Sorra buknak meg a futballistáink Lengyelországban, Nagy Dominik után Gyurcsó Ádámot is kitették a keretből a lengyel sajtó szerint. A kilencvenes évek elején még Belgiumban próbálkoztak a magyarok, aztán Németországban, de ott már nem kérnek a kóklerekből, a Tököli Attila-féle link alakokból. Lassan Lengyelország is bezárja a kapuit. Minden jel arra mutat, a magyar labdarúgás közege ugyanazokat az embereket termeli, akiket korábban. Mintha a Sátántangó örökké ismétlődő történetét látnánk.
Mintha Tar Sándor vagy Krasznahorkai László írná a magyar futball közelmúltjának történetét. Ha Urbán Flórián alkohollal fűszerezett anekdotáiról hallunk, mintha egy Tar-novellát olvasnánk. Ha a magyarfoci menthetetlenségére, kiúttalanságára, örökké ismétlődő kudarcaira gondolunk, mintha a Sátántangó sorai csöngenének a fülünkbe. Ez a nihil borzasztó.
Lengyelországnak világklasszisai vannak, Lengyelország ott lesz a jövő évi világbajnokságon, Lengyelországban viszonylag sokan járnak meccsre. Ezt csak azért jegyezzük meg, hogy tudjuk, hol a helyünk.
Úgy fest, sokadik nagy tehetségünket is hazaküldik, ezúttal Gyurcsó Ádám került be ezzel a lengyel sajtóba. A pogonsportnet.pl újságírója, Daniel Trzepacz beszámolója szerint Kosta Runjaic, a Pogon november elején kinevezett vezetőedzője hétfőn leült Gyurcsóval, és közölte vele, hogy nem elégedett az edzésmunkájával, valamint a mérkőzéseken mutatott teljesítményével, ezért a továbbiakban nem számol vele.
Akár legyinthetnénk is erre, de ugyanez történt korábban a Ferencváros nagy ígéretével, Nagy Dominikkel is. Ő is remekül kezdett a Legiánál, alapemberré vált, aztán ugyanúgy kitették a keretből. Nem azért, mert falábú: hozzáállásbeli problémák miatt. Friss hír, hogy az edző szerint jelenleg a második csapattal készül: „Ő egy nagyon tehetséges játékos, akinek extra motivációra van szüksége. Az ő kapcsán a helyzet most egyértelmű: a télen keresünk neki egy olyan egyesületet, amelynek kölcsönadhatjuk.” – idézi a legia.net Romeo Jozakot.
Térjünk vissza a Nagynál idősebb Gyurcsóhoz: a 26 éves szélsőnek a tudása – de csak a tudása – alapján a Premier Leauge-ben vagy a Bundesligában kellene futballoznia. Viszonylag gyors, futballokos, remek rugótechnikájú játékosról beszélünk, aki ennek ellenére egy kiesőjelölt lengyel együttesnél van, és még ott is ő lehet a fekete bárány. Pedig a korábbi idény még róla szólt, rengeteg gólt és gólpasszt jegyzett.
Története szempontjából nem mellékes, hogy a magyar futball “doktora”, Mezey György Gyurcsó pályafutása elején egyszer már kitette a keretből a Videotonnál, mert elmulasztott egy edzést. Ennek alapján nem lehet új keletű ez a probléma, bár az is lehet, hogy mint a lengyel kiscsapat magyar válogatottját, őt tették felelőssé a klub gyönge szereplése miatt – a Pogon lemaradva kieső helyen áll.
Már Lengyelországban sem kellenek – Nikolics a szerb futball “terméke”
De ez részletkérdés. Sokkal fontosabb, hogy a magyar futballisták már Lengyelországban sem vállnak be. Egyedül a Szerbiában nevelkedett, szakmai szempontból szerb futballistának számító Nemanja Nikolics kivétel, ő ugye gólkirály lett, ezt azóta az Egyesült Államokban is megismételte.
A többiek mind megbuktak.
Így járt Holman Dávid és Mervó Bence is, utóbbiak most Szlovákiában, a szlovák Slovan Bratislavában, illetve a magyar Dunaszerdahely csapatában futballoznak.
Urbán és Bánfi, a belgiumi “legendák”
Volt régen egy időszak, amikor a jobb magyar futballisták – például az alkoholt módfelett kedvelő Urbán Flórián vagy a jugoszlávok elleni pótselejtezőn a világ legrosszabb védőjének tűnő, de azóta szakértőként tündöklő, és amúgy teljesen normális embernek látszó Bánfi János – Belgiumba igazoltak. Ezt eleinte szánakozással vegyes lenézéssel (hol volt a belga futball a magyarhoz képest, kérem!), majd elismeréssel kezelte a magyar sajtó és közvélemény.
Aztán ahogyan egyre gyengébb lett a felhozatal, egyre többen leszerepeltek, a belgák már nem kértek a magyar játékosokból.
Később Juhász Roland egyedüliként még letett valamit az Anderlechtnél, de ő már az utolsó fecske volt, és harmincévesen már őt sem marasztalták. Tudják, amikor egy belső védő igazán beérik.
Azóta a Videotonban van, jobb, hogy nem tudjuk, mennyit keres.
Tököli “Kisípolunk” Attila, Dombi “Edzéstzavaró” Tibor
A belga időszak után jött a Bundesliga és főleg annak másodosztálya. Napestig tudnánk sorolni azokat a nagyarcú, néha egyébként valóban tehetséges, de félelmetesen amatőr játékosokat, akik szinte rögtön megbuktak. (Az olvasónak szórakoztató játék, hogy soroljon fel legalább tíz olyan magyar válogatottat, aki semmit sem ért el Németországban).
Például az a Tököli Attila, akit a néhai Varga Zoltán azonnal kitett a keretből még Magyarországon, és hiába lett később többszörös gólkirály és válogatott, valójában nem volt igazi futballista. A Fradiban később saját szurkolói pofozták meg, utána már főleg örök borostájáról, másnapos kinézetéről és idegbeteg viselkedéséről volt ismert.
Hogy a kemény szavaknak legyen súlya, egy időben az ebből a közegből kilógó Gera Zoltán mellett ő volt a kedvenc magyar futballistám. Ha jól tudom, most Pakson építi a magyar futballt.
Azóta sem tudjuk, hogyan zavarta az edzést?
A legemlékezetesebb bukást a labda-ügyetlen, csak a szakma mélysége miatt a sportág közelébe került Dombi Tibor érte el, akinek gyorsasága és színészi képessége számtalan tizenegyest eredményezett Magyarországon, de jobb időkben nemhogy a válogatott, az élvonal közelébe sem kerülhetett volna. Az amúgy szimpatikus, szerény, önkritikus játékos ma hatalmas amerikai futball rajongó, reméljük, egyszer részletesen elmesélte,
miért is küldte el a kőkemény Felix Magath Németországból azzal, hogy zavarja az edzést.
Ez azóta is az egyik legviccesebb, legszánalmasabb története a magyar futballnak. Nem titok, az újabb és újabb bukások után már Németországban sem nagyon kérnek a magyarokból.
Egyedül a sokszor sérült, de kétségtelenül profi, ezért a magyar szakmával háborúban álló Szalai Ádámot és a szintén megbízható, bár nem különösebben kiemelkedő (most a német szintről beszélünk, a mieink közül talán ő a legjobb) kapust, Gulácsi Pétert foglalkoztatják. Azért, mert megbízhatóak. Azért, mert nem isznak, amikor nem szabad. Azért, mert futballisták. Nem Európa-klasszisok, de sportolók.
Az elmúlt években elkezdődött a lengyel időszak, leginkább Nikolicsnak és a jó lengyel-magyar kapcsolatoknak köszönhetően többen is kipróbálhatták magukat a miénknél jóval erősebb bajnokságban. Aztán mind megbuktak. Szinte kivétel nélkül. A magyar futball köszöni szépen, nemzetközi szinten, továbbra sem nagyon létezik. A cinikus szerző nem fárad, újra és újra leírja ugyanazt a történetet.
Fotó: Hir6.hu
Artur
2017-12-13 at 15:45
Sokakban felmerült már egy jogos igény, legyen a sport amatőr. Ehhez azonban csak egy módon juthatunk el, ha már nem tetszik a negyedéves színtfelmérés USA-tól részben átvett ötlete. S ez az egyetlen jó út, a Fekete Város módszere. Amíg a népesedési csődünk tart, nem indulunk talmi és kivagyi egészségesek sportversenyein, állami szinten. EZ MESSZE A LEGJOBB MEGOLDÁS, HISZEN TRIANON ÉL, IGAZ CSAK NEKÜNK, DIREKT MAGYAROKRA SZABVA. De mi csonkák maradunk. S fogyunk. Egy megfelelően felkészített népszavazás után, dönthetne a lakosság, akar továbbra is állami élsportot, versenyzőket, akik olimpiákon, s világversenyeken magyar színekben indulnak. Vagy végre felébrednek, s kellő önmérséklet után, csak a tömegsportot, valódi uszodák, tornatermek, öltözők rendszerét építik ki. S a nagy stadionokat élő koncertekre, minden egyéb politikai vagy szórakoztatóipari rendezvényre fogják használni, valamint belső, sajátosan magyar, régi hagyományaink ápolására alapozott tömegsport rendezvényekre. Tehát mi magyarok, járjunk feketében, mert halálosan betegek vagyunk, fogyunk, haldoklunk, s mert ez a szemét Európa összes nagyhatalma, Trianonnal csonkává tett minket. Ezért. Magyar színekben nem indulhat senki, a klubok pedig csak akkor, ha igazolást mutatnak fel az adóhatóságok felé, egyetlen forint támogatást nem kaptak, semmilyen államhoz köthető intézménytől, vállalattól,stb. Egy valódi sportnak, bármilyen alacsony színvonalú, tiszta szívvel szurkolhatunk. Csak egyetlen egyet kérjünk, minden igazolt focijátékostól, az évi munkaviszony igazolását, hogy heti 40 óra munka után végezte edzéseit, s munka mellett akar a világ porondján bajnokságban szerepelni. A helyi bajnokság is legyen munkahely és munkaigazoláshoz kötve. Ez a kor technikai színvonalán, könnyedén megoldható. Államhoz köthető vállalatok, valamint sem rendőr, sem honvéd a jövőben bajnokságban nem indulhat. Részt vehet persze önálló jogi személyként tömegsportban, de bizonyos munkakörökben a hivatalos bármiféle helyi versenyen sem indulhat, összeegyeztethetetlen lesz ez a jövőben.
Akkor a jövőben,a helyi kiskirályok magas kerítésekkel nem zárhatják el, saját szavazóik, lakosságuk, a nép elől semmilyen ürüggyel, a tópartokat, uszodákat, teniszpályákat, s főleg a prolik uralta focipályák sokaságát. Egy népszavazás megmutatná, mennyire él még a lakosság. Ha ez sem érdekli, s érdektelenség miatt kútba esik, mint jelenlegi szabályok szerint az EU-belépés is érvénytelen ma!! Akkor a magyar állam tovább folytathatná a mai gyakorlatot, azaz a volt komcsik hogyan volt, de szép volt műsorát, a fagyasztott, a prolongált vitrays-szepesis hazugságrendszert.
KARY
2017-12-13 at 14:43
Amatőr szintre kell tenni és pénzelni is a hazai labdarúgó sportot ,töredékére kell csökkenteni az állami támogatást .
Artur
2017-12-13 at 11:48
Magyarok! Végre valaki kezdeményezze, médiummunkás, vagy sport „szakember”a kötelező negyedéves szintfelmérő bevezetését a magyar élbajnokságban, a fociban. Abban a pillanatban, nincsen többé alkohol, éjszakai lotyó, mert össze fog esni, élő tévéadásban, a selejtes, amikor 10 ezer métert kellene futni, ugrani magasba, távolba, súlyt emelni, az erre kijelölt két hét minden napján. Végén, a korona, a 43 kilométer. Ha valaki nem tud, mert hasmenése volt, egyéb okból a két héten levizsgázni, teljesítve a nagy klubok átlagának atletikai szintjeit, nem kap játékjogot, s nem fog pénzt keresni a következő negyedévben. „ S ugyanaz a történet, azonnal más lesz.”
Tisztelt Mező Gábor! Nyugodtan vegye át az ötletemet, nem vagyok rá féltékeny. Javasolja, a felmérő színt, rendszert. Egy nehézatléta, ha szerepelni akar egy versenyen, az alapszintet teljesíti, mert ha nem, akkor nem is vehet részt a versenyen. Ez mindenütt természetes. Kérdeztem egyszer egy középtávfutótól, Dobos Attilának hívták, mint a zenészt, hogyan ellenőrizték őket, kilengenek, vagy sem. Sehogy volt a válasz, aki a hétvégén disznólkodott, hamar kiszállt s oldalt hányt valahol, nem bírta az edzést. A futást. Rögtön lebukott, ha nem tisztán élt s dolgozott.
Nem sorscsapás ugyanis, hogy a prolik egymás között mindig prolik maradnak, s fedezi a tévériporter, az örök szepesi, hazugságokkal, a többi komcsi latort. A hazai focitársadalom semmitől nem fél annyira, mint az ötletemtől. Ezeket a felmérőket Balczó versenyeknek kellene nevezni. Balczó András neve, égő fáklya s azonnal kettéválasztja a sötétet a tisztától, a feketét a fehértől. A jót a rossztól. Persze, ha beleegyezik. Ha nem, akkor legyen a színtfelmérő neve, kettőnkről Mező Artur. verseny. Megérdemeljük mi is. Meg akarnak majd ölni érte, a kis tetűk, de nem baj. Elébb vagy utóbb, de emberek lesznek, a rendszeresen végzett Ronaldo szintű fizikai edzések eredménye után, valódi eredmények jönnek. Nagyobb keretet kell megadni, mert Böde Dani kezdetben ki fog maradni. Mintha már érezné is, a mackó, változni kell, mert jól lefogyott, s férfiasabb, mint volt.
Ez nem Cooper teszt, ez valódi felmérések igaz versenye, ahol valódi futók, önkéntesek, diákok, testnevelők is együtt futhatnak, ugorhatnak, dobhatnak, s emelhetnek a mi kis elkényeztetett, ma még proli, talán holnapra már ember focistáinkkal.