Az elmúlt időszakban a gyenge parlamenti ellenzék szerepét rendre átveszik Magyarországon olyan, egyébként arra nem hivatott közjogi intézmények és tisztségviselők, akik céljuknak tekinthetik hazánk vonatkozásában a hitelrontást, és nyíltan gazdasági és politikai hátrányt kívánhatnak okozni Magyarországnak és a magyar embereknek. Az, hogy az igazságszolgáltatás egyes szereplői érintettek lehetnek-e ebben a tekintetben, egyre gyakrabban a közbeszéd és társadalmi viták tárgyát képezi – írja legfrissebb cikkében a Tűzfalcsoport.
Az Országos Bírói Tanács friss közleményében a leghatározottabban visszautasít minden olyan, a magyar sajtóban megjelent állítást, miszerint bármely hivatalban lévő magyar bíró valaha is bármilyen „terror” bírája lett volna, vagy a politikum bármely szereplőjéhez lenne kapcsolható.
Az ügy előzménye, hogy Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerületi Bíróság csoportvezető bírája, az Országos Bírói Tanács sajtószóvivője nyilatkozott a The Guardian című liberális brit lapnak, amelynek hasábjain közölte azon véleményét, miszerint „a kormány beavatkozik a bíróságok munkájába”, holott az elmúlt években a liberális médiumokban megszólaló Vasvárinak egyébként nem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolnia 2006-os döntései kapcsán; ezeket az ügyeket inkább tudatosan elhallgatták. Mindebből úgy tűnhet, hogy Vasvári is csak akkor aggódik a jogállamiság miatt, amikor jobboldali kormánya van Magyarországnak.
A bírói testület kirohanása azonban nem feltétlenül tekinthető szokatlannak. Korábban komoly megütközést keltett szakmai körökben, hogy az OBT politikai színezetű támadást indított Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal korábbi elnöke ellen. A Medgyessy-kormány alatt kodifikációs munkában is részt vevő Darák Péter – az OBT-vel szimpatizáló kúriai exelnök – úgy döntött, hogy helyet biztosít a rebellis bírói testületnek. Abban egyébként, hogy az OBT idővel egyre elvetemültebb lépésekre vette a bátorságot, a blog forrásai szerint szerepe lehet annak, hogy bízhattak Darák említett támogatásban.
A mostani OBT-sajtónyilatkozat középpontjában lévő bíró neve nem lehet feltétlenül ismeretlen a jogkövető közönség számára. Vasvári Csaba, aki megjelent az ATV 2006. október 12-i, Friderikusz most című műsorában és akkor még úgy nyilatkozott, hogy a vérbíró jelzőt „el kell tudni viselni”; úgy tűnik, azóta érzékenyebb lett és nehezebben viseli a kritikát. Ez látszik legalábbis abból, hogy a 444.hu szerint az Országos Igazságszolgáltatási Tanács szóvivője a brit Observernek panaszkodott arról, hogy kollégáival együtt évek óta „külső és belső befolyásolási kísérletek” (!) állítólagos elszenvedői. Bírósági források szerint az ominózus nyilatkozat érdemi konkrétumokat nem tartalmaz, hangulatkeltésre azonban kiválóan alkalmas.
A korábban Pesti Központi Kerületi Bíróságon bíráskodó Vasvári egyébként sem higgadt vérmérsékletéről híres; egyes hírek szerint egy sikertelen, a Fővárosi Ítélőtáblára vonatkozó pályázattal kapcsolatban beperelte az OBH volt elnökét, később pedig a Fővárosi Törvényszéket perelte be 135 (!) forintra, mert álláspontja szerint késve utalták át neki a javadalmazását.
Ami azonban még izgalmasabb, hogy szakmai-ítélkezési munkája során sem mindig ismeri Vasvári a határokat. Nemrégiben a Kúria azt állapította meg egy döntése kapcsán, hogy a bíróság a tagállami ítéletben kiszabott szabadságvesztés-büntetést a magyar törvény alapján megállapítható büntetési tétel felső határának megfelelően alakítja át, ha a tagállami ítéletben kiszabott szabadságvesztés tartama hosszabb, mint amennyi a magyar törvény alapján megállapítható lenne.
Történt ugyanis, hogy Vasvári bíró egyszer csak úgy döntött, hogy az angolszász jogszemléletet érvényesíti egyik határozatában, átlépve a magyar büntetőjog vonatkozó szakaszában megállapított felső keretet a büntetés kiszabása során. Vasvári végzése ellen a legfőbb ügyész terjesztett elő jogorvoslati indítványt a törvényesség érdekében annak megállapítása végett, hogy a törvényszék végzése törvénysértő, ennek alapján a terhelttel szemben a tagállami bíróság által kiszabott szabadságvesztés enyhébb büntetés. A legfőbb bírói fórum megállapította, hogy a terhelttel szemben kiszabott halmazati büntetés tekintetében Vasvári döntése súlyosan törvénysértő.
Megjegyzendő, hogy korábban a lengyel kormány tekintélyének aláásásához is kész volt asszisztálni az Országos Bírói Tanács, amely múlt heti döntésével kritikus pillanatban csatlakozott az Európai Unió Varsó-ellenes tengelyéhez. A testület a Kúria egyik termében, zárt ajtók mögött vitatta meg az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) kezdeményezését, és akkori információink szerint többségi határozatával, 6:4 arányban a támogatásáról biztosította a Lengyel Bírói Tanács (KRS) ENCJ-tagságának felfüggesztésére irányuló előterjesztést. Az Alaptörvény és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény azzal a céllal hozta létre az OBT-t, hogy a bíróságok központi igazgatását végző Országos Bírósági Hivatal felügyeletét lássa el. Ez a szakmai kontroll azonban semmiképpen nem jelenthet politikai pozícionáltságot: az OBT alapvető funkciója az OBH munkájának ellenőrzése.
Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Greg
2022-08-18 at 20:21
Ulpianus 15:30
Köszönöm!!!
Judit
2022-08-18 at 15:55
Te rothadt mszp-szdsz-es bírónak titulált képződmény és a társaid remélhetőleg nektek pedig az Egy Igaz Élő Isten fog beavatkozni az életetekbe.!!! Legalább annyi szenvedés legyen nektek is ne több, mint az Úr Jézus Krisztus a Keresztfán szenvedett.!!!
Greg
2022-08-18 at 14:08
Ulpianus 10:45
Tisztelt Uram, kedves Ulpianus!
Tudományos értékű válaszával Ön nagy tiszteletet és elismerést váltott ki bennem! Feltehetően ugyanígy másokban is, akik elolvasták és ezáltal velem együtt már tisztábban látnak a kérdésben, bár ez az ismeret túl sok optimizmusra sajnos nem ad okot…
Tudja, én mint alapvetően természettudományos érdeklődésű nyugalmazott műszaki mérnök, mindig dühhel vegyes elkeseredéssel reagáltam, amikor az emberi aljasság megnyilvánulásaival kellett szembesülnöm, mert sajnos erre a ősi problémára a matematika, a fizika bármely szintű ismerete sem kínál sem magyarázatot, sem megoldást. Az egyetlen reményünk azokban a humán beállítottságú szakemberekben lehet, akik intellektusuk folytán nem csak a megfelelő tudással, hanem a szükséges jobbító szándékkal és a kellő harci képességekkel is rendelkeznek.
Amint az én világomban a tudás- és munkamegosztás a siker alapja, úgy itt is csak ez lehet a jelen helyzetből való kitörés eszköze. Ezért bátorkodtam írásomban erre az összefogásra kérni és buzdítani mindazokat, akik ezt a harcot fel tudják -és főleg fel is akarják – vállalni és bármely formában a maguk tudásával és munkájával ebben segíteni képesek. Az Ön írása is megmutatja, hogy bizony vannak ilyen emberek! Azt kérjük, kívánjuk és reméljük, hogy keressék egymást, fogjanak össze és közösen találják meg az utat törvénykezés azon illetékeseihez, akik ennek a bírói maffiának a felszámolására képesek!
Köszönettel, tisztelettel és üdvözlettel
Greg
egon samu
2022-08-18 at 12:56
Vasvárikám, talán Soros papa nem fizet eleget, hogy most a médiákban keresed a kielégülést?
Bubu
2022-08-18 at 12:51
Ahogy elnézem a budapesti pride vonuláson az első sorban menetelhetett. Na most ilyen mint bíró megzsarolható!
Ulpianus
2022-08-18 at 10:45
Kedves Greg 2022-08-17 at 20:33
Kívánságod parancs, de röviden nem megy.
1.) Az akkor még szovjet megszállás alatt álló Kelet – Európa “első antikommunista beszédét” egy Orbán Viktor nevű, huszonhat éves férfi a Fiatal Demokraták Szövetsége képviseletében 1989. június 16-án, Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 31. évfordulóján, Budapesten mondta el. A politikus a diktatúra szívós és rejtőzködő erőivel a 90-es és 2000-es években vívott utóvédhacok után, 2010-ben már meglett emberként, másodszor alakít kormányt, hogy jelentős társadalmi támogatással foghasson hozzá a valódi rendszerváltozáshoz. A magyarságát a liberális internacionalizmus elleni későbbi lázadással felvállaló miniszterelnök személyében szakmai példaképért egy patrióta jogásznak nem kell tehát messzire mennie. A napjainkban egyre gyakoribb plágiumügyek közepette figyelmet érdemel, hogy Orbán államtudományi tárgyú, Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben címü dolgozatát Samu Mihály bíráló professzor milyen értékeléssel javasolta jeles osztályzatra.
2.) A 2010-ben hatalomra került patriótákat az ország gazdasági és pénzügyi rendbetételének sürgető feladata ijesztő atlantista ellenszélben várta, majd 2015. szeptemberétől a világhatalmi projekt szimbólumaként Soros György és hálózata igyekszik az európai nemzeteket eltüntetve maga alá gyűrni a kontinenst. Az immár az ország és a magyarság politikai erejévé váló FIDESZ, élén Orbánnal és nehezen feltérképezhető agytrösztjével jól állja a sarat: Magyarországnak európaiként elsőnek kell ellenállnia a 2001. szeptember 11-én elindított, az eltelt tizenhét év alatt számos elsöpört akadályon túljuttatott, az európai kultúra szempontjából végső fázisába léptetni kívánt „PNAC”-nak, ami valóban szédítő világtörténelmi magasság. A történelem ördögi erőinek újabb nekifutása azonban csak látszólag van kifulladóban, és hiába is ismételné meg egyre több politikus „eredetien” magyar miniszterelnök korábban szélsőségesnek minősített szavait a gyávaság és képmutatás már régóta ismert nyugat –európai attitűdjével a forrást nem megjelölve, a harc közel sem ért véget.
3.) Orbán időközben kétszer nyer kétharmaddal választást, a pénzügyi, gazdasági, politikai teljesítményt folyamatosan államszervezési és jogalkotói kíséri. Az igazságszolgáltatással szembeni mintának tkintett közigazgatás még 2006 – tól, Gyurcsány elleni küzdelemben Navracsics Tibor frakcióvezetősége, később minisztersége idején politikai programként, az ügyfélbarátság, a kormányablakok, majd a más habitusú Lázár János irányításával a bürokráciacsökkentés jegyében kerül előtérbe, és nyer újabb lendületet a 2018. január 1. napján hatályba léptetett Általános Közgazgatási Rendtartással. Azonban míg a racionalizálás torzóban maradt, és a mélyebb elemzéseket a népszerűségvesztéssel járó politikai kockázatok miatt senki nem vállalja, addig a közigazgatási bíráskodás újraalapozásával a közigazgatás egy másik aspektusból kap figyelmet.
4.) A közigazgatás jogalkalmazó tevékenysége a bíráskodással való kapcsolatán, a közigazgatási bíráskodáson, illetve az ítélkezővel való összehasonlításon keresztül tehető szemléletessé. Amíg a büntető eljárásjog a büntető törvénykönyv tiltotta cselekmények elkövetőinek hivatalból történő kinyomozására, majd az ügyészség vádemelését követő, bíróság általi felelősségrevonására irányul, a polgári pedig a polgári törvénykönyvben szabályozott alanyi jogok megsértése esetén az ezt állító fél keresetére eredményezi a bíróság tevékenységét, addig a közigazgatási alapján a hatóság hivatalból, vagy kérelem nyomán állapítja meg az ügyfél jogát, kötelezettségét, jogsértését, dönti el jogvitáját, vagy igazol adatot, tényt állapotot, illetve vezet nyilvántartást. A tiszta hivatalbóli büntető, illetve kérelemre induló polgári között az eljárás keletkezése szempontjából hibrid tehát a hivatalból és/vagy kérelemre egyaránt meginduló közigazgatási eljárás. Az állampolgár, egy bizonyos állami szerv és annak államilag szabályozott, jogi tevékenysége közötti kapcsolat alapján előbbinek az államába vetett bizalma szerint az állam szervei csak akkor fejtenek ki aktivitást, amikor a hivatali kötelezettségeik azt indokolják, a lefolytatott eljárások száma tehát független tőlük. A büntető és polgári ügyszakokban ítélkező bíróságok, és a hatóságok közötti reláció lényege helyesen, hogy egy ideálisan működő társadalomban a bírósági eljárások alapjául szolgáló élethelyzetek száma elenyésző az élet minden területét átszövő, közigazgatásiakhoz mérve. A sematikus szituációkat rendező eljárásokat napoknyi határidő alaltt tömegesen lefolytatni köteles közigazgatás alacsonyabb presztizse egyéb körülmények fenn nem állta esetén így el is lenne fogadható a ritkább, ugyanakkor a fókuszt a fontosabb, alapvető személyes körülményekre helyező, a bizonyítást nyilvános tárgyalásokon végző, sürgetést nem tűrő igazásgszolgáltatáséhoz képest. A stabilitás megőrzésére törekvő állam ezért a bűnözés mértékének, a személyes és vagyoni konfliktusok számának alacsonyan tartásával, a megelőzés és a közvetítés szempontjainak érvényesítésével determinálni tudja a bíróságok működésének ezen szegmensét. Ideális szélső helyzetben ezért a kevés, bíróság elé kerülő ügy elbírálásához szükséges, alacsony bírói létszám meg is határozható; azzal, hogy a szakma kivételessége és tárgyának fontossága egyszerre indokolja, hogy a karban kivételes bérezés mellett csak a megfelelően kiválogatott, legkiválóbb kevesek foglalhassanak helyet.
5.) Az állampolgárok által a választható parlamenten keresztül csak közvetetten ellenőrizhető igazságszolgáltatás – a legkésőbb négy évenként közvetlenül ellenőrizhető – törvényhozáson és végrehajtó hatalmon kívüli ága a magyar államhatalomnak. Míg a parlamenti képviselők és a kormánytagok személye a választók és a sajtó által teljesen kontrollálható, sőt “a munkájuk jellege miatt” a tolakodó, becsmérlő durvaságot is tűrniük kell, addig az ellenőrzésnek minden eszközzel ellenálló, arra zajosan, a joghoz nem értők tájékozatlanságát kihasználva azonnal a jogállamiságért kiáltó harmadik hatalmi ág 1945. utáni történetének kutatása épp, hogy megkezdődött, 1990. utáni megítélése, a sáncain belül a maguk számára újabb és újabb privilégiumokat követelők, és a magyar államtól függetlenségüket hirdetők szociokulturális hátterének feltárása pedig zsurnalisztai feladat maradt. Az igazságszolgáltatás elmúlt harminc évének történetéről oknyomozó és tudományos könyvet egyszerre lehetne írni: hogyan bizonytalanodott el; alakult ki az elhúzódó eljárásokban lecsapódó, kontrollálatlan döntésképtelenség; szaporodtak el a jogi karok; nőiesedett el a pálya; lett meghatározó a ballilberális világnézet; uralkodott el a színvonaltalanság; olyannyira, hogy „bíróskodás” kifejezéssel lehetne inkább illetni. Sok más társadalmi jelenséghez hasonlóan általánosságban szintén nem része a közbeszédnek, nem övezik társadalmi viták, egyes epizódjai csak véletlenül, szórványosan, konkrét ügyek kapcsán, maximum szalmalángként jelentenek látványosságot, és tartanak számot a közérdeklődésre. Ha a magyar jogállamisággal vannak is problémák, közel sem abból a szempontból, ahogyan nemzetközi körök és a hazai ellenzék a kormányt támadva állítani szokták.
6.) Amennyiben az igazságszolgáltatás válságba jutásának senki által meg nem nevezett folyamatát végig akarjuk követni, más alrendszerek mintájára a rendszerváltás időszakáig kell visszanyúlni, amikor a pártállami szilárd, hatalmi és ideológiai alapon a munkáját végezve változatlan, intakt személyi állománnyal egyik napról a másikra, hirtelen merőben más világnézeti és társadalmi elvárásokkal szembesülve kellett azt folytatnia. 1990. előtt a jórészt idősebb férfiaknak szélsőséges esetben az sem okozott lelkiismereti problémát, hogy ártatlanul ítéljenek valakit halálra, és a kommunista állam számára az egyes, súlyosabb bűncselekmények jelentette belügyi probléma akár téves elítélés árán való megoldása fontosabb volt, mint a megfegyelmezni, féken tartani kívánt társadalom egyik, szerencsétlen tagjának ártatlanul meghurcolása. Az 1956. utáni megfélemlítés légkörében született megtorló ítéletek után bőven belelfértek a hasonló „baklövések”, és ilyen szempontból érdemes a magyar kriminalisztika történetét például a Martfűi rém 1958-as, vagy a gyermekgyilkossággal megvádolt Magda János 1983-as szolnoki ügyén keresztül megvizsgáln. Az új idők szele az 1988-as Bukszár – „dosszié”; a rendszerváltás hajnalán fiatalkorúak által szolgálaton kívüli rendőr sérelmére elkövetett gyilkosság a feladat a megbillenő bázison: az 1988. novemberéből származó akta hatályon kívül helyezések folytán 1994-ig kétszer járja meg a megyei és a legfelsőbb bírói szintet, holott a megoldás korábban rutinfeladat lett volna a „rendetlenkedő” állampolgárait letörő, rendőr elleni támadással magát megtámadottnak érző rendőrállamnak. Az esetből még film is készül, senki nem figyel fel azonban az eljáró ítészek óvatosságára: mivel egyáltalán nem lehettek biztosak, hogy korábbi tevékenységük, vagy a pusztán a régi rendszerhez való formai kötődésük miatt nem tekintik –e őket kompromittáltnak, lesznek elszámoltatva, esetleg eltávolítva és mellőzve a demokratikus keretek között, ezért a lehető legkisebb mértékben akarják csak magukat személyesen exponálni, az ítélet meghozatala elől kitérve, „tovább dobva a forró krumplit”, egyfajta egyéni túlélési stratégiával. Pedig az ítészeket a nyilvánosság előtt viselt “egyéni felelősség”gel kapcsolatban – a hivatalos személy elleni erőszak büntetőjogi tényállásának megkonstruálásán túl – még az eljárási törvény is védi elvileg: az elsőfokon eljáró egyes bíró döntése csak a felek akarata folytán lehet végleges, tehát a vele való elégedetlenség fel se merül, viszont akik esetleges fellebbezés folytán a végleges döntést hozzák, tanácsban, testületileg, többségi elven teszik, eltakarva az egyéni részvételt, felelősséget a döntés kialakításában.
7.) 1990. előtt az egyik megyeszékhely szerinti helyi bíróság elnöke a káderképző elitgimnáziumba még személyesen ment el, hogy a végzős fiúkat a jogi pályára rábeszélve, őket tanulmányi szerződéssel a bírósághoz kötve biztosítsa az utánpótlást. Vajon gesztusában játszott-e szerepet a kényszer, hogy 1956. után egy diktatúra fenntartásában szerepet vállaló, átpolitizált bírói kar és szervezet nem örvendett túl nagy népszerűségnek, erkölcsi megbecsültségnek a társadalom körében? A megbízható kádergyerekek beáramlása természetesen rutinszerű, akadálytalan, folyamatos és észrevétlen. Néhány évvel később gyökeresen változik meg a helyzet: a jogi pálya a felszabadított felsőoktatási keretszámok, magát a rendszerváltásban ellenzékiként kitüntető jogászság, és a szabad szemlélet által vonzóvá vált, a végzősök száma pedig a bírósági vezetők számára lehetővé tette, hogy „válogassanak”. A már korábban is meglévő protekció, ismeretség intézménye egyre nagyobb szerepet kezd játszani, hogy valaki álmai netovábbjaként bírósági fogalmazó, később pedig bíró lehessen. A kettőről három évre emelt fogalmazóskodással, illetve a fakultatív jellegűből kötelezővé váló, két évnyi titkárkodással a kinevezést megelőző képzési idő jelentős mértékben megnő. A fiatalokat így leszakító, maguktől távol tartó kivárással átvészelők más funkcionáriusokhoz hasonlóan megkönnyebbülten konstatálhatták, hogy a hajuk szála sem görbült, a korporáció sikerrel rendezhette sorait, és az 1997-es szervezeti törvénnyel az önigazgatás ideológiája révén már elegendő munícióra tett szert, további ugrásra készen az ítélőtáblák tervbe vett felállításával, amelyet 1998-ban lefújva az első Orbán – kormány kellő mértékben húzta ki a gyufát. A korábban lasszóval összeszedett, kinevezéshez pártállami körülmények között, gyanús legitimitással jutó, időközben hatalmasra növesztett egók a minimum öt évet fogalmazóként, titkárként lehúzó, addig is nehezített akadálypályát menő, látványosan megkülönböztetett pályázók között könnyen rendezhettek agyaggalamblövészetet, hirdethettek evolucionizmust, hiszen a bírói karon belül helyet foglalók személyi körülményeinek feltérképezése máig megoldhatatlan feladat; persze a nepotizmus azért érvényesült. Mindeközben az egyetemekkel a „szívóhatás” érdekében együttműködő, a „bírósági asszisztensek” képzésében is érdekeltté tett bírósági vezetők hat évenként megújítandó mandátuma – az alkalmak száma törvény által nem korlátozva – újbóli meghosszabbításokkal hetven éves korukig, valójában élethosszig szólt, létrehozva azt a vezetői réteget, akik az egészségügyből ismert kifejezéssel, orvosbáró mintájára a maguk korában oligarchának voltak tekinthetők. A jelen kontraszelektált állapotainak kialakításában azonban csak látszólag játszik meghatározó szerepet ez az OIT-os időkkel nyugdíjba vonuló, pártrendszerben szocializálódott, de javarészt az Antall – kormány igazságügyi szervei által békén hagyott bírói generáció. A szervezeten belül a vetést 2010-re azok a jelöltek sorsa felett magát élet – halál urának képzelő, a rendszerváltás nyerteseiként újhullámos bírócskák végezték el sikeresen, akik senki által nem gátolva hozták létre a jogászok értékrendjét, világképét a színházi világhoz hasonlóan a szereposztó díványról orientáló, hamis mintákat közvetítő mechanizmusokat.
8.) A bírói – döntnöki tevékenységgel függ össze, hogy míg a bírósági útra tartozó ügyekben a jogviszony jellege nem tűri, hogy naptárilag határozódjon, napokban jelölődjön meg az “elintézés”, a “határozathozatal” határideje, dátuma – bízva az alapos döntés megszületésében, nem feltételezve, ezért nem is szankcionálva, csak áttételesen definiálva az eljárás elhúzódását -, addig a közigazgatásban az előbbihez képest „technikainak tűnő„ kérdésekben döntést hozó számára strikt határidő létezik, amelyet az eljárás elején naptárilag is rögzítenie, róla az ügyfelet tájékoztatnia kell, a terminus akár egy nappal történő túllépése pedig a közigazgatás hallgatásának minősül és szankcionálódik. Jóllehet a polgári perben is főszabály volt, hogy az első tárgyaláson lehetőség szerint megállapításra kerüljön a tényállás, megszülessen az ítélet, és a bizonyítás kiegészítése volt a kivétel, ehhez képest a helyzet megfordult, és a folytatólagos tárgyalásokon a bizonyítás kiegészítése vált főszabállyá. Ez a szabályozási filozófia a felülbírálatot végző megyei bíróságok rossz szerepfelfogásával, a hanyagsággal és a képességhiányal együtt vezetett az időszerűség szempontjának háttérbe szorulásához. Még ha a pertartam mint hatékonysági szempont szintén mércévé vált, és a szervezet elvileg nem folytathat vitiosus circulosusként hatályon kívül helyezéssel, új eljárásra utasítással a saját maga szórakoztatására és az ügyfél kárára soha véget nem érő, csocsózó eljárásokat, a késedelem egyre gyakoribbá válása miatt mégis jellemzője a bírói munkának.
9.) Néhány, vagy akár több, magáról túl sokat gondoló karakter jellemhibája, vagy elkényelmesedése természetesen nem indokolna hosszas fejtegetést, ezek miatt akár még azt is gondolhatnánk, hogy kisebb hibák kijavítása árán, de fut a szekér. Az anyagi és közmegbecsülés, bírálhatatlanság, feddhetetlenség négyes fétiséből az első a folyamatnak ebben a fázisában jogos igényként merül fel, nem jogosabban azonban, mint bármely más, tanár, mérnök, orvos, vagy akár utcaseprő, takarító foglalkozást űző hasonló igénye a rendszerváltás utáni Magyarországon; nyilván az érdekérvényesítő képesség a helyzet kulcsa. Az sem igaz, hogy a harmadik hatalmi ág kezdetektől fogva bizalmatlanul szemlélt, a közvélemény ugyanis nem szentelt neki több figyelmet, mint tette például az egészségüggyel, vagy az oktatásssal, és a 2006. október 23-án Budapesten történt büntetőjogi felelősségre vonásokkal kapcsolatban sem általában a testülettel, hanem csak néhány, önmagáról megfeledkező, Gyurcsányéknak ellenállni nem tudó bíróval szemben következett ez be. Az egész bírói közösséget érinti azonban már a gazdaságpolitika által a lakosságra szabadított devizahitel szerződések ügye, jóllehet alapos vizsgálat tárhatná csak fel, tehetett volna -e többet. A látszat és a közvélekedés mégis az, hogy egyetlen ítészben sem merült fel, az ilyeneket jóerkölcsbe ütköző, tisztességtelen ügyleteknek minősíthetné, és megszabadíthatná azoktól az alperesként szereplő magyarokat. Helyette a minden kockázatot áthárító, elszemtelenedő, az adósságot még római jogi elveket is felrúgva az örökösökre átírni akaró pénzintézetek oldalára állva, a kizárólag saját gazdagodásukat szem előtt tartó, korábban szolgálati jogviszonyban álló, vagyoni kényszert egyéni vállalkozóként alkalmazó végrehajtókkal vállvetve segítettek fosztogatni a keresőképesek jelentős részét. A gyanú bebizonyosodása esetén a honfitársaival szemben a bankokhoz húzó jogi rendszer a végrehajtók, közjegyzők aranykoraként, párhuzamosan számos emberi, családi tragédiával olyan, kellően el nem mondott, súlyos fejezet, amely már önmagában a bírói státuszok régi helyén zöld mezőben, a teljes megújulás jegyében történő újrapályáztatását indokolná.
10.) A Fidesz 2010-es győzelme egy újabb kivárásos időszakot eredményez, a rosszban sántikáló, balliberális bírói kar ismét óvatos azzal kapcsolatban hogy mire kell számítani a hatalomba visszakerülő nemzetiektől. Az ellencsapás szimbolikusan az OIT megszüntetésében, és a vezetői kinevezések kétszer hat évre maximálásában ölt testet: a szervezeti és a szakmai irányítás szétválasztásával Handó Tünde az OBH, Darák Péter a Kúria élére kerül. Mivel a Fővárosi Munkaügyi Bíróság korábbi elnöke befolyásos politikus házastársa, a körülmény kezdettől kommunikációs vereséget magában hordozva szolgáltat kellő alapot annak sugalmazására, hogy a jobboldal az igazságszolgáltatás elfoglalására törekszik; ahelyett, hogy a korábbi disznóságok kerülnének előtérbe. A történtek árnyékában utólag megállapítható, hogy azon várakozás, amely szerint Szájerné egy kulcspozíciónak kinevezett magaslatról egyedül képes orvosolni az összes bajt, túlzott optimizmusról árulkodott. Személyügyi döntéseivel a tisztulást nem volt képes elérni, azokat könnyen fordította rá vissza a mindenféle bírói tanácsokban magát újjászervező, másodszor is sikeresen átmentő, régi – új gárda. Felmerül persze, miért engedik meg, hogy mondvacsinált értekezleteken, és küldöttválasztókon gyűlve akadályozzák a célul kitűzötteket, és a magyar parlament által választott OBH elnökét ellenőrizni kívánó, furcsa legitimitású OBT tagok viselkedése gyaníthatóvá teszi, hogy részükről már régóta nem szakmájuk műveléséről, hanem nárcisztikusan a hatalom akarásáról van szó. Handó Tünde ellenzéke által történt megbuktatása arról árulkodik, hogy valójában a jobboldal a második rendszerváltáskor sem rendelkezett megfelelő stratégiával a tömb fellazitására, amelynek részéről a bűnözők társadalomra szabadításában, az állam destabilizálásában, gyengítésében megnyilvánuló, idegen, felforgató szándékok szolgálatába szegődött, nyíltan magyar ellenes, politika – és ideológia által motivált tevékenység újabb fejlemény. Az áruló, megfertőzött magyar igazságszolgáltatás gyenge, hídfőállásként szolgáló pontként a politikai, hatalmi küzdelem során a hibrid háborút folytatók kezében eszköz, és mindez jelzi, hogy abszolút tiltott területre tévedt. Az ország vezetését kívülről befolyásolni kívánó nemzetközi és a nemzeti erők közötti harc tetőfokára jutásával világossá vált, hogy a tetteik alapján nerm lojális, megbízhatatlan személyek befolyása súlyos következményekkel járhat. Először vált nyilvánvalóvá, hogy óriási veszély, ha önigazgatás jelszó alatt minden rájuk van bízva, mindenki más érdemben van kizárva annak a megismeréséből, hogy milyen önző, egyéni érdekeiket szem előtt tartó folyamatok zajlanak bíráskodás leple alatt a bíróságok háza táján. Amiről tehát a várukban a legjobban félnek, az átláthatóság és nyitottság, kritikáról hallani sem akarnak. Tekintve, hogy nemzetbiztonsági kockázatai is vannak a bírói székek betöltésének, az lett volna logikus, hogy erre a magyar politikai főhatalom – az eddigieket egyéb irányú elfoglaltságok miatt, illetve “udvariasságból”, béketűrésből elviselve – a tét nagyságára tekintettel immár komolyabb figyelmet fordít. Mivel a lengyel példán okulva lojális jogászok bejuttatása frontális támadással nem lehetséges, jól előkészített manőverezésre lett volna szükség az igazságügyi kormányzat részéről, amely során a közigazgatásban helyet foglaló jogászoknak akár szerep is juthatott volna.
11.) A modern kor körülményeit uraló, botrányra éhes média és a közvélemény szemében készenléti jellegű, csendes háttértevékenységgel létjogosultságot igazolni és babérokra szert tenni azonban nem lehet. Ezért más, munkamegosztásban részt vevőkhöz hasonlóan a saját, indokoltnál nagyobb fontosságuk látszata érdekében a bíróságon dolgozók tudatos része is egyrészt a perek elhúzásában, másrészt a szabályozandó élethelyzetek szabályozatlanul hagyásával a minél nagyobb számú per generálásában érdekelt. Mintha az orvosok is a minél nagyobb számú, ellátandó beteg érdekében azon mesterkednének, hogy az emberek ne egészségesek legyenek. Napjainkban vajon nem lenne –e élményeivel együtt közröhej tárgya az idős bíró, aki délelőtt két büntető, délután pedig két polgári ügyet tárgyalt; pedig, ha sikerülne belátni, hogy a sok per rossz állapotokat jelez, mindjárt másképpen lenne illő vélekedni. A bíróságokon semmi olyan nem történik, semmi olyat nem állítanak, elő, amely nélkül az állampolgárok túlnyomó többsége ne tudna létezni; sokan élik le úgy az életüket, hogy nem is jártak bíróságon, ami persze a fentik alapján nem jelenti, hogy ne lenne kiemelkedő jelentőségű a jogrend néhanapján történő felfeslésének magas szintű ismerői általi, professzionális „megvarrása”. Már a korábbi Pp. helyébe lépő új is erős kétségeket vetett fel azzal kapcsolatban, hogy valóban az állampolgárok joghoz jutását, a gyors, olcsó, szociális polgári pert szolgálja -e, de ez még nem volt minden. A közigazgatásban az általános közigazgatási rendtartás és a közigazgatási perrendtartás hatályba léptetése az eljárási jog és a jogorvoslati fórumrendszer átalakításával sunyin vont el feladatokat a közigazgatástól, tette főszabállyá a bírói utat, és jelzi, hogy a bennfentességen iskolázott, megváltozott körülményekhez igazodó, magát konszolidáló ítészi csoport támadásba lendülve ragadta magához a kezdeményezést. Ennek fényében nem kell csodálkozni, hogy például az ingatlan nyilvántartási bejegyzési eljárás megszűnt volna hatósági eljárás lenni, és a „földhivataloktól” a régi telekkönyv mintájára, nemperes eljárásként került volna át a bíróságokhoz, annak érdekében, hogy a tudásipar és a jogi biznisz gátlástalan terepévé vált egyetemeken felesleges számban képzett, tömegesen fogalmazónak felvett, akár tíz éve is kinevezésre váró jogászok remények szerint legyenek státuszhoz juttathatók; a földhivatal létezésében érdekeltek azonban ritka kivételként ellen tudtak állni. Igaz, hogy az ellenoldal is elszenvedett hasonlót, amikor a közjegyzők szerezték meg tőlük az addig főként bírósági titkárok által intézett fizetési meghagyásos nemperes eljárást, vagy végrehajtási jogköröket; volt tehát honnan inspirációt meríteni. A bírói hatalom expanziója sem az állampolgárok, sem a közigazgatás érdekeit nem szolgálja, és már akkor gyanítható volt, hogy a közigazgatást irányító miniszterelnökség, és az igazságügyi minisztérium ilyen jellegű törvényjavaslatai mögött a beszivárgó, a közigazgatást és a jogalkalmazást a saját szempontjai szerint, a jogkeresők kárára formálni akaró bírói lobbi áll.
12.) A feltételezések mellett a mindennapi tapasztalat sem arról tanúskodik, hogy a legfelkészültebb alkalmasak kerültek a bírói székekbe, a lesújtó személyi kvalitások annak ellentmondanak. A jelzett követelménynek nem megfelelő jogászok köre mostanság leginkább azzal tűnik ki, hogy a kollaboráns ügyvédek által gerjesztett, rengeteg peres ügyből hosszú évek alatt, alig tudnak magukból ítéletet kikínlódni; mindezt részükről a megbecsültség, az „európai színvonalú bér”, és a biztonság utáni síránkozás kíséri. Az addig is szemérmesen kezelt, kényes témának számító bírói korrupció kapcsán a felszámolási eljárásokban a felszámolásokat elrendelő bírók és politikához kötődő felszámolócégek bűnös kapcsolata már korábban szőnyeg alá söpört probléma maradt. Ezek után nem kell meglepődni csődbűntett – csalárd bukás – bűncselekménye miatt felelősségre vonandók és egy bíróság szakági vezetésének „furcsa” kapcsolatán, a sok problémája miatt már korábban a figyelem középpontjába kerülő, a kritika elől a bírói függetlenség lózungja mögé menekülő, egyik legfontosabbnak tartott, alapelv nyilvánosságot akár anonim módon hozott ítéletek képében is korlátozni akaró „Csongrád Megyei Bíróságon”. Az állampolgárok idegeit tépázó tevékenység képében a saga ezzel érkezett eddigi leghevesebb pontjára, és a civileknek sértett igazságérzetükben csak annak követelése maradt, hogy az esetleges büntetőjogi konzekvenciák tisztázása előtt az érintettek méltóztassanak felállni kényelmes székükből, és keresni maguknak olyan kereső foglalkozást, amelynek gyakorlása során erkölcsi elvárásokkal nem kell szembesülniük. Az ügyet figyelemmel kísérő és kirobbantó internetes portál oknyomozóinak, kommentelőinek a törekvése arra irányult, hogy ne “szabotálódhadjon el” a fegyelmi úton történő felelősségre vonás: mindenről beszámoltak annak érdekében, hogy nyilvánvaló legyen, a be nem jelentett elfogultság senki által sem vitatható. A vizsgálóbiztosok számára nem maradt volna más, mint leellenőrizni a korrupció nehezen tagadható tényét, alkalmazni a fegyelmi eljárásban a legsúlyosabb szankciót; majd kellett volna következnie a feljelentésnek és a büntető eljárásnak. Közérdek lett volna, hogy az ügyet szignáló bírósági vezetővel, a tanács elnökével és egyik előadó – oldalbírójával szemben ez történjen, mivel azonban annyit sem sikerült elérni, hogy a három bírónő a leleplezéstől megsemmisülve és a botránytól üldözve önként mondjon le, vagy a fegyelmi tanács – vizsgálóbizottság mondja ki hivatalvesztésüket, és takarítsa el őket, az álságos kiválasztottságérzéstől fűtött bírói kaszt cinkos közreműködésével a máglya és a tisztítótűz helyett csak a kellemetlen füst maradt. Pedig a normálisok utolsó lehetősége volt, hogy megmentsék a bírói kar becsületét, az érintett bírókat korrumpálódásuk után kollégáiknak kellett volna rábírni a távozásra, minden követ meg kellett volna mozgatniuk ennek érdekében. Az eset egyértelműségei, a következmények elmaradásának abszurditása után nehéz megmondani, hogy polgári perben az alperest halálra ítélő, vagy büntető eljárásban a sértettel szemben felfüggesztett szabadságvesztést kiszabó, feltételezett galád bíró távozását mi alapján lehetne követelni a jövőben. Az 1996-os belgiumi Dutraux – ügy sejlik fel, amikor a korrupt közhivatalokat a tűzoltóság nagynyomású vízzel kezdte el mosni, szimbolikusan megtisztítani akarva a mocsoktól. Mindeközben pedig a jobboldali kormánnyal és a parlamenttel élesen szembehelyezkedők elégtelen teljesítményét, cinikus, arrogáns, emberekre telepedő, gőgős viselkedését jelentős mértékű bérezéssel sikerül honorálni; a lobbihálóba kerülő, korábbi igazságügy miniszter szándékainak végigvitele megkoronázása tehát az állam – és társadalomellenes iránynak. Szembe kell nézni azzal, hogy a jurisztokráciává kasztosodott, másokat lenéző, elkülönült, felduzzadt „bírói kar”, a rendszerváltáson át nem esett, jog – és társadalomtudományi alapon kellően nem vizsgált, közérdeket nem szolgáló „igazságszolgáltatás” – holdudvarában az ügyvédi és végrehajtói kamarákkal, felszámolókkal, egyesületekkel – a lakosságellenes liberalizmus fészkeként rákos daganat, amely megállapítást dr. Varga Judit miniszteren keresztül, a legnagyobb botrányok kellős közepette realizált béremelés, vagy az igazságügyi lobbi érdekeinek megfelelően átalakított, gyarmatosított, a bürokráciacsökkentés jelszavával kiherélt közigazgatás is megerősíti.
13.) A szegedi bírók eltávolítása csak rövid távú cél lett volna, de naiv feltételezés volt, hogy a Szeviép – ügy kapcsán kibontakozó cikksorozat, Czeglédy Csaba elleni vádakkal, a bebuktatott börtönbiznisszel, és a feltételes szabadlábra bocsátás anomáliával együtt alkalmas a baloldali élősködés elleni fellépésre. Az ezt felvállaló, kormányközelinek minősített sajtó munkatársai a fejlemények tükrében öngyilkos módon, jogi segítség nélkül vágtak ennek neki: még azzal sem voltak tisztában, hogy a másik oldal „szuperjogászaként” a büntetett előéletű dr. Czeglédy Csaba a polgári peres eljárásról szóló törvény hatálya alá külön szabályok szerint eső sajtóhelyreigazítás iránti pert, vagy rágalmazás/becsületsértés miatt magánvádas büntető eljárást kezdeményezett-e velük szemben. Tekintve, hogy még a kereteket sem sikerült tisztázni, a tárgyalásról távolmaradó újságírókkal szemben elfogatóparancs kibocsátására került sor, annak elmagyarázása helyett pedig, hogy mi lehet becsületsértő egy korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, több milliárdos adócsalás miatt megvádolt, jogi diplomájával visszaélő politikussal szemben, gyávaságnak hatott, hogy nem mennek el a tárgyalásra, és megalázónak, hogy a törvény nyújtotta lehetőségek folytán bíróság elé is lehetett citálni őket. Nem szabadott volna olyan helyzetbe kerülni, hogy írásai miatt indított bármelyik perben egy jobboldali újságíróval szemben körözést adjanak ki, és mivel a személyi szabadságot sértő kényszerintézkedés nem volt törvénytelen, ezután már nehéz felhívni a figyelmet az egyik félnek kedvező, esetleges pártos bíráskodásra. A konkrét tételes jogi helyzet áttekintése nélkül nem hogy a fogva tartás körülményeivel kapcsolatos kártérítési perekről, hanem a szegedi és a szombathelyi igazságügyi történésekről szóló cikkek is nagyon lógtak a levegőben, fontos lett volna tehát megállapítani, hogy melyek azok az előírások, amelyek alapján cselekedtek az illetékesek, milyen rendelkezéseket sértettek, mondható-e, hogy hibáztak, vagy esetleg valami más is történt. Viszont a tételes jogi elemzést csak jogszabályokat olvasni és értelmezni képes jogász képes elvégezni, egyúttal a közérthetőség is alapvető követelmény. A “pocsolyából váló feneketlen tó” mégsem lehet akadály az igazságszolgáltatás siralmas állapotainak szemügyre vételében, a válságjelenségek listázásban, működési zavarait vizsgáló elemzésekben. Az igen tisztelt ítészeknek nem újságírókra kellene haragudnia, hanem a problémák leltározásával egy kicsit el kellene gondolkodnia.
14.) Az igazságügyi – bírósági, ügyvédi, végrehajtói, közjegyzői – érdekérvényesítő csoport továbbra is erős, így az új igazságszolgáltatási – jogászi modellel kapcsolatos társadalmi – közéleti vita, a hivatás megújítására, rendjeinek visszahódítására irányuló bármiféle szövetkezés erősen kétségesnek mutatkozik; enélkül pedig nehezen akadályozható meg, hogy volt kommunisták, azok leszármazottai, a szellemi örökös liberálisok maguk közül vagy szempontjaik szerint töltögessék fel a sorokat, folytonossá és meghatározóvá téve, újratermelve a fekélyt. Mivel a „Jó tét helyébe jót ne várj” helyett a „mindent kapni, semmit adni” a korszellem, a jogot gyakorlatiasan alkalmazni tudó szakemberek képzését szem előtt tartóval szemben a volt papokból, elméleti jogászokból álló, római pandektákat, német keresetjog elméleteket oktató, számon kérő, hallgatókat tömegesen kibuktató, ultrakonzervatív egyetemi oktatói gárda felett eljárt az idő. A két oldal mentális állapota közötti különbséget jól mutatja, hogy míg 2010. után a területi közigazgatást hatékonyan átszervezni kívánó kormányhivatal munkatársai versikével („Míg a Föld forog, lesznek, kormányablakok!), óvodások jelenlétében ünneplik magukat, hogy aztán 2020-ra teljesen zátonyra is fusson a törekvés, addig Czeglédy Csaba és társai a jogot fegyverként, eredményesen használva „szereznek” milliárdokat, elhitetni akarva, hogy a bíróként dolgozó jogászok „függetlensége” a legnagyobb demokratikus és jogállami érték, amelyet egyébként a kormány és Orbán Viktor részéről fenyeget veszély. Mindeközben a Magyar Jogász Egylet nevű, ugyan a magyar szabadelvűség hagyományáig visszavezethető, később azonban a szdsz által megszállt, mindenhova beférkőző, befolyásoló, hálózatszerű ernyőszervezet egyesületi elnöke sokáig az a Sárközi Tamás, aki az 1988. utáni, vadprivatizációnak hívott neoliberális pusztításban a Marx Károly Közgazdasági Egyetem tanszékvezetőjeként, és az 1988-as, Gazdasági Társaságokról szóló törvény egyik szellemi atyjaként jelentős szerepet vállalt. Jóllehet némelyik sportági szakszövetségben megmaradt, alvadt struktúrák felforgató sportújságírókkal karöltve, akár politikai károkozás szándékával képesek akadályozni a sportági előrelépést, azonban a Magyar Jégkorong Szövetség elnöki székét is betöltő, szabadidejében az NHL döntőkre is kiruccanó, az életrajza alapján kétes, néhai alaknak a szentté avatása már önmagában zavarhatja egyesek igazságérzetét. A tárca felelőssége abban jelölhető meg, hogy hagyják a régi figurákat magukat befolyásolva döngicsélni, és nem tudják elérni, hogy a közigazgatásban és bírósági tárgyalótermekben a magyar címer alatt a polgárok érdekében folyjon a munka. Elengedhetetlen tehát, hogy a sok stupid, erkölcstelen és bírálhatatlan bíróval szemben a reformkori jurátusok, Deák és zsidó származásúként a szabadságharcban részt vevő, magyar jogtudományért rengeteget alkotó Csemegi Károly után újra megjelenhessen és kibontakozhasson a magyar jogászság, maga mögött hagyva a jogászegyletek, bírói egyesületek és hasonlók világát, felsorakozva a negyedik kétharmad utáni azon igényekhez, amelyek a tudománypolitika, a társadalomtudományok, a történettudomány, a színház – és filmművészet, az egyetemek nyomasztó liberális túlsúlyával kapcsolatban igényeltk ugyanezt harmadik kétharmad után.
15.) A Völner – Schadl – ügy végképp, már csak azt jelzi, hogy a helyzet még bonyolultabbá vált, és az összekeveredett frontvonalak csak szakértők számára tekinthetők át.
Ungarn über alles !
2022-08-18 at 07:46
Greg
20:33
“Vérforraló, már csak a kinézete is”
…én (vállalva a következményét) biztosan felszólítottam volna még a tárgyalás megkezdése előtt, hogy a bírói dreszkódex előírásának megfelelően jelenjen meg
(otthon az anja pitsájának úgy majomkodhat-ahogy akar)
A Nagy Testvér figyel téged
2022-08-18 at 06:36
Ilyen Kakadu forma fejjel, és agyi kapacitással mint bíró? Valamiféle felügyelet kell ezeknek a fostalicskáknak, mert nagyon elszabadultak, és önkényesek lettek! Volt szerencsém közelről is ismerni “bírókat”, hát nem ájultam el egyiktől sem! A buta tehetségtelen, és szakmailag impotens jelző kimondottan illet rájuk! Ezek is csak azért lettek bírók, mert a civil életben szerencsétlenek, tehetetlenek, életképtelenek voltak, ebben a pozícióban pedig bírálhatatlanok, abszolút védettek! Sajnos! Persze tisztelet a kivételnek! Ha van olyan! Van? ?
Lajos 2
2022-08-17 at 23:43
Saját példa “3./ Lassan 6. éve várom azt, hogy az igazságszolgáltatás ezt az igazságszolgáltatási feladatát esetemben elássa.
Egy életből vett példa segítségével próbálom ezt megvilágítani.
Tételezzük fel, hogy, Ön egy lakótelepi lakás földszintjén lakik, és az alagsorban, dugulást észlelnek. Ezt a dugulást az úgynevezett szakemberek, akit a javításra hívatottak 6 év alatt sem képesek kijavítani.
A kiömlő szenny már az egész lakását elöntötte volna.
Itt egy magyar közmondás is eszembe jut: Fejétől bűzlik a hal.
Milyen szolgáltató az ahol csak ilyen képességű dolgozók kerülnek alkalmazásra. Vagy egy másik népies mondás, ha a főnök tökfilkó, akkor a beosztott legyen okos vagy fordítva….. .
Esetemben a Győri törvényszéken illetve a bírósági eljárások során megtapasztalt igazságszolgáltatási trugymó lassan kezd a számig érni.
4./ Esetemre vonatkoztatva, ez a bíróságokon és a törvényszéken, ítélőtáblán folyó igazságszolgáltatási látszat tevékenység mely minden szakmai és jogi alapot nélkülöz elfogadhatatlan…..”
A jogi doktor urak nem hajlandók értelmesen a feltett kérdéseimre válaszolni. Elmaradt a nagytakarítás.
aladin
2022-08-17 at 21:13
Vasvárikám ülj le a töködre ha még szereted a szakmádat és jogtalanul ne vádolj meg senkit. Felejzsd el a kommunista eszmédeidet mert egy szép napon seggbe leszel rugva.
tarcsa
2022-08-17 at 21:13
Imádom ezeket a vöröstengerész-gyalogos liberálnyikokat. Rögtön el is fog kezdeni diktatúrázni és egyébként is holokauszt.
Poroszlai Róbert
2022-08-17 at 20:40
amikor a banán pucolja a majmot.
Greg
2022-08-17 at 20:33
Vérforraló, már csak a kinézete is ennek a fickónak, az arca beszédesebb minden szónál!
Itt is megfordulnak jó néhányan jogban járatosak, akik feltehetően figyelemmel kísérik, mi folyik a bírói ítélkezésben és rendelkeznek megfelelő kompetenciával és szakmai kapcsolatokkal. Valahogy össze kellene fogniuk az egész országban és fel kellene vállalni a harcot ez ellen a bírói maffia ellen és szorgos munkával összegyűjteni minél többet a gazemberségeikből, amit az igazságszolgáltatás eme taláros gengszterei elkövettek. Azokat a rideg tényeket, amiket nem lehet letagadni és utólag meg nem történtté tenni. Egy ilyen alapos összegző munka megfelelően ledokumentálva a megfelelő helyre kerülve elindíthatna végre valamit. Kell, hogy legyenek még igaz belső emberek is a bírói világban, akik az ügy mellé állnának. Itt az általános erkölcsön és igazságérzeten alapuló bármekkora polgári felháborodás és tiltakozás is semmi más, mint vihar a biliben.
TalEle
2022-08-17 at 20:26
A magyar bírók külföldi sajtóban politizálhatnak? Ki kell b@szni azonnal ezeket az ELTE-én Sorosék által érzékenyített f@szopókat a bírói testületből!
Játékos
2022-08-17 at 20:24
Az utolsó szó jogán jelezném a tekintetes bíróságnak, hogy a bíró úr fején megdöglött egy nedves macska, ami éppen halálra kefélt egy mókust
Játékos
2022-08-17 at 20:21
Mekkora sérója van ???
Behugyozok????
Hogy lehet ezt komolyan venni?!?!
bl
2022-08-17 at 20:07
Kedves Újságírók!
Tessék listába szedetten nyilvánosságra hozni “Bíró Úr” azon 2006-os ítéleteit, melyeket a másodfok megsemmisített. A teljes iratanyagot a nevek kitakarásával. Akkor majd nem tudnak többé tagadni, akkor majd elbújnak szégyenükben (hacsak egy pillanatra is).
dr. Kolompár Genitália
2022-08-17 at 20:07
Senki ne cívódjon a kép láttán. Biztos, hogy az..
Namond
2022-08-17 at 20:00
Miért bíró még mindig?
Ungarn über alles
2022-08-17 at 19:48
Tudományos libsizmus
18:26
meg olyan hólyag feje van, az ilyeneket mérik kilóra
Ungarn über alles !
2022-08-17 at 19:45
az ilyen mocskot dróthurokra kell fűzni, mint tették azt jeles elő és példaképei !
a Köztársaság Elnök Asszonyára nagy feladat hárul, hogy kutyamorgás közepette eltakarítsa ezt a veszett ebet !
Krisz
2022-08-17 at 19:21
A sötét múlt gyermekei és unokái…
Gullwing
2022-08-17 at 18:58
Miért nem is lehet az ilyen szarkupacokat kibaszni a rendszerből?!
Béla
2022-08-17 at 18:30
És ha súlyosan törvénysértett miért nem rúgták ki azonnal?
Tudományos libsizmus
2022-08-17 at 18:26
A zselézett hajú bíró.
Ritkànírokide
2022-08-17 at 18:25
Genderfluid csuriveréb. Tehat meg volt allapitvs, hogy a biro munkaja torvenyserto. Ennek kovetkezmenye 0, igaz?