Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és a stratégiai tanácsadó testületének elnöke hibázott, amikor meggondolatlanul 1956-ot állította párhuzamba Ukrajna tragédiájával. A kettőnek – főleg magyar szemszögből – az ég világon semmi köze nincs egymáshoz. A botrány kirobbanása után meg is tette az ilyenkor szükséges lépést: kacifántos körítéssel ugyan, de kijavította magát. Talán még a bocsánatkérés is elvárható lett volna az 1956-os forradalmárok, szabadságharcosok felé.
Orbán Balázs jó szándékát ugyanakkor nem lehet elvitatni, hiszen az okfejtés, amiben Zelenszkij és Pongrácz Gergely kvázi egy lapon szerepelt, a szerencsétlen hasonlat dacára pontosan arról szólt, amit mi magyarok gondolunk. Arról, hogy Ukrajna ebben a harcban fölöslegesen, külső nyomásra áldozza fel magát, miközben szinte bizonyosan lett volna diplomáciai és ésszerű útja is a konfliktus rendezésének, elkerülésének.
1956-ban – sőt, ha továbbmegyek, Kratochvil Károly (Székely Hadosztály), Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc vagy Hunyadi János küzdelmében – nem volt lehetőség a kiegyezésre. (Ahogy Ambrózy kolléga írja, ha ’56-ban csupán az lett volna a követelése Zsukov marsallnak, hogy nem léphetünk be a NATO-ba, hamar megegyeztünk volna az őszi szellőben fákon lengedező rákosista kommunisták árnyékában.) Szabadságharcaink, honvédő háborúink nélkül a mai Magyarország bizonyosan sem létezne, 1956 nélkül pedig nem lehetett volna hazánk a legélhetőbb diktatúra a szocialista blokkban, sem pedig az első rendszerváltó. Még inkább nem jöhetett volna létre 2010-ben a nemzeti együttműködés stabil rendszere, amelyhez az erkölcsi muníciót és a kétharmados többséget épp az biztosította, hogy az előző kormány a nemzetre rontott és megtaposta 1956 emlékét.
1956-ban nem volt más út. Az ÁVH és a szovjet hatalom országszerte végrehajtott véres sortüzei, tömegmészárlásai után szó sem lehetett kiegyezésről, pláne nem diplomáciai megoldásról. Ilyenre amúgy sem volt akarat, Nagy Imre későbbi kísérleteire pedig inkább a hamisság és a gyávaság jellemző, sem mint a reális törekvés. 1956-ban csak a teljes önfeladás, a totális terror, megtorlás elviselése, vagy a vakmerő és bátor szembeszállás maradt. A pesti srácok, a szabadságharcosok a fővárosban és sok más helyen a fegyveres ellenállást választották, életük árán is megmutatva, hogy a magyar szabadság eltiprásáért nagy árat kell fizetni. (Ilyen célja volna a mostani haderőfejlesztésnek is, erre szegődnek a seregbe lépő ifjak és tartalékosok.)
A félresikerült terefere másik résztvevője, az egyébként az éles vitákban kiválóan helytálló, fiatal és csillogó újságíró-tehetség, Kohán Mátyás – még Orbán Balázs helyesbítése előtt – elkövette azt a hibát, hogy igyekezett megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Nem csak az a hős, aki a ruszki tankra kardot ránt, hanem az is, aki még az első fegyver eldördülte előtt elkerül egy elkerülhető vesztes háborút
– írta a bibliai üzenetekkel tűzdelt replikájában, a Mandineren.
Ezzel sikerült tovább rontani a helyzetet, hiszen az 1956-os szabadságharcosok hősies önfeláldozásának kigúnyolása (vö. kardot rántani a ruszki tankra) az Eörsi László-Ungváry Krisztián-féle posztbolsevik történész-gazemberek erkölcsi mocsarába vezet. Az 56-os szabadságharcosok ugyanis világháborús veteránok vezényletével (amennyire néhány nap alatt lehetett) szakszerű védelmi rendszert alkottak, gazdálkodtak a hadianyagokkal, megszervezték a forradalmárok ellátását, a sebesültek kezelését, rádión kommunikáltak, s ügyesen taktikáztak. Az október végi harcokban számos alkalommal visszaverték a szovjet és ÁVH-s támadásokat, objektumokat foglaltak el, barikádokat emeltek.
Szabó János, Pongrácz Gergely, vagy a fiatalabbak közül Mansfeld Péter, Varga János és sokan mások november 4-e után a Csepel Műveket, a Széna teret, a Corvin közt, vagy a nagykörúti barikádokat, a Royal szállót még napokig tartották, annak ellenére, hogy a szovjetek százezres hadsereget küldtek a forradalom leverésére. Az utolsó ellenállók a fővárosban egy héten át folytatták a harcot. A vidéki hőseink pedig itt-ott még tovább fegyverben maradtak. Mint ahogyan egy egész nép tovább dacolt az elnyomással november-december folyamán, sztrájkokkal, tüntetésekkel, csendes tiltakozással, az ávós halálbrigádok és az újabb sortüzek ellenére is. Nem tankkal kardoztak tehát a sarki játszótéren, kedves Mátyás!
Orbán Balázs nagy koponya, agilis, rátermett, törekvő politikus, aki 2009 óta tör előre az államigazgatás és a politika ranglétráján. Ma már a nemzeti együttműködés tág halmazán belül a legerősebb és legbővebb anyagi forrásokkal bíró think-thank vezetője (megelőzve mesterét és mentorát, a kegyelmi ügy óta visszahúzódóbb Gulyás Gergelyt.) Új iskolát vezetett be, egyfajta sikerkalauzt, amely az általa felügyelt számos szerven, különösen a Matthias Corvinus Collegium szerteágazó intézményrendszerén keresztül a siker garanciájává vált az oda tartozók számára. Nem csoda, hogy százával jelentkeznek és csatlakoznak ehhez a hálózathoz a sikerre és jólétre vágyó fiatalok. Orbán Balázs a kormány Stratégiai Tanácsadó Testületének elnöke is, ahol feladata, hogy olyan bölcs tudósokkal, mint Maróth Miklós, vagy Stumpf István kidolgozza azt a nagystratégiát, amely Magyarországot újra elhelyezi a világtérképen. Amely biztonságot, boldogulást és megmaradást hoz a következő évtizedekre, évszázadokra. Munkájának gyümölcse csak akkor érhet be, ha ez a stratégia az ország nagytöbbségének tetszésével, támogatásával találkozik. Ma ez, Orbán Viktor tusványosi, kötcsei beszédei után elmondható: a népvándorlás, a migráció kívül rekesztését, az orosz-ukrán háború ügyében képviselt tartózkodó álláspontot, a nyugati gyarmatosítással szembeni ellenállást még akkor is kész támogatni a magyarok nagytöbbsége, ha a gazdasági helyzetünkkel, a protekcionizmussal, vagy akár az államvasutakkal és a kátyús utakkal baja van. Magyarország tehát készen áll a honvédelemre és a szabadságharcra, akár áldozatok árán is (lásd a brüsszeli brutális migránsadó lenyelését például.)
Ezért is nagy hiba e közös nevező, a sajátos magyar szabadságharcos virtus, azaz a közös küldetéstudatunk kikezdése, még akkor is, ha ez egy suta, ártatlan gondolakísérlet keretében történik.
Konklúzió? Helyes, ha engedjük, hogy a fiatal vitézek az egekbe szökelljenek, de az öreg varázslók sem bucskázhatnak le a trónusról. Az akarásnak és a bölcsességnek egyszerre kell érvényesülnie.
Georg
2024-09-27 at 16:20
@ Candes Többség
Ja..miután maga OV tette helyrs a sz*rfaszút. Nincs bocsánat az ilyesmiért…Novákot is páros lábbal b*szta ki OV..szóval idő kérdése, de OB-nek is mennie kell. Minél tovább húzza ezt aOV anná, fájdalmasabb lesz a Fidesznek. De hogy takarodnia kell, az nem is kérdés.
Csendes Többség
2024-09-27 at 16:15
A fideszesek is emberek. Tévedhetnek, hibázhatnak, sőt bűnöket is elkövethetnek, hisz nem Istenek! A különbség köztük és az ellenzékiek közt az, hogy bevallják hibáikat és tudnak elnézést kérni!
Orbán Balázs
2024-09-27 at 16:06
Az 1956-os pesti srácok háborúpárti ellenforradalmárok voltak. Én megadtam volna magam a nagy Szovjetúniónak, hiszen a hazaárulás a véremben van. Ja mégsem. Bocs, ha valakit megsértettem volna.
Zolee
2024-09-27 at 15:45
Kedves Laci bácsi, történelemtanárként biztos tudod,hogy a szultáni fősereggel 3 alkalommal ütközött meg Hunyadi:
1444-ben Várnánál, 1448-ban Rigómezőnél és végül 1456-ban Nándorfehérvárnál. Ebből 2 alkalommal vereséget szenvedett a török túlerő (és a török sereg technikai előnye miatt). 1456 sorsdöntő volt,hiszen,ha ezt elveszíti,akkor az egész ország török uralom alá került volna. Annak ellenére,hogy ismerte a török sereg fejlettségét,túlerejét szembeszállt velük és győzött.
István Kopasz
2024-09-27 at 15:32
Zolee
2024-09-27 at 14:49
Csak annyi megjegyzés: a régi idők csatáit nem lehet összehasonlítani a maiakkal. Akkor még lehettek hősök a túlerővel szemben is, de ma már ez kevésbé mondható el, – minden a harcászati technikai eszközök mennyiségén és ezek fejlettségén múlik! A múlt az már a múlt és fejet kell hajtanunk az akkori hősök emléke előtt, de ma már a jelen számít és a jövő, – túléléssel!
Csak mondom
2024-09-27 at 15:23
Zolee
Gondolom, te nem adtad volna fel, mint a Pesti Srácok, egy pár hét után, ugye?
Miután már láttad, hogy vesztes ügy és csak felesleges vérfürdő lenne és rombolás
Kirohantál volna, mint Zrínyi.
Hogy gyűlölheted Görgey-t!
oshon
2024-09-27 at 15:23
Itt ujra megjelentek a kecskebenallok … ez vonzani fogja az anyabszokat , buzikakat es satangidakat … azok is itt vannak csak allarcban , a sok patas labnyom arulkodik roluk – fujjjj a fold ala budos magyargyulolo satangidak – fujjj !
Laci bácsi, a történelemtanár
2024-09-27 at 15:17
Zolee 2024-09-27 at 14:59
Ja és tök jól haladnak az ukránok!
Már csak fele annyian vannak, igaz az ország is napról napra kisebb.
Kevesebbnek kell majd visszafizetni a növekvő kölcsönöket, kevesebből.
A nagy Bandera legyen velük
Laci bácsi, a történelemtanár
2024-09-27 at 15:13
Zolee 2024-09-27 at 14:59
Történelemből egyes!
Hunyadi tudta, hogy győzhet, hiszen akkor már nem egyszer összecsapott a törökkel és sikeresen nyert csatákat délen.
Nem baj, hogy ha nem tudod, csak akkor ne beszélj róla.
De amúgy kösz, hogy nem a Pozsonyi csatát hoztad fel.
Arról is biztos annyit tudsz, mint Hunyadiról.
Lenin a Punk
2024-09-27 at 15:10
OB még abban élt, hogy ő politológus — aki bármit mondhat. Pedig közben már politikussá vált — aki nem mondhat bármit. Ez volt a beavatási szertartása politikusként. Gratulálok az előrelépéshez és sok sikert kívánok.
Emoji
2024-09-27 at 15:09
Magyarország tényleg a legbiztonságosabb hely a világon, hogy ilyen harcra kész emberek védik, mint Zoli és Georg.
Bár 20 éve még fel voltak háborodva a Biszku peren, 10 éve még “az idegen szép” jelszóval kampányoltak, most meg éneklik a Fehér folyót a fejbőrtől
LOOOOOL
István Kopasz
2024-09-27 at 15:07
Csak még egy kiegészítés: 1956-ot nem szabad belekeverni a mai zűrös helyzetbe, de annyit ki kell mondani, hogy mindkettő mögött az USA és csatlósai /tehát a NATO/ állnak!
Rendet és fegyelmet!
2024-09-27 at 15:06
Elolvastam a cikket és a hozzászólásokat. Még mindig nagy a zavar a fejekben 56-tal kapcsolatban, de legalább elkezdődött az események átértékelése. Beszélni még ugyan nyíltan nem lehet erről, mert akkor úgy járunk mint Orbán Balázs és a többiek, akik megkérdőjelezik egy nép vágóhídra küldesének ésszerűségét… De már ez is valami. Valaki kimondta, amire nagyon sokan gondolunk.
A konzervatív cancel culture is ugyanolyan mulandó szeszély mint a liberális társa. Hamarosan így vagy úgy, de eljön az idő, amikor az 56-fétisiszták is belátják, hogy fegyverekkel nem lehet békét teremteni. Sőt talán azt is elfogadják, hogy míg egy határt át lehet újra rajzolni, addig a halottakat nem lehet feltámaszatani.
Tehát minden tisztelet Orbán Balázsnak! Bármi is lesz a sorsa, a szememben ő egy igazi, bátor hazafi, aki az emberi életet és a békét mindennél jobban értékeli.
Zsóti a samesz
2024-09-27 at 15:04
Ez a Balázska legalább kapitulálna, a SPAR-os Bayer viszont a múltkor elszólta magát, mikor a lengyelekhez becsapódott két rakéta, hogy az első gondolata az volt, hogy csomagol a családdal és egy nyugis helyet keres a világ másik felén.
Hát ilyen hőscincérek hergelnek itt naphosszat szakmányban. Gazemberek!
Zolee
2024-09-27 at 14:59
Kedves István Kopasz: a magadfajták mondogatták ezt Hunyadi Jánosnak is, hogy amikor az akkori idők szuperhatalma ostromolta Nándorfehérvárt. És csodák csodájára a híres szuperhatalom vezetője a török szultán megsemmisülve, legjobb ágyúitól és felszerelésétől megfosztva hagyta el a helyszínt. A magadfajták mondogatták ezt Dobó Istvánnak is,amikor 20-30 szoros túélerőben levő török csapatok ostromolták a várat,de nem hallgatott rájuk. És végül a magadfajták mondták ezt az 56-os hősöknek is,akik napokig tartották magukat a világ második legerősebb seregével szemben.
Nándorfehérvár következménye: minimum 70 évvel megrövidítette a török uralmat
Eger következménye: nem tudta a török elfoglalni az egész országot
’56 következménye: az egész világ számára nyilvánvalóvá vált,hogy a Szovjetunió csak egy rablóhatalom.
Senkiházi aljadék PS
2024-09-27 at 14:56
Tegnap még azt írtátok, igaza volt, csak félremagyarázza a baloldal.
Ma már azt írjátok, hogy botrány, hiba, meggondolatlanság.
Én meg azt mondom, segget csináltok a saját szájatokból, tehát csicska seggnyalók vagytok.
Csak kacagok
2024-09-27 at 14:46
Kohn & Grün 2024-09-27 at 14:42
A nyugati egyetemeken már nincsennek az biztos!
A progresszió gondoskodott arról, hogy ott ne legyenek.
Kohn & Grün
2024-09-27 at 14:42
túródóra! Ezek a “büdös zsidók” itt vannak velünk a szobában? 😀
túródóra
2024-09-27 at 14:41
A büdös zsidó újságírók mindent kiforgatnak, de az általuk elkövetett bűnöket soha nem találják kritizálandónak. Aljasok ezek , azok voltak mindig, azok is maradnak. Gonosztevők !
István Kopasz
2024-09-27 at 14:37
Válasz a sok hülye liberális hozzászólónak: ha az USA, az EU, Oroszország, Ukrajna /állig felfegyverzett állapotban/, stb. támadja meg az országot, akkor az ország felelős vezetőinek kötelességük kapitulálni, mert ellenkező esetben megsemmisülünk, – kiírtódunk! Ennyit a kapitulációról.
Pár liberális komment felháborító, akik az első ágyú lövedék vagy rakéta becsapódása után azonnal összefosnák magukat!
K
2024-09-27 at 14:25
******
–Ez a mostani Orbán Balázs esete és a közelgő októbar 23-a alkalma is egy LEHETŐSÉG arra hogy ezeket az emlékeket helyre tegyük…:
–Az én meglátásom szerint az 1956-os események elsősorban és legfőképpen a “munkástanácsokról” szóltak.
A tanács szó oroszul “szovjetet” jelent, így oroszul is kifejezve az 1956 “munkás-szovjetei(tanácsai)” egy kísérlet volt arra hogy egy csoport bevezesse Magyarországon a szovjet rendszert.
–Mindezen felül pedig az események részletes átnézése bizonyítékot ad arra hogy a “lázadás” megszervezője az akkori kommunista párt volt, illetve a magyar kommunista párt “Petőfi Köre”, és FELTÉTELEZHETŐEN felsőbb utasításra vagy a megszálló szovjet katonai parancsnokság utasítására. És végül az akkori kommunista párt hívta be a szovjeteket akik az ukránokat küldték leverni 1956-ot.
–Tehát 1956 tekinthető egy olyan KOMMUNISTA provokációnak, ahol a kommunisták ki akarták ugrasztani a kommunizmust ellenzőket, és sajnos ez sikerült nekik.
–Szomorú esemény az is, hogy az USA és rádióadóinak az Amerika Hangja rádiónak bíztatására a lakosságot is sikerült beugratni ebbe a provokációba, és amikor USA rájött a részletekre akkor cserbenhagyta az általa feltüzelt magyarokat , mondva azt hogy ez a magyar kommunisták belügye, és egyébként is nekik a Szuezi-csatornánál van dolguk.
*****
–Hasonló átverés volt az 1848-as függetlenségi háború, aminek végrehajtója a szlovák származású LIBERÁLIS kártyalúzer Kossuth Lajos aki meglopta a Reviczky árvákat. A hősnek tekinthető 13 aradi vértanú egyik tagja sem volt magyar származású , így ez a megmozdulás nem tekinthető magyarnak.
******
–Az 1848-as függetlenségi háború és 1956 áldozatai hősök, és maximális tiszteletet érdemelnek.
–1956-os népfelkelés és az 1848-as függetlenségi harc miatt kár most veszekedni, mert ezen események összehasonlítása a mostani ukrán háborúval az USA nagykövet ötlete volt, és nem kellene veszekedni egymással hogy az ő szándékainak megfelelően történjen egy káosz..
–1848-as oroszok, és az 1956-os szovjetek NEM UGYANAZOK mint a jelenlegi oroszok , és nem kellene hagyni hogy ennek szándékos és intrikus rosszindulatú összekeverése zűrzavart okozzon.
–Jelenleg ugyanaz történik az oroszokkal mint az I. Világháború után történt a magyarokkal Trianonban, a világuralomra törő USA darabokra akarja szedni Oroszországot. Ehhez az aljas szándékhoz nem kell csatlakozni.
–Magyarországra vonatkozó trianoni diktátumot USA intézte, és nem szabad hagyni hogy ma is hasonlókat csináljon az oroszokkal.
*****
–És végezetül a 8 milliárd lakosú Földön a 10 milliós lakosú Magyarország fenti cikkben említett problémája “vihar a lombikban” (szándékosan nem írtam bilit).
Georg
2024-09-27 at 14:20
@ Istvan Kopasz
Ha ezt te is így gondolod, akkor te is csak egy tetves hazaáruló vagy…takarodj a p*csába OB-al meg Pjtor ügynökkel együtt a ruszkikhoz.
Georg
2024-09-27 at 14:19
@ Istvan Kopasz
Ha ezt te is így gondolod, akkor te is csak egy tetves hazaáruló vagy…takarodj a p*csába OB-al meg Pjtor ügynökkel együtt a ruszkikhoz.
István Kopasz
2024-09-27 at 14:15
Semmi olyat nem mondott Orbán Balázs, amit a Vadhajtásokban és itt a PS-ben is már a háború beindulásával kimondtam: ha egy országot túlzott túlerő támadja meg, akkor a harc felvétele helyett célszerű az emberek és az anyagi javak megvédése érdekében kapitulálni és ezt magunkra is értettem! Mit számít ilyen esetben, hogy melyik hatalmi tömbhöz kerül az ország?! Az emberi élet és az anyagi javak biztonsága és megóvása a legfontosabb. Természetesen, ha hasonló erejű ország támadja meg a másikat, akkor fel kell venni a harcot, és törekedni kell a mielőbbi tárgyalásos rendezésre. Ésszel és okosan, ennyire egyszerű!
Erre Zelenszkij más szempontok miatt nem volt hajlandó és most sem az!
Judit
2024-09-27 at 14:15
” CIKI!!!–13:48–” ÖKÖRBORGYÚ SÁTÁN te meg az anyádat árulod.!!!
AnonimAndras
2024-09-27 at 14:13
Orbán Balázs bele gabalyodott a mondandójaba igaz, Orbán Viktor megmondta, hogy hibázott. Vagyis aki véleményt mond ilyen szinten annak pontosan, egyértelműen, világosan kell fogalmaznia. A következménye lesz ami lesz, de mi magyarok jól tudjuk több is veszett Mohacsnal. De, hogy ezek a véres szájú kommunisták és leszármazottai ennyire aggódjanak 56 hőseiért, mégis csak gyomorforgató. Ezek beszélnek erkölcsi piedesztalrol, akik a tömegbe lövettek, ránk hívták a Vörös Hadsereget,hogy leszámoljanak velünk, pufajkas kommandósokat szabadították ránk, százakat kivégeztek, tízezreket bebörtönöztek, 200 ezer elűztek az országból és a nyakunkba erőszakoltak 40 év diktatúrát. Rendszerváltásra szerveztek bennünket, a közel állókat, a csokosokat spontán privatizációba részesítették, a politikai hatalmukat átmenetettek a gazdaságba. Az lett a szerencsénk, hogy az internacionalista kommunisták mellett a nemzeti érzelmű kommunisták is vagyonhoz jutottak. Az előzőek ma GENDERIZMUST, LMBTQ-t, MIGRANSIZMUST akarnak, a nemzeti érzelmuek SZUVERÉN MAGYARORSZAGOT.
Tudjuk, hogy hol a helyünk! Ne üljünk fel a NEOLIBERALIS BALODAL szirén hangjainak. MAGYARORSZÁG MINDENEK ELŐTT.
Georg
2024-09-27 at 14:07
Nagyon kedves H.Gergőtől hogy próbálja a propagandista Kohán Matyira ráhúzni a sztorit..csak az a probléma, hogy pont Kohán mondta, hogy inkább ne menjenek bele ebbe a sztoriba..de a hazaáruló Orbán csak nem bírt magával és felszínre böfögte ezt a trágyalét ami alapjaiban teríti be a Fideszt. Szóval akkor most hol is az állandóan hangoztatott következménye a hibának, amit itt a PS is úton-útfélen hangoztat? Balázska bocsánatot kér és akkor most ezt el is kéne gyorsan felejteni? Vagy mi a f*sz? Ez a hazaáruló sz*rházi az egyik legjobban fizetett kormánytag, nem is említve hogy stratégiai pozíciót tölt be..szóval a minimum lenne egy lemondás a részéről.
Realista economista
2024-09-27 at 13:57
“Si tacuisses philosphus mansisses!” – mint a szocilaizmusbeli egyszeri viccben, hogy az ipse elkezd kiabálni, hogy “vesszenek a kommunisták! vesszenek a kommunisták!” – mire a mellette ülő oldalba böki:
“- Baszdmeg, ha már elalszol taggyűlésen, legalább ne kiabálj álmodban, de ha mégis kiabálsz, legalább ne hülyeségeket kiabálj!”
Orbán Balázs egy kis hülye csinovnyik, aki most “nem tudta a vonalat” (idézet az A tanú c. filmből).
Labancz Balázs
2024-09-27 at 13:56
Most már legalább tudjuk, ha a NATO-USA-EU úgy dönt, hogy katonai puccsal akarja megdönteni a most regnáló kormányt, Balázska lesz az, aki fehér zászlóval fogadja őket a határnál.
Röviden, velősen
2024-09-27 at 13:55
“Politikai hiba, mondja Török Gábor. De ez nem hiba, vagy rosszul forgalmazott mondat. Orbán Balázs elvtárs legújabb gyöngyszeme tökéletesen illeszkedik a NER folyamatosan változó emlékezetpolitikájába, miszerint 1956 előtte antikommunista megmozdulás volt és ezért kellett kiiktatni a történetből a kommunista Nagy Imrét, majd a kalandvágyó pesti srácok lázadása (2016), majd olyan “békeforradalom”, ami még véletlenül sem a szovjetek ellen irányul (2022). Mi lesz akkor 1956-ból 2024. október 23-án? Ismét ellenforradalom? Sajnálatos események? A Majdán elődje, amit amerikai tanácsadók robbantanak ki? (…) 1956 lassan olyan kellemetlen a NER-diktatúrának, mint amilyen Kádár idejében volt. Mert 1956 alapvetően arra emlékeztet, hogy igenis el lehet zavarni a zsarnokokat, és arra is tanít, hogy a forradalom – az istenadta nép haragja – egyáltalán nem gálaebéd” (Stefano Bottoni)
CIKI!!!
2024-09-27 at 13:48
Nem azt kell nézni hogy Orbán Balázs mit mondott, hanem azt amit csinál!
Gazdájával együtt árulja a hazát!
Endre Barkó
2024-09-27 at 13:41
Semmi rosszat nem mondott! Fellázadtunk és harcoltunk hősiesen… de nem támadtuk meg a legyőzhetetlen Szovjetúniót.
Staropramen
2024-09-27 at 13:25
Ideje lenne Szalay Bobroviczkyt átnevezni kapitulációügyi miniszterré.
Józsué
2024-09-27 at 13:19
Dr. Kolompar G
09.27.12.27.
Teljes egyetértésem Genitália.Sok mindenről megfelejtkezünk
OkosTojás
2024-09-27 at 13:15
A kettő között nagy a különbség. Mi elbuktuk, mert a Szovjetek (ukránokkal együtt) lerohantak minket kádár elvtárs hathatós segítségével. A nagyságos nyugat meg hagyta. Most az orosz ukrán testvérháborúban, mivel érdeke a háború, meg a felvásárolt területek megtartása, küldik a katonákat a halálba. Nagyon aljas ez a világ.
2 ÉNAKI
2024-09-27 at 13:10
Jav.elnyomó
2 ÉNAKI
2024-09-27 at 13:08
1956 a magyar nép harca volt az felnyomó kommunista,egyeuralmi rendszer ellen. Semmi képp nem vethető össze az ukrajnai háborúval. Az utóbbi azusa procy háborúja az Oroszokkal szemben ukrajnán kereszztül.
Sas
2024-09-27 at 12:49
Akkor habogjon valamit HG ÉS OV valamit a Bibói kategóriáról is-a lényeglátó realistáról-vakon nekiugrani egy birodalomnak az nem a lényeglátó realista politikája-Aki nem a bibói lényeglátó realista politikát képviseli-ezt képviseli OB-erre utalt-az egy barom.Ha HG-nek, és OV-nak -úgymond-félreérthetőek OB szavai-akkor nekik Bibó is félreérthető-de akkor ne politizáljanak.Ebben az évben immár harmadszor reagálnak túl .
Orosz - Magyar Két Jó Barát
2024-09-27 at 12:48
Ma 18 órakor Orbán Balázs melletti szimpátiatüntetést tartunk az orosz nagykövetség előtt. Aki tud, hozzon magával orosz zászlót.
Сегодня в 18:00 мы проводим демонстрацию сочувствия Балашу Орбану перед посольством России. Если можете, возьмите с собой российский флаг.
nemzeti
2024-09-27 at 12:47
Egyébként nem hibázott ORBÁN BALÁZS csak ebben a héjaként viselkedő liberálbolsavista világban előjöttek a patkánylyukból az “””56-os hősök”””
megmondani a tutit.
Nem akarom mos megnevezni őket.
nemzeti
2024-09-27 at 12:44
Sok NEMZETI néven firkáló műszabadságharcos,csúzlival
a tankra támadó kis hülye örökös jelent meg itt.
S nagyon utálom azokat a külföldön élő,szaros seggüket féltő nagy magyar “harcosokat” is akik mostanra haza kuncsrogtak s mos ők a hősök.
AZ ORSZÁGOT MEG ITTHAGYTÁK A SZEGÉNY MUNKÁSRA PARASZTRA ÚJJÁÉPÍTENI.
Erkölcsi Morálka
2024-09-27 at 12:41
Kárpáti,
Csak pesti srácok voltak egyedül a világon. Kijevi srácok nincsenek, csak háború alatt is bulizó Amerikát utánzó gyűlevész népség. A Molotov koktélrol azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák de inkább mégis isszák, ha egyszer koktél.
Egészségükre!
Sas
2024-09-27 at 12:40
Teljesen vállalható, amit OB mondott-aki nem fogyatékos szellemileg, az nem érti félre.
Sas
2024-09-27 at 12:39
OB A BIBÓI GONDOLATMENET SZERINT POLITIZÁL-.Becsületes-racionális elme.
ViAM
2024-09-27 at 12:39
Nekem ezen eset kapcsán Pálffy István jutott eszembe, amikor lehet így is meg úgy is értelmezni egy rosszul megfogalmazott mondatot.
rókerzsót
2024-09-27 at 12:38
Lutz László
2024-09-27 at 11:33
“A lemondása csak idő kérdése.”
Erre azért nem vennék mérget.. De ha így is lesz, megint a fidesz jön ki erkölcsi fölénnyel a dologból, erre azért tessen számítani. 😉
Sas
2024-09-27 at 12:38
Tényleg elég volt a felesleges mentegetőzésből-a legnormálisabb fideszes politikusok közé tartozik OB- pusztán azt fejtette ki, hogy ne legyünk a történelem idiótái-azt mondta, amit Bibó úgy nevez: a lényeglátó realista politikája-elképesztő, hogy maga a miniszterelnök is azt hiszi, hogy -úgymond -félreérthető mondatok volta-kezd betelni a pohár ettől a viselkedéstől-akkor a bibói szemléletet is félreérthető? Nevetséges.Lényeglátó realista politika-az a helyes-ezt mondta -lényegében-OB- erre itt lejátszák azt a hülyeséget, hogy félreérthető volt-egy frászt volt félreérthető-ha a miniszterelnök nem bírja a feszültséget, akkor menjen nyugdíjba-elég volt a mentegetőzéseiből-a tulreagálásaiból.
Demecseri Ákos
2024-09-27 at 12:36
Gárdonyi Géza örökbecsű művében, az Egri csillagokban is szerepel egy Orbán Balázs, Hegedűs hadnagy néven, akit gyorsított eljárásban fellógattak a várudvaron.
Sas
2024-09-27 at 12:31
Semmi félreérthető nem volt benne-tiszta, logikus-vállalható gondolatmenet volt–soha ne legyünk balekok-ne hagyjuk figyelmen kívűl az erőviszonyokat-az adott geopolitikai realitást-ezt mondta-mélységesen felháborító, hogy maga a miniszterelnök-de a sajtója is-ezt a tiszta logikát félreérthetőnek hazudja-és mentegetőzik-azt mondta, hogy mindig a geopolitikai helyzet szerint kell és szabad politizálni.
dr. Kolompár G.
2024-09-27 at 12:27
Kiegészíteném még a lentebb írtakat azzal, hogy a második világháborúban az amerikaiak és a britek bombázták szarrá az országunkat, de érdekes, ezért senki nem utálja őket. Ahogy az is minden esetben figyelmen kívül marad, hogy a németek által elhurcolt zsidókat az USA pénzért kimenthette volna a lágerekből, – erer kapott lehetőséget Hitlertől – de szart bele. Ezért sem utáljuk a drága amerikai népet ugye?