zenészek vagyunk, csak a közös muzsikálás maradt meg kapaszkodónak. Hétről hétre rövid zenés videókban osztottuk meg a közönségünkkel azt, ami bennünk zajlik. Dolgoztunk, és hagytuk, hogy a dalok dolgozzanak bennünk. Számos dologra megtanított minket ez az időszak, és azt hiszem, maga a tapasztalatszerzés, mint önismereti lehetőség volt az egyik legfontosabb karantén-hozadék.

„A kultúra szerepe nem másodlagos, nem nélkülözhető és nem magánügy (…) A kultúra folytonosságát megszakítani könnyű, de újraindítani nehéz. Minél tovább tart ez az időszak, annál több szereplő lehetetlenül el” – olvasható a Kobuci Kert bejegyzésében, amelyet te is megosztottál a Facebook-oldaladon. Mennyire tartod fontosnak, hogy előadóként állást foglalj bizonyos, a zenészeket érintő, sok esetben a politikai térbe kerülő kérdésekben?
Politikai állásfoglalásba soha nem bocsátkozom, és valószínűleg nem is fogok. De zenészként és zeneterapeutaként kötelességemnek éreztem hozzátenni közjóhoz a karantén időszak alatt, ezért is készültek a videók. Amíg mások szétszakadva próbáltak helytállni otthon, a munkahelyükön, szülőként, munkatársként, különféle egyéb szerepkörben, én azt éreztem feladatomnak, hogy zenéljek, és ezt megosszam másokkal is. Olyanokkal, akik nem jutnak el koncertre, nem tudnak lazítani, ventillálni egy kimerítő munkanap után, nem tudnak töltekezni, elegendő muníciót betárazni a hétköznapokra. A kultúra, – de szűkítsük a kört – a zene alanyi jogon jár, és egy ilyen, mentális és pszichésen megterhelő időszak után kiemelt szerepet kell, hogy kapjon. Ez az én állásfoglalásom.

 
Milyen utat járt be az elmúlt két évben a Dalinda, sikerült-e beváltani az ehhez a formációhoz fűzött reményeket?
Fennállásunk legdinamikusabb éve van mögöttünk szakmailag, túl vagyunk egy tagcserén, és újult erővel koncerteztünk az A38-tól, a Művészetek Völgyén át, az indiai Sur Jahan világzenei fesztiválig. De ami igazán erőt adó volt, az az, hogy tökéletes harmóniában, egymás iránti szeretetben és elkötelezettségben éltük meg az elmúlt egy évet.
 
Milyen műsorral készültök a WOMEX-re? Elárulhatsz-e erről valamit?
Sok új dal lesz, annyit elmondhatok. Mindig is törekedtük rá, hogy a dalaink aktuálisak legyenek, szóljanak az emberekhez, az emberekről. Ezt a szemléletet szeretnénk képviselni a WOMEX-en is.
 
Készül új Dalinda anyag? Mik a terveitek a közeljövőben?
Készül persze. Már egy éve dolgozunk rajta, hamarosan jön a második lemez. Terveink szerint ősszel mutatjuk be, egy nagyon izgalmas együttműködésben, de erről többet még nem árulhatok el. A tervek most nem a megszokott mederben valósulnak meg, érdemesebb talán a vágyakról és a törekvésekről beszélni. Szeretnénk koncertezni élőben, a lehető legtöbbet, legjobbat nyújtania közönségünknek. Őszintének, hitelesnek, közvetlennek maradni.

Fotók: Galán Géza