Március 17-én, pénteken nyit a Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében megújult nagyvázsonyi Kinizsi Vár, ahol élethű makettekkel, interaktív kiállítóterekkel és multimédiás eszközökkel mutatják be a vár névadóját és az épület történetet. A rekonstrukció részeként megújult a rendezvénytér, a kiállítótér és a lakótorony, ahol Kinizsi Pál felesége, Magyar Benigna élt 25 évig. A berendezett lakosztályban látható sakk-készletet három megtalált sakkfigura alapján rekonstruáltak. A vár viszonylag fiatalnak számít, alapításának története ” csak” a 14. és 15. század fordulójára nyúlik vissza: ekkor építette a Szolnok megyében jelentős birtokokkal rendelkező Vezsenyi-család az akkor még csak udvarház méretű épületet. Később ennek helyére emeltette 1463-64 körül Vezsenyi László, Mátyás király lovászmestere Vázsonykő várát, amely a mai belső várral volt azonos. 

061.HU

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a hivatalos csütörtöki megnyitón elmondta, a térség gyarapodása örvendetes tény. Nagyvázsony mindig is történelmi központja volt a térségnek, meghatározó szereppel a magyar történelemben. A Kinizsi-vár megújulása ékes példája annak, hogy a múltat úgy is lehet becsülni, hogy nemcsak egy távoli időben tartott tárgyként kezeljük, hanem a jelenbe hozzuk és a jövő felé fordítjuk. Úgy vélte, munkahelyet nemcsak ipar és mezőgazdaság teremthet, hanem a kultúra is, amely a gazdaság egyik motorja. “Ez a hely Nagyvázsonynak nemcsak profilt, hanem profitot is adhat.

Arra kell csupán vigyáznunk, hogy a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosára szabott regionális gazdasági modell 2024 után is fennmaradjon”

– vélekedett a politikus. 

Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési NKft. ügyvezetője kiemelte, hogy eme várat Kinizsi Pál 1472-ben kapta Mátyás királytól hűségéért cserébe. “Történelmünk egy olyan alakját idézi a vár, amely példa lehet gyermekeink előtt is, ha megőrizzük emlékét, örökségét és tetteit.” Elmondta, ez a NÖF feladata is: fenntartani mindazt, amit őseink ránk hagytak. A régi, dicső helyszínek részévé tudnak válni a nemzeti identitásnak, amivel biztosítani lehet az épületek jövőjét is. A mostani felújítás célja az volt, ahogy más hazai várak és kastélyok esetében is – hogy a Kinizsi-vár történelmi helyszínként látogatóközponttá váljon, akár egész napos programot nyújtva az érdeklődőknek. A Kinizsi-vár a beruházásnak köszönhetően egész évben színvonalas, élményalapú kikapcsolódást biztosít több mint 2300 négyzetméternyi felújított területen, ezzel is csökkentve a Balaton turisztikai régióra jellemző szezonalitást.

 

A képen Oláh Zsanett, Fábry Szabolcs és Navracsics Tibor

Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere köszöntőjében kiemelte: ha egy szóban kifejezhető, közös tulajdonságot keresünk Kinizsi Pál és Nagyvázsony vonatkozásában, akkor az akaraterő fejezi ki mindezt. “Nagyvázsony történelmére is jellemző ez az akaraterő, ami képes volt a semmiből újjáépíteni a települést. Az elmúlt időszakban a vár környezetében fekvő ófaluban hetven ingatlan frissült fel, illetve huszonkét vállalkozás indult vagy újult meg. Látható, hogy nem csak a helyi turizmus élénkül, hanem a község is új életre kel.” Hangsúlyozta, a kenyérmezei csata történéseit ismerve kijelenthető, Kinizsinek is köszönhető, hogy ma magyarul beszélhetünk a Kárpát-medencében.

Fotó: MTI

A KINIZSI- VÁRRÓL RÖVIDEN

Balaton-felvidék lankái között rejtőzik a középkorban épült Kinizsi-vár. Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta az erősséget Kinizsi Pálnak a hadjárataiban tanúsított vitézségéért. Mai szemmel meglehetősen furcsának tűnő területre, Nagyvázsony legalacsonyabban fekvő részére épült a jellegzetes négyszögletű lakótornyos vár.  A torony egyébként Dunántúl legépebb állapotában megmaradt késő gótikus lakótornya. A hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy fontos kereskedelmi útvonal ágazott itt el. A terület legfőbb előnye azonban az a bővizű forrás volt, mely a vizesárkot táplálta, illetve ivóvizet biztosított a várvédők számára ostrom idején is. A Kinizsi-vár egy része és a közeli Szent-Mihály kolostor romjai a mai napig fennmaradtak. A várban látogatható a börtön, az őrszoba, a lovagterem és a vár egykori úrnőjének szobája. Emellett a pálos kolostor és a kenyérmezei csata makettjei teszik megismerhetővé az épületet és történetét.