Pesti Srácok

Forró drót

Hivatalosan is Homonnay Gergely lett Gyurcsány legundorítóbb alattvalója – Pesti Galeri, a PestiTV furkóklubja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
A PestiTV furkóklubjában ezúttal elővettük Gyurcsány Ferenc legagresszívebb és legundorítóbb alattvalóját, Homonnay Gergelyt, aki saját bevallása szerint pezsgőt bontana, ha a miniszterelnöknek baja esne. Beszélgettünk az ellenzék járványügyi képmutatásáról, a 444.hu gusztustalankodásáról, mindezt pedig – a szokásos csapat mellett – egy új vendéggel, Nagy-Csomor Andrással.

XXI. Század Intézet: A szivárványkoalíció nagy vesztese a Jobbik

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
A 2018 óta egyre szorosabbá váló összefogás mára teljesen átrendezte az ellenzéki pártok közötti erősorrendet. Míg a két éve még az ellenzék vezetőjeként számon tartott Jobbik, vagy a korábban váltópártként ismert MSZP mára épphogy bejutna a parlamentbe, addig a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció és a parlamenten kívüli Momentum a legerősebb ellenzéki pártokká léptek elő. Az összefogás legnagyobb vesztese a Jobbik, amely Jakab Péter vezetésével elvesztette szavazóinak döntő többségét és végleg feladta arculatát – állítja a XXI. Század Intézet ma közzétett elemzése.

Varga Mihály: Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött; a járványidőszak is rámutat annak fontosságára, hogy Magyarországon a feketegazdaság mértéke jelentősen csökkent 2010 óta – mondta a pénzügyminiszter a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem adózást érintő aktualitásokról rendezett közös online konferenciáján, csütörtökön.

Szél és Hadházy a Momentum jelöltje lehet a 2022-es parlamenti választáson

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
Közös sajtótájékoztatót tart csütörtökön a Momentum elnöke és Hadházy Ákos, Szél Bernadett, valamint Szabó Szabolcs (a Tisztességgel és Bátorsággal Magyarországért Szövetség tagjai), ahol a HVG információi szerint együttműködésük formalizálását jelentik be. A lap szerint Hadházy és Szél a Momentum jelöltje lehet a következő országgyűlési választáson.

Koronavírus – Közel négyezer új fertőzöttet találtak hazánkban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
Meghalt 87, többségében idős krónikus beteg, és újabb 3927 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 126 790-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 2784-re emelkedett, 29 302-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 94 704. Az aktív fertőzöttek 24 százaléka, az elhunytak 27 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 6426 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 486-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 34 040-en vannak, a mintavételek száma 1 282 975-re emelkedett – derült ki a kormányzati portálon olvasható friss tájékoztatóból.

Deutsch Tamás helyretette a brüsszelitákat: a magyarok nem zsarolhatók!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
Az Európai Parlament (EP) plenáris vitát tartott a többéves keretköltségvetésről (MFF) és a jogállamisági mechanizmusról, illetve az Európai Unió 2021. évi pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetéséről. Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője felszólalásában kifejtette: mivel a magyar polgárok 2010-ben leváltották a baloldalt, és három egymást követő választáson is kétharmados többséggel támogatták a Fideszt és a KDNP-t, ezért a magyar és az európai baloldal meg akarja büntetni a magyarokat, Magyarországot.

Náci féregnek nevezte Novák Katalint Gyurcsány aktivistája, aki a napokban a kormányfő halálát kívánta

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
Portálunk már beszámolt róla, hogy Gyurcsány aktivistája gyűlöletet szít a Facebookon. Homonnay Gergely a napokban egy rendkívül morbid és ízléstelen bejegyzésében Orbán Viktor halálát kívánta, posztja pedig óriási port kavart. Úgy fest, a gyurcsányista influenszer képes emberi mivoltából is kivetkőzni annak érdekében, hogy a reflektorfényben sütkérezzen: legutóbb például Novák Katalint nevezte náci féregnek. Kíváncsian várjuk, vajon letiltja-e a Facebook Homonnay gyűlöletkeltő bejegyzésektől hemzsegő oldalát.

Ron Klaint nevezte meg leendő kabinetfőnökének Joe Biden

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt szerda este bejelentette, hogy Ron Klaint választotta leendő kabinetfőnökének a Fehér Házban. Klain az amerikai közszolgálati rádió (NPR) szerint "kipróbált demokrata párti politikusnak" számít, az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata idején ő volt a felelős az Afrikában kitört ebolajárvány amerikai kezeléséért.

Koronavírus – Közel harmincnégymillióan már meggyógyultak világszerte

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
A világon 52 069 683 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 283 510, a gyógyultaké pedig 33 872 591 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 51 395 233 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 270 706, a gyógyultaké pedig 33 236 545 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen.

Koronavírus – A kormány megkönnyíti a vakcinák behozatalát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 12.
A koronavírus-járvány egész Európában rendkívüli helyzetet teremtett, egyre több a beteg. Megnyugtató megoldást a vakcina jelenthet majd. Ezért a kormány arra törekszik, hogy minél több forrásból tudjon koronavírus elleni vakcinát beszerezni a magyar emberek számára. Minden olyan országgal tárgyal a kormány, ahol előrehaladott és ígéretes a vakcinakutatás, továbbá leegyszerűsíti és felgyorsítja a gyógyszerpiaci hatósági eljárást a vakcina, illetve a koronavírus elleni hatékony gyógyszerek beszerzésére és az engedélyezésre vonatkozóan – derült ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményéből.

BKK: péntektől érvényes a járvány miatt módosított éjszakai menetrend

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 11.
Az éjszakai járatok vonalán péntektől új menetrendet vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az egészségügyi dolgozók a BKK járatain is újra díjmentesen utazhatnak, már megvásárolt bérletük árát pedig visszatérítik. A cég szerdán este az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a nappali közösségi közlekedési járatokat a kijárási korlátozásoktól függetlenül változatlan menetrenddel indítják, hogy azok is biztonsággal eljuthassanak a munkahelyükre és haza, akik nem nyolc és tizenhat, vagy kilenc és tizenhét óra között dolgoznak. A BKK a következő időszakban kiemelten vizsgálja majd a járatok kihasználtságát és azt, hogy az alapján milyen intézkedéseket szükséges még megtennie.