
A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk – írta szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Közleményük ismerteti: a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha a bíróság jogerős döntést hozott róla, ez a helyzet azonban hétfőn nem áll fenn. A kormány felszólította a hétfői sztrájkot nagy erőkkel szervező szakszervezeteket arra, hogy tanúsítsanak jogkövető magatartást, és a hétfői sztrájkot halasszák el. Az Emmi közleménye arra is kitér, hogy a koronavírus-járvány miatt a gyermekek és a szülők így is több hiányzásnak, tehernek voltak kitéve az elmúlt időszakban. Mivel a sztrájk jogszerűtlen – írták –, a tanulók tankötelezettsége pedig fennáll, a hétfői napon iskolába kell menniük, a távollét hiányzásnak számít.
Ezért is kértük a szakszervezeteket, hogy ne teremtsenek káoszt, ne ösztönözzék a pedagógusokat a jogsértésre, és halasszák el a sztrájkot, várják meg a bíróság jogerős döntését
– írták.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila
FER
2022-01-30 at 23:21
A pedagógusok előbb tanítsanak tisztességesen /kiváltképp a történelmet/, ne örökké a fölbújtottak szerepét követve tüntetgetésekkel töltsék az idejüket. Kezdenek nyűg lenni a társadalom nyakán.
Valika
2022-01-29 at 20:06
Lényeg, hogy van négy hónap szabadságuk, őszi, téli tavaszi, nyári szünet. Hetente egy szabadnap. Soha egy tanárt sem vontak még felelősségre, hogy egy ötös képességű diák hármasra teljesít. A nemzeti ünnepeket, az anyák napját megtartják pénteken, nehogy már a napján, mikor nekik szabadnapjuk van be kelljen menni. Az egyest gond nélkül bevágják, ami persze őket minősíti, mert ugye ő is egyest érdemel, mivel ha rendesen leadja az órát, elmagyarázzák az anyagot, akár kétszer is, valami marad a gyerek fejében. Valami hármas. Az már nem működik, hogy kedvet is adjanak a tanuláshoz, a tananyagon kívül még valami érdekességet mondjanak az anyaggal kapcsolatban. Szóval fejezzék be ezt a cirkuszt. Tanítsanak, nem középiskolai fokon. Ezt úgy írom, hogy több pedagógus van a családomban. Persze mindig tisztelet a kivételnek.
Orientál
2022-01-29 at 20:06
Pénzbüntetést fizessen a 2 szakszervezet ,ne az államon élősködjenek.
Ilona
2022-01-29 at 17:02
Nem lennék meglepődve, ha a mostani tüntetésen ott virítana Karácsony főpolgármester is.
Köztudott tüntetésekre szeret járni, ez élteti, lelkesíti, de a munkáját a Városházán nem kedveli, talán nem is ért hozzá.
Főpolgármesteri munkájában nem érzi jól magát. Ott volt 2020. október 23.-án az SZFE tüntetésen is, ahelyett, hogy távolmaradásával szolgált volna a városnak, ha a munkájával nem tud.
Tüntetésekre szeret járni. Ott előadni süket dumáját, még nem helyettesíti a főpolgármesteri munkát, a munkájában bizonyítson, és feleslegesen ne lázítson.
Egy főpolgármesternek az lenne a feladata, hogy nyugalom legyen a fővárosban, a tárgyalások asztal mellett történjenek, és ne az utcán. Azonban ezt a langalétát, pont ez nem érdekli.Sőt éppen lázongást akar.
Szerintem egy valamire való főpolgármester arra törekedne, hogy városában asztal mellett tárgyaljanak a felek és ne legyen tüntetés, mert tárgyalással lehet szót érteni igazán.
Ehhez hozzájárulni lenne igazi tehetség, és nem magamutogatás a tüntetésen.
Egy normális főpolgármester, ha már beleavatkozik a pedagógusok ügyébe, akkor azt tenné, hogy felajánlja közvetítését az ügy békés megoldására. Azonban neki erre rájönni magas képesség, nem tudja meglépni kisstílűsége miatt. Nem érti az összefüggéseket, de megy tüntetni.
Inkább mutogatja magát, mint egy bazári majom, hiszen valamit mutatni kell gondolja: A munka nem megy, de szónoklás az igen, főleg, ha mások még meg is írják, hiszen van 40 tanácsadó.
Végül is ki ő? Ő az, aki nem méltó a főpolgármesteri címre.
Ő az, aki 90 000 idegen “zsoldos” segítségével lett főpolgármester.
Hazudott nyelvvizsgájával, hazudott nem létező doktorijával kapcsolatban is. Hazudott a Városháza botránnyal kapcsolatban is.
Bár remélhetőleg lesz benne szégyenérzet, amit a szenteltvízbe való vizeléssel mondott, megsértve ez által, nemcsak a magyar katolikusokat, hanem a világ összes keresztyénét is, így nem megy, nagy tömegbe nem akar rikácsolni, amikor lenne min elgondolkozni a Városháza botrány miatt is.Bár úgy ragyogna az arca főpolgármesteri munkája közben is, mint amikor a tüntetéseken látjuk boldog, vigyorgó pof*val.
Hozzászóló: Ilona a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Poppy
2022-01-29 at 16:52
Ezek a tüntetők nem tanárok. Fizetett ügynökök.
Solaris
2022-01-29 at 16:37
Vizágyúk Tűz.
G.P
2022-01-29 at 15:52
Ez mind Amerikából van irányítva egy az egyben ! A hatalom átvétel megkezdődött ! Ugyan ez folyik az USAban is !
lyukas zokni
2022-01-29 at 15:46
ugyan régebbi ügy, de mikor bevezették a nemzeti alaptantervet, kiakadtak a liberált tanárok, hogy ez milyen dolog, nehogy már megmondják nekik, mit tanítsanak. érdekes is lenne, ha azt taníthatna, amihez épp kedve van, mit képzelnek ezek magukról? ha én elmegyek a gyárba csavart esztergálni, megmondja a főnök, milyet készítsek, ha M12-es kell, 120 mm hosszal, akkor az a dolgom, nem pedig kitalálom a kis agyamban, ma mit gyártsak. minden más munkahelyen is azt csinálod, amit kell, miért a tanár lenne kivétel? aztán meg a továbbtanulásnál a gyerek nem tudna dolgokat, mert azt a részt épp nem tanították neki? pofáznak az esélyegyenlőségről, hát az éppen akkor van, ha minden gyerek ugyanazt tanulja minden iskolában.
Igazmagyar
2022-01-29 at 15:20
Mindet kirúgni aki részt vesz, ennyi.
Nahát
2022-01-29 at 15:15
Komcsikat mikor érdekelték a törvények? Soha.