Román miniszterelnök eladó
51
Eljárást indított a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács Viorica Dancila miniszterelnök ellen, amiért a politikus megsértette az autistákat. Ez a hivatal korábban kimentette a magyarokat akasztással fenyegető Mihai Tudose korábbi kormányfőt. Mert „jó fej volt”, bocsánatot kért egy idő után. Alighanem Viorica Dancila ügye is kedvező elbírálás alá esik. Nem dolgom Romániába tanácsokat küldeni, de nem kínos, hogy vagy korrupt, vagy embereket alázó vezetőket szednek elő mindig?
Újságírói szorgalomból elkezdtem készíteni egy listát, hogy a közelmúlt romániai miniszterelnökeiből ki milyen ügybe keveredett.
Aztán ezt az első féltucatnál abbahagytam.
Mert érdemes azon vívódni, hogy az a politikus volt „érdekesebb”, aki azért nem lett miniszterelnök, mert bíróság mondta ki róla, hogy lopott? Aztán persze nevetve szabadlábon maradt. Sőt, a szociáldemokrata pártban is elnökként folytatta, és kinevezte a kormányfőt. Aki pár hónap elteltével az ő érdekeit kezdte korrumpálni. Ekkor bukott. Aztán jött ilyen-olyan potentát. Tartottak ilyen-olyan kifizetési időig.
A történet jellegzetes pillanata Mihai Tudose feltűnése volt. Kirívóan „jó arcú” ember, megbízhatóan kerüli az alkoholmentes italokat. Neki sikerült fellógatással fenyegetnie az erdélyi magyarokat.
A magyarellenesség nem egy nóvum a bukaresti politikában. Tudose azonban nem ezért veszített miniszterelnökséget. Összeveszett addigi támogatóival. Nem ordenáré megjegyzése miatt kellett távoznia, hanem azért, mert rájöttek, hogy a saját számlájára kezdett ügyködni.
Mivel Romániában demokrácia és Európai Unió is van, Mihai Tudose elment a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács elé. Jól elbeszélgettek. A szervezet nem szabott ki bírságot, csak figyelmeztetésben részesítette a politikust, tekintettel arra, hogy Tudose Facebook-oldalán bocsánatot kért mindazon közösségektől, amelyeket „félreérthető kijelentésével” megsértett.
Mihai Tudose után Viorica Duncila kapta meg a kormányfői posztot. Brüsszeli képviselőségből érkezett. Ennek megfelelő botránya is. Egy tévéadásban próbálta bírálni a kormánykoalíció ellenfeleit, akik szerinte szándékosan félretájékoztatják az Európai Uniót. „Ezek az emberek ismerik a valóságot, de nem hajlandók látni, elfogadni azt. Ezek az emberek autisták, akik nem látják, és nem hallják azt, ami minden jóhiszemű ember számára látható”.
A balhé után a politikus előbb egy kormányközleményben, majd személyesen is bocsánatot kért. Hangsúlyozta: kormányfőként fontosnak tartja a fogyatékkal élő emberek támogatását, és nem állt szándékában megsérteni őket. Ez igen kedves gesztus részéről.
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács közölte, hogy a bocsánatkérést mindenképpen figyelembe veszi, miként tette ezt Dancila elődje, Mihai Tudose esetében is.
Az autista gyermekek szüleinek egyesülete szerint Romániában nem először fordul elő, hogy közismert politikusok vagy véleményformálók pejoratív értelemben utalnak az autizmusra, de az eddigi panaszok esetében az Országos Diszkriminációellenes Tanács úgy ítélte meg, hogy az illetők nem lépték túl a véleménynyilvánítási szabadság kereteit.
Románia ma az Európai Unió minta-országa.
Őket ma példaként állítják elénk. Azt hiszem, ez több, mint nevetséges.
Fotó: youtube.com
Zsanett
2018-02-17 @ 06:37
Biztos vagyok benne,hogy nem az autistákat akarta megsérteni vele,csak szerencsére nem ismeri a píszí fogalmát. Egyenesen fogalmazott és igaza van Viorica Dancilának, a Soros pénzelte árulkodók Romániában is ugyanolyan kártékonyak,mint Magyarországon. Nincs különbség e téren.
Tehetős Totó
2018-02-17 @ 07:43
Įgy igaz.
Úgy tünik Máté úr sem képes túllépni a PC-n.
Egyébként Dancila asszony ítélte el egyedül Tudosét, még bukása előtt az ominózus kijelentéséért.
Zsebe László
2018-02-17 @ 07:07
Szőröstalpú majmok, nincs helyük Európában.
Zsanett
2018-02-17 @ 07:37
Te mi vagy?
khm
2018-02-17 @ 08:48
Felénk a nyustyukat szokták szőröstalpúnak “becézni”.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:07
Én azt jól tudom.
olszal
2018-02-17 @ 07:58
Románia újabb fegyverrendelést adott az USA-nak.
Lesz is elismerés, dícséret bőven…
Miért kedves Zsanett, Ön mi? Csak nem? ☺
Zsanett
2018-02-17 @ 08:07
Én Székelyföldön élek,székely vagyok. A toleranciát vagyok kénytelen gyakorolni állandóan.
Artur
2018-02-17 @ 08:39
Ma már ne hazudjon többet, Boróka, aleccmaga és zsanir, valamint anetttkaka..Ezt soha ne feledjük, feljelentő a drága! s piszkos megfigyelő, ronda gender, nem magyar, nem román, nem székely, csak zsanir..
Zsanett
2018-02-17 @ 11:08
Jaja. Mondja mindezeket egy tápos magyar.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:10
A magyarban nem vagyok biztos, de táposnak tápos.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:36
És kimaradt még egy szép jelzős szerkezet, a rögeszmés bolond.
Zsanett
2018-02-18 @ 09:00
Úgy tűnik három per hármas lehettél az átkosban. Megúsztad?
Zsanett
2018-02-17 @ 08:13
Több-kevesebb sikerrel,de egyet tudok: Senkinek sincs joga lenézni,csúfolni egy másik nemzetet. Egyik sem felsőbb vagy alacsonyabb rendű a másiknál.
khm
2018-02-17 @ 08:51
Ebből,nem fog jól kikeveredni!
Zsanett
2018-02-17 @ 11:42
Miért,kinek ártottam ezzel a mondatommal?
khm
2018-02-17 @ 12:54
Majd látja.
Artur
2018-02-17 @ 08:41
S mi ez a kilengés? Mennyi ideig tartott bepötyögni hazugságait a bóróka, kaksinak? Ma fokozottan aktiv, mikor megy a templomba, ahol bérmálkozni szokott? hiszen szombat van, neeem?
Zsanett
2018-02-17 @ 11:18
Vasárnap szoktak templomba járni,de ezt az istentelen tápos nem tudhatja. Ma dolgozom és a szünetekben a hülye kommentelőkkel vitatkozom.
Hol vannak ma a jó magyar emberek?
Birger.J
2018-02-17 @ 09:13
Arturnak sajnos igaza van, mert tobzódnak és szaporodnak a görények és mi gyáván behódolunk! :- (((
pandora
2018-02-17 @ 09:34
Nem ez nem nevetséges,ez TRAGIKUS.Nem győzök elégszer hálával gondolni a nagyszüleimre,hogy vállalták a vagonban lakást ,a család nélküliséget é kilencszázhúszban átjöttek.Küzdelmes életük “eredménye”,hogy Magyarországon lehetek magyar.Tiszteletem az ott maradottaknak,azoknak,akik tudják önnön értékeiket és nem hódolnak be.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:24
Tudjuk kedves Pandora,eszünk ágába sincs behódolni.
kyokuto01
2018-02-17 @ 10:31
Én ismerek székelyeket, akik ötszáz kilómétert vonatoznak, ha meg akarják látogatni a nagyapát Gyergyóban. De ők nem fogalmaznak így, és Zsanettnek sem neveznék magukat.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:04
De kyokutonak se.
kyokuto01
2018-02-17 @ 11:30
De én nem vagyok székely, és nem is hírdetem magam annak. Sőt, a feleségem román. De azért szarul esik Trianon.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:31
Nekem is. És a feleségének?
kyokuto01
2018-02-18 @ 15:36
Erre a kérdésre nehéz jó választ adni. Oké Zsanett, vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, de belátom, hogy túltoltam, bocsánat!
Zsanett
2018-02-18 @ 18:07
Semmi gond.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:48
Tehetünk valamit ellene? Egyet igen, megpróbálhatjuk a civilizált együttélést,ha minőségi életet akarunk élni. Mert azt gyűlölködve nem lehet.
Zsanett
2018-02-17 @ 11:30
A mai téma különben a kávé mellé,a szegény román miniszterelnök hölgy, Viorica, nem Zsanett.
Ha nem vették volna észre ő is Soros ellen hadakozik.
Kérem ahhoz szóljanak hozzá. Értelmesen.
tango47
2018-02-17 @ 15:40
Nem török Kertész Ákos “babérjaira”, de a románok genetikailag ilyenek.
Artur
2018-02-17 @ 16:30
Hát a mai szerepében nagyon lebukott bórókakisnagyassszony, zsanirja nyikorgott, hiába terjengett túl, leleplezték azonnal. Ilyenkor, amikor 28ból talán 22 szer hazudott valamit, nem jönnek a dumával,hogy túlterjengett. Nem baj. Nagyon megható, amikor a “gyülölködve” nem lehet dumát vette elő végul, amikor már meztelen maradt. Hiába a nyelv elárulja, amit a szív eltitkolni igyekezik, mondja a mondás. A gyülölködés duma jellegzetes libsi, balos szöveg. Magyar nem mond ilyet, mert tényleg nem gyülölködik. Ráadásul az egyik legvadabb, mindig támadó és személyeskedő, némber, vagy valami feminin másnemű részéről, komikus, és a minőségi életet élni mantrát, én egy népesedési oldalon, bizonyos V.nadálymártától olvastam. talán itt “nemzeti”, magyar és székely jelmezben kinálgatja magát, az együtt, vagy a párbeszéd hivatalos politikusa valójában. A duma onnan ilyen ismerős. S a pióca személyeskedés, a legdurvább hangon. Boróka azonnal hülyéz, s elmebetegez, minden gondolatot, melynek nem tudott a végére érni, S ilyen azért elég sok van, ahová soha nem fog fölérni. Mihez szóljanak hozzá, ezt is mindig szeretik megmondani, a gondolatrendőrség, a feljelentő kórus éltagjai, valójában soroságensek. A román hölgy pedig, melyet leszbikus indulattal védett, igazán nem hasonlít Katinkára, s most nem tudják már Tusupot sem gyülölni, Budaházyt elárulni, vagy legalább belerúgni egyet..Jó azonban a felület maga, bár egy kezünkön számolhatjuk a hozzászólókat. KI az ágens, ki a valódi hozzászóló, kiderült azonnal. A cikkhez is kapcsolódik, nagyon rossz a magyar propaganda, nagyon fürge és szorgalmas a soros propagandista is, meg a román is…
Zsanett
2018-02-18 @ 08:15
Miben buktam le te szerencsétlen? A legnagyobb gyűlölködő itt te vagy!
Artur
2018-02-17 @ 17:13
S egy lényeges, fontos felismerés. A női hozzászólók, hacsak nem eltartottak, mindig eleve, szükségszerűen aljasak. S kifordultak. Nemükből, hitükből, nemzetükből. Természetellenesek. Itt az ékesszóló álnéven önmaga rendszerét propagáló ágens, hosszas küzdelem után bepöntyögte, villámként csapkodva a billentyűket. „Ő dolgozik.” Ezért s ekkor ír ide, s válaszol a szekucica kegyesen, a lenézett magyaroknak. Én tiszta lelkiismerettel írok, mert megrögzött naplopó és álmodozó lévén, bizonyos, hogy „nem dolgozom” lehajtott fejű rabszolgaként, vagy munkavállalóként, sem foglalkoztatott nem leszek soha. Én is eltartott vagyok, a lét öncélú formáit kutatom, s néhány percben írogatok, mert dilettáns, azaz kíváncsi úr vagyok. Benedek István meghatározása szerint. Akkor szólok hozzá, amikor ráérek, s ehhez kedvem van. Nehéz lehet, a hivatásos rendőrnek, vagy feljelentőnek, aki irodája naplopója csupán. S komolyan elhiszi, ő dolgozik. Nem dolgozik, csak foglalkoztatják, s arra figyeltek, hogyan tegyék tönkre életét. Miért? Azért, hogy ne legyen otthon. Ne lehessen normális nő, anya, aki természetesen él, s otthonában tényleg dolgozik. Nem csak úgy csinál.
S arra is figyeltek, mindenképpen nagyon, hogy hatásosan átmossák az agyát, s saccra, legalább három abortusza után, daliás, öntudatos kannibál legyen, s mindenképpen söpredék. Jó, erre, jelen esetben, veleszületett, erős hajlama is van. Ferde hajlama. A román nő, szintén természetellenes lény, ha kubai lenne, otthonában varrogatna most, várná haza az urát, s egész nap, hajnaltól estig, boldogan végezné, igazi élethivatását, ami az otthon, s a család.
Fekete Gyula:
„Hadszíntér
EMANCIPÁCIÓ
Külön részletes okfejtést érdemelne, de nem tartozik olyan szorosan a tárgyhoz: a feminizmus genezise.
Hogyan kap főszerepet mind szélesebb társadalmi rétegekben a termelőegység-család felbomlásával a munkabér; hogyan változik ezzel együtt a nemek közötti családbeli munkamegosztás; hogyan idegenedik el a munkabér attól az eredeti funkciójától, hogy nem személy szerint csupán a bérmunkást, hanem a bérmunkás családját is illeti, minthogy az élet teljes körű „újratermelését” fedeznie kell; hogyan kerül mindezek következtében függő, majd egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe a nő, mindenekelőtt a bérért-fizetésért dolgozók háztartásában; hogyan erősödik a törekvés a női munkavállalásra, mint a személyes önállóság-függetlenség valamelyes biztosítékára; hogyan értékelődik le mindezek nyomán az anyai státus, a háztartási munka, a családi összetartozás; hogyan társul mindezekhez – nyilván joggal – az ébredő közéleti becsvágy… stb.
Vívmánynak, a női jogok kiterjesztésének álcázta magát a női emancipáció, felkínálva a lehetőséget, hogy a nők a családból – a konyhából, a babaszobából – kivonulhassanak, és az önálló keresők közé a termelésbe s a korlátlan lehetőségekkel csábító közéletbe bevonulhassanak. A nőmozgalom az elidegenedés tüneteit igyekezett gyógykezelni, s a társadalmi lét alaptörvényét, az élet átörökítését fertőző gócokat még táplálta is, növelve a munkamegosztás, a jövedelemelosztás torzulásait. Így az emancipáció adta lehetőségekből történelmi pillanatok alatt szükségszerűségek alakultak ki, majd egyre inkább kényszerűségek; egy közvélemény-kutatás elemzésében olvasom: „Ma Magyarországon a bérezési, szociálpolitikai (és számos más intézményesült, pl. a jog-) rendszer az úgynevezett kétkeresős családokra, háztartásokra építkezik, s így a munkavállalás a nők számára nem ’választott alternatíva’, hanem kényszerűség.” Ráadásul megmaradt a nők történelmi terhe: a konyha és a babaszoba is.
Minden érték forrását, az életet, alárendelte ez az emancipáció olykor nagyon vonzó, de alacsonyabb rendű értékeknek. A célértéket (az élet, az élet minősége, átörökítése) alárendelte az eszközértéknek (termelőmunka, jövedelem, fogyasztás stb.).
Általános szóhasználattá vált a nőmozgalomban a házasság, a szülés jelzőjeként: iga, rabiga, rabszolgaság. “
Artur
2018-02-17 @ 17:16
“„Isten büntette a nőket a szülés és a terhesség átkával!” – hirdették angol feministák. Amerikaiak nyilvánosan elégetik a melltartókat, harcot hirdetnek a feleségtartásdíj eltörléséért, és követelik a közös WC-t a férfiakkal – az egyenjogúság nevében. Francia nőmozgalmárok megakadályozzák, hogy a háromgyerekes anyák állami fizetést és nyugdíjat kapjanak, éspedig azon az alapon, hogy „ellentétes az egyenjogúság elvével, a nőket a háztartás rabszolgájává tenné, megfosztaná őket az életben a választási lehetőségektől”. Firestone pokolba kívánja a „fogamzás igáját”, s az emberi jövőt a művi magzatkihordás kifejlesztendő technológiájára bízza, más emancipátorok attól várják a „végleges megoldást”, ha a férfiak szülhetnek, hiszen a méhen kívüli terhességet a tudomány előbb-utóbb lehetővé fogja tenni…
Minden tekintetben ez idő szerint csak a leszbikus feminista független a férfiaktól, igazában ők a feminizmus „fundamentalistái” (lásd pl. Martha Shelly): nem „házicseléd”, mentesül a terhességtől, a fájdalmas szüléstől, a gyermeknevelés „robotjától”; nem kell elviselnie „sietős és idétlen nemi érintkezéseket”, tehát a szerelem sem szolgáltatja ki a férfiaknak, minthogy megkaphatja nőktől is. S ugyanilyen független a férfiaktól a szexben, minthogy egyedüli üdvözítője a klitorális orgazmus. „A férfiak nemcsak fő ellenségei a nőknek, de a férfiak nélküli világ sokkal harmonikusabb volna a mostaninál” – vallják a radikális leszbikusok.
Pontosítom a jelszót: a „férfiak nélküli világ” egyben anya nélküli világ is. Minden létező feminista irányzatban – a történelmiekben is – alkati elem a tiltakozás az anyaság ellen, többnyire álcázva. Ilyenformán a női emancipációt a nőmozgalomban eluralkodó feminizmus -kurtizánfeminizmus, úriasszony-feminizmus – az anyaság ellenében szervezte, s így a társadalom létérdekei ellenében is.
Talán a nők ellenében még inkább, mint a férfiak ellenében. A Süddeutsche Zeitung írja: „Rövidebb életűek a dolgozó nők… Az állásban lévő férjes asszonyok átlagos élettartama hét-nyolc évvel rövidebb, mint a férfiaké… 1970-ben a kereső asszonyok átlagos élettartama 68,5 év volt. Az ugyancsak kereső foglalkozású férfiak viszont átlag 75,9 éves kort értek meg. A félnapos vagy egyéb töredék foglalkozásban dolgozó asszonyok átlagéletkora aránylag magas volt: 77,5 év. Tetemesen megnövekedett… a korai rokkantság…”
Hazai példa az elnyomorított emancipációra: a Népszabadságban egy feminista hangvételű cikk szóvá teszi: alacsonyabb társadalmi megbecsüléssel, kisebb keresettel járó munkára szorulnak a nők, hátrányuk a bérszínvonalban még mindig 10-15 százalék. „Ezt bizonyítja például, hogy a nehéziparban – a híradás és a vákuumtechnika kivételével – kisebb a munkásnők aránya, mint az összes foglalkoztatottak között.” – Tehát pusztán az „egyenjogúság” okán szaporítsuk a női öntőket, olvasztárokat? Ráadásul – fejtegeti a cikkíró – nehéz kolonc az emancipált nőnek a család, a családi szerepkörrel kapcsolatos terhek. „Ezek, jól tudjuk, nemcsak közéleti tevékenységüket gátolják, de hátráltatják ma még a tehetséges lányok, asszonyok érvényesülését szakmájukban, választott hivatásukban is.”
Van receptje a hagyományos családi teher könnyítésére is a Népszabadságnak: egy másik cikkben javasolja „a hetes bölcsőde létesítését, ami azt jelenti, hogy az anya a hét végéig a bölcsődében hagyhatja a kicsit”.
Az anyaság rangfosztását szívósan gyakorolja a feminista emancipáció. Az Intellectual Digestből idézi a Magyarország: „Húsz év múlva az anyák csak a sok foglalkozási csoport egyikét képezik majd az Egyesült Államokban.” „… Ha el nem vesszük a nőktől az anyaszerepet, és nem adunk nekik valami mást helyette, belefulladunk a gyermektúltermelésbe. Elkerülhetetlenné vált az anyaság ősi, köztiszteletben álló hivatásának társadalmi degradálódása, a nők áttérése más foglalkozásokra. A nőknek – akár akarják, akár nem – ,fel kell szabadulniok’, hogy más munkában találjanak önmegvalósításra.” „… Az anya hivatását nem fogja több nő választani, mint ahány férfi ma a mérnöki pályát választja.”
Szinte megmagyarázhatatlan, hogy valamely mánia igézetében milyen kritikátlan elbambulásra képes sok – máskülönben értelemmel bíró – ember.
Ott tartunk, a fogalomzavar lepedéke mindent elborít.
Nézem egy friss keletű közvélemény-kutatás kérdőívén ama „kijelentések” listáját, ezekről nyilatkozik a kérdezett: egyetért? nem ért egyet? Tessék figyelni a fogalmazásra (kiemelés F. Gy.)
„Csak az a gyermek kap igazán jó nevelést, akinek az anyja otthon van, nem dolgozik.”
„Igazuk van a nőknek, ha nem akarnak otthon maradni, ha emberek közt akarnak lenni.”
„A nők is szeretnének hasznosan élni, szakképzettségüknek megfelelő munkát végezni.”
„Nevelési szempontból jó, ha a gyerek azt látja: az anyja is dolgozik, hasznos munkát végez.”
„A női egyenjogúság nem azon múlik, hogy egy nő dolgozik-e, vagy a gyerekeit neveli otthon.” Stb. stb.
Átlátszó, bárgyú manipuláció, rikolt a kérdésekből a sugalmazott válasz is. Joggal sérti a „nem dolgozó nő” minősítés a háziasszonyanyákat, noha ép ésszel senki sem alkalmazhatná rájuk a „nem dolgozó” jelzőt, mégis sértő, hiszen a fogalomzavarban tovább tenyészik, íme, egy sarja: „a nők is szeretnének hasznosan élni”. Értsd: ha élethosszig kapucédulákat állít ki egy pártbizottsági portán, az hasznos életnek számít, ha megszül és tisztességgel fölnevel három-négy-öt gyereket, az haszontalannak. És hiába mutatnák ki értelmes közgazdászok, hogy a háziasszony mindennapos gyermeknevelő, öreg szülőket ellátó, betegápoló, otthont teremtő, a családot összetartó, a családi életet rátermetten szervező, a háztartásban okosan gazdálkodó, a házban és a ház körül rendet tartó, netán pénzben is jövedelmező háztáji stb. munkáját mennyivel nagyobb költségekkel is többnyire lényegesen rosszabb minőségben helyettesítheti a társadalom, s ugyanígy hiába mutatnák ki írók, pszichológusok, családszociológusok, hogy a családot szeretettel összetartó anyát, feleséget pedig semmilyen költséggel, semmilyen minőségben a társadalom nem helyettesítheti – ki figyel az érvekre? Ki törődik olyan érvekkel, tényekkel, igazságokkal, amelyek ellentmondanak „beállítódásának”, a beléje programozott „újnak”, „modernnek”, „haladónak”, „emberhez egyedül méltónak” – mindannak, ami a kiglancolt, hazug értékrendet kialakította. A mindent elöntő fogalomzavar káoszát a vagy-vagy hamis szélsőségei uralják: vagy „vissza a fakanálhoz”, vagy minél távolabb fakanáltól, háztartástól, gyermekneveléstől – magától az otthontól, a családtól is.
Tehát – a beállítódás?
Természetesen a hosszú idő óta átalakuló munkamegosztás a nemek között, a nők beáramlása a családon túli termelőmunkába, a közéletbe folyamatosan áthangolja az életszemléletet, a világnézetet, az életeszményt, az életstílust – jobb szó híján: a beállítódást. És itt nem csupán arról van szó, hogy női nemzedékek nevelkedtek abban a szilárd hitben, hogy életcéljukat a „fakanáltól”, a „babaszobától” minél távolabb kell keresniük. Ezzel a tagadással együtt az igenlésben tömegekre ható új becsvágy sarjadt: az emancipált nők többsége igenis a közéletben igyekszik szerepet vállalni, rangot, érdemet, megbecsülést, hírnevet szerezni. S erre ma kétségkívül nagyobb az esélye az élethosszig kapucédulákat író nőnek is, mint a legnagyszerűbb hat gyereket szülő-nevelő anyának, a legnagyszerűbb háziasszonynak.
Ottó Weininger ítélete már a kezdet kezdetén nagyon szigorú a feminista vezérlésű női emancipációról: “Végtelenül sok van a ,nőmozgalomban’, ami nem egyéb, mint az anyaságból a prostitúcióba való átvágyás; egészében e mozgalom inkább ringyóemancipáció, mint nőemancipáció, és igazi eredményei szerint mindenekelőtt: a nő kokottszerű elemeinek bátrabb előtérbe lépése.”
Több mint évszázaddal később, csak a hetvenes években komorlik fel ennek a megnyomorított emancipációnak a csődje. Egy közvélemény-kutatás szerint „a voluntarista emancipáció, amely a nők biológiai sajátosságait, valamint a családi életben és a gyermeknevelésben betöltött szerepét háttérbe szorította, s az egyenjogúságot, mint a férfiakkal minden tekintetben ’egyformaságot’ értelmezte, a közgondolkozásban inkább ellenérzést keltett, meglehetősen ellentmondásossá téve az egyenjogúság fogalmát s lassítva annak elfogadását.”
A hetvenes évek egy másik, hazai közvélemény-kutatása szerint már a megkérdezettek kétharmada úgy vélte, hogy a kisgyermekes anyák „ne dolgozzanak”, és csupán három százalék fogadta el ezt a véleménymintát: „a nők egyenjogúságát az biztosítja, ha munkaviszonyban állnak”. S a megkérdezettek többsége amellett szavazott: „jó volna, ha az anyák a gyes után is otthon maradhatnának a gyermekeikkel”.
Rádióhír (SZER) a nyolcvanas évek elejéről: egy felmérés szerint az USA-ban az egyetemista lányok 80 százaléka a szakmabeli karrier helyett a gyermeket, a családot választja. A diploma és a legmagasabb képesítés megszerzése után férjhez akarnak menni, gyermeket akarnak. Sőt: ők akarják nevelni is a gyermeküket legalább nyolcéves koráig.
SZER, a nyolcvanas évek közepén: az angol feminizmus egyik-másik élharcosa a tablettakorszak fejleményei, az eluralkodó promiszkuitás láttán visszakozik: hitet tesz a gyermekvállalás mellett, sőt helyeslően említi a házasság előtti önmegtartóztatást, szüzességet.
A Hírháttérben mondja egy többgyerekes mama, Bányainé: – Gyesen szeretünk-e otthon lenni? Szeretünk-e anyák lenni?… Itt az alapvető probléma az, hogy a társadalom az egyenjogúság elvén a nőket férfinak neveli. És bizony nagyon keservesen meg kellett küszködnöm személy szerint nekem is azért, hogy nővé váljak, miután huszonhárom éves koromig férfinak nevelt a társadalom…
B. Gáspár Judit, F. Várkonyi Zsuzsa tanulmányából: „Bebocsátást nyertünk egy férfivilágba, melyhez több-kevesebb sikerrel asszimilálódtunk. Lassan egy évszázada bizonyítjuk (néha lenyűgöző sikerekkel) és bizonygatjuk – tiszteletre méltó vagy taszító – fogcsikorgatással, hogy vagyunk olyan jó férfiak, mint ők.” „Vajon miért nem hozta meg számunkra ez a helyzet azt a megnyugvást, melyben anyáink még biztosként reménykedtek? Miért vagyunk mi, emancipált nők, még mindig olyan sértődékenyek és szenvedélyesen harcosok a legkisebb vélt vagy valós különbség láttán? Miért vagyunk magánemberként is egyre zaklatottabbak, neurotikusabbak (boldogtalanabbak?) – mi és szeretteink egyaránt?” Ezek szerint „… sem biológiailag, sem gazdaságilag, politikailag nincs biztosítva boldogságunk élettársaink boldogsága ellenére vagy anélkül”. Végkövetkeztetésül a szerzők úgy vélik: „Az újkor emberének végtelen gőgje, mely elhitette velünk, hogy a természet korlátlanul leigázható, második természetünk pedig tetszés szerint átalakítható, az általános ökológiai válság részeként a humán ökológiai katasztrófák árnyékát is a fejünkre hozta. Mert amit társadalmi szükségszerűségnek, sőt szabadságnak hittünk, az nem feltétlenül békíthető össze a természetivel.”
Regős Éva írja: „A társadalom kétnemű. Törvények adta lehetőségeink rendeletek szabályozta jogaink biztosítják nyugalmunkat. Segítségükkel kizsigerelhetjük a férfit, zsarolhatjuk, bombázhatjuk, letarolhatjuk És nekünk ez is kevés. Már ugyanannyit iszunk, mint ők (vagy többet) ugyanannyit cigarettázunk, mint ők (vagy többet). És bár a munkahelyünkön is ugyanannyit vagyunk, mint ők, tegyük a szívünkre a kezünket a férfiak sem angyalok… ám nekünk van több magán-elintéznivalónk munkaidőben. Telefon a fodrásznak, kozmetikusnak, varrónőnek, nagymamának, kávéfőzés, körömlakkozás, egyebek. Mert dolgozó nők vagyunk, és minderre csak a munkahelyünkön jut időnk. A gyerek a mienk, az anyák mi vagyunk, de a fontos politikai, gazdasági, tudományos, diplomáciai, tömegtájékoztatási döntéseket is mi szeretnénk hozni. Helyet kérünk a világban, de – igen szerencsétlenül – a férfiak helyét is. Nagyon rá fogunk fizetni…”
“””
Alexxx
2018-02-18 @ 01:10
Ez megint hosszú volt, te papagáj!
Zsanett
2018-02-18 @ 08:38
Mondtam én,hogy időváltozás lesz, a bolondok megindultak.
Artur
2018-02-17 @ 17:18
” Értsd: ha élethosszig kapucédulákat állít ki egy pártbizottsági portán, az hasznos életnek számít, ha megszül és tisztességgel fölnevel három-négy-öt gyereket, az haszontalannak. És hiába mutatnák ki értelmes közgazdászok, hogy a háziasszony mindennapos gyermeknevelő, öreg szülőket ellátó, betegápoló, otthont teremtő, a családot összetartó, a családi életet rátermetten szervező, a háztartásban okosan gazdálkodó, a házban és a ház körül rendet tartó, netán pénzben is jövedelmező háztáji stb. munkáját mennyivel nagyobb költségekkel is többnyire lényegesen rosszabb minőségben helyettesítheti a társadalom, s ugyanígy hiába mutatnák ki írók, pszichológusok, családszociológusok, hogy a családot szeretettel összetartó anyát, feleséget pedig semmilyen költséggel, semmilyen minőségben a társadalom nem helyettesítheti – ki figyel az érvekre? “”
Zsanett
2018-02-18 @ 08:28
Pártbizottság??? Aha. Lebuktál te ócska kommunista.
Artur
2018-02-18 @ 10:57
Mit vétett magának Borókaalecxc, szegény Fekete Gyula?
Artur
2018-02-17 @ 17:19
Pedig első rápillantásra milyen egyszerűnek és igazságosnak tetszik a nyugatnémet nőmozgalom jelmondata: „Követeljük a munka világának felét, a férfiak viszont a családi teendők felét vegyék el tőlünk!” – Tömény sületlenség; sosem volt ilyen uniszex munkamegosztás a nemek közt, sosem is lesz ilyen. Nem azért mondom, hogy a női önérzetet sértsem, de ha belegondolunk, az elmúlt néhány tízezer évben a férfiakra háruló feladatok, kötelezettségek ellátása – tisztességes ellátása – valóban jóval több erőfeszítéssel, életveszedelemmel, kockázattal járt. Nyilván erősebb testalkatuk okán.
Kezdettől fogva. Mert a barlangkor sok tízezer éve folyamán is a férfiak markolták meg a bunkót, és verték agyon egymást, amikor a lakályos barlang, a saját vadászterület vagy éppen a nők birtoklásáért megküzdöttek. Ugyanígy férfimunka volt a barlanglakók létalapja, a vadászat; az idő tájt sokkal kevésbé szórakoztató, mint kockázatos.
Nem erkölcsi megfontolás, nem holmi lovagias gesztus, hanem a létszükség alakította ki a nemek közt ezt a szerepmegosztást: a férfi dolga, hogy gondoskodjék a nagycsaládjához tartozó nők, gyerekek létfeltételeiről élete árán is; védje meg őket a természet vak erőivel, a vadállatokkal, a vademberekkel szemben. Ő az erősebb. Álljon jót értük életével – ez a szerep jutott neki.
Későbben is, a történelem folyamán, ez a szerepmegosztás alig változott. Háborúban a férfi része az öldöklés, egymás ritkítása, békében a munka neheze.
Ehhez képest szerzett rangot is a férfi a társadalomban, a közéletben, a politikában. Noha ez a rang nem volt úgy férfitestre szabva, mint a kardpárbaj, a szuronyroham vagy az arató, a zsákoló, a bányász nehéz munkája. Nőágra szálló jogar, várbirtok, főuraság sosem ismert el ilyen férfirangot, majd a tőkevagyon, a bankbetét, amelynek ennyire sincs nemi vonzata, kezdte végképp hatályon kívül helyezni.
Igaz, megváltoztak időközben a körülmények, a feltételek is. A háztartáson kívül végzett munkából – a bérmunkából – mind nagyobb terheket hárított át a társadalom a nőkre, olykor a nehezéből, bizony. A technikai fejlődés lerombolta – ezt már múlt időben mondhatom – a férfierő nimbuszát; a gépesítés, az automatika, az elektronika korában a nő majd minden poszton helyettesítheti a férfit. Sőt a korszerű haditechnika korában hovatovább az öldöklésben is helyettesíthetné, csakhogy erről a szakmáról mielőbb le kell mondania az emberiségnek, ha tovább akar élni.
Íme, a történelem, a haladás rangfosztotta a férfierőt.
Nem azért mondom, hogy a férfiúi önérzetet sértsem, de az eddigi kétségtelen főszerepre a jelek szerint a férfiaknak nincs tovább esélyük.
Sőt. Meglehet, az elkövetkező századokban – ha egyáltalán elkövetkeznek ezek a századok – megcserélődik az eddigi szerepmegosztás: a nők felelőssége, feladatai, kötelezettségei a társadalmi létezésben-fennmaradásban a férfiak fölé nőnek. Tetszik, nem tetszik, férfitársaim, egy bizonyos, végképp el nem hanyagolható szempontból övéké lesz a főszerep.
Oly igen kitisztul a képlet, mint a történelemben soha idáig: a nő a célérték – az élet – főgondnoka, a férfi az eszközérték – a korszerű létfeltételek-nyújtásában felelős. A nő eszerint a jövőnek elkötelezett, a férfi inkább a mának… Ám hogy el ne bízza magát ez a kategorikusan rendszerező ráció, érdemes megjegyezni: marad azért annyi irracionalizmus e témakörben, amennyi bármikor összekutyulhatja a katonás szerepmegosztást. Gondoljunk csak arra: a jövőnek elkötelezett nő, a jövő főgondnoka, milyen örökölt, jól fejlett érzékkel eligazodik a napi szükségleteknél mindig kevesebb lehetőség labirintusában, a férfi viszont, a mai napok főfelelőse, olyan szívesen tekinget a jövőbe, hogy szinte nem is a mában él…
MARADOK A HAZAI REALITÁSOKNÁL: AZ ÉRTETLEN, KORLÁTOLT, CSALÁDTIPRÓ POLITIKA A LEGSZEBB BÉKEIDŐBEN IS ÁRTHAT ANNYIT, MINT EGY PUSZTÍTÓ, MODERN HÁBORÚ. MIT SEM TUD ARRÓL EGYELŐRE A MAGYAR TÁRSADALOM, HOGY A JÖVŐJÉT TETTE KOCKÁRA. ANNYIRA NEM, HOGY A MINDENFELŐL ZÁPOROZÓ KÖRNYEZETI HATÁSOKBÓL ÍTÉLVE EZ IDŐ SZERINT NEM IS IGEN ANYASÁGRA NEVELI A LÁNYAIT. S NEM APASÁGRA A FIAIT.
Pedig a nemek szerepmegosztása, ha szükségképpen változik, CSAKIS AZ ANYASÁG JAVÁRA VÁLTOZHAT ÉRTELMESEN.
Mondhatnám: idáig is ez volt a norma: a férfierő a vad természettel küzdve is, a gerincroppantó nehéz munkákban is, a háborúskodásban, a véráldozatokban, az életveszedelmek vállalásában is annyiban kapott igazolást a történelemtől, amennyiben az életet, a fennmaradást szolgálta. Közvetett módon a vállalt halállal is: az egyetemes életet.
Ha ezek a férfira szabott próbatételek – reméljük, javarészt – elavulnak, az élet közvetlenebb szolgálata kerül előtérbe, leginkább a minőség: tartalmasan, jó közérzettel, értelmesen élni, felelősséggel gondozni minden érték átörökítését a jövőnek. S ebben a már felrajzolódó, új történelmi menetrendben, közvetlen férfisegédlettel most már a nevelésé, az anyaságé szinte a főszerep.
Csak az a társadalom, amely ezt megérti, csak az veheti birtokába a jövőt.”
Minden becsületes ember azonnal átláthatja, az itteni női néven írogatók, nem anyák. Legjobb esetben nyugdíjas nénik, olyan eltartottak, akik valaha talán anyák voltak. S ezért velünk fizettetik meg, mivel el kell viselnünk itt, ferde és beteg lényüket, hogy söpredékké váltak, s aljas kannibálokká. Anya nem jár a férfiak kocsmavilágába vitézkedni, s ocsmány módon káromkodva, másokat szapulni. Igazából nő sem. Csak ezek, itt.
Ecsedi Imre
2018-02-17 @ 19:30
Azt hiszem, Máté T. Gyula most egy kicsit mellényúlt. A magyarok és a románok néhány évszázados egymás mellett élését sok kölcsönös sérelem terheli, és ezek máig hatnak, sőt, még szaporodnak is időről-időre. De akkor, amikor végre valamiben “Dunának, Oltnak egy a hangja”, nem helyes, ha elvakít (vagy autistává tesz) bennünket a gyűlölet, az előítélet.
Alexxx
2018-02-18 @ 01:15
A qrva anyád miben azonos a Dunának Oltnak a hangja? Mit változtak az országrabló románok akik 101.000 km2 Magyarországot loptak el és nekünk csak 93.000 km2 terület maradt. Na menjél innen a büdös fenébe!
Ecsedi Imre
2018-02-18 @ 18:19
Uram!
Ön rég megholt Édesanyámat gyalázta. Feltétlenül elvárom, hogy részemre elégtételt szolgáltasson.
Alexxx
2018-02-18 @ 01:12
Autisták! Jaj, azokat nem szabad bántani. Az diszkrimináció, csúnya dolog. Romániában csakis a magyarokat szabad bántani, elégedjen meg egy román politikus a magyarokkal.
Zsanett
2018-02-18 @ 08:54
Alexxx! Azt írtad,hogy ismered a székelyeket, vannak barátaid. Akkor tudhatnád,hogy minket se lehet büntetlenül sértegetni,előbb-utóbb a bumeráng visszacsap.
Ami a románokat illeti,itt is embere válogatja. Egy multinak dolgozom jó pár éve, a bukaresti kirendeltségükkel napi kapcsolatban vagyok. Jól beszélem a nyelvüket mégis időnként előfordul,hogy nem találom a román szavakat. Ilyenkor türelmesen,kedvesen segítenek a román kollégák. Így megy ez hosszú évek óta és soha egy türelmetlen,rossz ízű megjegyzésük nem volt. Ellentétben az itteni magyar? fórumozókkal,akiktől kaptam a tegnap hideget meleget.
Artur
2018-02-18 @ 10:56
“Én ismerek székelyeket, akik ötszáz kilómétert vonatoznak, ha meg akarják látogatni a nagyapát Gyergyóban. De ők nem fogalmaznak így, és Zsanettnek sem neveznék magukat.” Fekete Gyula a pártirodát gúnnyal említette, mivel a zsanettgáspáralecceket nem nagyon kedvelte. mivel munkahelyük lehetett, emberségük, tisztességük, s ami a legfontosabb, családjuk és gyermekeik soha. Nők itt ezen az oldalon, s mindenütt, ahol komcsaszinten érvelgetnek, visszatetsző, nemükből kifordult szörnyek csupán. erről szól a nagy feminin liberális átváltozás, egyik románabb, mint a másik…
Zsanett
2018-02-18 @ 17:52
Na na,fogd vissza magad te utolsó söpredék és még véletlenül se tévedj Erdély országba.
Zsanett
2018-02-19 @ 08:38
Kádárista,kommunista söpredék,azok románozzák az erdélyi magyarokat és jó esetben megjegyzik:”jé, román létére milyen jól beszél magyarul!”
Gyűjtőnevük Artur.
És végül egy jó tanács: Gyurcsányotokkal együtt kerüljétek el Erdélyt,mert a fajtátoknak többé nincsen kegyelem!
Artur
2018-02-18 @ 10:58
Ezek tényleg ennyire sötétek, vagy rendelésre ilyenek?
Zsanett
2018-02-18 @ 18:05
Gáspár Anett remélem valahogy visszatér, mi történhetett? Valaki azt írta ,hogy a nevében trágárságokat írtak és ezért kitiltották,ez nem fair!
Artur te egy pszichopata szörnyeteg vagy,de téged innen még kirobbantani sem lehet.