Szívtipró gimi szerkesztőségi hisztikommandót rendezett, mert megbántották őket


Az Y-generáció tagjai nárcisztikus, idióta, önelégült, öntelt és beképzelt fiatalok, akiket nem érdekel a társadalom, a közélet, csak önmaguk. Tartja legalábbis a közvélemény. Van egy sokkal rosszabb hírem: ennek a nemzedéknek van egy még hitványabb része, akik nárcisztikusak, idióták, önelégültek, önteltek és beképzeltek, viszont érdekli őket a politika.

A Momentum Mozgalomba tömörült ifjak (akiket a haladó sajtóból feléjük záporozó szerelmetes üzenetek után érdemesebb volna Szívtipró Giminek hívni) tegnap rést találtak a NER erős bástyáján és sikeresen bejutottak az Origó szerkesztőségébe, hogy ott szelfizzenek és felnőtt emberekkel vitatkozzanak. Mindezt azért, mert az említett szerkesztőség egyik munkatársa az Átlátszó.hu-ra hivatkozva megírta, hogy a Szívtipó Gimi néhány tagja közéleti pályafutását (megannyi politikustársukhoz hasonlóan) különböző egyetemek hallgatói önkormányzatainak fosztogatásával kezdte. Hát igen, tetten érni a tolvajt is sértés, sosem kellemes érzés szembesülni a választott hivatásunkra való totális alkalmatlansággal.

Zárójelben azért kitérnék a zárójelbe tett megannyi politikustárshoz, akik szintén a különböző HÖK pénzek közpénzjellegének elveszítésén munkálkodtak 7-10-15 évekre nyúló ruhatár- és büfészakirányú pályafutásuk során. Köztudott, a magyari közélet tele van ilyen figurákkal, de nem arról volt szó, hogy a Szívtipró Gimisek őket haladják meg éppen?

Nem annyira sikeredett ez a meghaladás a jelek szerint. Ugyanolyanok, csak butábbak. Sokkal. Mint a segg.

Szóval ez a pár nárcisztikus, idióta, önelégült, öntelt és beképzelt barom (sejthalmaz – ahogy Bayer doktor fogalmazná meg zárójelentésében) képes volt a nevetséges kis sérelmük miatt rajtaütni egy szerkesztőségen. Teljesen mindegy, hogy ők milyen viszont ápolnak a szerkesztőség által kiadott sajtótermékkel, teljesen mindegy, hogy propagandistának, vagy felemelt fejjel dolgozó oknyomozóknak tartják-e őket, ilyet normális ember nem tesz. Ez az egybenyakú primitív maffiózók szokása, akik a Toronyházunk alsóbb szintjein dolgozó bűnügyes kollégát szeretik fenyegetni. Tisztességes ember, pláne, ha valami gyermeteg álomnak köszönhetően politikusnak hiszi magát, vagy az akar lenni, ha felnő, feljelent rágalmazásért, helyreigazítási pert indít, ellencikkben fogalmazza meg kifejtős véleményét.

Nem tudom, hogy Bayer doktor meghívja-e őket is kávézgatni, de szerintem felesleges. Csak berohannának, szelfiznének, nyígnának egy sort arról, hogy őket itt báncsák’. Felnőtt emberek ezt párbeszéd-képtelenségnek mondaná. Valami olyasminek, mint mikor a hülyegyerek üvölt a boltban a fagyiért, és szegény anyuka már hiába próbálja megtudakolni, hogy milyet is szeretne. Ő már csak akarni tud.

Így példabeszédem végén azért szeretném tanulságként megjegyezni, ha nem köcsögösködnek az origós kollégával és irányítgatják át kérdéseit a propagandás e-mailjükra, mint ahogy e különösen értelmes és megfontolt tettel nemrég büszkélkedtek kis osztálytársaik előtt a Facebook-on, akkor lehet, más cikk születik róluk és közéleti pályafutásuk első csetléseiről, botlásairól. Így viszont csak hozott, átlátszós anyagból tudott dolgozni az origós forma. Azt meg talántán másik szerkesztőséggel kellene megbeszélni, hiába egy a tábor, egy a zászló. Ez van, gyerekek. Tudjátok, már benne vagytok abban a korban, amikor el kell kezdeni felelősséget vállalni. Nem csak az elkövetett tettekért, hanem az elmulasztottakért is. Ja, meg a szerkesztőségben rendezett rohangálós, szelfizős köcsögösködésért.

Utóirat: a 888-al szemben mi nem hívunk meg titeket, mert nem járunk be dolgozni. Otthon vagy a kocsmában tartunk fogadóórát. A szüleiteknek.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

18 hozzászólás

  1. Paranoid Android

    Piréz! Most szólók, mert tudom, nem bírod a síró nőket, hogy az anyukájuk sírni fog!:) Sőt, az apjuk is.

  2. A Momentum azt hiszi, hogy ők váltják meg a világot és nekik mindent szabad, sőt ha kell bátran neki mehetnek mindenkinek, miközben nem viselik jól, ha őket ostorozzák. Hogy is van ez?

  3. Nekem tetszik az akció. Baromi bátor dolog a sajtóhiénák szemébe nézni és szembesíteni őket, milyen ótvar, gerinctelen munkát végeznek. Készüljetek, tutibloggerek, ti lesztek a következők!

    • Ez aztán az igazi keménység! Bemenni az újság szerkesztőségébe és elmondani nekik, hogy “ótvar, gerinctelen” munkát végeznek! Így kell ezt csinálni!

      Megyek is a 444 szerkesztőségébe!

  4. Nincs mit hozzátenni.

  5. Xanax József

    Elképesztő, amit műveltek. Nem tudom, hogy a későbbiek során ez előnyös lesz nekik vagy sem, de a trollszintet, amit az ilyen gulyásmarci féle véglények felállítottak, azt most sikerült meghaladniuk.

    Nyilván van egy olyan réteg, amelynek ez a viselkedés imponál, talán még a 3%-ot is megugorják a mostani 2% helyett, de hogy ezek után esélyük sincs semmiféle világmegváltásra a magyar politikumban, az egészen biztos.

  6. fgya kezébôl màr csak a nàdpàlca hiànyzott. Lesz itt nemulass! A magybetût nem érdemli még.

  7. Fogalmuk sincs az illemtanról.
    Példának okádék ez a mindenki tegez,mindenkit igazi liburnyák dolog.

  8. Gyíkarcok

  9. libber jugend

  10. Gáspár Anett

    Történt úgy 15 éve, hogy néhány akkori “momentumos” betört a Demokrata szerkesztőségébe és pozdorjává zúzta az egész berendezést. Nem sokkal azt követően egy “politikailag független” bíró börtönbüntetésre ítélte Bencsik András főszerkesztőt egy, a Demokratában megjelent cikk miatt.
    Szóval nem újdonság Fegyőrnek a nyilas-ávós -akciókra hajazó garázdasága. Remélem, az Origo főszerkesztője megtette a büntető feljelentést!

  11. Nomen est omen – a nevük alapján nem sokáig kell elviselni ezeket a gyíkarcúakat. Csak egy momentum 😀 ennyi, semmivel se több 🙂

  12. “A Momentum Haris Éva kreálmánya, aki a rendszerváltás előtt az állampárt vezetőképzőjében tevékenykedett, akinek a nevéhez fűződött a Haza és Haladás Egyesület és a Kontroll Csoport és aki annak idején Bajnait is “megcsinálta” , a tagok az MSZP és SZDSZ és a holdudvaruk gyerekei.
    Mögöttük a rendszerváltáskor a zavarosban halászó, így-úgy megtollasodott milliárdos vállalkozók, mint Haris Éva férje, a budapesti autószalonjairól és spanyolországi ingatlanbefektetéseiről ismert Haris György, az egykori SZDSZ farvizén mozgó nagyvállalkozó, aki a 100 leggazdagabb magyar listáján is szerepelt.
    A mozgalom arca annak a Fekete-Győr Andrásnak a fia, aki a Beva (Befektető-védelmi Alap ) ügyvezető igazgatója aki egyben az OBA ( Országos Betétbiztosítási Alap ) ügyvezetője is. A mozgalom egyik tagja Radnóti András, Radnóti Sándor SZDSZ-es filozófus fia, de a Momentum tagja még az SZDSZ-es, majd MSZP-s Mécs Imre egyik fia.
    Ennyit a MoMo főként végzős vagy frissen diplomázott szakkollégista fiúkból és lányokból álló, az Y és a Z generáció politikai szervezetévé avanzsáló csoportjáról.”
    Családfa:
    Demszky bizalmasa Mesterházi Ernő
    Mesterházi Ernő felesége Mécs Mónika
    Mécs Mónika apja Mécs Imre
    Mécs Imre felesége Magyar Fruzsina
    Magyar Fruzsina testvére Magyar Bálint
    Magyar Bálint felesége Hodosán Róza
    Hodosán Róza volt férje: Demszky Gábor
    Mécs Imre fia a momentumos Mécs János
    a tiszta kezek és üvegzsebek új letéteményese.
    Szerintem nem nehéz kitalálni….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük