Idén 95. alkalommal adta át az Amerikai Filmakadémia a 2022-es filmtermés csúcsteljesítményeiért járó Oscarokat. A 2023-as év gigabotránytól és pofontól mentes volt, és a Minden, mindenhol, mindenkor tarolt a legnagyobbat.

061.hu

Az est házigazdája ez évben Jimmy Kimmel volt, aki a gála végén egy ütős poénként megkönnyebbülve jelölte meg egy táblán az erőszakos incidensek nélkül lement Oscar-gálák számát, emlékeztetve Will Smith tavaly kiosztott pofonjára. A 2022-es sok kritikát kapó újítás után idén a szervezők visszatértek a régi kerékvágásba, és ismét mind a 23 Oscar-díj átadását élőben közvetítették. 

Az este legnagyobb nyertese  a Minden, mindenhol, mindenkor, amely tizenegy jelöléséből hetet díjra is váltott. Mögötte a Nyugaton a helyzet változatlan négy díjjal. Komoly meglepetés, hogy a szintén kilenc jelöléssel érkezett A sziget szellemei végül egyetlen díjat sem nyert, de Cate Blanchett sem kapta meg a Tárért az Oscart, amit pedig sokan képzeletben neki ítélte, helyette Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor) kapta meg a díjat, így ő az első ázsiai nő, akit valaha legjobb női főszereplői Oscarra jelöltek, és a jelölést szoborra is váltotta.

Michelle Yeoh

A 95. Oscar- gála legérzelmesebb pontjaként egyöntetűen megszavaztuk Brendan Fraser (A bálna) beszédét, aki hitetlenkedve és végtelenül meghatódva vette át a nagy filmes visszatérése után járó szobrocskát. Fraser legjobbszínész-díja mellé A bálna behúzta a legjobb smink- és haj díját is.

Oscar-díjat kapott a 64 éves Jamie Lee Curtis is a Minden, mindenhol, mindenkor című filmben nyújtott alakításáért. Meglepő, de ez a legjobb női mellékszereplő-jelölés volt az első a negyvenöt éve játszó színésznő életében, de ezt a jelölést rögtön díjra is váltotta.

Szívszorító momentum volt, amikor John Travolta elsírta magát a gála In Memoriam szekciójának konferálása közben. A megemlékezés Olivia Newton-John portréjával kezdődött, akivel a színész szoros baráti viszonyt ápolt az 1978-ban megjelent Grease című közös filmjük óta.

Lady Gaga ezúttal sem hazudtolta meg magát, ami a meglepetést illeti, ugyanis smink nélkül, tornacipőben és szakadt farmerben adta elő jórészt egy szál zongorával az idei közönségkedvenc Top Gun: Maverick betétdalát, amely egyébként egy jelölést is behúzott.

A 2023-as Oscar nyerteseinek listája:

A legjobb film: Minden, mindenhol, mindenkor

A legjobb rendező: Daniel Kwan és Daniel Schienert: Minden, mindenhol, mindenkor

A legjobb férfi főszereplő: Brendan Fraser – A bálna mint Charlie

A legjobb női főszereplő: Michelle Yeoh – Minden, mindenhol, mindenkor mint Evelyn Wang

A legjobb női mellékszereplő: Jamie Lee Curtis – mint Deirdre Beaubeirdre

A legjobb férfi mellékszereplő: Ke Huy Quan – Minden, mindenhol, mindenkor mint Waymond Wang

A legjobb eredeti forgatókönyv: Minden, mindenhol, mindenkor – Daniel Kwan és Daniel Schienert

A legjobb adaptált forgatókönyv: Women Talking

A legjobb nemzetközi játékfilm: Nyugaton a helyzet változatlan (Németország) – rendezte: Edward Berger

A legjobb egészestés dokumentumfilm: Navalnij / Navalny

A legjobb operatőr: Nyugaton a helyzet változatlan – James Friend

A legjobb vágás: Minden, mindenhol, mindenkor / Everything Everywhere All at Once

Alegjobb betétdal: Naatu Naatu – RRR – zene: M.M. Keeravani; dalszöveg: Chandrabose

A legjobb hang: Top Gun: Maverick 

A legjobb eredeti filmzene: Nyugaton a helyzet változatlan / All Quiet on the Western Front

A legjobb animációs film: Pinokkió

A legjobb jelmez: Ruth Carter (Fekete párduc 2.)

A legjobb vizuális effektusok: Avatar: A víz útja / Avatar: The Way of Water

A legjobb smink és frizura: A bálna

A legjobb díszlet: Nyugaton a helyzet változatlan / All Quiet on the Western Front

A legjobb rövidfilm: An Irish Goodbye

A legjobb animációs rövidfilm: The Boy, the Mole, the Fox, and the Horse

A legjobb rövid dokumentumfilm: Az elefántsuttogók