A Kúria döntése szerint az első Hunvald-perben a vád szerinti tanácsadói szerződéseket a Szegedi Ítélőtáblán, új eljárásban és együtt kell vizsgálni a VII. kerület egykori vezetője, illetve korábbi zuglói SZDSZ-es kollégája, Weinek Leonárd idején kötött megbízásokkal. A fővárosi „keresztszerződések” ügyében 2013 októberében minden vádlottat felmentett a hűtlen kezelés vádja alól a Pesti Központi Kerületi Bíróság, azonban az ügyészség a bűnösség megállapításáért, büntetés kiszabásáért fellebbezett. A vád szerintHunvald és Weinek együttesen csaknem 50 milliós kárt okozott a két kerületnek.

Ahogy a PestiSrácok.hu korábban megírta, az ügy két vádlottja ma is a zuglói közéletben „dolgozik”: Komlódi Gábor volt helyi önkormányzati képviselő „jogi segítője” lett Karácsony Gergely (PM) új XIV. kerületi polgármesternek, míg Kovács-Csincsák László korábbi szocialista frakcióvezető most az önkormányzat tulajdonosi és közbeszerzési bizottsága külsős tagja.