Rettegj, Orbán!

Bekövetkezett az elkerülhetetlen: Orbán Viktort, egy liberális román törvényhozó beadványa nyomán, beidézték a retteget Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. Igen, jól látták/olvasták: az említett gittegylet vagy mi maga elé rendelte a magyar miniszterelnököt tusványosi „rasszista” és „idegengyűlölő” kijelentései miatt.

Csak úgy mellékesen: az említett hivatal vezetője az RMDSZ által jelölt és támogatott Asztalos Csaba, aki korábban azzal dicsekedett a román sajtóban, hogy vezetése alatt a liberális soros-hivatal (vagy sóhivatal?) már magyarokat is elítélt. Nyilván diszkrimináció miatt. Mindezt annak bizonyítékaként, hogy az említettek olyan elszántsággal, no meg nyílt társadalmi elkötelezettséggel rágják az égbe törő diszkrimináció fájának gyökereit, mint abban a bizonyos egyletben a gittet.

Ide tartozik még, hogy a fényes tekintetű Asztalos július végén még azt állította, hogy nincs jogalap a vizsgálatra, bár – tette hozzá – maga is feljelenetette volna Orbán Viktort. „Az igazgatótanács tagjaként én magam kezdeményeztem volna, hogy a testület saját hatáskörben indítson eljárást, ha nem lenne az immunitás”– vélekedett Asztalos. Nem tudom, ki hogyan értelmezi, de számomra ez mintha megbízói előtti mentegetőzésként hatna.

Aztán, mint valami mentőöv, érkezett a liberális törvényhozó, aki megmentette Asztalost, s maga jelentett fel Orbán Vikort. Érvelése szerint „a magyar kormányfő diplomáciai mentessége nem érvényes olyan kijelentések esetén, amelyek a büntetőjog hatálya alá esnek, az immunitás csak hivatalos látogatás esetében lenne érvényes, Orbán azonban magánlátogatás keretében járt Tusványoson”. Ez bizony egyenes beszéd, egyenesen nevetséges.

Nem kevésbé az Asztalos által az eljárás menetét illetően kifejtett vélemény is: „Még nem találkoztunk ilyen esettel. Úgy gondolom, hogy az idézést Magyarország hivatalos bukaresti képviseletén, vagyis a nagykövetségen keresztül lehet megtenni” – mondta. „Az ODT-nek törvényes kötelessége foglalkozni a panasszal – folytatta –, ennek részeként pedig kötelezően beidézik a feleket”.

Nagy a gyanúm, hogy a szereptévesztés – orvosilag is súlyos – esetével van itt dolgunk. El tudják képzelni, amint Orbán Viktor rettegve megjelenik a fényes tekintetű tanácstagok színe előtt, s magyarázni próbálja szavait? Bevallom: nekem sehogy sem sikerül…

 

Ez is érdekes

Himnusz a szabadságról

A sors különös kegye folytán érdekes, de inkább értékes élménnyel gazdagodhattam a minap: Budapesttől Kolozsvárig …

6 hozzászólás

  1. Remélem leszarja őket.

  2. Román és – sajnos – magyar válasz a Párizsban bemutatott igaz, pontos trianoni térképekre. Illene már itthon is az Anyaországban felállítani egy újabb intézményt, akiknek tagjai ha kell, naponta többször is feljelentenék és valódi nyomást gyakorolnának a románok által elkövetett bűnökre. Nem unatkoznának.

  3. Ennek az Asztalosnak már a talpa is szőrös. Ezáltal agyilag is lesüllyedt a legnagyobb román gondolkodók szintjére. Azért nem tanácsolom neki, hogy életében valaha Magyarországra jöjjön, mert még felismerik.

  4. És ezzel az RMDSZ-szel ápol jó viszonyt a Fidesz?!
    Cserébe rendelje be Varga a szászt az erdélyi magyarok 100 éve tartó kirablása, gyilkolása, megkínzása, falvaik rombolása, iskoláik bezárása, diszkriminalizálása miatt.

    Háborús uszító gazemberek az RMDSZ is, mint Gyurcsányék.
    Nem hiába ugyanaz a logójuk, mint az MSZP-é!

  5. A román nem nemzet, hanem foglalkozás.

  6. úgy látom hogy washingtonban tényleg nem férnek a bőrükbe, rendesen uszítgatják a románokat. Gondolom ez az Asztalos valami ‘fogott’ ember lehet afféle cseléd akinek csak odaszülnak most féllábon állsz hombre és meg is köszöni, hogy szolgálhat.

    Az viszont mindig elképeszt, hogy a legnagyobb soviniszta vérköpő háborumániás elmebetegek egytől egyig liberális és beloldali pártokban ülnek világszerte. Egészen elképesztő ahogy folyamatosan toleranciáról megértésről meg elfogadásról prédikálnak közben meg minden alkalommal vérfürdőt rendeznek, ha lehetőségük nyílik rá.

    Mondjuk érteni vélem a román politikai elit idegességét, ha ez így megy akkor új ‘szomszéd’ lesz és ha az oroszok nekimentek a kisebbségeik miatt az ukránoknak akkor bármire IS képesek lehetnek. Nyilván egy NATO tagnak nem esnek neki, de a ‘soft power’ onnan is működik. És lehet hogy a túl nyugatbarát (nyugatiseggnyaló) román politikai elit annyira nem tetszik majd nekik és elkezdik majd ‘felforgatni’ a status quot ezért nehányan majd mennek a levesbe.