“Olyasmit tudok csak csinálni, amiben hiszek” – Dr. Csernus Imrével beszélgettünk az Egy életed van című könyvéről

Napokban jelent meg Csernus Imre Egy életed van című kötete, mely tizenkét hónap, azaz egy év gondolatait írja meg kalendárium szerűen, az élet nagy kérdései körül időzve. A szerzővel beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

Ez a könyv nem a nő, a férfi, a kamasz vagy éppen a drogos problémáit járja körül, hanem magáról a nagybetűs életről elmélkedik. Nem érezted úgy az elején, hogy ez nagy falat lesz? Egyszer sem bizonytalanodtál el?
Nem. Soha.

Volt olyan páciensed korábban, aki daganatos volt? Ha igen, ugyanazt mondanád neki azok után is, hogy nálad is „találtak valamit”? (Igaz, a te esetedben aztán kiderült: jóindulatú.)
Nem mondanék mást. Amikor megtudtam, hogy valami baj lehet, elkezdtem agyalni, hogy melyek lehetnek azok a folyamatok önmagamban, amiket nem veszek észre, amik miatt ezt a betegséget kaptam az élettől… Nem estem kétségbe, hozzá vagyok szokva. Szeretem ezeket a szituációkat, mert meg tudom mérettetni magam, azaz hogy mire vagyok képes… Akkor tudom magam igazán megmérettetni, amikor ismeretlen dologgal szembesülök, amikor nem tudom mi a megoldás. Ez a legszebb.

A közélet feldob divatos kifejezéseket, ilyen mostanában a rák kapcsán az önhibáztatás…
Az önhibáztatás az önbüntetés szimbolikája…Én arról beszélek, melyek azok a hiányosságok, amelyeket én nem veszek észre. Mert ha már meg tudom fogalmazni a problémát, akkor tudok rajta változtatni is. Amikor egy keddi napon megtudtam, hogy baj van, már csütörtökön elkezdtem menedzselni a problémát. Ha a konfliktus nincs megfogalmazva, akkor nem tudsz rajta változtatni.

Felveted, hogy sokan nem tettek meg mindent akkor, amikor megtehették volna… Te alapvetően mindent megtettél, hogy az életed a megfelelő irányba kormányozd, vagy vannak elszalasztott lehetőségeid amit bánsz?
Rengetegszer fordult elő… Az egyik ilyen kulcsmomentum akkor történt, amikor észrevettem, hogy szakmai szempontból fejlődök, de elkezdtek tönkremenni a párkapcsolataim. És nem érettem, hogy miért van ez. Miközben a legnagyobb jó szándékkal közelítettem meg a kapcsolataimat, hiszen nem azért kezdtem el bármit is hogy tönkremenjen. Nem tudtam mit jelent az érzelmi intelligencia. Az egó pedig mindig megakadályozza a fejlődést. Ha önérzeted van bármivel kapcsolatban is, azon a területen nem fogsz fejlődni. Az önérzet pedig kizárja, hogy meghalld a segítő szándékot.

Persze vannak, akik eleve ki vannak hegyezve bizonyos témákra, és a legkisebb jelre is ugranak. Ilyen például mondjuk a nők körében a szülés utáni súlyfelesleg, stb…
Azért ugranak, mert azt hiszik, hogy ha tökéletes az alakjuk, akkor tökéletes nők is egyben. Abban a pillanatban, ahogy az alak megváltozik, elvesztik a tökéletességüket. És akkor felteszik a kérdést: vajon szeretni fognak engem így is?

Hosszan írsz a kiégésről. Elég sok könyvet írtál, az nem járt kiégéssel? Nyilván van is rajtad nyomás, hogy bizonyos időközönként adj le egy kéziratot.
Nincs ilyen. A kiadómmal még az elején megbeszéltem, hogy ha úgy érzem, hogy nincs mondanivalóm, ők nem forszírozzák egy-egy új könyv kiadását. Az, hogy vidéken élek, az nem azt jelenti, hogy el is vonultam. Országszerte rengeteg előadást tartok. A magyar vízilabda válogatottal dolgozom Budapesten, cégeknek vezetői tréningeket csinálok, pincérkedek, Noszvajon összehoztunk egy szép kulturális fogadót a feleségemmel. Olyasmit tudok csak csinálni, amiben hiszek. Amikor jön az ihlet, akkor olyan vagyok, mint az állat. Amíg érzem, hogy valami mozgat, addig csinálom. Kétségtelen, hogy amióta a könyveim megjelennek, többször előfordult, hogy feltettek e-mail-ben kérdéseket, és én egy sorban válaszoltam. Olyan sokrétű ugyanis az írásban adott válaszok lehetősége, hogy úgy döntöttem, nem válaszolok hosszan. 

Pszichológusként viszont akár érezhetted azt, hogy kiégtél… Vannak pszichológus paródiák, amikor jegyzetel a doki, de valójában bevásárló listát ír…
Soha nem jegyzetelek ha ügyfél, beteg van nálam. Már régóta tudom, hogy a problémák ugyanazok, csak az arcok változnak. De annak a bizonyos embernek, aki akkor megkeresett, az volt éppen a legnagyobb problémája. És ezt mindig tiszteletben tartottam. A mai napig így van. Tegnap egy vízilabdás kislánnyal beszélgettem, akinek volt egy konfliktusa és ugyanolyan nagy lendülettel beszéltem neki, mintha most hallottam volna először erről a problémáról. Orvos vagyok, tiszteletben tartom a beteget, hiszen lehet, hogy kisujjból oldom meg a konfliktusát, de attól az még az adott ember legnagyobb problémája. Ugyanakkor meg mérlegeltem azt is, hogy az én életem az enyém.

Vendéglátással is foglalkozol. Hogy érzed, nem puhít el a kiszolgálás, azaz arra kondicionál, hogy  ne légy provokatív doki….
Miről beszélsz? Én olyan helyet csinálok például Egerben a Dobó téren az embereimmel, a kávéházban, hogy ha nincs meg a vendég és a vendéglátó között a kölcsönös tisztelet, az a csicska szerep a vendéglátó részéről, akkor megy a vendég…. Én ugyanis nem vagyok csicska. Tehát nálam nem mindig a vendégnek van igaza. Ha nem érzem az irányodból jövő tiszteletet, meg foglak kérni, hogy menj el egy másik helyre. Múltkor is volt egy ilyen konfliktusom…. Azt mondta egy jólszituált vendég: ha én megiszok itt egy pohár bort, neked azt kell csinálnod, amit én mondok. Erre én: ezek szerint 700 Ft-ért én eladom magam? Lemegyek szolgává? Ez nem az a hely. Azért kezdtem el egy másfajta vendéglátást, mert érzékeltem ezt a fajta csicskulást a vendéglátók részéről. Szerintem ez nem vendéglátás.

Bár önkritikus vagy, de rafinált öndicséretek („azt mondják rólam, hogy nem változtam semmit”) is vannak a könyvben…
Félreérted, itt csak arról van szó, hogy amit vallok, amit mondok, az nem változott. Ez a hitem megnyilvánulása. Amit fiatal orvosként hittem, abban ugyanúgy 53 évesen még mindig hiszek. 

A személyiségünk magja az identitásunk, ez a könyv pedig kerete alkalmas lett volna arra, hogy jobban belemenj az identitásélményekbe, de kimaradt… Pedig ott van benne például a természet és a vidéki táj szeretete…
Egyet ne felejts el! Én orvos vagyok. Orvosként az én dolgom az ajánlattétel. Az esküm mindenek felett áll. Dolgoztam oroszokkal, angolokkal, cigányokkal, mindenféle emberekkel. A gyógyítás szempontjából a magyarság nem elsődleges. Egyébként hiába mondják a külföldiek, hogy milyen szép Magyarország, ha olyan sok búvalbélelt embert látok… Miért? Egyrészt elhisszük azt, amit az ősök mondanak: úgysem fog sikerülni. Másrészt pedig nem nőttünk fel érzelmi szempontból. Racionális szempontból erősek vagyunk, megy a matek… De ez nem elég. 

Fotó: Horváth Péter Gyula