Pár éve láttam először, hogyan készül falun az igazi házi rétes. Hajszálvékony tészta, asztalméretűre nyújtva, egy ember fel sem tudja tekerni. A rétes igazi magyar csoda. Léteznek rokonai Közép-Európában, az osztrák Strudel kifejezetten népszerű, de valljuk be, nem ugyanaz. Nagy András, a Kertész utcai Strudel Hugó tulajdonosa is szereti a rétest, ezért nyitott rétesezőt.

TIHANYI RITA – 061.hu

„Nagyon szeretem a rétest. Arra gondoltam, milyen jó lehet csinálni!” Aztán András a gondolatból valóságot csinált: utánanézett, milyen a jó rétes, és mivel operatőrként dolgozik, úgy intézte, hogy rétesfesztiválokra mehessen forgatni, ott letesztelte a felhozatalt, kifaggatta a néniket. Utána kezdett helyiséget keresni, és már csak a bérlés után derült ki, hogy amúgy abban a házban lakott Scheiber Hugó képzőművész is, akinek a képeit már régóta kedvelte. „Lakásomat eladtam, visszafizettem a banki hitelt, és ami maradt, azt beleraktam. Mindent egy lapra”. Így született meg Strudel Hugó, akinek vezetékneve a rétest takarja német nyelvterületen, keresztneve pedig a festőnek állít emléket. Együtt pedig akár egy Rejtő Jenő-hős is lehetne, akit feltétlen meg kell látogatni egy rétes-kalandra.

Az üzlethelyiség önkormányzati ingatlan, MÉH-átvevő telep volt korábban, de már évek óta üresen állt. Most azonban tiszta, világos, és rétesillatú, Scheiber Hugó, ha élne, biztos ide járna rétest enni. „Nagyon szeretett enni, és a saját képeivel fizetne, mert mindenkinek azzal fizetett. Meg szokták kérdezni, hogy a dekoráció eredeti Scheiber-e, de hát nem.” – meséli András nevetve. „Amúgy is negyedekkora vásznakra festett, mert csak arra volt pénze” – teszi hozzá. Elmesélte azt is, hogy járt itt valaki, aki azt állította, hogy Scheiber leszármazottja. Mivel sajnos András éppen akkor nem volt a boltban, pedig szívesen beszélgetett volna vele, ezért most rajtunk keresztül üzeni Molnos Péternek: jöjjön be egy rétesre! A képeken kívül két Scheiber-antológia is megtekinthető, a vendégek lapozgathatják, amíg készül a kávéjuk.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Na de hogy lesz egy operatőrből pék?

„Elvégeztem egy okj-s tanfolyamot” – fedi fel a nagy titkot András. „Péknek lenni, az cudar. Korán kell kelni, pakolni kell, valódi fizikai munka. A nap végére nem érzed a derekadat, de van benne szépség, szeretni kell.” Hetente egy napot forgat, egy-két napig pék, a többi pedig az üzlet vezetésével telik. „Sütni jó, de irányítani a dolgot, megrendelni az árut, azt nem élvezem. De hát ez is hozzátartozik, nem szabad panaszkodni. Jó rétest lehet csinálni mindenütt, de itt jól érzik magukat a vendégek, itt lehet beszélgetni, olyan emberekkel, akikkel amúgy nem találkoznál. Ez a kis tér egyfajta híd a közösségben.”

Minden társadalmi réteg megfordul a rétesezőben, szegénytől a gazdagig, „Erzsébetváros leképeződése” – fogalmazza meg András. Járnak ide például a BKV-tól csapatostul hölgyek, akikkel kitalálták, hogy legyen rétesbérlet. Alkoholt nem árulnak, ennek a helyiek örülnek, bejárnak többek között az Élhető Erzsébetváros tagjai is, meg a másik oldal képviselői is. „Én mindenkit meghallgatok, esznek egy rétest, és mindenki boldogan távozik” – mondja el András a nemrégiben lezajlott, a kerületi buliturizmus visszafogását célzó népszavazással kapcsolatban.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Almás, meggyes, mákos, dijoni mustáros-baconos-újhagymás-krémsajtos

„Azt a fajta rétest próbáltuk megtalálni, ami kapcsolódik a hagyományokhoz, az a vékony tésztás, amit csináltak falun, azt próbáljuk megújítani, egyedivé tenni.” Máshol nem nagyon találkozhatunk például csokis-túrós, csokis-szilvás, vagy sós rétesekkel: „képesek vagyunk a lecsót beletölteni virslivel meg rizzsel”, „rétes-reneszánszt próbálunk csinálni”. „Szeretünk kísérletezni, van egy olyan rétes, amiben van brokkoli, sajtkrém, bacon, és kitaláltuk, hogy legyen még benne mustár. Egy kis dijoni mustártól lesz igazán különleges”. András pár hónap után úgy érzi, működik a koncepció, tízből kilenc ember visszajön. „Leslie Mándokitól Gálvölgyi Jánosig szeretnek itt lenni nálunk a vendégek.”

A választék nagyjából állandó, de az, hogy éppen mit lehet kapni, az sok mindenen múlik: mire van idő, mit sikerül beszerezni, de nagyjából tízfajta rétes mindig van. „Már nagyon várom a tavaszt, akkor lehet majd mindenféle friss gyümölcsökkel dolgozni”. A réteseket reggel megtöltik, és utána megy a fagyasztóba, hogy mindig frissen sült rétes fogadja a vendégeket. Aki nem vállalna be egy egészet egy szokatlan ízű rétesből, az körülnézhet a rétesvégek között, azokat ugyanis mindig kiteszik kóstolónak. Volt egy úr, aki megkérdezte, mennyibe kerül a rétesvéges kosár. Mondták neki, hogy az ingyen van, de az illető erősködött, hogy ő csak a végét szereti, és mindenképpen meg szeretné venni. Végül mondtak neki egy árat, a férfi pedig boldogan távozott az összes rétesvéggel. Belőle is visszatérő vendég lett, és legközelebb is elvihette a végeket. A legjobb pedig: lehet rétest rendelni is. Akkor miénk lehet az eleje, vége, közepe, mind.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Nagyon sok a külföldi vendég, és legtöbbjük nem is tudja, mi az a rétes. Auszriában és Németország egyes részein van hasonló, de az sem ugyanaz. Sokan a hazaút előtt itt költik el az utolsó forintjaikat rétesre. Egy spanyol csoport hazarepülés előtt vásárolt be vagy húsz rétest, és érdeklődtek, hogy a rétesek a repülőn elboldogulnak-e? „Mondtam, hogy szerintem annyira nem jó ötlet, de ragaszkodtak hozzá, szóval betettük egy pizzás dobozba, és valahogy fölküzdötték a repülőre.” – mesélte András.

A beszélgetésünk közben egy lány érdekes kéréssel fordul Andráshoz: a barátjának szervez városi kincskeresést a szülinapjára, és szeretné, ha a Strudel Hugó lenne az egyik állomás. Ez az egyik kedvenc helyük, ezért itt is elrejtene egy ajándékot. „Tökjó!” – örül András, miközben megsimogatja a lány kutyáját.

A Scheiber-képeken kívül az egyik dekoráció egy tálalószekrény, ami sokáig üres volt, amíg aztán egyszer valaki meg nem kérdezte, hogy ne hozzon-e egy étkészletet. „Mondtam, hogy persze, de azt hittem, ez csak egy üres ígéret lesz. De nem, másnap megjelentek ezekkel a tányérokkal, szóval kitettük.” Egy, a jövőben megvalósítandó dekorációs ötlet, hogy létrehoznak egy bögrefalat a törzsvendégeknek, akik csak leakasztják a bögréjüket, és abba kérhetik a kávét. Ehhez egyelőre nem találták meg a megfelelő falfelületet az apró helyiségben.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A legelső kérdésem Andráshoz persze az volt, hogy „tudsz még nekem olyat mondani, amit nem olvastam az interneten?” András nevet. „Igazából én elég monokróm csávó vagyok, voltaképpen eléggé nyitott könyv az életem. Ha nem itt vagyok, és éppen pék vagyok, akkor forgatok.” András már számos dologgal foglalkozott életében, és úgy érzi, ez talán egy lecke, hogy most hosszabb ideig ki kell tartania egy dolog mellett. „De lehet hogy nem!” – tette hozzá nevetve. „Én alkatilag kicsit olyan ember vagyok, hogy ha valami nem megy, akkor inkább csináljunk valami mást. Ez azonban nem ilyen, türelem kell, nem lehet, hogy holnapra virágzik az üzlet. Ez bizony legalább egy év. Nem tudom mi lesz, de remélem, hogy így lesz.” Szóval, akit megihletett a rétes, az kanyarodjon a Kertész utca 22. felé!

Vezető fotó: Horváth Péter Gyula