Putyint nem a rák, hanem a röhögőgörcs fogja elvinni


Nos, az a helyzet, hogy ezt nem érdemes és nem is lehet szépíteni: az ukrán hadsereg összeomlott donyecki régióban. Ahol még lehetőségük van rá, ott fejvesztve menekülnek; ahol pedig nincs, ott megadják magukat. Zelenszkij és Boris Johnson Putyin hasznos idiótái. Kifejtős fogalmazás következik.

Másfél hete Kijevbe látogatott Macron, Scholz és Draghi, hogy támogatásukról biztosítsák Ukrajnát és érzelmes pillantásokat váltsanak Zelenszkijjel. A diplomáciai nagyüzem alig titkolt célja az volt, hogy rávegyék az ukrán elnököt a béketárgyalások felmelegítésére. Vagy legalábbis egy tűzszünet kikunyerálására. Az ukránok hajlottak is az értelmes szóra, a látogatást megelőző napokban sorra adtak ki szokatlanul realista nyilatkozatokat a haderejük veszteségeiről és a felszerelésük hiányosságairól. Az egyik, tulajdonképpen semmiből jött őszinteségi rohamukban azt is a széles nyilvánosság elé tárták, hogy az oroszok akkora tüzérségi túlerővel rendelkeznek, hogy gyakorlatilag a teljes amerikai és brit arzenálra lenne szükségük azonnal, hogy érdemi sikereket érjenek el a fronton.

Sőt! Ha és amennyiben az ukrán politikai vezetés nem kényszeríti a vezérkart az utolsó emberig történő kitartásra, akkor már rég (rendezetten) visszavonultak volna a Luhanszki szakadár népköztársaság területéről. Szóval gigászi nagy szarban voltak az ukránok, és az Unió vezető hatalmainak első emberei bizony megpróbálták meggyőzni Zelenszkijt, hogy akkor most érdemes leülni beszélgetni, mert a végén nem marad semmi az országából. Mármint ami értékes. 

Erre másnap Boris Johnson váratlanul megjelent Kijevben, és a realista ukránok azon nyomban visszaváltoztak keményköcsöggé. Mint a háború első 2 hónapjában, amikor valódi sikereket értek el északon. Nagy erővel kijelentették, hogy addig nincs vége a háborúnak, amíg Moszkva nem kapitulál. Értsd: miközben a fronton folyamatosan szorítják egyre hátrébb őket, sorra feladni kényszerülnek az évek alatt kiépített állásaikat, egyre komolyabb veszteségeket szenvednek el mind területben, mind emberben, feltétel nélküli megadásra szólították fel az oroszokat. Hát izé. 

A háborút ma már csak két entitásnak áll érdekében folytatni, és nincs közöttük Ukrajna. Az amerikaiak (és csatolt szerveik, a lengyelek és a balti államok) mindenképpen le akarják gyengíteni az orosz katonai potenciált, lehetőleg olyan szintre, hogy utána képtelen legyen beavatkozni Közép-Ázsiában, ha ott újra kavarni kezd a mélyállam. Pláne képtelenek legyenek a balti államokat fenyegetni.

Zelenszkij végsőkig való kitartásának a másik nagy nyertese viszont nem más, mint Oroszország.

Az oroszoknak ugyanis eszük ágában sincs megállni. Ők már csak olyanok, hogy addig mennek, amíg szembe nem találkoznak egy másik megszálló hadsereggel. A némettel Lengyelország megszállásakor, az angolszászokkal Németországban. Ukrajnából pont annyit fog Putyin megszerezni, ahol a háború végeztével orosz katona áll. Ha Odessza után omlik össze a Kijevi vezetés, akkor Odesszáig mennek. Ha még akkor is kitart Zelenszkij, akkor Kijevig is elmennek. Számukra Zelenszkij a tökéletes ellenfél.

Nem véletlen, hogy csak a háború első szakaszában támadták a kijevi kormányzati negyedet. Azóta egyszer sem. Nem Zelenszkij ügyességén, pláne nem az ukrán légelhárításon múlt, hogy az oroszok nem lőtték szét példának okáért az ukrán parlament épületét, ahonnan ugye naponta többször üzen az ukrán elnök a világnak.

Boris Johnson azért utazott Kijevbe, hogy lebassza a béke felé tapogatózó ukrán elnököt. Úgy a saját, mint az Egyesült Államok nevében megtiltotta az ukránoknak, hogy akár egy lépést is tegyenek a rendezés irányába. Zelenszkij pedig rögtön szerepet váltott, a kétségbeesett, az országának maradékát menteni igyekvő, nehéz döntésekre készülő államférfiból visszavedlett háborús hőssé, aki harcol donbaszi dombokon, harcol a Dnyeper melletti mocsarakban, harcol a szurzsik szántóföldeken, harcol Kijev külvárosában, de soha nem adja fel.

A két hasznos idióta, Boris Johnson és Zelenszkij pont azt csinálja, amit Putyin szeretett volna.

Ha ma tűzszünetet kér és elkezdődnek a tárgyalások, talán még kikötője is marad Ukrajnának. A békéért cserébe Putyin ugyan kelletlenül, de rábólintott volna arra, hogy a két szakadár köztársaság és Herszon mellett elég neki Krím elismerése. Ukrajna pedig megmaradt volna egy többé-kevésbé életképes országnak. Hát, erre már nincs esély.

Az orosz geostratégia egy vonal, amit Harkovtól húznak a Dnyeszter Menti köztársaságig. Plusz Budzsák, ha már úgyis arra járnak.

Persze majd elő lehet adni, hogy Ukrajna kétharmada így is megmenekült, csak hát az semmiképpen nem lesz életképes. 

Az egykori lengyel területek és a kijevi régió terméketlen és szegény. Se gabona, se napraforgó, se bánya, se kikötő, se semmi nincs arra. (Oké, napraforgó az pont marad, de kikötő hiányában csak a szép sárga mezőkkel járul hozzá Ukrajna jólétéhez.) Az egyetlen értékes funkciója mindig is az volt, hogy rajta keresztül kereskedett Észak és Dél, Kelet és Nyugat. Már a Kijevi Rusz gazdagsága is arra épült, hogy vitték Bizáncba a prémet, Északra pedig a szír üveget és a bizánci ötvösmunkákat. És akkor tegyük fel a roppant kézenfekvő kérdést: ki fog kereskedni a következő 50 évben Kijeven vagy Lembergen keresztül? Lesz orosz-lengyel árucsere? Lesz skandináv-török kereskedelmi forgalom? Nos, nem lesz. A Lembergtől a cserkaszi területig húzódó Ukrajna pont annyit fog érni, mint mondjuk Szudán. Mínusz tengerpart. Egy hatalmas, gyéren lakott, közép-afrikai gazdasági mélységekbe süllyedt, bolond nacionalisták által irányított maffiaállam marad ott – köszönhetően Boris Johnsonnak és Zelenszkijnek. És mindezt majd finanszírozza az Európai Unió. Hitelből.

Putyint nem a rák, hanem a röhögőgörcs fogja elvinni. 

Apropó, másik megszálló hadsereg. Ha egy derűs, őszi reggelen Zelenszkijt fejbe találja lőni valamelyik, a háborút már kissé megunt vezérkari tiszt, akkor onnantól Kijevben nincs nyugat által elfogadott kormányzat. A lengyel hadsereg rögtön bevonul fenntartani a rendet az egykori Lengyel-Litván Unió határáig, vagyis hát odáig, ahonnan már az orosz megszállási övezet kezdődik. A magyar hadsereg pedig fel a Kárpátokig. Természetesen az adott terület kormányzójának kérésére, mert hogy másképpen is lehetne. És ideiglenesen, hát hogyne…


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

16 hozzászólás

  1. Imája meghallgatásra találjon, azzal, hogy Budzsák, azaz Bugeac, Moldáv kézbe kerüljön, Észak Bukonivával együtt.

  2. Én azért nem lennék ilyen optimista. Nem fogja senki visszaadni Kárpátalját, s a lengyelek sem kapják meg a volt lengyel területeket.
    A lengyelek azért nem, mert Putyinék nem fogják jutalmazni az ellenük elkövetett USA seggnyalást.
    A másik téma: meg azért nem kapjuk vissza Kárpátalját, mert minekünk soha, senki már csak megszokásból sem adott soha semmit.
    Maradni fognak a mostani nyugati határok, és Harkovtól az összes keleti terület csatlakozik Oroszországhoz, és marad egy 2/3-nyi ukrán bábállam orosz vezetéssel.

    Ami az ukrán vezérkar sikertelen puccs lehetőséget illeti, nem olyan könnyű elfogni vagy lelőni olyan pöcszongoristát aki nincs is Ukrajnában, hanem valahol nyugaton lapul. Csak akkor mer kimenni Kijevbe, amikor valamelyik “meghívott, meglátogató” nyugati Bilderberg kesztyűbáb a különgépén odacsempészi, és vissza is hozza.
    Ezért nem lövi szét Putyin Kijevet, mert a “Keményköcsög” (jót mulattam e jelzőn) nincs is ott.
    A puccsistáknak ugyanazt kell csinálniuk mint Majdankor: Berontani a parlamentbe, megfosztani Z mint Keményköcsögött az elnöki tisztségtől pont azzal a váddal, hogy hazaárulóként külföldön van, elmenekült a harcok elől.

    • A hajdani letelepedési zónának, rég megvannak a tulajdonosai.

    • csakafidesz

      Abban igazad van, hogy csakis a orosz-ukrán határok fognak változni, a volt szovjet régión kívüliek kívül is maradnak. Az is elképzelhető, hogy végül Ogyesszából csinálnak egy nyílt várost, legyen kikötő is az ukránok számára. De az biztos, hogy Ukrajna félig önálló sem lesz, mindent Moszkva fog előírni nekik.

  3. Akkor lehetne beszélni Kárpátalja vissza adásárol ha az ukránok teljesen meggyengülnek és most erre azért volna lehetöség mert az ukránoknak mostmár nehéz, hogy komoly nehézségi támadó fegyvereket kapjanak nyugatról mert az oroszok ezeke tmár letudják fülelni és szétverik. Ekkor ha az oroszoknak kedvük lenne az egész ukrajnát elfoglalni, akkor nagy esély volna, hogy megkapnánk Kárpátalját az oroszoktól.

  4. Meglehet, az oroszok, jól felfogott érdekükben és büntetésként átkelnek a Dnyeperen és Ukrajna nyugati felén teljesen lefegyverzik az ukránokat.
    Bizonyára értékelnének egy kis moldáv, belorusz beavatkozást, legalább a területvédelemben és rendfenntartásban, óvatos diplomáciai előkészítés után.

    Úgyhogy vágy teljesülése nem lehetetlen.

  5. Sokra mennénk Kárpátaljával.
    Sajnos nagyon elszegényített vidék az,ráadásul,jelenleg oda települt fél u-kraina a háború elől. Rendkívül sok pénzbe kerülne visszamagyarosítani.
    Ámbár egy próbát megérne.

  6. Nézzük_magát_a_dolgot

    A lengyeleknek semmi joguk az egykori keleti területeikhez. Ugyanis amikor azokat a nagy SzU elvette tőlük, kárpótlásul a németek rovására megkapták a fejlett Sziléziát és Poroszországot, gyakorlatilag területvesztés nélkül a határai mind keleten, mind nyugaton nyugatabbra tolódtak, és pluszban megnyerték a Balti-tenger környékét. Szóval ha kelet felé akarnak nyújtózkodni, akkor ki kellene takarodniuk az egykori német területekről. No persze szláv hagyomány, hogy nekik semmi nem elég.

  7. Kekikuki.

  8. Kocajogász

    Csak a rend kedvéért: SOHA nem voltak fukkrán sikerek: Kijev alól – két hét-egy hónap cirkusz után – az oroszok MAGUKTÓL vonultak ki. Ennyi időre volt ui. szükség ahhoz, h. 1. a fukkránok letehessék a fegyvert, 2. és/vagy AKI AKART, nyugatra v. éppen keletre távozhasson. Innentől jön a molyolás Donbasszban, az oda beásott 3. ukrán elit hadsereg szisztematikus megsemmisítése. (A másik elit gárda a fővárost, a harmadik Kárpátalját “védi”.)
    Medvegyev, aki az ottani Biztonsági Tanács elnökhelyettese, volt államfő/miniszterelnök, nyilatkozta a minapában, h. két év múlva nem lesz fukkrajna, ill. a nyugati területeket vissza kéne adni a lengyeleknek, románoknak, magyaroknak, “fájjon tovább miatta az ő fejük”.
    Amúgy a világnak meg a bezzegnyugatnak, ideértve a fukkránokat is, addig jó, míg Putyin él. A kijelölt utódja ugyanis SOJGU. Nos, egy Sojgu-Medvegyev tandem elképzelhetetlen módon meg tudná phingatni a világot… Csak abban bízom, h. Medvegyev (ahogy Lavrov is!) szinte kínosan figyel a magyar külpolitikára.
    Pofán kéne csapdosni azokat is, akik “szakadár” köztársaságokról meg “annektált” Krímről handabandáznak.
    A Koszovó kapcsán született nemzetközi bírósági ítéletben elég világosan – és precedens értékűen – benne van, h. a népek önrendelkezési jogának gyakorlásához értelemszerűen nem kell az adott területet uraló állami entitás hozzájárulása. NEM SZAKADÁROK, idióták!!! KÉTSZÁZ ÉVE SZÍN OROSZ TERÜLETEK. A vegyes házasságok és betelepülések után is valami 85-95%-ban azok!!! EGYETLEN okot mondana valaki, hogy ezek “államilag” miért tartozzanak Fukkrajnához?? A Fukkrán NEMZETállamhoz??? A nyomorult idióta “tanult kollégám” az ELTE-ÁJK-s Kajtár Gabóca oda talált nyilatkozni a Londinerben, h. Görbecsőr a hibás, miért nem kért erősebb garanciákat a SZU széthullásakor. ANYÁD! ÁTVERTÉK, mint ahogy a titkosítás alól nemrég feloldott anyagokból ez fehéren-feketén kiderül! A JOGGAL VALÓ VISSZAÉLÉS – te nyomorult idióta – SOHA nem alapoz meg jogot, Fukkrajna puszta léte egyetlen nemzetközi jogsérelem, és akkor a bidé-nullland ötmilliárdos Majdan-puccsáról nem is szóltam, ahogy az “orosz propaganda” (a saját szememmel látott dokumentumokban szereplő) 28 biolabor ügye, ugye, amivel szemben A PENTAGON (!!) NEGYVENHATOT ismert el. Persze, mind békés célú együttműködés keretében, fukkrán vezetéssel valósult meg. Aha. Anyád meg bártáncos volt a kijevi Maximban…, amíg *elens*kij le nem váltotta a pötsch-zongorista magánszámával…

    • Kocajogász 2022-06-28 : 17:34
      Minden tényállításra és dokumentum hivatkozásra, ??

      És következtetésre; ?

      • Kocajogász

        Jogos. Ha és amennyiben Kajtár Gabóca, Novi-Gradi Gyuri és az összes TASZkalap megjelöli a HITELES forrásait, akkor én is az enyéim egy részét. (Linket alapból nem szoktam, mert némelyik kommentmotor azonnal moderálni akarja, de a neten elérhető minden, elég pontosan szoktam hivatkozni a dokumentumokra. Bár egy néhai jogászkolléga inkasszós ügy tárgyalásán felemelte az ügyvédi táskáját, elkezdte csapkodni, hogy ebben vannak a bizonyítékok, és ha ő kinyitja, akkor mi lesz… Az ellenfél ledermedt, és simán belement egy számára előnytelen egyezségbe. Után kértük a kollégát, hogy ugyan mutassa már meg nekünk is, hadd tanuljunk, mi volt a “tarsolyában” – “Mi lett volna? HÁT AZ UZSONNÁM!” Azt hiszem, én kicsit súlyosabb tényekre hivatkozom, és vonok le ezekből következtetéseket.)

  9. Naprózsa, Moszkva nem fogja engedni, hogy Észak-Bukovina vagy Budzsák román kézre kerüljön.
    Mi meg azért nem fogunk Kárpátaljával kavarni, mert azonnal lenne hat hadsereg, amelyik ellentmondana.

    • Kocajogász

      Ki nem szja le. Medvegyev – aki Novi Gradi Gyugyu szerint súlytalan, nincs szava semmiben (????) – mondta a minapában, h. 1. két év múlva nem lesz Ukrajna, 2. vissza kéne adni a nyugati náci részt a lengyeleknek, románoknak és a magyaroknak (!!), fájjon tovább az ő fejük miatta… Medvegyev a Bizt. Tan. elnökhelyettese – most. De volt elnök és miniszterelnök is. Én azért nem mondanám, h. nincs szava semmiben. A végső döntés nyilván Putyin elnök úré, de akkor is… Nem hiszem, h. Medvegyev csak azért jártathatná a száját, hogy hűljön a gyomra…, hogy tetszőlegesen összehordhatna bármit, pláne egy ilyen kiélezett helyzetben.
      Egyébként nem tudom, melyik az a hat hadsereg, aminek BÁRMI KÖZE lehetne egy “szuterén”, éppen szétvert állam történelmi szétosztásához. NEM AZ ÖVÉK. 1991-ben autonómiát akart Kárpátalja, ha most is azt akar, ám legyen! Nem hiszen, h. “Ruszinszko” (ha az lenne az új neve) úgy üldözné a maradék ottani magyarságot, ahogy a fukkrán nácifasiszták teszik most – innentől nem értem orv bán nyavalygását, jáj, közeledik a front. HAJRÁ, annál hamarabb lesznek kiverve A MAGYAROKAT ZAKLATÓ fukkránok Kárpátaljáról IS. Ha Putyin elnök úr valóban nácitlanítani és demilitarizálni akar, akkor nem hagyhatja a NÁCIFASISZTA 128-as dandárt a Kárpátalján. Tudja, annak a parancsnoka nyögte be, h. ha sokat ugrálunk, akkor gondolnak egyet, és két órán belül a Balatonban fürdenek.

  10. A libsi média vágyvezérelt közönsége elé szórta ezt a Putyin beteg, rákos és meghalt hülyeséget, és most kurva nehéz nekik leszállni a bolondok űrhajójáról. Pedig muszáj lesz, mert Ukrajna nem fog nyerni, Putyin meg nem fog meghalni.

  11. Borisz ezt már áprilisban meglépte, rég vége lehetne az egésznek, Putyin hajlott rá, hogy elfogadja a február 23-ai status quot, azaz Krím plusz a Donbassz fele. https://responsiblestatecraft.org/2022/09/02/diplomacy-watch-why-did-the-west-stop-a-peace-deal-in-ukraine/

    Azt nem tudom megmondani, hogy Amerika küldte-e. Szerintem arról álmodozik, hogy Anglia újra releváns legyen a nemzetközi porondon. Nem tudok rájönni, mit akarnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük