A pártlélek ezt most benézte


Ne legyünk GFG-ék, nincs azzal semmi baj, ha valakit Török Gábornak hívnak és némi mellékesért a Jobbiknak is ad tanácsokat. A gondok ott kezdődnek, nem biztos, hogy azok mindent meg is értenek. A mai nap fordulatos eseményeire tekintettel inkább sikertelen, mint sikeres a képzésük, és van még velük munka bőven.

Az agyafúrt mesterterv a következő lehetett. Ha Orbán mindenképpen át akarja verni az alkotmánymódosítást, ami ugye alaptörvénnyel előzi meg a földrengést és a bevándorlást, akkor nem tehet más, vagy enged egy követeléseknek, vagy bekaphassa. És onnantól a Jobbikké a napirend, Vonának szedik a szemöldökét felvétel előtt az ATV stúdiójában, nem a csepeli birkózóbajnoknak, róluk beszélnek üzemi kantinban a kontinentális reggeli és a kisunikum között – ahogy azt egy másodévben kibukott politológus hiszi. Gyenge pont, hogy az ominózus összecsapásnak nem csak két lehetséges kimenetele volt, csak hát több nem fért el hirtelen Vona fejében. Tézis, antitézis, punktum! – mondta Vona, majd rácsodálkozott Orbánra, aki a rutinos politikusok kegyetlenségével húzta karóba: Vona csak ne zsaroljon azzal a pelyhes kis arcával, meg amúgy is éppen felülvizsgálódunk, felesleges itt ugrándoznia a pártléleknek.

Nyilván lehet árnyalni a képet a végtelenségig, de lényegében nem engedte át előzékenyen a Jobbiknak a letelepedési kötvénybizniszből való kihátrálás kikényszerítését, hanem kivártak a felminősítésre és arra hivatkozva hatástalanították az egyébként minden próbálkozás ellenére aprócska bombát. Erre, ahogy a spanyol inkvizícióra, senki nem számított, Vonának is hirtelen csak az jutott eszébe, hogy akkor kapjátok be, én nem nyomok gombot, csak éppen ebből se napirend, se velük tartó szavazók, se legnagyobb (és egyedüli komolyan vehető) ellenzéki párt nem lett és lesz.

Fura, de a csalódott fideszes szavazók helyett csalódott jobbikos szavazókról beszélünk, aki pártot keresnek maguknak. Lehet Novák tizedes párt agya, aki legalább időben szerzett magának tisztességes munkát.

De legalább Vonának bőven lesz ideje újra elolvasni Evolát, nem kell holmi kormányprogram előkészítésével bajlódnia 2018-ban sem.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

4 hozzászólás

  1. Ennél van még lejjebb?

  2. Az álbaloldalról tudtuk,hogy hazaárulók. A jobbikról sejtettük,de immár megbizonyosodtunk róla.
    S minő furcsaság a cuki kis zazriveccc jelentette ki,hogy kik is a hazaárulók. Felállította a hazaárulás tételét,mintegy történelem tétel szerűséggé sűrítette össze. Majd be is bizonyította,hogy mégis milyen az ennek a kritériumnak megfelelni.
    (Gondolom a jövőben tanítani fogják)

  3. Egészen elképesztő, hogy a tökfejekből álló ún. “baloldal” mellett milyen agresszivitással darálta le magát a “Jobbik”.
    Ergo, név – változtatási javaslattal élek: mától a “Rosszabbik”-ra változtatott név dukál nekik!!
    Kicsi zazrivecz meg abba is hagyhatná nyugodtan. Nem megy ez nekik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük