Mit csinál egy színész, ha zárva a színház? Mivel tölti mindennapjait? Mennyire sikerül alkalmazkodnia az új helyzethez? A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került a szakma, bizonytalanok a színházak a folytatást illetően, nem is lehetne aktuálisabb a sokszor puffogtatott “mondás”: ez egy kiszolgáltatott szakma. A 061.hu interjú-sorozatában színészeket kérdezünk arról, hogyan viselik a bezártságot, van-e “B-tervük” a következő hónapokra. Ezúttal Orosz Ákost, a Vígszínház művészét kérdeztük.

MM- 061.hu

A vírushelyzet miatt igen nehéz helyzetbe kerültek a színházak, a művészvilág. A külföldi példákat nézve számítottál-e arra, hogy hamarosan itthon is bezárják a színházakat? Fel lehet-e erre készülni egyáltalán?
Nem számítottam rá, mert nem foglalkoztam vele. A karantén bevezetése előtt másfél héttel Barcelonában töltöttem négy napot és akkor még ott sem volt ennyire durva a helyzet, itthon meg pláne nem. Mikor hazatértem ugyanúgy folytak tovább a dolgos színházi hétköznapok, mint azelőtt. A karantén bevezetését abszolút helyesnek tartom és csak rajtunk áll, hogy mit tudunk kihozni belőle. Most úgy érzem, hogy ha ennek vége lesz, nem szeretném ugyanúgy folytatni az életem, mint azelőtt. Régóta vágyom arra, hogy valami változzon bennem és körülöttem és ez a változás most kérlelhetetlenül bekopogtatott az ajtón.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mikor volt az utolsó próba, hogyan köszönt el színészeitől a Vígszínház vezetősége és mennyi időre?
Nekem a legutolsó élményem a Vígszínházban a március 10-ei Hamlet előadásunk utolsó sorai. Ezek Fortinbras (Gilicze Márta) szájából hangzanak el és az egész színházat övező szituációra igencsak értelmezhetőek szimbolikusan is. Nem tudom mikor folytatjuk és hogyan. Az az érzésem, hogy ennek a színházi évadnak nálunk a Hamlettel vége lett.

Mivel töltöd a napjaidat? Hogyan viseled a bezártságot?
Megpróbálok minél többet befelé figyelni és visszatalálni ahhoz az értékhez és mértékhez, melyet valóban fontosnak gondolok. Nehéz belátnom, de sajnos igaz, hogy sokat változtam és a nagy rohanásban, mindennapi hajtásban a sok szerep között szép lassan elkezdtem elveszíteni önmagam. Most itt a lehetőség, hogy letisztázzak néhány dolgot, vegyek egy levegőt és olyan úton menjek tovább, ami valóban boldoggá tesz.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A jelenlegi helyzet komoly próbára teszi az ember lelki teherbíró-képességét. Ez egyénenként változó, valaki rugalmasabb, jobban alkalmazkodik az új helyzetekhez, valaki kevésbé. Te melyik csoportba tartozol?
Október vége óta próbálom új mederbe terelni az életem, ezért azt mondhatom, a karantén csupán hab a tortán. Egyelőre nem tudtam tökéletesen alkalmazkodni a szituációhoz. Úgy érzem végletek között csapongok, és még kell egy kis idő, hogy az inga megálljon középen. Ilyen időszak valószínűleg nem lesz még egy az életünkben, ezért nagyon fontos, hogy most mit kezdünk vele. Leginkább magunkkal kell megküzdeni, és számomra talán ez a legnehezebb. Sokat kell tanulnunk. Azt viszont jó megtapasztalni, hogy a Föld, a természet egy kicsit fel tud lélegezni az emberiség fojtogató jelenléte alól. Mindenkinek kötelessége most odafigyelnie saját és embertársai egészségére. Hálás vagyok és tiszteletemet fejezem ki ezúton is mindenkinek, aki ebben a nehéz helyzetben dolgozik, küzd bárkiért vagy segít bárkinek.

Szokták mondani, hogy kiszolgáltatott ez a szakma, érdemes több lábon állni. Neked van, vagy volt “B-terved”?
Nekem egy tervem van, ami mindent felülír, s ezt szeretném most Marmeladov (Bűn és bűnhődés) szavaival megfogalmazni: “Embernek kell maradni!”

Fotó: Horváth Péter Gyula