Tizenhárom helyszínen több mint száz programmal rendezik meg a második Holtszezon Nemzetközi Kortárs Fesztivált február 23. és 26. között Veszprémben. A fesztivál a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt irodalmi rendezvénye, amely azokra a határműfajokra – fantasy, képregény, dalszöveg, hip-hop, sci-fi, krimi – helyezi a hangsúlyt, amelyeket sokan kedvelnek, de ritkán találkozhatnak velük kulturális eseményeken. Jöjjön most 5 program, amit szerintünk nem érdemes kihagyni!

061.hu

A Holtszezon négy napja alatt az alkotóműhelyek és előadások mellett a Magyar Krimiszemle szervezésében először rendeznek krimitalálkozót, és a fesztivál ad majd otthont a 2023-as év egyik legnagyobb magyar hip-hop ünnepének, amelyen olyan népszerű zenészek lépnek színpadra, mint például Beton.Hofi. Több nemzetközi alkotó is csatlakozik az eseményhez, köztük Leopold Maurer bécsi képregényrajzoló és Kira Poutanen finn ifjúságiregény-szerző.

A különböző előadások mellett a fesztivál nagy hangsúlyt fektet a közönség bevonására is, éppen ezért számos workshop – képregénykészítés, krimiírás, dalszöveg, bábszínház, kreatív írás, konceptuális grafikai, graffiti műhely – várja majd a látogatókat, illetve az idei fesztiválon lényegesen nagyobb hangsúlyt tudtak fektetni az egyenlő esélyű hozzáférésre.

QJÚB (február 23., Expresszó)

Vecsei H. Miklós és zenekara a Kiégő Izzók csapatával kiegészülve Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján készítette el legújabb koncertszínházi előadását. A KOCKA KIBONTÁSA a Holtszezonon debütál a nagyközönség előtt február 23-án az Expresszóban.

“Tudtam, hogy Pilinszkyvel szeretnék foglalkozni, és gyűjtöttem hozzá az anyagokat, ekkor már kerestük a nevét a társulatnak. Felírtam a lap tetejére, hogy QJÚB. Aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogy nagyon tetszik az, amit a kocka a művészetünkben jelenthet, szimbolizálhat, de valami szakralitás, valami hiba hiányzik belőle, ezért elkezdtem olyan rajzokat készíteni, hogyan lesz a kockából kereszt. Így is aludtam el. Másnap folytattam a könyvet, és öt oldallal később erről szólt az esszé, hogy a kocka kibontása, és a kereszt. Majdnem elájultam. Szeretem, amikor az élet jelez, és ami történik jóval túlmutat a realitáson és önmagamon, ilyenkor nem is szabad más irányba menni”

fogalmazott a 061.hu-nak Vecsei H. Miklós a QJÚB születésével kapcsolatban. A kiindulópont a tavaly megjelent Pilinszky Önéletrajzaim című kötet volt.

“Az előadásban egy életet fogunk leírni, de nem azt, hogy mi történt vele, hanem azt, hogy mit vett észre. A sok absztrakt esszé mellé pedig olyan verseket választottunk, amelyek egyrészt jól megzenésíthetők, másrészt az esszé által leírt érzéseket felerősítik. Zeneileg azért érdekes ez, mert itt nem csak megzenésítésről van szó, hanem arról is, hogy a zenének követnie kellett az egész életmű hangulatát. Így összeállt egy alternatív, szinte progresszív rock lemez a Pilinszky-életműből”, tette hozzá a Junior Prima-díjas színész.

Vecsei H. Miklós (Fotó: Hatlaczki Balázs)

BODOR ÁDÁM (február 25., Fricska Szeparé)

Bodor Ádámmal is találkozhatunk Veszprémben a Holtszezon VEB23 irodalmi fesztivál keretében február 25-én a Fricska Szeparéban. A Kossuth-díjas író évtizedek óta az egyik legnépszerűbb író, elsőrangú novellista, érdemes lesz tehát elmenni a beszélgetésre.

“Sinistra, Verhovina, Sehol. Bodor Ádám az egyik legnagyobb. Bodor Ádám az egyik legeredetibb. „Öltözz valami sötétbe, elegánsba és feszesbe. Mondjuk egy Bodor Ádám-mondatba.” Simon Márton írja ezt a Polaroidokban. Pontos. Mi jut még eszembe Bodorról? Amikor az egyetemen megkérdeztük az egyik tanáromtól, hogy szerinte ki lesz az az író a kortársaink közül, akire kétszáz év múlva is emlékezni fognak, akkor ő hosszasan gondolkozott, és végül azt mondta: „Nem tudom. De a Bodor biztosan megmarad” – olvasható az esemény ajánlójában.

Bodor Ádám

Krimifesztivál (febr. 25-26., KUNSZT!)

A Holtszezon programjain belül debütál Magyarország első Krimifesztiválja. A Magyar Krimiszemle csapatának köszönhetően a műfaj számos hazai alkotója és szakértője érkezik majd Veszprémbe, hogy minden rejtélyre fény derüljön a magyar krimivel kapcsolatban.

Szó lesz a női krimiírókról – többek között arra a kérdésre keresik majd a választ, hogy vajon mi az oka annak, hogy több írónő ír ma krimit, mint író, és hogy számít-e, hogy az író férfi vagy nő a szereplők, vagy a bűntett szempontjából. Akik beszélgetnek: Szlavicsek Judit, Baráth Katalin, Cserháti Éva és Szécsi Noémi. Hogy adaptáció vagy eredeti forgatókönyv, az a krimi kapcsán is ugyanolyan fontos kérdés, mint bármely regény kapcsán. Arról, hogyan is készülnek a magyar krimik filmvászonra és tévékészülékre, mik a kulisszatitkok, valamint hogy melyek ma a nemzetközi trendek, arról Gyárfás Dorka fog beszélgetni Bagota Bélával, Kolozsi Lászlóval és Varga Bálinttal.

IDEGEN / Platon Karataev (febr.24., Expresszó)

A tavalyi holtszezonos Platon-koncert a fesztivál egyik legkatartikusabb eseménye volt, így a szervezők nélkülük el sem tudták volna képzelni a fesztivált. Az európai turnék és teltházas hazai koncertek után Balla Gergőék ismét Veszprém felé veszik az irányt, hogy lemerülhessünk velük a lélek legmélyebb zugaiba, és aztán onnan közösen találjuk meg a felfelé vezető utakat. 

A 30Y előzenekaraként ismertté váló IDEGEN szintén maradandó élményt adott a koncertlátogatóknak a tavalyi Holtszezonon, idén azonban akusztik helyett hangosan fog játszani Kunics Olivér bandája.

Platon Karataev

Comic Jam képregényrajzoló workshop (febr. 24., Füge)

Hogyan készül a képregény? Ezen a workshopon Erhardt Domonkos és Fritz Zoltán nyújt betekintést a képregényrajzolás mesterségébe.

A képregénykockákat és buborékokat, rajzeszközök adottak, a résztvevőknek csak a kreativitására van szükség, hogy a kitalált történeteket az egyoldalas, még üres képregénylapra illeszthessék. Azokat is várják, akik nem szeretnek rajzolni, mert, mint írják, a pálcikaemberekkel is kiválóan lehet történetet elmesélni.

A Holtszezon rendezvényei idén is ingyenesen látogathatók, de bizonyos eseményekhez előzetes regisztráció szükséges.