
Spanyolországban elfogták Veres Istvánt, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosát – értesült a PestiSrácok.hu. Ellene június 16-án adott ki európai, majd nemzetközi elfogatóparancsot a Budai Központi Kerületi Bíróság költségvetési csalás miatt. Úgy tudjuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta vizsgálatot folytat az üzletember magyarországi cégei tekintetében, de gyanúsításra eddig nem került sor. Veres jelenleg kiadatási őrizetben van.
Azt, hogy a vállalkozót körözik, a Privát Kopó bűnügyi magazin írta meg elsőként szombaton. Mint írták, Veres István jelenleg harmadrendű vádlottja annak a büntetőpernek, amelynek vádiratát 5 éve, 2015 nyarán nyújtotta be a Fővárosi Főügyészség az illetékes bíróságra. Hozzátették: azt nem tudni, hogy az elfogatóparancs ezzel a bűnvádi eljárással összefüggésben került-e kiállításra, esetleg azért, mert Veres – idézés ellenére – nem jelent meg a tárgyaláson, vagy másik, újabb bűnügyről van szó. Portálunk információi szerint egy teljesen új, az üzletember cégeit érintő nyomozásról van szó.
Visszatérve a bírósági szakban lévő ügyére, a vádirat szerint a Budapest Airport Zrt. új vezetősége 2006 májusában nyílt pályázatot hirdetett a repülőtér utasai részére alkalmi, azaz nem rendelt személytaxi szolgáltatás nyújtására. A Veres István által ténylegesen irányított taxi társaság, a Zóna-Service Zrt. már a pályázat kiírása előtt is végzett a repülőtéren taxi szolgáltatást, amely jól jövedelmezett, ezért a vádlott a pályázaton mindenképpen nyerni akart.
Ennek érdekében a pályázat kiírása után – IV. rendű vádlott ügyvédi közreműködésével – megállapodott az I. rendű Sziebert György és II. rendű Rényi-Vámos Krisztina vádlottakkal, hogy összesen 11 millió forintért munkaköri kötelezettségeiket megszegve közreműködnek abban, hogy a Budapest Airport Zrt. által kiírt pályázatot a III. rendű vádlott, Veres István által képviselt taxi társaság nyerje el.
A megállapodás alapján Sziebert és Rényi-Vámos Krisztina – szintén a IV. rendű vádlotton keresztül – ellátták Veres Istvánt belső információkkal, segédanyagokkal, tájékoztatták a többi ajánlat tartalmáról, illetve a belső megbeszélések lényegéről. A vádlottak összehangolt közreműködése eredményeként Veres cége a pályázatot elnyerte. Veres István az eljárás során végig ártatlannak vallotta magát és állította: nem követett el semmilyen bűncselekményt.
Fotó: police.hu
Namond
2020-06-23 at 00:49
PS, Veres miből élt 5-6 évig a spanyoloknál?
gács
2020-06-23 at 00:38
Nem szerette a pesti zónapörköltet.
HlusztwisijakGotthard
2020-06-22 at 21:07
Pedig ez a veres pista nagypályás spíler,igazi krakéler volt.
Emlékezetes dobása a Citadella oldalába létesített szórakozóhely-ami szerintem-nagyon jól sikerült,jólbeleilleszkedett az ottani füves domboldalba.
Igaz,hogy engedélynélkül épült,de azért nem kellett volna le-
bontatni,kár volt érte.Akkor nemegyilyen épült,mégse jártak el így vele.
És emlékezetes,hogy a szemlőhegyi kádár féle házat is ő vette meg és építette újjá a Cserje utcában.
Ja és ő volt a Geszler Dorottya első férje,viharos körülmé-nyek között mentek szét….
vélemény
2020-06-22 at 17:43
Ügyvédi kamara, orvosi kamara, további kamarák esetében esetében is a romlott, bűzlő beltartalmak aktív szanálása nélkülözhetetlen követelmény annak érdekében, hogy a normális társadalmi közérzet, a rend, a tisztesség, a becsület fenntartható legyen valamennyi szekciójukban.
MIÉRT NINCS TÖRVÉNY, HOGY AKI BŰNÜGYI ELJÁRÁS ALATT ÁLL, NEM PRAKTIZÁLHAT?!
2020-06-22 at 16:21
Vannak itt még érdekes témák:
„A II. rendű dr. Sz. R. vádlottal szemben az ügyészség 6 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntette, 7 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatalos személy által hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás bűntette és 13 rendbeli felbujtóként elkövetett információs rendszer (adat) megsértésének vétsége miatt nyújtott be vádiratot” – tájékoztatta a Privatkopo.hu bűnügyi portált a Fővárosi Törvényszék.
Dr. Szilágyi Roland ennek ellenére ügyvédi tevékenységet folytathat. „Meglehetősen furcsán kezeli a Budapesti Ügyvédi Kamara a büntetőügyekbe keveredett kollégák ügyeit” – mondta a bűnügyi portálnak egy, neve elhallgatását kérő fővárosi ügyvéd. „Vannak, akiket kisebb súlyú bűncselekmények elkövetése esetén is felfüggesztenek, és vannak a csókosok, akik baráti viszonyt ápolnak az elnökség valamelyik nagytekintélyű tagjával, ennek köszönhetően ők – akár súlyosabb bűntettek esetén is – vígan működhetnek, pénzt kereshetnek a jogerős ítéletig.”
A Privatkopo.hu két kérdéssel kereste meg a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökét: „Mi az oka annak, hogy a BÜK nem függesztette fel a vád alá helyezett dr. Szilágyi Roland kamarai tagságát? Jellemzően milyen szempontok alapján kerül sor ügyvéd kamarai tagságának felfüggesztésére olyan esetekben, amikor büntetőeljárás indul ellene, illetve – mint dr. Szilágyi Roland esetében – vádat is emelnek vele szemben?” Dr. Tóth M. Gábor válasza: „Mivel az igényelt adat nem tartozik a közérdekből nyilvános adatok közé, ezért – törvényi korlát okán – nem tudok válaszolni a kérdéseikre.”
Dr. Béres-Deák Attila
2020-06-22 at 16:41
Sz.R. adóellenőr volt. Még abban az időben indulhatott a büntető eljárás. De valóban válogat a kamara, hogy kinek a tevékenységét függeszti fel. Lásd Czeglédy Csaba. Elvileg akit 5 évet vagy azt meghaladó szándékos bcs. miatt meggyanúsítanak, annak az ügy jogerős befejezéséig fel kellene függeszteni az ügyvédi tevékenységét.
Namond
2020-06-23 at 00:48
Nem lenne a közérdekből nyilvános adat egy ügyvéd előélete?
Mit mond az adatvédelmi biztos?
Mit mond a versenyhivatal?
Mi is az eljárás, ha egy vágóhídon, hentesnél, konyhán tisztázatlan eredetű vagy lejárt szavatosságú vagy romlott anyagot dolgoznak fel?
Közzé teszik ezt a hírt?
Miért?
Tovább üzemel és Dr. Tóth M. Gábor csak ott vásárol?
Zebulon
2020-06-22 at 16:06
2006-ban, Gyurcsány alatt, csak 3,5 millióért? Nahát!
gyozo2018
2020-06-22 at 15:59
“összesen 11 millió forintért ”
Fejenként cca. 3,5 millióért? Kispályások.
Valakit elfelejtettek lefizetni, és buktak?!
Kérdés, hogy annak előtte a három vádlott még kiktől
és miért fogadott le kenőpénzt.